Élő Víz, 1947

1947-október / 16. szám

Beszámoló a fóti asszonykonferenciáról Krisztus asszonyainkat újabb talál­kozóra hívta. Fóti otthonunk ebben az évben ki tudja hányadszor telt meg az örökélet beszédéért sóvárgó lelkekkel. Az érkező Vonatok 30—40-es csoportokban hozták távoli testvére­inket. Még Ózdról és Pécsről is jöt­tek a hívó szóra. Jöttek Budapest középosztálybeli asszonyai és nagy csoportokban gyalogoltak konferenci­ánkra a környék színpompás ünnep­lőibe öltözött falusi testvéreink, ösz- szesen 180-an hallgattuk három napon keresztül az Űr hozzánk intézett evangéliumát. Nem lehetett kétségünk a felől, hogy itten valóban örömhír várja bűnben megfáradt és megterhelt szí­veinket. Már az első reggeli áhítaton gondoskodott az Űr, hogy ezzel az örömhírrel teljen el a szívünk: ,,örülj nagyon Sionnak leánya, ime jön né­ked a te Királyod!“ Zak. 9: 9. A bejelentett Űr, Krisztus, a Ki­rály közénk jött és mi lábai előtt le­hettünk mindvégig, ö valóban meg­mutatta azt nekünk, hogy Őneki ada­tott minden hatalom. A bibliaórákon őszintén elmond­hattuk egymásnak, hogy mi vagyunk a születésünktől fogva vakok (Ján. 9.), akik nem fogadhatjuk be öt, a Világosságot. De örömmel tehettünk többen is bizonyságot arról, hogy most látjuk Krisztust, ö közénk is azért jött, hogy a vakokat látókká tehesse. Milyen jó volt hallani a királyi igéket a délelőtti előadásokon is: „Jé­zus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz“! Tegnap . ma . . ., örök­ké! Ez az egész életünk! ö pedig az Élet Fejedelme, akihez mehetek múl­tam bűneivel, jelenem nyomorúságá­val. holnapom bizonytalanságával, ö pedig szelíden így szól: számolj ve­lem! A Király lábainál ér bennünket az otthonunkra lassan alászálló este. ö pedig elvezetett minket az esti áhí­tatokon, nyomorúságunk kavargó ör­vényeihez, bűneink kárhozatos mély­ségeihez és így szólt hozzánk, a ha­lál árnyékának völgyében nyomor­gókhoz: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején és megszabadít­ják téged és te dicsőítesz engem“! (Zsolt. 50: 15.) Délutáni megbeszéléseinken jó volt hallani arról, hogy a pogánymisszió vár a mi imáinkra és segítésünkre. Élénk megbeszélés mutatta azt is, hogy mekkora szükség van arra, hogy az asszony a családban megta­lálja Krisztus szerinti helyét és fel­adatát. A Király lába előtt mind jobb és örömtelibb volt pihenni. Boldogan él­tünk a lelkibeszélgetések és a gyónás áldott lehetőségeivel, hogy felkészül­jünk arra a pillanatra, amikor a Ki­rály az Ö drága testét és vérét adja nekünk bűneink bocsánatára. Bűnter­helten jöttünk — hófehérre mosva mehetünk haza otthonainkba! Hát lehet-e ennél nagyobb boldogság? A szabadulás nagy öröméről be­szélő morzsáink, imáink, a morzsa- szedésen és közös imánkon, alig értek véget. Végül mégis haza kellett indulnunk s a megdicsőülés hegyéről lefelé jö­vet egy új konferenciai énekkel ör­vendeztünk: Felséges Jézus, világ Fejedelme... Téged kívánlak, Téged imádlak, Örömem, lelkem csillaga. Férfiakat hívunk három napos konferenciára a fóti belmissziói otthonba Október 31., november 1—2. napjai sok kötött idejű dolgozó ember szá­mára is szabaddá tehető ezidén. Ez­ért gondoltunk arra, hogy ezekre a napokra (péntek—szombat—vasárnap) hívjuk férfitestvéreinket Isten igéjé­nek a hallgatására, lelki elcsendese- désre és a férfiak lelki kérdéseinek a testvéri közösségben való megbe­szélésére a fóti belmissziói otthonba. A fóti belmissziói otthon alig né­hány hónapja adatott át szolgálatá­nak és máris sokak számára lett ked­ves és áldott hellyé. Hisszük, hogy nagy jövendője van evangélizációs munkánkban. Központi fekvésénél fogva országos találkozókra is ki­válóan alkalmas, a fővárosi és pest- környéki testvéreinknek pedig rend­kívüli lehetőség a város zajából, köz­napi gondokból való kikapcsolódásra, pihenésre és lelki erőgyűjtésre. Hasz­náljuk fel ezt a három napot is, hogy igazi pihenés, valóságos ünnep, testi­lelki felfrissülés lehessen számukra. A konferencia tárgya: ÖRÖK REFORMÁCIÓ. Reggeli áhítatok (8 órakor): 1. Sza­bad rabok (Csel. 16: 23—25), 2. Meg­kötözött börtönőr (Csel. 16: 26—30), 3. Felszabadult otthon (Csel. 16: 31— 34). Tartja Józsa Márton lelkész. Bibliakörök (9 órakor): A keresz­tyén ember 1. igazsága (Róm. 4: 1— 8.); 2. harca (I. Tim. 6: 11—16), 3. ereje (Csel. 5: 27—33). Előadás megbeszéléssel (szombaton délelőtt 10.30-kor): A legférfiasabb életforma. Felkért előadó: dr. Mes­terházy Béla körorvos. Előadások (d. u. 4-kor): 1. „Az ős ellenség“, tartja dr. Reök Iván se­bészfőorvos, 2. „A hős vezér“, tartja Sréter Ferenc lelkész, 3. „Mienk a menny“, tartja dr. Frenyó Vilmos egyetemi adjunktus. Esti áhítatok (7 órakor): 1. Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát, 2. Istennek hatalma az, 3. Minden hí­vőnek üdvösségére. Tartja Dezséry László lelkész. Reformációi ünnepi és vasárnapi istentiszteletek együtt a fóti gyüle­kezettel a templomban. Vasárnap úr­vacsoraosztás. Ellátás a három napra 15 forint és természetbeniek: 90 dkg kenyérliszt, 60 dkg fehérliszt, 15 dkg zsír és 9 dkg cukor. Fejadagok részben más­sal is pótolhatók. Hozni kell lepedőt, fejpárnát, taka­rót. Kívánatos előző este megérkezni. Budapest ny. p. u.-ról indul 17.50-kor a vonat. Aki semmiképen nem tud előző nap jönni, indulhat reggel 7.20- kor a ny. p. u.-ról, de ezzel már nem érkezik meg a kezdetre. Jelentkezési határidő október 22. Evang. belmissziói otthon, Fót — cí­men. I Asszonyok hívják fel erre az áldott alkalomra férjük és felnőtt fiaik fi­gyelmét! Fiatalok hívják fel édesapjuk és bá­tyáik figyelmét! Kérjük a lelkészeket, hogy gyüle­kezeti alkalmakon hirdessék a kon­ferenciát! Távolabbról jövők Budapestre hasz­nálhatják a protestáns napok vasúti kedvezményét! IRATTERJESZTÉS WALTER LÜTHI HIRES SVÁJCI IGEHIRDETÖ János evangélium magyarázatát és Hegyi beszéd magyarázatát készül megjelentetni az Evangéliumi Könyv­kiadó megboldogult Vargha Gyuláné kitűnő fordításában. A szerző mind­két bibliai könyvet bibliaórákon ma­gyarázta s ezért az igehirdetések rendkívül gyakorlatiak és pásztori hangúak. Előjegyzéseket már elfogad az Evangéliumi Könyvkiadó, Bpest, Hársfa-u. 33. élő víz 7

Next

/
Thumbnails
Contents