Élő Víz, 1947

1947-október / 16. szám

megkapaszkodóknak; „és mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam“ (Ésaiás 65: 24).

Hogy is lehetne aszály az olyan életben, amelyet a bűnbánó ember könnyei és Jézus vére öntöz meg!

De a lelki aszály ellen a hívő ember sincs bebiztosítva. Jöhetnek sivár idők, amikor elnémul az ige, erőtlenül koppannak a régi vájatokba az imádság mondatai, nyűg lesz a szolgálat, Lélek nélküli a közösség, és nagyon távolinak tűnik az irgalmas Isten.

Ennek az aszálynak sincs már más oka, mint annak, ami a hitetlen életében pusztít: „az Ürtól pedig eltávozik az ő szíve“ (Jer. 17: 5). Az Isten és az ember közé odaáll ilyenkor az ördög és az ember nem akar igazán szabadulni tőle. Szíve egyik titkos sarkában ismét

melengeti valamely régi bűnét. Elfakul előtte a kegyelem csodálatossága és mindenhatósága. Szektás egyoldalúságok gyötrik. A megöldökölt én feltámadóban van és ismét hasonló akar lenni Istenhez. De ki tudná felsorolni a részletokokat? A tény az, hogy nem Isten távozott el az embertől, hanem az ember Istentől. Az ilyen aszálynak akkor van vége, amikor újra nem Éva számonkérő álnokságával, hanem a próféta „síró dalával“ (Ámoa 5: 1), megalázkodva, de a kereszt erejének bizonyosságával hívja az eltévedt ember az Atyját.

Aszályverte földön, örök vagy időszakos aszálytól kínzott lelkeknek hangzik a csodálatos hívás; „óh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekrel“ (Ésaiás 55: 1).

Mondd: akarod-e, hogy számodra is vége legyen az aszálynak?

Hlod&isöUn Ím%a twdi

az, emHfyétikus warfyítizááó- tyyik ynunUásáUaz

Isten kegyelméből a felszabadulás előtt kapcsolatom volt a Herrnhuti Testvérközösséggel, a Marburgi Diakonisszaház vezetőjével, Kravielitzky igazgatóval és Modersohn lelkész úrral. Iratokat kaptam tőlük. Körülbelül két hónappal ezelőtt, rendes levélben Amerikán keresztül kíséreltem meg, életjelt kapni a fentiektől.

Hálaadással számoltam be, hogy mit cselekedett nálunk azóta az Ür.

Ma befutott Modersohn lelkész úr levele, melyet magyar fordításban nagy örömmel közlök a testvérekkel. Cs. S.

„Kedves Testvérem.

Hálás szívvel köszönöm kedves levelét, mely sok örömet szerzett számomra. Mily öröm az nekünk, hogy ott Magyarországon ezidőszerint ily ébredés van. Van egy énekünk: „Wenn Scharen Armer Sünder entfliehender ewgen Glut, dann jauchzen Gottes Kinder hoch auf, vor gutem Muk'. Ilyen öröm töltött el, mikor levelét olvastam. Mily öröm, mikor régi munkákon keresztül, új szél fuj. Nagy öröm számomra, hogy idős püspökük (Kapi Béla) maga is az evüngélizáció szolgálatába lépett. Adja Isten, hogy az ébredés szele a férfiak, asszonyok, leányok, iskolások, egyetemisták, népfőiskolások, pedagógusok, lekészek számára nagy áldást hozzon. i

Levele különösen nagy örömet szerzett számomra. Oly régen nem hallottam semmit Magyarországról. És fogalmam sem volt, mi van ott. Régen többször jártam Magyarországon, és mindig örültem annak az életnek, amit ott találtam. Nagy örvendezéssel töltött el, hogy nem a régi babérokon nyugosznak, hanem az Ür talált újabb talajt a munka számára.

Rólam is érdeklődik. Vissza kell nyúlnom a múltba. f ' ; j.j ;;

Míg 1940-ig zavartalanul folytathattam működésemet és Isten szavát szóval és írásban is terjeszthettem, az év végével munkámnak vége szakadt. Lépőm, „Heilig dem Herren“, olvasói között imaközösség volt, mely a lapnak anyagi és erkölcsi terheit az Úr előtt hordozta. Ennek a kis röplapnak egy számát, mely ezt a könyörgést közölte, lefogták és a titkos rendőrséghez továbbították Berlinbe. Ennek következtében Weimarba 'Citáltak, a Gestapo elé. Az imaközösséget, bár semmi államellenes cselekedetet kimutatni nem tudtak, feloszlatták, magam pedig a börtönbe jutottam. Idővel az elmeklinikára kerültem, hogy elmeállapotomat megvizsgálják, mondván, aki imádkozik és az ima hatalmában bízik, bizonyára bolond. A klinika igazgatója ki is állította rólam az igazolványt, hogy teljességgel bolond (verrückt) vagyok. Miután ellenem nem találtak elegendő vádanyagot, hogy koncentrációs táborba küldjenek, elengedtek, három tiltó paranccsal: Teljes némaság, azaz nem szabad hirdetnem az Igét. Nem szabad írnom. És nem szabad utaznom. Ezen három parancs alatt szenvedtem 4 és fél évig. Egy ember számára, akinek minden gyönyöre és öröme az evangélium hirdetése volt, aki 50 éven keresztül ezt vé gezte, borzasztó teher volt, csendben lenni és hallgatni arról, amivel pedig a szív tele volt.

Csak mikor az amerikaiak bevonultak, 1945. IV. 12-én, hullottak le bilincseim. 1945. április 15-én prédikálhattam újból. És teszem ezt azóta még nagyobb örömmel és örvendezéssel, mert akinek ennyi ideig hallgatni kellett, csak az tudja, micsoda öröm az, ha újból hirdetheti az Igét.

Azóta utazom újból a mi keleti zónánkban.

2

ÉLŐ VÍZ