Élő Víz, 1947
1947-december / 20. szám
A fofyUá&h*i$&ziá Érdemes-e végezni a fogházmisszió nem csekély felelősségét, nem kis terhet jelentő munkáját? Hadd beszéljenek megint maguk a rabok, hadd szóljon maga a „börtöntöltelék“. ,,E hónap 14. napján lesz három ^esztendeje annak, hogy a ,.Markóba“ megérkeztem, 3 éve, hogy nagyságos asszonyt megismerni szerencsés lehettem. — Feladva minden reményt, testi és lelki kíntól gyötörtetve feküdtem az egyes zárka szalmazsákján, midőn a folyosóról behallatszott hozzám egy esengő, félig kérő, félig parancsoló hői hang: ......akik most érkeztek a r endőrségtől, el ne feledje őrmester úr, hogy azok is kapjanak teát és kalácsot“. Teát, kalácsot a Markóban! Azt hittem, hogy hal- lucinálok, míg felnyílott börtönöm ajtaja és egy szelíd arcvonású hölgy lépett be hozzám, egyik kezében zöld fenyőgallyacskák, a másikban nyomtatott papírlapok, bibliai idézetekkel. És a szent asszony beszélt hozzám vigasztaló hangon; nem a megszokott sztereotip papi hang volt ez, hanem szívből fakadó, szívbe hatoló, lelket megrázó őszinte szavak, melyeket örökké hallani fogok és amelynek hallatára szívembe nyilait a fájdalom. A kései megbánás okozta fájdalom érzete. Ilyen hangon nem szólt még hozzám soha senki. 60 évet kellett leélnem nekem, akinek életét saját életével váltotta meg édesanyám, aki igaz szeretetben soha nem részesültem, akit legföllebb megsímogattak, vagy bársonyosan sírna szavakkal illettek, mint megsímogat- nak és becéző szavakkal illetnek háziállatot, lovat vagy kutyát, — hogy a másik percben végigverjék. A látogató hölgy már rég eltávozhatott, mert arcom bőrén itt-ott már fekzáradtak a könnyek és a szennyes pokrócon ott hevert egy zöld fenyőgallyacska és egy névjegynagyságú karton, rajta a zsoltár idézet. S hogy ne csupán a lélek érezze a nap jelentőségét, hanem a rabkoszton vegetáló gyomor is, oda volt téve ágyam mellé egy nagy mákos patkó és egy nagy evő- csészo tea. Isten a tanúm, hogy e naptól kezdve fokozatosan javult a betegségem és lassan egészségessé lettem. Személyesen csak akkor kívánok Nagyságos Asz- szonyomraal találkozni, ha biztos állásom lesz és ember leszek. Addig bizakodom és imádkozom“. Egy másik szabadult fogoly leveléből:, „Hosszú, súlyos megpróbáltatás után hazaértem. Nagycsütörtök este kisleányom és kisfiam örömkönnyei az enyimekkel összefolytak. Iameri-e kedves Bíró Ér a fájdalmas öröm boldog gyötrelmét? Eszembe jut ma az első nagypéntek. Krisztus a Golgotán kínok között is felsóhajt: Beteljesedett! Bármekkora szenvedés árán, de mérhetetlen kincset szerzett szeretteinek, bármely megalázódás árán, de örök boldogságot adhatott vérén megváltott atyjafiainak. Mi más a boldogság, mint az önzetlen boldo- gítás és szeretet tudata? Lehet-e boldog az ember? Igen, ha szive szeretni, lelke megalázkodni s lázongó vére megbocsátani tud Krisztusért. Hiszem, hogy a jó Isten velem együtt nagyon sok más emberi szív imádságát meghallgatja, akik mind szerencsések voltunk Táblabíró Ür nemes felebaráti sze- retetében az Úr gondviselését tapasztalni“. Az egyik fegyenc panaszkodik egyik levelében, hogy nem tud még jól imádkozni: „Tudom, — mondja — hogy nem elég annyi, ha azt mondom: édes jó Istenem! Akkor, amikor ezt mondom, tényleg egész lényemnek érezIV. nie is kell, hogy az én Istenem nekem édes is, jó is“. Egy nagyon súlyos tüdőbeteg leány kemény és dacos volt kezdetben, úgyannyira, hogy még a tekintetét is elfordította, amikor missziós testvérem benyitott hozzá, hogy szeretetteljes szolgálatkészségét felajánlja. De az imádsággal párosult szeretet csodálatos ajtó- nyitogató. Nem tud neki sokáig ellenállni a szívnek még oly rozsdás lakattal bezárt ajtaja sem. Itt is megnyílott az ajtó. Egy-egy citrom, egy-egy tojás, melyet a szeretetnek keze letett a betegnek ágyára, s amely olyan jótékonyan enyhítette annak szenvedéseit, kitárta a szívnek ajtaját. Egy alkalommal, midőn az Ürnak érte fáradozó leánya a betegágynál újra megjelent, a beteg könnyekben tört ki, s fájó sóhajjal mondta: „Óh ha az Isten nekem megbocsátana!“ * Mit cselekedjünk, hogy egykor megállhassunk az Örök bíró számonkérő széke előtt? L Zárjuk mindenek előtt mélyen szívünkbe e szerencsétlenek sorsát és imáinkban ne felejtsünk el imádkozni értük. 2. Az igehirdetés szolgálatával megbízott testvéreink végezzék hűségesen, a mentő szeretet egész melegével szolgálatukat, függetlenül attól, jár-e jutalom érte és mutatkozik-e látható eredménye. A gledicsia (tüskés ákác) magja 6 hónap alatt töri át páncélfalát, hajt csírát. Drága ígéreteink vannak, hogy az Ürnak beszéde nem tér hozzá üresen, hanem megcselekszi az Ö akaratát, s a tövis helyén ciprus növekedik és bogács helyett mirtus nevekedik és lesz az Ürnak dicsőségül és örök jegyül, amely el nem töröltetik. (Esaiás 55:11, 13.) 3. Intézmények teremtése szabaduló foglyok időleges elhelyezése számára. Mennyi drága verejtékcseppet hullatott ezért az ügyért Maár Margit testnevelő tanár, hívő testvérünk! Vármegyéket járt be a szükséges anyagi eszközök előteremtéséért, eredményei is voltak, s az ügy végeredményében mégis kudarccal végződött, — nem lett. munkája nyomán menház a szabadulóknak, mert egyetlen lélek vívta a harcot ott, ahol seregeknek kellett volna felvonulniok. Akire az Ür anyagiakat bízott, ne felejtse, hogy sáfárok vagyunk. Mindenünk, amink van, pusztán sá- fárság végett bízatott reánk. S azt sem, hogy kölcsön ad az Ürnak, aki szívesen ád a szegénynek. S az Ür jó adós, soha, soha meg nem károsítja hitelezőjét. 4. Figyeljük az életjelenségeket. Az apám szegény falusi tanító volt, 7 gyermek apja; de bármennyi gond volt is vállán, tudta róla falujának minden szegénye, minden özvegye, minden árvája, hogy segítő szeretőiért bizalommal fordulhatnak hozzá. A nyitott szem, az éber lelkiismeret sok mindenre felfigyel ebben a Sátán gyötörte világban. I?. I. fiatalkorú leány, — karján a pécsi kórházban világra hozott csecsemőjével — gyalog indult neki a somogymegyei szülőfalujába vivő országúinak, pár fillérjéből vasúti költségre nem tellett. Ment, mendegélt. vonszolva testét, vonszolva szégyenét s emésztődve a feletti izgalmában, hogy mit szólnak szülei, ha megáll a porta küszöbén, karján a különös batyuval. Vánszor- gása közben egy patakhoz ért s a kis batyu sorsa itt megpecsételődött: loccsant a víz, s a csepp élet elment bevádolni a csábítót, s bevádolni a rideg szíveket ott, az örök Biró előtt. A leány megkapta — erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés vétségéért — a 6 hónapi fogházat, s azt becsülettel ki is töltötte. Ámde lezárulhattak ezzel végleg az akták, nem maradt itt ÉLŐ VlZ 5
