Élő Víz, 1948
1948-április / 8. szám
Micsoda az ember...? Kozmikus méretű világkatasztrófák, nagy világ- pusztulások sokkal többször fordultak és fordulnak elő a Mindenségben, mint gondolnák. Ezeknek a szerencsétlenségeknek élőlény is részese lehet. A híres Cuvier elavult nézete szerint egyenesen ezekkel a kataklizmákkal magyarázható az, hogy a földön annyira eltérő állat- és növényvilág követte egymást a földtani korszakok folyamán. Ügy gondolta, hogy időnként minden elpusztult s elölről kezdődött újra az élet, mintegy új teremtések fényeként. Az ember szemléletében természetesen minden hozzánk viszonyul s a kataklizma mérete azért hatalmas, mert mi kicsinyek vagyunk. Egy baktérium-törzs pusztulása, amelyben mondjuk százezer millió egyed esik áldozatul, számunkra nem jelentős, mert hozzájuk viszonyítva mi túlságos nagyok vagyunk. Így nem jelent számunkra semmit a hangyaboly széttaposása, a vizek szabályozásával a szúnyogvilágot ért szerencsétlenség, (sőt, ha tudomást szerzünk róla, csak örülünk neki, mert a szúnyogok zavarták a mi világunkat); nem sápadunk el a patkány- vagy poloskairtó hadjáraton, nem izgat a fürkészdarazsak szörnyű támadása egy erdő milliárdnyi hernyója ellen, sem az nem borzongat meg, ha a katicabogár ragadozó lárvái minden nyáron, mondjuk ezermillió levéltetű potrohát rágják ki elevenen, csupán egyetlen gyümölcsöskértben. „Ügy kell nekik!“ — gondoljuk megelégedetten, ha valami eszünkbe juttatja. Pedig ezek is mind nagy katasztrófái annak a világnak, melynek részese a bacillus, a hangya, a levéltetű, poloska, szúnyog vagy a patkány. Most pedig hadd mondjak el egy esetei. Talán cse kélység, mint amilyen csekélység lehetett az özönvíz egy közömbös és mással elfoglalt mesebeli óriás számára, aki valahol a Jupiter bolygón sétált. Egy vizsgálattal kapcsolatosan egyszer a csepeli holt Duna-ágból származó vizet tartogattam, lezárt üvegben, az ablakomban. Tele volt a víz mikroszkopikus moszatokkal és a haleleségként jól ismert Daphniák- kal. Magyarul ezeket bolharáknak hívják. Ágas csápjukkal csapkodva ugrálnak a vízben, mint félmilliméteres vidám emberkék. Ha jól megnézzük őket nagyítóval, csakugyan emlékeztetnek az emberre, különösen n csuklyás fajok; mintha hálósipkát hordanának, vagy esetleg harci sisakot. Ügy, mint az emberek ... A ledugaszolt üvegben hamarosan kialakult a biológiai egyensúly. A mikroszkopikus növények folyvást felfrissítették okszigénteYmelésükkel a vizet és égi mannaként táplálékul szolgáltak; az állatkák pedig a növények számára juttattak bomlástermékeket. Gyönyörűen megvoltak a maguk zárt világrendjében s eszükbe sem jutott, hogy az üvegfalon túl, a számukra „transzcendensben“ én figyelem őket. Csak akkor hagyott alább egy kissé a tánc, ha tenyeremmel egy percre elfogtam előlük a napot, amely az ő világuknak épúgy éltetője, mint az enyémnek. Évekig ott éldegéltek az ablakban az üvegpalack vidám lakói. Hetenként új és új generációk váltogatták egymást, mert a Daphnia-egyedek élete, a mienkhez kéKaptuk a következő táviratot: pest igen rövid. Így tehát néhány év alatt egész világ történelem zajlott le az üvegben. Legalább olyan hosszú tartamú az egyedek élettartamához viszonyítva, mint a mi nagynak érzett sajád emberi történelmünk a szumírok cseréptábláitól, vagy épen az altamirai barlang rajzolgató művészétől kezdve. A levedlett páncél- kák és elhalt rákocskák testanyaga ismét visszakerült az ő világuk anyagforgalmába, épen úgy, mint ahogy a mi szántóföldjeink talajából ükapáink pora támad fel a búzaszemben, kenyérben s a késő utódok testében. Ez a kis Daphnia-világ elég régi és elég stabilis volt ahhoz, hogy lakói változhatatlannák higyjék. Az üvegfalon túl, számukra a transzcendensben, aligha létezhetett valami is az ő tapasztalataik szerint. Engem, aki figyeltem és gondoztam őket, meg sem láthattak, fel sem foghattak, mert létezésem nem „adekvát“ a bolharák logikájával, hiszen abban nem lehet szó emberről. Megvallom, sokáig húztam, halogattam a végső döntést az üveg felől. Már régen nem volt rá szüksége senkinek. Csak bajnak volt az egész ott az ablak kirakatában. Tulajdonképen idejétmúlt, haszontalan holmi; rendetlenséget jelentett a szobában. Azonban a benne élők iránt valami felsőbbrendű értelemben vett szánalmat éreztem. ■ Egy napon azonban nem húzhattam tovább a dolgot. Eljött a nagytakarítás ideje. Én nem bántottam az, üveget, de beleegyezésemmel a takarító személyzet kilökte az egészet. Nevetséges, hogy ezt mondom, de egy világ katasztrófa ment végbe szemeim előtt. Mondjátok, nem lehetséges, hogy mi is Daphniák vagyunk, csak kissé nagyobbak? Gondolkodj el az Írás megállapítása felett: „Az asz- szonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővölködő. Mint virág kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó“. (Jób 14:1—2.) „Mi csak tegnapiak vagyunk és semmit sem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék a földön.“ (Jób 8:9.) „Az emberek napjai olyanok mint a fű, úgy virágzik mint a me zőnek virága. Hogyha áltálmegy rajta a szél nincsen többé és. az ő helye sem ismeri azt többé.“ (Zsolt, 103: 15—16.) ' És erről a hervaetó virágról, elsuhanó árnyékról, szélsodorta száraz fűről mondja az Írás: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad öt! Úrrá tetted öt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.“ (Zsolt. 8:5—7.) Dobogtassa meg a szívedet, hogy Isten minden sze- retetével a porszem-ember felé fordult és egyszülött Fiát áldozta fel, „hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesz- szen, hanem örök élete legyen“. A világmindenség végső kataklizmájában lesz nyilvánvalóvá, hogy amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg nem gondolt, Isten azt készítette az öt szeretőknek. (L Kor. dJAEzZyS. = EELOE VIZ POZSONYI ÜT 14 4/19 BUDAPEST = + 52 MEZOENAGYMIHAALY 3 17/16 4 1130 = Mind a hat evangeelizaatorunknak nyolc napon aat segít = .= AARON EES HUR + Válasz: ’ = AARON EES HUR MEZOENAGYMIHAALY =’ + BUDAPEST 4/7 16 12 20 = Segitseeget koeszoenjuek stop Nagyon raa szorulunk stop Eesaiaas 62 6/b — == BUDAPESTI EVANGEELIZAATOROK +
