Élő Víz, 1947

1947-augusztus / 13. szám

SZÜRET

Bocsátó azért az angyal az ő éles sarlóját a földre és a földnek szőlleit megszedő és vétó az Isten haragjának nagy borsajtójába. És megtaposták a borsajtót a városon kívül és vér jőve ki a bórsajtóból a lovak zablájáig ezer- hatszáz futainadnyira.“ Jel. 14: 19—20.

A termésbetakarítások között bizonnyal a legvidámabb alkalom a szüret. A szőllőhegyek és szőllőskertek ilyenkor vidám daltól hangosak. A szőllőszedés munkája sem oly fárasztó, mint más aratás. Itt csak a jókedv csapongásá- nak van helye. Duzzadtan kínálják magukat az érett szőllőfürtök újabb és újabb kóstolásra. A bőven csurgó édesszagú must annyi vidámságot ígér. Szép, gazdag, vidám ünnepség a szüret.

De nemcsak a szüret ilyen vidám alkalom, hanem örömforrással kecsegtet a szüret terméke, a bor is. E világ fiai benső örömük hiányában literszámra isszák belőle az örömpótlékot. Mulatságok, családi alkalmak elképzelhetetlenek a bor nélkül. Még az irodalomban is egész külön műfaja alakult ki a „bordalnak“. A régi görögöknél pedig Bacchusban a bor vidám istenét tisztelték. Igen, következményeiben is a legvidámabb alkalom e világ fiai számára a szüret. Hozzákapcsolódnak a nemzetiszínű, népvisele- tes, pajzán szüreti mulatságok, mintha a vidám szüret nem elégítette volna ki résztvevőit, vagy éppen nagyobb étvágyat ébresztett volna a mulatságra. E tekintetben azután azok is részt kérnek a szüret öröqieiből, akik a városok kőrengetegében színét sem látták a szüretnek, de jó ürügy ez számukra ahhoz, hogy kivilágos kivir- radtig ropják a táncot.

Különös, hogy a Szentírás számbaveszi az emberi élet minden megnyilvánulását s mindegyikkel kapcsolatban elmondja a maga tanítását. Láttuk ezt az Élő Víz legutóbbi számainak vezércikkeiben. A szőllőről és a szüretről is gyakran szól az ige, de különös, hogy sohasem a gondtalan örömök jegyében, hanem mindig

figyelmeztető hangon. Ézs. 5: 1—7-ben Izráel terméketlen szőlejéről mondja el ítéletét. Máté 20: l-=-16-ban a léha semmittevésből hív az Ür szőllejébe munkálkodni. Ján. 15-ben a szenvedés és gyümölcstermés útját példázza a szőllő tisztogatása, s közben megrettent a tűzrevetett terméketlen szőllővesszők sorsában a hitetlenekre váró kárhozat rőt fénye.

Világ! — gondolsz-e arra, hogy végetnem- érő hejehujás mulatozásod ára végetnemérő gyötrelem lesz?

Meggondoltad-e, hogy ha most nem hallod meg a táboron kívül megfeszített Jézus hívását: „Menjünk ki Őhozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván“, akkor majd megtaposta- toí Isten haragjának nagy borsajtójában „a városon kívül“ és sohasem lesz jogod, hogy a kapukon át bemehess a mennyország szent városába (Jel. 22: 14.)?

Megremegtetett-e már az a gondolat, hogy ha nem tudtad sohasem elénekelni földi életedben békét nyert hittel: „De egy csepp Véred,

Jézusom s öt mélységes szent sebed Megszerzi én gyógyulásom; lelkem Te megmentheted...“ (Dt. 332: 6.), — akkor ott örök kárhozatra onta- tik ki véred, amikor eltapostatol Isten haragjának nagy borsajtójában?

És amikor látod, hogy pattanásig csavarják a szétmorzsolódó szőllőszemek felett a prést, eszedbe jut-e, hogy egykor majd odakerül az istentagadó, gondtalanul mulatozó világ Isten haragjának pattanásig feszülő borzalmas borsajtójába?

Bár forrasztaná torkodra a mulatságok csalfa kacaját az a gondolat, hogy akik itt nem tudtak „az Ürban örülni mindenkor“, azok örökre belefulladnak az örömpótlékok kárhoza- tos italába s nem hallják meg a boldogító végzést: „menj be a te Uradnak örömébe.“ (Fii. 4: 4; Máté 25: 21.)