Élő Víz, 1944

1944-július / 7. szám

TÜKÖR ELŐTT

Gyenesi leánycsendeshét..

Ragyogó leányarcok ölelik, csókolják egymást. Rég igyenesiek találkoznak. Sok ismeretlen arc is vegyül közéjük: az új testvérek, akik még nem voltak Gyenesen. Hamarosan otthon érzik magukat, barátságot kötnek egymással. Közben azonban — ha elrejtetten is —, ki-kinyilnak a szívek a nagy várakozás felé; »Mit hoz számotokra az idei gyenesi hét?« Az elmúlt esztendő sok súlyos tapasztalata ráránehezedik a szívekre; vannak akik új, nagy élményt várnak és azt remélik, hogy majd megint megtöltik lámpásaikat úgy, hogy az legalább a jövő évig elég legyen. Milyen jó lenne úgy egy esztendőre felhúzni a hit óráját fitt Gyenesen, vagy megtölteni az akkumulátort és abból élni egy esztendeig. •.

De az élő Istenre éhes szívet semmiféle szép élmény nem elégíthet iki. A Szentírás egyik legszebb története: a tíz szűz példázata nagy józanságra int. Lehet vőlegényt várni alva, sőt olaj nélkül is. Először csak reménykedve vágyódunk bele a vőlegényvárók kislétszámú csopoitjába,, mert kiderül, hogy még nem is várjuk a vőlegényt. Azután megütközve látjuk, hogy milyen kicsi a különbség okos és balga szüzek között, hiszen talán csak pár perccel a kiáltás felhangzása előtt aludt ki a lámpás, csak valamivel volt kevesebb az egyik csoport olaja; egyébként mindenben egyformák voltak, még az elalvásban is. A jól felkészülteket is megejti az álom, mert minden helyzetben lehet elaludni: még igeolvasás közben, még a cselekvés szándékával, még a szolgálatban is. Milyen nagy kegyelem, hogy hangzik a kiáltó, ébreszti szó. De az utolsó pillanatban kiderül, hogy a h1- let nem lehet kölcsönvenni. A völegényváró és a készenlét tudatában elaludt völegényváró csoport fele üres, kialudt lámpával tanácstalanul kapkod, futna az árusokhoz, de már késő: Bezáraték az ajtó. Rettenetes szó ez; Kívülmaradtak. Hogy lehet várni, reménykedni, a nyugodt biztonság érzésével pihenni, lámpát készíteni, vőlegényt várón felékesítve lenni, de egy kicsiny fogyatkozással mégis kívül maradni. Szaggatottan tört elő a kérés a szívekből: »Urunk! Ébressz! Tölts mindig új olajat lámpáinkba! Adj új tüzet! Ne engedj süllyedni, mint Pétert, emelj ki a hullámokból!«

S amint múltuk a napok, fokozódott a várakozás és könyörgés: »Urunk! Nem engedhetsz el úgy, ahogy jöttünk.« Engedelmességbe törtek a szívek, a vádoló lelkiismeret őszinte bünvailásokba menekülve kereste a megbékülést Istennel. És ö most is hü és igaz volt .hogy megbocsássa bűneinket, ha megvallottak (I. Ján. 1 ;9). Az Ür szent teste és vére új erőt adott: a gyenge hit belekapaszkodott az erős Krisztusba.

Aztán jött a morzsaszedés: sokszor zokogó, sokszor józan meggyőződésből, a megtapasztalt váltság erejétől áhított hálaadó vallomások sorozata: »Uj erőt nyertem!« »Az szolgálat útján kiteljesítette az életemet örömmel!« »Próbákon vitt át és megőrzött bennünk!« »Elvette a legdrágábbat az életemből és most csak öt magát látom!« »Nyomorultul elfordultam Tőle és visszafogadott!« A több mint másfél óráig tartó hálaadó, bizonyságtevő vallomások után a sziveknek csodálatosan fegyelmezett, egymon- datba foglalt, még pillanatnyi szüneteket sem váró, véget érni nem akaró imája ömlött az Úr elé.

BESZÁMOLÓ

Äz érzékeny.

A környezeténél csak öt magát lehet jobban sajnálni, mert neki a legrosszabb. Alattomban elevenen élő óembere minduntalan felszisszen, egy.e megbántást gyanít, rosszakarókat és ellenségeket sejt, úgyhogy szinte soha sincs keserűség nélkül, ítélkező természete közben egyre jobban kifejlődik. Keserű véleménye van emberek egész soráról. Ezzel szemben a látszatbünösök közé különösképen is odatartozik. Ha nem így lenne, sokkal alázatosabban fogadná nemcsak a képzelt, de a valóságos hántásokat is. Mint a szálka és gerenda tö:tünetének elrettentő példája jár fájdalmas szívével és arcával a világban. Közösségrontó keresztyén, aki Isten kezében nehezen válik eszközzé, bárha Isten ugyanúgy rásegítené, mint bárki mást, — hiszen Megváltónk érte is meghalt s menteni akaró szeretetének teljességével szereti őt is.

Sajnos, ebből az érzékenységből Isten népének többi tagjaiban is kerül valamelyes. Ezért megy olyan nehezen egymás feddése: hogy segítő szeretettel kinek-kinek megmondhassuk a bűnét-hibáját,

amit önmaga nem lát világosan, vagy épen észre se vesz. Kevesen vannak, akikről eleve tudjuk, hogy megbántás nélkül feddhetjük mag testvéri szívvel

őket. Magunknak és másoknak le se mérhető lelki kára származik pedig abból, hogy nem neveljük igazán egymást. Legyen ez igen komolyan imádságunk tárgyal u

Szeretek hógolyózni.

Szeretek hógolyózni. Egy alkalommal vidám h> csatát vívtunk hazafelé menat az utcán. Többen voltunk együtt fiatalemberek. Volt köztünk egy, akit Péternek hívtak. Roppant félt a hógolyótól. Kerülő utakat tett, csakhogy valami módon céltáblánk ne legyen. Egy alkalommal mégis meglestük és sikerült is az egyik utcasarkon kivárni. Amikor lötávolba érkezett, alapos golyózápor alá fogtuk. Rettentő dühös lett. Valami keserves kifakadást tett és elrohant. Amikor társaságunk ment tovább, valaki a hívő asz- szonyok közül megkérdezte, hogy hát Péterrel mi van? Erre közülünk az egyik találóan és szellemesen megjegyezte: »megütöttük Simont.« A kijelentés azoknak lesz érdekes, akik tudják, hogy Péter apostolt azelőtt Simonnak hívták. Simon tehát tulajdonképen az ő ó-embere volt. Azelőtt is sokszor láttam és azóta is sokszor látom, félek, hogy látni is fogom, hogy itt-ott megütötték vagy megütik Simont. Milyen szomorú, amikor odafagy hirtelen valaki arcára a mosoly, oda a derűs jókedv, megszűnt a vidám kacagás, csupán csak azért, mert megütötték Simont. Valami sére’em esett az ó-emberen, Vizsgcld csak meg magad, nem történik-e meg újra és újra, hogy Simon megütödik. Mennyivel több lenne a keresztyén életben a vidámság és az öröm, hogyha Simon nem volna olyan megüthető állapotban.

(Szikszai Béni: Magyar uga on c. könyvéből )

Az Úr teste és vére az utolsó este különösen eggyé forrasztotta a lelkeket. Csodálkozva hallgatták az utolsó leleplező bizonyságtételeket a vezetők ajkáról, hogy ők is milyen fáradtan, üresen, csak Isten kegyelmébe kapaszkodva állottak munkába. Nem források, akik adtak, hanem megajándékozottak, akik új erőt nyertek.

ÉLŐ VÍZ 7