Élő Víz, 1948
1948-május /11. szám
Az eleven bibliaolvasás feltételei I I. Igeolvasás az ószövetség népénél. Az igeolvasás sokkal régebbi, mint gondolnék. Nemcsak a keresztyén kegyesség találmánya. Pl. az 1. zsoltár is arról szól, hogy Isten gyermekének legfőbb gyönyörűsége, ha éjjelnappal Isten igéjével foglalkozhatik. A 119. zsoltár, mely a leghosszabb zsoltár, 176 versének mindenikében kiilön-külön egy-egy magasztalás Isten igéjéről. De az is különös dolog, hogy Jézus nélkül sok minden érthetetlen maradt számukra. Épp a legfontosabb ószövetségi próféciák maradtak homályban. Pl. érthetetlen volt Zak. 12: 10, mely arról szól, hogy majd néznek Arra, „akit általszegeztek“, mivel a zsidóknál ismeretlen volt a keresztrefeszítés általi kivégzés, ők az agyonkövezést gyakorolták. Az Ür Jézus elkövetkezendő szenvedését csodálatos részletességgel írja le Ézsaiás 53, buzgón olvasgatták is, do amikor a gázai úton Fülöp megkérdi Kan- dakó komornyikjától: „érted-e, amit olvasol?“ — szomorúan vallja: „Mimódon érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza nékem?“ Egészen más jelentőségű az igeolvasás az Újszövetség. népénél. II. Igeolvasás az Újszövetség népénél. Természetes, hogy a bibliaolvasás megma- * radt az Újszövetség népénél is. Feltámadása után az Ür Jézus is „Mózestől és minden prófétáktól fogva magyarázza nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak“ (Luk. 24: 27). És a már meglévő Ószövetséghez is azért íratott meg az Újszövetség, „hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia — és hogy ezt hi vén életetek legyen az ő nevében“ (Ján. 20: 31). Csak természetes, hogy technikai okok miatt nem annyira az olvasás, mint inkább a felolvasás volt szokásban, hiszen könyvnyomtatás híján nem rendelkezhetett mindenki saját Bibliával. Ezért írja Pál is nyomatékosan: „Kényszerítelek titeket az Úrra, hogy olvastassák fel e levél minden szent atyafi előtt“ (I. Thess. 5: 27.) hogy ha valaki nem született újonnan, az írással való naponkénti foglalkozás mellett sem fedez fel oly Krisztusra vonatkozó dolgokat pl. az Ószövetségben, amelyek bármelyik egyszerű újonnanszületett hívő számára természetesek, így lehetséges, hogy a névleges keresztyénség számára oly idegen az Ószövetség s nem egyéb, mint „szakálláíT vén zsidók botránkoztató történetei“, mint egyszer hallottam oly valakinek az ajkáról, akinek ép oka lett volna sokkal nagyobb tisztelettel viseltetni azzal szemben. Viszont Krisztusban a legdrágább lelki örömök, belső doldogság forrása az Ószövetség is, sőt akkor már szinte nincs is különbség számára Ó és Új között: mindenütt Krisztus és mindenütt csoda! így azután érthető, hogy mélyebb lelki értelemben teljesedik be az Újszövetség gyermeke számára az 1. zsoltár: „az Ür törvényében van gyönyörűsége...“ A magam életében is azt tapasztaltam, hogy — bár sokat jelentett Krisztussal való személyes találkozásom előtt is számomra a Szentírás — megtérésem után lett igazán örvendeztető csoda számomra az Ó- és Újszövetség egyaránt. Azóta az igében számomra minden Krisztusra mutat. Tehát az első, soha eléggé nem hangsúlyozható szempont az, hogy mindenekelőtt juss élő kapcsolatba a hirdetett igén, a bűnbocsánat evangéliumán keresztül Jézussal (Róm. 10: 17), különben minden megtérés nélkül olvasott ige ítélet számodra: olvastad s mégsem hittél! Mert Istennek minden tette, szava hatékony! Éppúgy, amint az úrvacsora is életet jelent a hívő számára s ítéletet munkál a hitetlen fölött. 2. A második feltétel az igeolvasásnál az alázatos engedelmesség. Az igéről szóló 119. zsoltár 105. versében olvassuk: „az én lábaimnak szövétneke a Te igéd és ösvényemnek világa“. Ez pedig különös ige! A világosság, a fény a szemhez, a látáshoz tartozik s az ige mégis a lábbal kapcsolja össze! Azt hirdeti ezzel, hogy nem értelmi belátást, nem szívbeli örömöt, nem testi látást akar munkálni életünkben az ige, hanem engedelmességet. „Hitben járunk, nem látásban“ (II. Kor. 5:5). Isten szól hozzád az igében s elvárja, hogy engedelmeskedj. ö mindig csak egy lépést mutat meg. Te pedig ne azon aggodalmaskodj, hogy mi következik az egy lépés után, mert ha azt a megvilágított egy lépést megteszed, megmutatja a következőt is. Milyen helytelenül cselekednék az az ember, ki nagy sötétségben lámpát tart kezében és nemhogy menne annak a fényénél a megvilágított kör széléig, hanem azon nyugtalankodnék, hogy mi lesz vele, ha elért a kör széléig s ott sötétség fogadná. Mert amint megteszi a megvilágított egy lépést, a következőt is megvilágítja a lámpa fénye. Ezért énekel így Isten gyermeke: „Még köd gomolyg a mesz- sze téreken, Csak egy lépést mutass s elég ne3 III. Igeolvasás Isten mai gyermekeinél. Az I. pontban írottakból következik, hogy az írás kulcsa Krisztus: az ige megértését akadályozó lepel „a Krisztusban tűnik el“ (Zsid. 3: 14). 1. Ez az első feltétele az eleven bibliaolvasásnak: van-e élő kapcsolatod az élő Krisztussal? Megmosattál-e bűneidből az ő vére által? Ha ez nem történhetett meg, lesújtóan hangzik az ö szava: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincsen énhozzám“ (Ján. 13: 8). így ismerik meg a juhok a Pásztor hangját és csak így lehetséges, hogy „idegent pedig nem követnek, mert nem ismerik az idegenek hangját“ (Ján. 10: 5). Megdöbbentő azt tapasztalni, ÉLŐ víz
