Élő Víz, 1947
1947-április / 3. szám
oktatás jelent hitbeli gyarapodást a gyermek számára. De ugyan mi más alkalmasabb Krisztus befogadására, mint a legfogékonyabb gyermeki szív? Nincsen nagyobb ajándéka az életnek annál, mintha valaki gyermekkorában találkozik Krisztussal és befogadja Öt. Ez természetesen nem törvényszerű következménye a vallásoktatásnak, de igenis lehetősége, l ehetőség, amelynek tudatos elmulasztásáért hívő ember felelősséget nem vállalhat. A vallásoktatás ügye tehát nem lehet a szülői tetszés vagy nem tetszés kérdésévé. Azért, mert valaki nem jár világosságban, nincs joga ahhoz, hogy mást is elzárjon a világosságtól, — még ha az a saját gyermeke is. Keresztyén szülő nem teheti meg, hogy megfossza gyermekeit a hitbeli ismeretek elsajátításának drága lehetőségétől. Az ilyen szülővel szemben az egyháznak tudnia kell — és reméljük, hogy tudni is fogja a fegyelmi kötelességét. Nem keresztyén szülőkkel szemben az egyháznak nincs módjában üdvös kényszert alkalmazni. De azt hangosan hirdeti, hogy a gyermekeit esztelenül megrabolja az, aki a vallás- oktatástól eltiltja. Az ilyen elvakított szülők és szerencsétlen gyermekek Isten ismerete nélkül felnövő ifjúság felé az egyháznak ismernie kell missziói kötelességét. Reméljük, hogy fáradhatatlanul teljesíteni is fogja. A gyermek jogáról esik legkevesebb szó a vallásoktatás körül. Pedig őt érinti legközelebbről a dolog. Az ö hitbeli ismereteiről, lelki életéről s ezek alapján üdvösségéről van szó. Csak az ügyet elméletileg mérlegelők, vagy távolról szemlélők gondolhatják azt, hogy a szülő kezében legjobb helyen van a gyermek érdeke. Ha az ügyében a szülő dönt, akkor a legilletékesebh és érette a legfelelősebb dönt. Aki leginkább a javát akarja. Magától értetődően így van ez a hívő szülőknél. Azoknál, akik gyermeküknek nemcsak idei, hanem örök életéért is felelősséget éreznek. Sajnos azonban, a gyakorlati lelki munkában sok esettel találkozunk, amikor azt kell látnunk, hogy nagyon sok szülő van, aki nem ismeri és éppen ezért nem hordozza felelősséggel gyermekének örök javát. Vasárnapi iskolai vezetők tanúskodhatnak a mellett, hogy hány gyermek érdekében kell harcolniok, hogy szüleik elengedjék a vasárnapi iskolába. Ifjúsági munkában ismételten meg kell látnunk, hogy a lelki dolgokban fogékonyságra ébredő fiatalok első ellenzésbe igen gyakran a szüleik részéről ütköznek. Vallástanítók elbeszéléséből tudom, hogy amikor a növendékeknél lelki ébredés is történik és diákfiúk,, diáklányok kezdik komolyan venni, hogy Jézus Krisztus élő Megváltójuk, Uruk és Királyuk, s a szavát engedelmesen igyekeznek követni, akkor a lelki vezetőnél egymásnak adják a kilincset a felzúdult szülők és szép szóval, fenyegetéssel, feljelentés ijesztésével és névtelen levelekkel próbálják eltántorítani a lelkészt lelkiismeretes munkájától s a gyermeket kivonni a lelki hatások alól. Már ma is sok magát még keresztyénnek tartó szülő van, aki a gyermeke zongoraóráját, tánciskoláját, angol, francia, vagy tudom- isénmilyen társalgását, tenniszezését, mozdulatmű vészct-gyakorlását fontosabbnak tartja, mint a bibliaóráját vagy hittanóráját. S meg kell mondanunk nyíltan, hogy ezeknek a szülőknek a kezén nagyon rossz helyen van a gyermeke vallástanítása fölötti döntés. Mindenképpen kívánatos, hogy a gyermek joga biztosíttassák a szülővel szemben is a vallásórák látogatásában és a lelki vezetés igénylésében. Az egyház kötelessége elsősorban komoly önvizsgálatot tartani a vallástanítás eddigi ellátásában. Nemde sok mulasztásunk és hűtlen kezelésünk vezetett oda, hogy a vallástan az iskolákban a legpotyább, legkomolytalanabb, Icgnélkiilözhetőbb tantárggyá lett, amit most az oktató- nevelő munka komolyabb sérelme nélkül vélnek fakultatívvá tehetni? Vájjon kihasználta-e egyházunk azokat a lehetőségeket, amelyeket a kötelező vallástanítás és a hitoktatók állami vagy más iskolafenntartói alkalmazása tálcán hozott az egész ifjúság keresztyén nevelésére? Nem Isten <veszi-e el most a hűtlenségünk folytán már különben is eljátszott nagy alkalmat? Őszinte önvizsgálatot kell tartanunk és meg kell alázkod- nunk Isten jogos ítélete alatt. S ha még kegyelmi időt nyerünk, akkor azt az ezen a ponton való megtérésre sürgősen fel kell használnunk. Az egyház kötelessége a vallástanítást sokkal lelkiismeretesebben, oda- adóbban és gyümölcsözőbben ellátni, mint eddig tette. Akár megmarad a kötelező vallástanítás, akár önkéntessé tétetik. A vallásórákról elmaradó ifjúságról sem mondhat le az egyház, nem érezheti magát felmentve az alól a felelősség alól, amit a keresztség kiszolgáltatásával magára vett. Minden módon keresnie kell az utat hozzájuk s a Jó Pásztor mentő szeretetével kell a tévelygő bárány- káknak is utána mennie. Ebben a szolgálatban legjobb segítséget a vai- lásórára járó ifjúságban találhat. Éppen azért a vallásóráknak olyanoknak kell Ienniök, hogy a résztvevők onnan az összifjúság részére vihessenek magukkal áldást, bizonyság- tevő hitet és megszentelt életet. Akkor újra szaporodni fog a hittanórákat látogatók száma. Különben pedig egyre csappanni, ítéletcsen csappanni fog. Mi lesz a gyermekeddel? Ezt a kérdést oda kell helyezni minden szülő lelkiismeretére. Fel kell rázni az alvókat és felelősségre ébreszteni a közönyösöket. Az árral sodródó nemtörődöm szülőket gondolkodásra, értékelésre és önállóságra kell nevelnünk, hogy ne lehessen gyermekeik lelkinevelése fel nem vállalt kötelesség, lerázott felelősség, vagy ellenséges indulatok könnyű prédája. Ha az állam elejti is a vallástanítás kötelezését, az továbbra is megmarad a gyülekezet ügyének és mindenképpen a keresztyén család ügyének. De ehhez élő gyülekezetek és valóban keresztyén családok kellenek. Az egyház legelsőrendű kötelessége ennek a munkál ása. Nagyon jó eszköz ehhez az evangé- lizáció kiadásában nemrég megjelent füzet is. Kiss Béla csernátfalusi lelkész írta „Mi lesz a gyermekeddel?“ címen. Az első kiadás Erdélyben jelent meg, kapható a szerzőnél. Tömeges terjesztésre is kiváltképpen alkalmas. Ára 40 fillér. Százszámra is megrendelhető lapunk kiadóhivatalában&£. ksJC. Egyetemi evangélizációk A pécsi egyetemen dr. Scliulek Tibor tartott evangélizáló előadásokat március 12—15-én. — Az egyetemi Luther Szövetség rendezte az Anatómiai Intézet előadótermében. A jogi és az orvosi karról naponta 50—60 főnyi hallgatóság vett részt, egyetemi tanárok és egyetemi hallgatók együttesen. Reggel 7 órakor 14—15 főnyi imaközösség hordozta az evangélizá- ció szolgálatát. Vasárnap, 16-án úrvacsoraosztás volt a résztvevők számára. Budapesti egyetemistáknak március 20—23-ig tartott evangélizáló előadásokat Veöreös Imre. Az igehirdetések tárgya Pál apostol athéni munkája alapján „Az evangélium és a művelt modern világ találkozása“ volt. A résztvevők száma 50—60. Az esti előadásokon kívül a főiskolákon, kollégiumokban és a menzákon voltak összejövetelek. Ezek igen élénk és termékeny eszmecserékké közvetle- nedtek. 4 ÉLŐ YIZ
