Élő Víz, 1948

1948-január / 2. szám

Sok minden van az életben, amivel mi em­berek azért nem törődünk, mert „elveszettÁl­talában azt szoktuk ezzel a jelzővel díszíteni, aminek már ránk nézve semmi jelentősége nincs. Vannak dolgok, amiket nagyon sajná­lunk, midőn elvesznek ránk nézve. így érthető azután áz, hogy a mi magát ke­resztyénnek nevező társadalmunk egészen fi­gyelmetlenül, érzéketlenül megy el társadalmunk bizonyos jelenségei mellett, amelyek pedig em­beri életek elvesztését hirdetik. Emberi életek veszendőbe jutása számára legfeljebb egy új­sághír. Egyáltalában nem jut el annak meglá­tásáig, hogy itt valami borzalmas, rettenetes pusztulás folyik. Semmibe veszi ezt. Nem gon­dol arra, hogy az elveszetteket meg lehetne ke­resni és meg lehetne tartani, vissza lehetne hoz­ni az életbe. Ami elveszett, az elveszett, nincs ott semmi tennivalója sem az embernek. így néz ki a mi keresztyénségünk. Nem így Jézus, ö az elveszettek megkereséséért jött. Nehezen fogjuk ezt fel. Az elveszettek ülhetnek előkelő szalonokban is, de lehetnek nagyon piszkos he­lyeken is, megtalálhatók előkelő bárhelyiségek szeparéiban éppúgy, miyt a külvárosi lebujok söntéseiben. Az elveszésnek itt jelzett útjára az emberek a szeszivás útján jutnak el. Általában azonban az emberek ezen az úton is nagyon nehezen fo­gadják el elveszettségi állapotukat. A világban igazán csak a rendszeresen részegeskedőt gon­dolják elveszettnek. Akit józanul már alig-alig lehet látni, vagy akinek az eszét az ital már tel­jesen elvette s aki már csak az élő halottak há­zának lehet szerencsétlen lakója. Igen! „Élő ha­lott/“ Elveszett! És Jézus ezekért jött. Ezeket keresi s ezeket akarja megtartani. Azokat, akiktől mi legtöbbször megborzadva és undo­rodva, vagy szégyenkezve elfordulunk. Az élő halottak házába vezető útnak az el­ső állomását senki sem tudja megnevezni. Bor­termelő vidékeken egészen gyakori jelenség, hogy az alig felcseperedő, járni tudó gyereke­ket borral kínálgatják és itatgatják. Sok eset­ben ez az első állomás az elveszés útján. Büsz­kélkednek a gyerekkel, hogy mennyit megiszik tszákos-nn „Azért jött az embernek Fia, hogy megkere s nem árt meg neki. A gyermek sokszor csak a kellemes zsongítást érzi, vagy a nagyobbacska bátrabbnak érzi magát. A borfogyasztás érde­kében régebben egy lélektani tanulmány is meg­jelent, mely szerint a gyermekeket kell rászok­tatni a borivásra, hogy felnőtt korban annál többet igyanak. Ha a több borfogyasztás vagy szeszfogyasztás a fontos, akkor tényleg a gyer­mekeket kell már hozzászoktatni a boriváshoz. Persze a borfogyasztás propagálói csak a sajád erszényük teletömésére gondolnak, arra már nem gondolnak, hogy mennyivel több lesz a gyilkosság, mennyivel több lesz a szerencsétlen­ség, hogyan nő ezzel kapcsolatban a nyomor és a szegénység, az elégedetlenség, hogyan szapo rodnak a betegségek, hogyan szaporodnak a hü­lye, nyavalyatörős gyermekek s hogy telnek meg idült szeszivókkal az elmegyógyintézetek, hogyan mennek tönkre családi életek. Mióta eindítottuk egyházunk kebelén belül az iszákosokat mentő munkánkat, állandóan hozza hozzám a posta azokat a leveleket, me­lyekben iszákosok hozzátartozói írják le azo­kat a borzalmakat, amelyekben részük van. Egy feleség pl. leírja, hogy ő már iszákos környe zetben nőtt fel mint gyermek s az volt minden óhaja, hogy csak a jó Isten józan férjet adjon neki. „Ifjú ésszéh még az eskü mellé is odagon­doltam, hogy vele élek, ha nem lesz iszákos. — Nem is volt egy ideig, de azután jöttek a bará­tok, a sátán munkásai és az én férjem hallga­tott rájuk és így esett az iszákosság járma alá, ami alól bizony nem könnyű szabadulni. És né­kem ezt látni és véle élni, így pusztulást jelent, mint a víz a beléesett embernek. —■* Már nagyon belefáradtam testileg, lelkileg, így egyedül a küzködésbé\ Ebből a levélből néhány dolgot szögez­zünk le: 1. A pusztulás útjának kezdetét senki sem tudja megmondani. 2. A hozzátartozó az iszákosságban nemcsak az iszákos társ, hanem a Csaját pusztulását is látja. „Zúgolódó11-vá lesz még a hívő lélek is. 3. Belefáradnak az iszákosság elleni küzde­lembe, látva ennek eredménytelenségét. í. Sokan szükségét érzik a közös küzdelem­nek, a közös harcnak, amit már egyedül fel­adtak. Egy másik testvérünk 30 éves szenvedésről ír. „Ha azért járna kitüntetés, amit én hősiesen végigharcoltam, a Mária Terézia renddel sem lennék elismerve„Az erőm egyre fogy. Tu­dom, ha én pontot tennék az életem után, nem lenne vele jobb.“ „Az állandó anyagi gondok, az állandó rettegés ismeretlen veszélyektől, hi­hetetlen durvaságok elszenvedése, szégyenkezés meg nem. felelő baráti kör lealacsonyító társa­sága miatt, halálosan kimerítenek. Hiába volt 4 ÉLŐ VÍZ

Next

/
Thumbnails
Contents