Élő Víz, 1948

1948-október / 22. szám

való bizakodással vádoljuk, csak azért, mert nem olyan lusták és felelőtlenek, mint mi. Luther Márton testi és szelemi erejét, valamint anyagi javait teljes mértékben az evangélium ügyének Szolgálatára és mások javára fordította. Manapság pedig igen gyakori az olyan luthe­ránus gyülekezeti tag, sőt lelkész is, aki csak a haszon­talan szórakozására és egészen önző élvezetére (pl mozi, színház, dohány, szeszes ital, stb.) éppen annyit, vagy esetleg még többet fordít, mint Isten országának a munkájára, vagy a felebarát Szolgálatára. Pedig a „kegyelemből hit által“ tanítás nem a lustaság, az ön­zés és a felelőtlenség takarója, hanem a „szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul“ apostoli felhívás igazi alapja A reformációnak ezidei ünnepén tartsunk önvizsgá­latot és alázkodjunk meg. Isten legyen hozzánk kegyel­mes, hogy nagy reformátorunk életpéldáját hűségeseb­ben kövessük tanításunkban éppúgy, mint életünkben. Különben a Jézus korabeli farizeusokhoz és írástudók­hoz fogunk hasonlítani, akik nagy tiszteletben tartották és gyönyörű emlékművek állításával ünnepelték a pró­fétákat, csak azok^tanítását nem vették a szívükre Nem az az igazi lutheránus, aki magát annak nevezi, aki Luther Mártont Isten választott eszközeként sűrűn em­legeti, ha nem az, aki Luther Márton életpéldáját is szem előtt tartva nyer még több erőt és világosságot Urának és Megváltójának a követésére. ■f a. BESZÁMOLÓ FÓTI ASSZONYKONFERENCIA. (Szeptember 28—30.) Igen nagy dolog, amikor édes­anyák, feleségek elhagyják otthonu­kat. Mennyi mindent kell előre el­rendezniük, mi mindenre kell gon­dolniuk, hogy amíg ők rövid három napon át távol vannak szeretteiktől, otthon minden ékesen és szép rend­ben menjen. Do akárhányan habozva és nehezen indultak, mégis menniök kellett, mert Isten csodálatos módon kézen fogta őket és nem lehetett el- lentállni... Csodálatos, hogy az Ür hány embert és mi mindent használ fel, ha mozgósítani akarja az ő né­pét. — A legtöbben évek óta nem voltak konferencián, anyai hivatá­suk az otthonhoz kötötte őket és nagy lelki szomjúságtól gyötörve érkeztek. — A másik asszonytestvérünk, aki nem járt soha templomba, semmiféle összejövetelre, valahol olvasta, hogy konferencia lesz, még ilyenen soha­sem volt, kíváncsiságtól hajtva jött el, — de mi tudjuk, hogy az Ür hoáta ide. Ismét egy másik kisírt szemű asszony, pár hete tudta meg, hogy várva-várt hadifogoly fia soha töb­bé nem jön haza. ö is jött, mert se­hol nem talált békességet. Azt a szegény asszonyt, akinek az utolsó két fillérjét is oda kellett ad­nia, hogy itt lehessen, nem tudja, hogyan, de egy szerető testvéri szív indította el. — A másikat ismét hívő fián keresztül küldte az Ür. A fia sok kilométernyi távolságból utazott haza az utolsó napon, hogy ezt mond­hassa: „Ott kell lennie, édesanyám“! Hát nem mondhatja magát boldog­nak az az édesanya, akinek hívő di­ákfiai főzést, takarítást és mindent vállaltak, csakhogy édesanyjuk nyu­godtan mehessen el a konferenciára. És soroljam-e, hogy mindaz a 160 asszony, 44 gyülekezetből, milyen csodálatos módon engedelmeskedett Isten hívásának! Az első naptól kezdve Isten igéje mint sziklazúzó pöröly hullt az asz- szonyi szívekre. Reggelenként Mária hálaénekének igéi alapján (Lk. 1, 46—55) láthattuk meg, hogy meny­nyire hiányzik az életünkből a ma­gasztaló imádság. Az áhítatok a ma­gasztaló imádság belső örömére, for­rásaira és reménységére mutattak. A bibliakörökben a közösség bűnei­ről és áldásairól voltak eleven és meghitt megbeszélések. Az előadá­sokban az evangéliummal imádkozó és áldozatos asszonyai álltak elénk, délután a bünvallás, a bűntől való szabadulás hiábavaló kísérletei után a feloldozás kérdése állt elénk. Ek­kor láttuk meg, hogy a feloldozás nem elméleti kérdés, hanem egészen gyakorlati személyes kérdésünk A bűn valósága és a felkínált kegye­lem csodálatos találkozást kapott a magángyónásokban (igen sokan él­tek vele) és az egyéni feloldozásban! A TEOLÓGUS IFJÜSÁG CSENDESHETE. A soproni evangélikus hittudomá­nyi karon az évi munka megindu­lása előtt egy héten át a személyhez szóló ige előtt csendesedett el a lel- készi pályára induló ifjúság a pro­fesszoraival együtt. Hisszük, hogy ez a kezdés meg fogja teremni a maga gyümölcsét az egész évi munkában. A szolgálatokat Csepregi Béla és Káldy Zoltán végezték s az egész hallgatóság résztvett a párhuzamo­san folyó gyülekezeti evangélizáción is. A SOPRONI EVANGÉLIZÁCIÓ Balikó Zoltán és Malaga Elza diako: nisszanővér szolgálatával folyt szept. 26-tól október 3 ig. Az esti evangéli­záción 5—600 között volt az igehall­gató gyülekezet, reggel pedig a 7 és 8 órakor tartott reggeli áhítatsoro­zatokon 120—150 volt a hallgatók száma. A csoportösszejövetelek is lá­togatottak voltak. Sok volt a magán­gyónó. 350-en vettek úrvacsorát. Az utolsó napon a gyenesi és répcelaki konferenciák résztvevőinek külön összejövetelt is tartottunk, amelyen 70—80-an jöttek össze a nyári konfe­renciákon nyert áldások feleleveníté­sére. ARNÓTON október 3—10-ig volt evangélizáció. A 450 lelkes gyülekezet mind a reg­geli istentiszteleten, mind pedig az esti összejöveteleken szép számmal vett részt. A gyülekezeten kívül Miskolcról is minden nap nagyszám­ban jöttek ki az evangélizációra gya­log és kerékpáron. Különösen a mis­kolci ifjúság látogatta hűségesen az evangélizációt. Rajtuk kívül Ónod­ról, Üjcsanálosról s a környező fal­vakból is többen voltak. Az evangé­lizációt Túróczy Zoltán végezte, aki a gyülekezetnek egy negyedszázaddal ezelőtt lelkésze volt. A csoportössze­jöveteleken és házi látogatásokban Túróczy Zoltánná is szolgált. Az egy­házi énekkar minden alkalommal ér­tékes karénekekkel emelte az áhíta­tot. A MAGYARÓVÁRI gyülekezetben október 4—10-ig volt evangélizáció. Az esti összejövetelek látogatottsága örvendetes volt. Az első napokban is alig volt üres hely a templomban, a végén pedig zsúfo­lásig megtöltötték az igére éhező hí­vek. Külön összejövetelek voltak va­sárnapi iskolások, ifjúság, asszonyok, férfiak számára. A három utóössze­jövetelen is egyre szaporodó szám­ban maradtak ott a hívek. A reggeli áhítatsorozatra is szorgalmasan gyü­lekeztek. Későn este pedig a paró- chián kis imaközösség alkotta az evangélizáció lelki hátvédjét. Nap­közben családlátogatások folytak. Az első napokban emberi szemmel lelki mozdulatlanság látszott, de akik két- ségeskedtek, azokat megcsúfolta Is­ten, mert az utolsó napon nem is volt elegendő az idő az összes magánbe­szélgetések és magángyónások lefoly­tatására, oly sokan mozdultak meg. Külön öröme és áldása volt az evan- gélizációnak az imádkozó férfiak kö­zössége. Az esti imaközösség tagjai szinte kizárólag férfiak voltak s az utóösszejövetelek imádkozói között is jelentős számban fakadt fel fér­fiak ajkáról a fohász. A gyülekezet­ben az evangélizáció után erőteljes utómunka indult. Az evangélizáció- val kezdte meg a gyülekezetben szol­gálatát Bernát Erzsébet diakonissza nővér. Az evangélizáció szolgálatát Koren Emil végezte. ÉLŐ VtZ i

Next

/
Thumbnails
Contents