Élő Víz, 1948

1948-május / 10. szám

IV. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. 1948. MÁJUS 9. Jöjj elő lélek! Ezékiel prófétának Isten egyszer nagy csontmezőt mutatott, egymásra bukó száraz csontvázakat, akik a prófétálásra megelevened­tek. Miközben Isten üzenete hangzott, nagy zú­gás és zörgés lön, a széthullott száraz csontok összeilleszkedtek, inak, izmok és bőr növekedett rajtuk, csak lélek nem volt még bennük. És Isten embere akkor újabb parancsot kapott: „Prófétálj a Léleknek, prófétálj, embernek fia, és mondjad a Léleknek: A négy szelek felől jöjj elő, Lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek.“ (Ezékiel 37: 9.) A mai ébresztő munkást is gyakran viszi az Ur csontokkal rakott völgybe. Hihetetlen aratása van a halálnak. Hányán vannak, akik halottak bűneikben, közönyösségükben, hitet­lenségükben és Isten ellen való lázadozásuk- ban. Keresztyén gyülekezetekre is talán leg­illőbb a sardisi gyülekezet ítélete: „Az a neved, hogy élsz és halott vagy“ (Jel. 3: L). Akit ma látóvá tett az Isten, annak a csontmező meg­rendítő látványa dermeszti a szívét. Nincs idő­szerűbb feladat, mint a mennyei üzenet hirde­tése: „Serkenj fel, aki aluszol, támadj fel a ha­lálból,. “ (Ef. 5: 14.) A mennyei üzenet ma se marad hatástalan. Van zúgás és zörgés. Megmozdul a csontmező, tetemek elevenednek meg és új élet indul. Szin­te minden evangélizáció ennek a megismétlő­dése, mozdulatlan halott tömegek megmozdu­lása. Csak az most az aggodalmam, nincs-e a ma­gyar lelki ébredés éppen abban az állapotban, amikor inak, izmok és bőr már van a megmoz­dult csontokon, csak Lélek, Isten Szentlelke nincs még bennük. Igen komoly a vágyakozás, kétségtelen az emberi bűz gólkodás, forró a lel­kesedés, rengeteg az emberi elhatározás, ígéret és fogadkozás csak az erőnek, a szeretetnek, a fiúságnak a Lelke várat még mindig magára, a Szentlélektől vezetett gyümölcsöző életű új emberek késnek. Éppen azért nincsen ma sem időszerűbb prédikáció: Jöjj elő, Lélek! Áradj ki a megmoz­dult tetemekbe, hogy ne maradjon félúton a OOCX>OCOOCX)OOOOOCXX>OOOOOOOOCOOOOOOOOOOOCOOOOOCXXŰOOCOOOCXXXXXXX)OOOCOOOOCO CSAK EGY NAPRA... Nem kutatom a jövendőt! Várjanak bár hosszú évek, \ Naponként hordom keresztem, :|i Csak napokból áll az élet! Egy nap gondja sose súlyos, \ Egy nap terhe sose fáraszt, És az erő mindig oly nagy, Mit reám az Ég kiáraszt. Csak egy napra, csak egy napra Adj erőt és győzedelmet! \ Csak egy napra, mindig: m á-ra, S holnap mindent — újra kezdek! Csak egy napra legyen enyém Hit, szeretet, remény, jóság, S naponkénti győzelmekből Lesz az örökkévalóság! Mindennapi kenyerünket ] Lelki-testi táplálékban Csak naponként add meg nékünk, I S akkor bízva; bátran lépünk, Bár előttünk szakadék van. Csak egy napra! így épül föl Míg a célhoz el nem érek, Naponkénti győzelmekből Diadalmas Örökélet! H a l uszka M. Rózsa élő víz í

Next

/
Thumbnails
Contents