Élő Víz, 1947
1947-május / 6. szám
és a világ közötti feszültség megszűnt, az egyháznak megújhodásra van szükségé, mert .abban a pillanatban olyan lett, mint a világ. Ezért az egyház soha nem alkalmazkodhatik e világhoz. Neki csak egy alkalmazkodási törvénye van: mindjobban alkalmazkodni Urához, a Krisztushoz. Ha ezért üldöztetés, mellőzés vagy vértanúság jár, akkor az elől sem menekül, sőt azt boldogan vállalja, tudva azt, hogy a mártírok véréből a hívek új serege támad. Ugyanakkor, amikor az egyház nagyon jól tudja azt, hogy nem e világból való, azt is világosan kell tudnia, hogy mégis e világban él és éppen itt világosan kell látnia feladatát. A megújhodott egyháznak látnia kell, hogy ebben a világban sóvá kell lenni. Sóvá pedig csak úgy lesz, ha megalkuvás nélkül hirdeti az Igét és éli azt. A Sátán mindig igen örül annak, ha az egyház a világ felé mással is foglalkozik, mint az Ige hirdetésével és a könyörgéssel. (Ap. csel. 2, 42.) A megújhodott Egyház prófétai szolgálata sem lehet egyéb, mint hirdetni az igazságot. Az Igazság pedig a Krisztus. (Ján. 14, 6.) A megújhodott Egyháznak láthatónak is kell lenni. Nem temetkezhetik bele abba a kényelmes felfogásba, hogy az igazi Egyház láthatatlan. Tudnia kell, hogy bár az Egyház részben a hit tárgya, de éppen úgy e világban valóban létező és látható. A gyülekezet életszentségének és a gyülekezeti tagok egymásiránti szeretőiének valósággal láthatónak kell lennie. Ha a magyar evangélikus egyház így megújul a maga lényegében, akkor ennek következményeképpen meg fog újulni, zenéjében, énekeiben, művészetében, sajtójában, liturgiájában stb. is. Végül tisztában kell lennünk azzal, hogy a magyar evangélikus egyház a megújhodás után sem lesz a hívők tiszta közösségévé. A do- natizmus emberi kísérlete, amely az egyházat teljességgel meg akarta tisztítani, kudarcba fulladt. Nem sikerült az első keresztyének gyülekezeteiben sem a teljes megtisztítás: Korintus- ban, Efezusban, Galáciában stb. De azért ezek a gyülekezetek mégis Krisztus teste voltak sok bűnük ellenére, mert hittek a feltámadott Ür Jézus Krisztus hatalmában, aki őket megragadta és bennük szünet nélkül munkálkodott. Bűnbeestek, de Krisztus által naponként bűnbocsánatot kaptak és haladtak Szentlélek vezérlete alatt a megszentelődés útján. Közösségeik- hen félreértések és pártoskodások voltak, de a Krisztus állal mégis egyek voltak. Az a bűnös közösség, amelyben éltek, szakadatlanul és fokozatosan megszentelődött és valóban, láthatóan a Krisztus egyházává lett. Idáig kell eljutnia a magyar evangélikus egyház gyülekezeteinek is. Ezt a megújítást egyesegyedül a Szentlélek tudja elvégezni. Emberi erőlködés és tisztogatás semmit sem használ. De azt is tudnunk kell, hogy ebhen az újjászülő munkában a Szentlélek fel akarja használni a gyülekezeteket és a gyülekezeti tagokat. A Szentlélek munkatársakat keres. Ezért engednünk kell, hogy a Szentlélek a mi személyes életünk megújításán keresztül újítsa meg a mi egyházunkat. Pünkösdkor kivétel nélkül egyet megtehetünk: kitárhatjuk életünket a pünkösdi Lélek előtt és így könyöröghetünk: Urunk, rajtunk keresztül újítsd meg a mi magyar evangélikus egyházunkat, hogy az legyen valóban a Te tested, a „szenteknek közössége“, JÉZUS KEZEBEN Nem akarok kő lenni. — Még márvány se. — Nem! Igaz, hogy szép fehér, — de ellenáll keményen: Véső kell hozzá s nehéz kalapács, — Agyag szeretnék lenni a Mester kezében. Engedelmes és alázatos. Hogy mindennap érezzem magamon — Akár simítva, — akár keményen — I)e a Kezét érezzem, ha formál a Terv után a puha agyagon. Asztalos Sándor né. 6 ÉLŐ VlZ