Élő Víz, 1948
1948-május / 10. szám
VISSZATEKINTÉS MODERSOHN ERNŐ, a nagy lelkész-evangelizátor Blankenburgban 1948. február 2-án befejezte földi életét. Kétoldali vesegyulladást kapott, a súlyos betegség egy hét alatt végzett vele. Január 25-én, vasárnap még háromszor prédikált. Temetése február 7-én volt. Az aznapi Losung-ige így hangzott: „Boldogok a halottak, akik az Ürban halnak meg mostantól fogva.“ (Jel. 14, 13. v.) Február 14-én töltötte volna be 78. évét. Áprilisban nagy evangélizációs körútra készüti. Azóta már szemtől-szembe látja az Urat, akinek több, mint ötven éven át szolgált. A halálhír vétele alkalmából közöljük az alábbi írást, amely „Pál, Jézus Krisztus apostola“ c. ezeroldalas művéből való szemelvény. „Ama nemes harcot megharcoltam, futáso- 1 mat elvégeztem, a hitet megtartottam; végezetre eltétetett az igazság koronája, melyet megád nékem az Űr ama napon, a? igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.“ (II. Tim. i; 7, 8. v.) Ha valaki érzi, hogy életének vége közeledik, visz- szatekint életútjára, amelyet eddig megtett, végiggondolja mégegyszer élményeit, szenvedéseit és mindazt a kegyelmet, amit Istentől nyert. Ezt teszi Pál apostol is ebben a második levélben, amelyet az ő tanítványának és barátjának Timóteusnak írt. Ez az ő utolsó levele, amelyről tudomásunk van. Bizonyos mértékben ez az apostol végrendelete és az utolsó fejezet az utolsó szó, amit tőle hallottunk. Benne visszatekint egész életére, számbaveszi munkatársait és előre néz arra a dicsőségre, amely várja őt. Pál apostol visszatekintve harchoz, versenyfutáshoz hasonlítja életét: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam“. Az élet harc volt a számára? Ügy látszik, ellensége is volt! Az „ős ellenség“, akiről Luther is énekelt, lépten nyomon akadályokat gördített útjába. Saját életében tapaszalta meg azt, amit az efezusbeliekhez írt: „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, melyek a magasságban vannak“. Ez azonban nem csak az apostol életében volt így. Így van ez ma is mindenkinek az életében, aki Krisztusnak átadja magát. Az élet küzdelemmé lesz. Az ördög, e világ fejedelme, mindenkivel szembeszáll, aki Jézus oldalára áll. Sokan Isten gyermekei közül olyan könnyelműen élnek, mintha nem ellenséges földön lennének és mintha nem rejtőznék mindn bokor és cserje mögött az ellenségnek egy katonája, aki á maga biztos fedezékéből lövi le áldozatait. Pál nagyon komolyan vette ezeket az igéket: „hogy meg ne csaljon minket a Sátán! Mert jól ismerjük az ő szándékait“. (II. Kor. 2; 11. v.) így a mi életünk is, amíg itt e földön élünk, harc és pedig harc olyan ellenséggel szemben, amely szüntelen fegyverben van, amely sohasem helyezkedik nyugalmi állásba, amely sohasem köt fegyverszünetet, sohasem ismeri el, hogy le van győzve. Sohase feledjük ezt el! Maradjunk állandóan abban a harci fegyverzetben, amelyről Pál ír az efezeusbeliekhez írt levél 6. fejezetében! Különben fájdalmas és szégyenteljes vereségeket fogunk szenvedni, ha ezzel az ellenséggel, amely olyan nagy hatalommal és ravaszsággal támad, saját erőnkkel próbálunk megütközni. Pál jól tudta, mi szükséges ahhoz, hogy ebben a harcban győztesek maradjunk: csak az Ür adhat erőt és győzelmet. Ezért örömmel tekint vissza és boldogan vallja: „Ama nemes harcot megharcoltam“. Vájjon elmondhatjuk mi ezt? Megkezdtük-e már ezt a harcot — és folytatjuk-e csüggedetlen szívvel? Őhv Istennek milyen sok gyermeke hiszi azt, hogy egy győzelem vagy elnyert áldás után, a fegyvert egy kis időre le lehet tenni és élvezni lehet a pihenést! És — az ellenség csak erre vár. Pál visszatekint eddigi életére és az Ür iránti hálával mondja, aki neki a kegyelmet adta: „Ama nemes harcot megharcoltam“. És folytatja: „Futásomat elvégeztem“. Itt azokra a versenyekre gondolt, amelyeket a Korinthus melletti Istmosban tartottak évenként. Az életet versenypályán való futáshoz hasonlítja ahol szigorú szabályok szerint törekszenek a győzelmi pálma elnyerésére. Amikor Pál a hit harcáról beszél, figyelmünket az ellenségre akarja fordítani, akit ő jól ismert, amikor pedig a versenyt emlegeti, a verseny céljára, a jutalomra akar rámutatni. Az apostol életéről el lehet mondani, hogy „céltudatos“ volt. Ez vonatkozott beszédjére, gondolkodására úgy, mint cselekedeteire. Mindig előtte volt a cél: Isten dicsősége. És mi? Istennek hány olyan gyermeke van, akinek életéről nem lehet elmondani, hogy céltudatos. Azt gondolják, hogy lehet egy kicsit néha a világnak is tetszeni, így aztán szétforgácsolódnak, erejük szétszóródik.. Természetesenn az életük így aztán nem hoz annyi gyümölcsöt, amennyit hozhatna. Testvér, ne engedd, hogy a futásban feltartóztassanak! Senki sem koronáztatik meg, aki nem küzd szabályszerűen. Milyen sok példát találunk a Szentírásban azokról, akik a futást ugyan megkezdték, de célhoz nem értek, akik a bolond szüzekhez hasonlóan zárt ajtókra találtak. Pál elmondhatta: „Futásomat elvégeztem“. Senki és- semmi nem tudta újáról letéríteni. Hitét minden akadály ellenére megtartotta. Bárcsak mi is így tudnánk életünk estéjén visszatekinteni egy szabályszerű küzdelemre és egy jól elvégzett futásra! Lehetséges ez? Pár évvel ezelőtt otthonától távol megbetegedett Schopf Ottó lelkész. A kezdetben könnyűnek látszó betegség hirtelen súlyosra fordult. Vele lévő barátja ezt közölte vele. A beteg erre így válaszolt: „Tehát meg kell halnom. Kérlek, egy rövid időre hagyj magamra“. Tíz perc múlva megint behívta barátját. „A dolog rendben van. Bár a meghalásban nincs tapasztalatom; de az Ürnak van tapasztalata, ö tud a haldoklóknak segíteni.“ Tíz perc alatt elkészülni a halálra, amikor eddig ( mindig csak az élettel számoltunk — nem nagyszerű dolog ez? Ki beszélhet így? Aki Pállal elmondhatja: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nékem az igaz- j ság koronája, melyet megád nékem az Ür ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazok- j nak is, akik vágyva várják az ő megjelenését“. ÉLŐ VIZ 6
