Élő Víz, 1948
1948-április / 9. szám
IV. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM. 1948. ÁPRILIS 25. • Égbe néző tanítványok Bethánia közelében az Olajfák hegyén ég- refüggesztett szemű tanítványok maradtak Jézus után. Nincs rajta semmi csodálkozni való. A mennybe szálló Krisztus vonta maga után a ráfüggesztett tekintetüket. Bizonyára ugyanígy néztek rá, amikor kenyér sokszorozódott áldó keze alatt, bélpoklos tisztult, néma nyelv oldódott, vagy világtalan szem lett látóvá az érintésére; így csüngtek rajta a tekintetükkel, amikor a királyság evangéliumát hirdette a hegyen és így néztek rá a Golgotán, amikor általszegezték kezeit és lábait a magasra emelt kereszten. Minden intése, mozdulata, szava a könyörülő szeretet csodája volt. Hogyne csüngtek volna rajta a bűnösök. A búcsú óráján is föléjük emelte Jézus a kezét, még utoljára megáldotta őket. „És Ion, hogy míg áldá őket, tőlük elszakadván, felvite- ték a mennybe.“ (Lukács 24: 51.) Bizony nehéz lehetett elszakadni azoktól az átszegezett kezektől, amelyeknek a véres sebei a magasságban, utoljára is azt hirdették, hogy elvégeztetett érettetek a váltság, kiomlott a bűntörlő vér és készen van minden bűnötök bocsánata, a kegyelemből való üdvösség. A tanítványoknak ez az elrévült égrenézé- se mégis inegzavartatott.„Két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. Kik szóltak is: Gali- leabeli férfiak, mit állótok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki fölviteték tőletek a mennybe, akképen jön el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.“ (Csel. 1: 10—11.) Isten nem tűri sokáig a tanítványok égbe nézését. Mennyei követ bizonyságtételével fordítja vissza a tanítványok tekintetét a földre és azokra a feladatokra, amik iájuk Jézus Krisztus visszajöveteléig itt a földön várnak. Ma is vannak Jézusnak ilyen égbe néző ÉLŐ VÍZ tanítványai. Abban nincs semmi hiba, ha valaki Krisztusra néz. Az ige is erre biztat bennünket (Zsid. 12: 2.). A baj ott kezdődik, amikor valaki Krisztus után meresztgeti a szemét. Arra a pontra, ahol Jézust látta. Elidőzik egy- egy tapasztalásánál, élményénél. Szeretné tartósítani a szívet eltöltő érzéshullámot, állandóÚrvacsorán Égi manna hull szívemre S oszlik lelkemről az átok; Elhangzott az oltár előtt; Megbocsátott!... Megbocsátott! ... Én most más szót meg se hallok! Én'most más szót meg se látok! Fel van írva templomfalra, Emberszívbe, magas égre: Megbocsátott!... Megbocsátott! ... Rémek árnya nem gyötör már, Nem zúdítja rám az átkot; Angyal zengi fölmentésem: Megbocsátott!... Megbocsátott!... S hogyha jönne majd a Sátán Riadóval, harsonával, Ezt a szót tartom feléje, S meghátrál ördöghadával! S majd ha hű Uram szavára Föld zajától meg is válók S a menny fényes kapujában Színe elé odaállok, Útlevelem ott is ez lesz: Megbocsátott!... Megbocsátott!... H aluszka M. Rózsa. v 1
