Élő Víz, 1948
1948-március / 7. szám
#> van jelen a férfi-bibliaórákon. Jellemző, hogy a nyári gyenesdiási férfikonferencia résztvevőinek egyharmad része gyülekezetünkből került ki. Nagyon áldott eredménye az evangélizációnak a férfi-imaóra, amely minden vasárnap negyedórával a rendes istentisztelet előtt jön össze a lelkészi irodában, ahol a résztvevők, a szolgálata előtt álló lelkésszel együtt imádkoznak az Ige áldásaiért, a szolgalatba induló lelkészért és általában az egész országban hirdetett Ige eredményességéért. El nem lehet mondani, hogy micsoda nagy segítség tud lenni ez az imádkozó kis férfi- közösség a szolgálat előtt álló lelkész számára is. Ügy látjuk, hogy amióta ez a kis csapat az istentiszteletek előtt él áz imádság kiváltságával, azóta a prédikációk is jobban ipe-hirdetések és a hívek is többen járnak a templomba és mást várnak az igehirdetésektől, mint azelőtt. 4. A meghallott Ige következtében igével és szentséggel élő gyülekezet magától értetődően lett olyan organizmussá, amelyben egyik tag örömmel szolgál a másiknak, engedelmeskedvén Isten parancsának: „Mindenestül fogva növekedjünk abban, Aki a fej a Krisztusban, akiből az egész test szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ö segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését á maga felépítésére szeretetben.“ (Ef. 4, 16.) Azt láttuk, hogy a meghallott ige nyomán a gyülekezeti tagok mind nagyobb felelősséget éreztek azok iránt, akik még nem hallották meg Isten igéjét és szolgálni akartak nékik. Azok, akik a saját életükben, átélték Isten bűnbocsátó kegyelmét, mindjobban megtapasztalták Péter és János igazságát: „Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.“ (Csel. 4:’ 20.) Egyre többen vallották, hogy nekik is szól ez a szolgálatba állító ige: „Embernek fia, őrállóul adtalak én téged Iz- ráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben. Ha ezt mondod a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha megintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.“ (Ez. 3, 17—19.) így kaptuk ajándékba Istentől az evangélizáción keresztül az „őrállókat“, mint munkatársakat. Az őrállók — laikus munkások — munkábaállása. szinte múlhatatlan szükségesség volt. Naprói-napra jobban láttuk ugyanis, hogy maguk a lelkészek minden erejük megfeszítésével és éjszakájuknak nappallá tevése árán sem tudják az anyagyülekezet 1000 családját és a szórvány mintegy 500 családját személyes lelki gondozásban részesíteni. Mind tisztábban láttuk, hogy a személyes gondozás egyre nagyobb fontosságú munkáját csak a laikus munkások segítségével lehet legalább némileg ellátni. Az evángélizáció eredményeképpen éppen ezeket a laikus munkásokat állíthattuk be a gyülekezeti munkába, a tiáros 22 részre osztott körzeteibe. Az őrállók a rájuk bízott 20—30 családot lehetőleg rendszeresen látogatják, őket állandóan istentiszteletre, bibliaórákra, az Ür asztalához hívogatják, őket és dolgaikat Isten előtt imádságban hordozzák, nem egyszer velük együtt imádkoznak és Bibliát olvasnak. Az őrállók munkája nemcsak a gyülekezet tagjai számára jelent nagy ajándékot, hanem a lelkészek számára is, mert munkatársakat kaptak, akiken keresztül az egész gyülekezeten rajta tarthatják tekintetüket, jelentéseik lapján mindig a sürgősség szempontjából látogathatják a családokat, a betegekről idejében tudomást szérezhetnek, mindig a legjobban rászorulóknak juttathatnak segélyeket. Az őrállók munkája nemcsak az anyagyülekezetben, hanem a szórvány gyülekezetek egynéhány helyén is szépen folyik. A szórvány őrállók, — akiknek nagyrésze népfőiskolákról került ki, — bibliaórákat és vasárnapi iskolákat vezetnek és végzik a vallástanítás munkáját. Olyan szórványőrálló is akad, aki az anyagyülekezetből száll ki egy-egy szórvány gyülekezetbe lelki munka végzésére. A laikus munkások segítsége legutoljára megnyilvánult abban is, hogy sok nehézséggel megküzdve eddig kb. 80 faluban végeztek összeírást és látogatást, sokszor házról-házra járva, keresve az elkallódott evangélikusokat. 6. A laikus munkások szolgálatával függ össze az az örvendetes tény is, hogy maga a presbitérium is mind erőteljesebben eszmél rá a maga hivatására, szem előtt tartva Péter apostol intését: „Legeltessétek az Istennek köptetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest.“ (I. Pét. 5, 2.) A presbiterek jórésze már látja, hogy nemcsak a költségvetések megtárgyalása és a zárszámadások felülvizsgálata a feladata, hanem sokkal fontosabb ennél a lelki munkában való részvétele. A presbitériumnak e helyes irányban való tájékozódását és megindulását mutatják a következő tények is: 1. Kb. egynegyed része résztvesz a férfi-bibliaórákon. 2. Az istentiszteletek előtti férfi-imaórán is többen vannak jelen. 3. Az őrállói munkából jóegynéhányan kiveszik a részüket. 4. A saját kérésükre évente legalább kétszer, csendesnapi előkészület után együttesen járulnak az Ür asztalához. 5. Havonta kértek presbiteri gyűlést, amelyeken nemcsak az anyagi ügyekkel foglalkoznak, hanem mind inkább a lelki munka felé terelődik figyelmük. 6. Minél nagyobb mértékben lett és lesz a gyülekezet élő hitközösséggé, annál nagyobb mértékben lett és lesz szeretetközösséggé is. De ez természetes is, hiszen a Krisztusban való élő hitnek egyre jobban ki kell tűnnie az egymást elhordozó és megsegítő szeretet megnyilatkozásaiban. Bár a gyülekezet régebben is serény volt a segítő szeretet munkájában (50 személyes szeretetháza van), ez a szeretetszolgálat még jobban fokozódott és nem valami humánus érzésből fakad, hanem a Krisztusban való hit természetes következménye, és éppen azért sokkal áldozatosabb. Egyre többen és egyre nagyobb áldozatokkal adnak. Ennek alátámasztására kell megemlítenem, hogy a 2400 lelkes gyülekezet közvetlen karácsony előtt több, mint 6.000.— Ft-t adott a rászorultak megsegítésére, ami azt jelenti, hogy minden egyes lélekre, tehát még a legkisebbre is 2.50 Ft adomány esett. Növeli ennek az adománynak az értékét, hogy egyrésze természetbeni adomány volt. Az egyébként átlagban elég szűkös anyagi viszonyok között élő városi gyülekezeti tagok, kilónként több mázsa lisztet és burgonyát adományoztak a szegényeknek, aminek következtében nem külföldről kapott szeretetadományok- kal, hanem a magunk gyülekezete áldozatkészsége következtében több, mint 90 rászoruló családot tudtunk élelemmel, ruhával, cipővel és pénzzel igen komolyan megsegíteni, úgyannyirá, hogy minden rászoruló megkapta éppen azt, amit kért. Ez a segítés nem egyszeri volt, mert most is állandóan folyik, olyan formában, hogy a gyülekezeti tagoktól adományokat állandóan kapunk és így állandóan adunk. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy a gyülekezet pénztárába, — a karácsonyi adományokkal együtt — egy év alatt 20.000 Ft adomány folyt be. Ennek nagysága csak akkor tűnik ki, ha arra gondolunk, hogy egyházi adó címén 18.000 Ft-t kapott a pénztár. Ide tartozik az is, hogy vannak páran a gyüleke6 ÉLŐ VlZ
