Élő Víz, 1944
1944-július / 7. szám
ELŐADÁS. »Hitben járunk.« (2. Kor- 5:7.) Isten az embernek három lehetőséget adott arra, hogy megismerje őt. 1. Volt idő, amikor Istent meg leheteit ismerni »02 ö alkotásaiból.« (Róm. 1:19— 23^) Az embernek a teremtett világ láitára arra a meggyőződésre kellett jutnia, »hogy minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.« (Zsid. 2;4.) A természetben minden Istenre utalt, De valami megzavarta ezt a lehetőséget, mert az ember nem a Teremtöt kezdte imádni, akire az egész teremtett,' világ mutat, hanem a teremtményt s »az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a múlandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszómászó állatoknak képmásával« — bálványimádók lettek. 2. Erre Isten az ő törvénye által tette magát nyilvánvalóvá az ember előtt. (Róm. 3:1—2, 9—20.) Megmondotta világosan, mit kell az embernek cselekednie, hogy közelébe jusson. Az eredmény az lett, hogy »nincs aki keresse, nincs aki megértse Istent... nincs aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.« 3. (Róm. 3:21—24.) Erre adta Isten harmadik és utolsó lehetőségül a. hitnek csodálatos útját: »Most pedig törvény nélkül jelent meg Istennek igazsága... mindazoknak, akik hisznek.« És ak,i a Szentírásra hallgat, .az ma sem keresi az örök emberi erőfeszítésnek másik két útját, megértvén, hogy Isten azért adott lehetőséget a másik két útra, is, »hogy minden száj bedugassék« és ma senki se mondhassa, hogy ö tud jobbat is, mint a hitnek az útja, amely a tanulatlannak nem »magas«, tanultnak nem »alacsony«; egyszerű embernek egyszerű, tudósnak csodálatos. Ilyet csak Isten adhatott. II. Erről a hitről azt mondja az ige, hogy nem olyan út, mint a többi, amelyen járunk. Nem 'azt mondja; hit lel, vagy hiten, hanem hitben járunk. Ez a hit út is, kocsi is egyszerre. 1 Nem is gondoljuk, hogy milyen sokszor vétünk a hitben járás ellen. Nem csak a »hitetlenek«, hanem a »hívők« is! Amikor nem járunk hitben, hanem számításban, protekcióra, vagyonra, erőnkre, képességünkre építünk... Bűnben járunk akkor, amikor belcsüllyedünk és nem menekülünk belőle. De akkor is, amikor hordjuk bünterhünket és a mi vétkünk »színtelen előttünk forog« (Zsolt. 51 ;4.)... Bélelemben járunk, amikor annyi minden nyugtalanítja a szívünket. Emlékeinkben, mikor olyan már csak a hitünk, mint »az üres edény illata.« Elmerengünk megtérésünk megfakult emléke felett, visszaem- lékszünk »első ‘szeretetünk e<«. elmondogatjuk megtérésünk szárazzá vált történetét, — de mindezekből nincs már semmi a mi életünkben, kifogyott az olaj a lámpánkból s ha Urunk ma jönne vissza, úgy járnánk, mint az öt balga szűz... Tervezgetéseink- be/i járunk, arniko: nem tesszük fel a kérdést: »Hát Jézus mit szól hozzá?*, vagy nem is hallgatjuk meg őt. III. A járás kezdete az elindulás• Egyszer meg kell kezdeni. A hit útja indító erő, Isten szava. Egy ige a templomban, bibliaórán, igeolvasáskor megragad, összetör, kegyelmet hirdet — elindít. Nem magamból merítek -bátorítást, hanem — mint egy énekünk visszatérő refrénje vési szívünkbe — »igéd bíztat reá.« Isten szavára kell elindulni. Ábrahámként a bizonytalanságba, Péterként a tengerre lépni, földi életben az örökéletre nézni. — Ez az elindulási Az ige olyan természetesen és nyugodtan mondja: hitben járunk. Nem parancs, nem kérés, nem fe'szó- lítás; a keresztyén élet világgyőzö, fenséges nyugalma van é szóbrn! Evangéliumi könyv címlapján egy láb látszik, bot a kézben és egy lámpa: valaki jár, amint a 119. zsolt. 105. verso mondja: »az én lábaimnak szövétneke a te igéd.« Hangra van a fül, világosságra a szem, megértésre az értelem, érzelemre a »szív« és járásra az Isten szava. Az ige nem azt mondja: fülem, szemem, értelmem, szívem szövétneke, hanem »lábaimnak szövétneke«. Igen, az ige engedelmességet, járást vár tőlünk! A lámpás fénye csak egy kis kört világít meg mindig, csak egy lépést. Ha azt akarjuk, hogy tovább világítsa az útat, meg kell tenni a már megvilágított lépést. Az igazi hit nem kutatja a messzejövőt, »csak egy lépést mutass s elég nekem«, engedelmesen megleli azt a lépést, amit az Ür mutat. Megállás nines: a karika csak akkor »áll« egyenesen, ha gurul s ha megáll —, rögtön zuhan. Sajnos, mi oly sokszor csak vánszorgunk a nyugodt, biztos, céltudatos járás helyett. Mikor a karika gurulása lassul, már nem olyan nyílegyenes az iránya, hanem jobbra, balra imbolyog s hamar elesik. Ha nem törünk határozottan a cél felé, többet megyünk hátra, mint előre. S közben keserűen gondolunk az ének sorára: »Kislelküen míg én tétovázok, megindulnak s el is hagynak mások.« Mert valami teher van a hátunkon, amely miatt tántor- gunk. Valahol engedetlenek voltunk. Ezért imádkozik így a zsoltáros is: »engedelmesség leikével támogass engem«. Tántorog anélkül. A Szentírásnak ez a két csendes, nyugodt megállapítást tartalmazó szava is mennyire megszégyen t. Óh Uram, adj erőt, Szentlelked vezetését a hkben való járásra. ^ Egy morzsa a budapesti evangélizációról. Egy másvallású asszony jól érezte magát saját jóságában és jócselekedeteiben megnyugvó vallásosságában. Egyszer mégis feltűnt neki, hogy amíg ö az óvóhelyen olyan félénk, nyugtalan, egy házaspár milyen lelkinyugalommal tud bibliát olvasni. Ezek azután ajánlották neki, hogy vegyen részt valamelyik evangélizáción. Csak vasárnap este akart eljönni s már aznap este megragadta valami. Újat hallott, amiről azelőtt soha. Nyugtalan lett bűnei miatt, amelyeket azelőtt nem érzett és mégis estéröl- estére el kellett jönnie. A sátán is megindult: éjjelenként olyan álmai voltak, amilyeneket eddig soha nem látott, nem gondolt s már-már felébredt benne a kísértés: csak nyugtalanabb vagyok egyre. De kért magánbeszélgetést s tovább hű maradt az órákhoz. A morzsaszedésen minderről bizonyságot tett. Egy héttel később pedig minden prédikációnál hatásosabban fejezett ki egy nagy keresztyén igazságot, amikor felállt és sírva kérte a jelenlévőket, hogy öt, aki elindult, ne hagyják magára, nagyon érzi, hogy közösségre, segítő, tanácsadó lelkekre van szüksége. — Utómunka nélkül nincs evangélizáció! Keresd a közösséget, keresd azokat, akik elindultak, imádkozz a reádbízottakért! Ha magadra maradsz, könnyen az egyedülálló, kihúnyó parázs szomorú sorsa vár reád... _ ÉLŐ VÍZ 5
