Élő Víz, 1947
1947-március / 1.szám
Áz evangélium feddő és biztató szavára sokan rátették a kezüket arra az ajtókilincsre, amit talán évtizedekekel ezelőtt csaptak be maguk után nagy keserűséggel. Akik nem vettek úrvacsorát Az evangélizáció munkájának egyik legdrágább gyümölcse az, hogy egyre több helyen állítja meg az ifjúságot a maga útján. Ifjúsági bibliakörök, ifjúsági közösségek alakultak olyan helyeken, ahol azelőtt még műkedvelő előadásokra is alig lehetett összeszedni az ifjúságot. Természetesen ifjúságunk nagyon sok helyen még ma is a régi úton jár s a táncban és a világ által nyújtott élvezetekben keresi örömét, Isten azonban csodálatosan keresi az övéit s itt- ott már vannak az ifjúságnak bizonyságtévői. Az egyik legutóbbi evangéli- záción az evangélizációt befejező úrvacsoraosztástól az ifjúság távolmaradt. Kitűnt, hogy azért, mert másnap ez az ifjúság valamilyen tánccal egybekötött világi ünnepségen szerepel s azt tartották, hogy a kettőt nem lehet összeegyezteni. Az evangélizáció megindította tehát a nagy kikristályosodás folyamatát. — Tudjuk, hogy ez nem elég, de tudjuk, hogy Isten Szent Lelkének a munkája az, ha megérzi valaki, hogy nem lehet egyszerre az Ördög asztalának és az Isten asztalának vendége. „Kár, hogy már nem lehetünk együtt“ Ezekkel a szavakkal végződnek az evangélizációk. Ez az általános panasz. S ebben benne van a nagy hiányérzet és vágy a közösség után. Az evangélium által megérintett ember érzi, hogy testvérkezekre, közösségre van szüksége, de a legtöbben nem merik határozottan keresni a közösséget. Legyen hála azúrnak, az evangélizáció előhívogatta a mi gyülekezetünk rejte- keiből is az ő választott edényeit, egyszerű parasztembereket, akik egy-egy kisebb közösségnek a vezetői és lelki gondozói lehetnek. A tanyavilág ébredése azonban csak akkor követ- kezhetik be, ha azok, akikhez az evangélium örömüzenete eljuthatott, tudnak és mernek közösségbe tömörülni és kovásszá lenni, mint közösség is a nagy gyülekezetek testében. Város és tanya A városi evangélikus a tanyait eddig leginkább csak a piacról ismerte. Ezen a télen a városban lévő közösség egész idő alatt tusakodó imádságban hordozta a tanyákon folyó munkát s most is kitartóan könyörög a tanya- világ ébredéséért. Csak a lelki ébredés tudja eggyé kovácsolni a nagy és szétszórt gyülekezeteket. Isten megengedte, hogy az elmúlt télen 15 tanyaközpontban hirdessük az evangéliumot egy- egy hetes evangélizációkon. Egy tanyán ezenkívül a láthatatlan evangélizáció^ is megtartották. Isten ebben az évben mutatta meg eddig a legvilágosabban, milyen sok drága lélek van a gyülekezetünkben is, akiket ő számon tart, akikben elkezdte a jó dolgot s biztat minket, hogy el is akarja végezni az Ür eljöveteléig. Az evangélizáció sok öröme biztat újabb szolgálatra, újabb engedelmességre. A Nyíregyházán feléledt tüzek biztassanak minden nagy és tanyavi- lá,gban szétszórt gyülekezetei állhatatos könyörgésre és kitartó munkára. Hol a boldogság? címen folyt Budahegyvidéken evangélizáció febr. 9—16-ig. A szolgálatot Túróczy Zoltán püspök úr végezte. A gyülekezet, a 100 éves Budai gyülekezet önálló lelkészi köre. Körülbelül 3000 lelket számlál. Az ostrom által legjobban sújtott gyülekezetnek nincsen temploma, ennek a lelkészi körnek meg még saját imatei’me, parókiája sincsen. Lelkiekben is még a pusztulást magán viselő gyülekezet nagyon várta az újabb evangélizáció kegyelmi idejét. Az első evangélizációt az ostrom előtt, a 32 templomos nagy budapesti evangélizáció alkalmával Csepregi Béla lelkész tartotta a tékozló fiú története alapján. A második evangélizációt közvetlenül az ostrom után Dr. Mády Zoltán tanár tartotta Ezékiel 37. fejezet alapján: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy“ címen. Az elmúlt esztendőben pedig: „Miért maradtál meg?“ címen a gyülekezet lelkésze tartott egyhetes evangélizációt. De mint a budavári gyülekezet lelkészi köre résztvett a Bécsikapu-téren folyt evang;élizáció- kon is, melyeket Joob Olivér és Kemény Lajos lelkészek tartottak. ELŐKÉSZÜLETEK . . . A gyülekezet kisebb közösségeiben már hetekkel előbb sokan hordozták imádságban az evangélizációt. Szomszédos gyülekezetek és vidéken is sokan gondoltak rá. Voltak, kiket Isten csak azért helyezett betegágyra, hogy szüntelenül ezért imádkozzanak. Gyülekezeti levél, röplap, de főleg élőszó hívogatta a hívek százait. Az ifjúság, konfirmandusok és az imaközösség felnőtt tagjai is 100Ü helyre vitték el személyesen a meghívót. Az egyház- község másik lelkészi köre is, de a szomszédos kelenföldi gyülekezet is beszüntetett erre a hétre minden belmissziói munkát és a lelkipásztorok vezetésével nagy csoportok keresték fel napról-napra Budahegyvidéket. Az előkészület munkáiba bekapcsolódott a helyi református egyházközség is, mert a kis ev. imaterem miatt a ref. egyházközség összes termeit kellett kölcsön kérni. A hideg termekbe kályhákat hordtak, valaki két mázsa fát ajánlott fel a begyújtáshoz, az utolsó percekben pedig megérkezett a kiutalt szénkészlet is. FEHÉREK A MEZŐK . . . Minden reggel 8 órakor a lelkészi hivatalban imaórát tartott a püspök úr. A délelőtt betegek és idős hívek látogatásával telt el. A délután magánbeszélgetések, vagy speciális ősz- szejövetelek alkalma volt. Vasárnaponként mindkét lelkészi körben hirdette püspök úr az igét. A magvető példázata különösen jó megnyitó volt, de végig az egész héten sok és drága ígéretet adott az Űr. Öt órakor kezdődtek a csoportösszejövetelek a közeli ev. imateremben férfiaknak (40—50); presbitereknek (30); fiúknak (40); leányoknak (120); asszonyoknak (300). A csoportösszejövetelekkel párhuzamosan az evangélizáció helyén folyt az énektanulás szeurat módon. Minden este több bizonyságtétel szakította meg az énektanulást. A bizonyságtevők között volt diakonissza, kereskedő, bíró, bankár diák és tanár, lelkész. Színesek és elevenbe vágók voltak. A villamosok már a kezdés előtt fél órával csak résztvevőket hoztak. Sűrű sorokban sietett mindenki az utcán, hogy helyet kapjon abban a teremben, ahol az evangélizátor beszélt. Fél 6 órakor már nem volt hely, csak a szomszédos két teremben, ahol mega fon útján lehetett hallani az igehirdetést. Az élő víz 7
