Élő Víz, 1947
1947-április / 4. szám
sedre. Legfeljebb te vak esztelenséggel mégis a vesztedbe rohansz. Isten mindig cselekedettel munkálkodott az üdvösségeden. Egyszer jóléttel, gondtalan, boldog családi körrel fog körül, szeretetének a napsugarait árasztja a szívedbe, hogy elolvassza a közöny hidegpáncélját. S ha az ö jósága nem indított megtérésre, akkor dorgáló kezét engedi rád. Megfoszt sok mindentől, amiben kedved telt, azért, hogy egyszer őt is kezdd el keresni. Elválaszt azoktól, akik betöltötték a szívedet, hogy tanulj meg Hozzá is folyamodni. Bizonyos vagyok a felől, hogy az elmúlt évek sok súlyos vesztesége, kárvallása és nyomorúsága Isten mentő szeretetének munkája volt sokunk számára, amivel a kemény szíveket puhította, a magabízást összetörte s a bűn kárhozatos álmából ébresztgetett. Lehet, hogy ezt a lapot is azért adatta a kezedbe, hogy most végre megtudd belőle: szeret az Isten. 3. Azonban az Isten szeretetéről hiába hallunk, hasztalan tudjuk pontról-pontra szeretet- müvének minden állomását,, ha nem nyitjuk meg szívünket ezelőtt a szeretet előtt, soha nem is fogjuk tapasztalni. Emberek szeretetén felül helyezkedhetünk. Mondhatjuk, hogy ez vagy az az ember szeret enged, de én nem törődöm vele, rá se hederítek, nem viszonzom. Nem így az Isten szeretetével. Annak nem lehetünk magasan ülő bírái. Tudom, hogy e sorok olvasói között is egész sereg ember van, aki még soha nem tapasztalta Istennek a szeretetét. És ha a lelkemet kitenném is, nem tudnám megértetni velük. A szívüket soha nem nyitották meg előtte. Nem így a szentírás emberei. János apostol azt mondja: „Mi elhittük az Istennek irántunk való szeretetét (és most már tudjuk, hogy): az Isten szeretet“ (I. Ján. 4:16.) Ez az Istennel való megismerkedés útja. Ő egyszerűen így rendelte, hogy az ember először tegye meg a hit lépését és aztán hajlandó találkozni vele. Minden csodája, mentő szeretetének cselekedetei úgy lesznek tapasztalássá, ha először hiszünk. De ha megtettük ezt a lépést, akkor tapasztalati valósággá elevenedik az életünkben mindaz, amiről a szentírás lapjai s a ma is közöttünk járó, szívük szerint keresztyén emberek ajkai beszélnek. Isten áldozatos mentő szeretetét csupán egy dolog tudja lerontani, hatástalanná tenni: ha az ember bezárja előtte a szívét. Isten a bűnös, romlott, hitvány embert szíve egész odaadásával szereti, de ha hinni semmiképpen nem akar* nem tud rajta segíteni. Ne hagyd, hogy kárbavesszen rajtad Isten mentő szeretetének minden áldozata. Ma, amikor az ige hívását hallod, ne keményítsd meg a szívedet. Borulj le előtte és mondd el őszintén: Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek. Akkor egyszeribe eggyé leszel azokkal az emberekkel, akik azt vallják: Mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét és most már tudjuk, hogy az Isten szeretet. ÁLDOZAT VAGY ÉRDEM? Volt idő Magyarországon (nem is olyan régen), amikor a keresztyénség divatot, politikai programmot, közéleti magatartást jelentett. Nemcsak a tantermekben függesztették ki a keresztet, hanem a hivatalokban is. A legkülönfé- lébb társadalmi vagy politikai eseményekhez, ünnepségekhez szorosan hozzákapcsolódott az istentisztéleteken való részvétel. Nemzeti ünnepeink istentiszteletein „hivatalbólrészt kellett vennie köztisztviselőnek, katonának, tanítónak, tanárnak egyaránt, de azok is jónak látták a megjelenést, akiket nem feletteseik rendéltek ki az ünnepi alkalomra. Kivonultak gazdasági életünk vélt és valóságos kitűnőségei, pártférfiak, iparosok, kereskedők, — áltálában mindenki, akit többé-kevésbbé érzékenyen érintett az emberek véleménye, vagyis hogy mit mond róluk a világ. A hitetlenség és istentagadás nem volt többé férfias állásfoglalás, és ha valamelyik újságban ilyenféle hangot ütött meg a cikkíró, kórusban zúdult fel a többi lap. Nemcsak az egyháziak, hanem a politikaiak is, sőt nem egyszer elsősorban épen ezek. Ebben az időben az egyházi adót nem csak kellett, hanem illett s megfizetni, s az egyházi adókivetés meg- fellebbezését sokan kényelmetlennek tartották, illetlenségnek minősítették. Jelszóként ugyan senki sem hangoztatta, de valóságban mégis csak úgy látszott, hogy a vallás — közügy. Minden újságolvasó ember értesülhetett a képviselők lelkigyakorlatáról, a rendőrség úrvacsora- vételéről, vagy pedig arról, hogy kik vettek részt az úrnapi körmenetben. Talán felesleges annak hangoztatása, hogy mindebben sókkal több külsőség volt, mint lelki tartalom, és hogy a vallásosság inkább vallásoskodást jelentett, többnyire komoly hitélet nélkül. De tálán azt sem kell bizonyítani, hogy ennek az időnek is megvoltak a maga áldásai. Sokan kerültek közeli kapcsolatba az igével azok közül, akik éleinte csak kényszerűségből hallgatták. És sok lelkipásztor látta meg, hogy <a politikai viszonyok nem a munkáját könnyítették, hanem a felelősségét súlyosbították. A Magyarországom mutatkozó lelki ébredés első jelei is ebből az időből valók. Azután élzúgott felettünk a második világháború szörnyű vihara. És megfordult a szelek járása. Most másféle szelek fújnak. Ma magánügy a vallás, tetszőlegessé teszik a vallásoktatást, itt-ott politikai programm és férfias magatartás a hitetlenség, az istentagadás. Változtak az idők, s változtak az emberek. Hátat fordítottak Istennek sokan, akiknek Hozzá-fordulása nem volt igazi és őszinte. És elkerülik Isten házát némelyek, attól tartanak. ÉLŐ VÍZ 6
