Élő Víz, 1944
1944-június / 6. szám
Harmadik feltétel az imádság. A félelem nélküli magatartás nem magától értetődő velejárója a keresztyén hitnek. Nem elve-' szíthetetlen biztonsági állapot, ami — ha egyszer megkaptuk, — nem fog több gondot okozni nekünk, A rettenthetetlenség kegyelmi ajándék, amiért — mint minden más lelki kincsért, — nap-nap mellett, sőt, percröl-percre tusakodva kell imádkoznunk. A keresztyén ember teste épúgy felszisszen a fájdalomra, mint más emberé. A sértegetés ugyanúgy bántja, mint mást. De az imádságban állandó kapcsolatban van az Urával. S ezen a kapcsolaton keresztül a leikébe minden körülmények között békesség és biztonságos nyugalom áradhat. A rettenthetetlenséggel nem lehet dicsekedni, hanem annak a megtartásáért kitartással tusakodni és hűségesen imádkozni kell. A biztonságérzet alapjai. Amikor a félelem megkörnyékez és hatalmába keríteni igyekszik, állítsd elevenen magad elé ezt az egyszerű gondolatot: ist n szeret engem. Nem a szentségeméit, ártat’anságomé.t, hű légemért lett kö- nyörülettel hozzám, hanem inkább a gyengeségem, romlottságom és bűneim miatt. Mivel én nem tudtam meglátni öt, azért jelentette ki magát nekem. Mivel semmiképen nem tudtam eljutni Hozzá, azért hajolt le ö énhozzám. A vele ellenséges világot úgy szerette, hogy halálra adta érte Egyetlenjét. Hogyne szeretne hát téged is, te kicsinyhitű! Istennek ez a szeretete nem változik. Az érzéseink elszíntelenednek. Tapasztaltaink feledésbe mennek. Járásunk meg-meginog. Hűségünk, kitartásunk annyi kívánnivalót hagy maga után. De Isten szeretete nem változik. »Ha mi hitetlenkedünk, ö hű marad, Ő magát meg nem tagadhatja.« (II. Tinr, 2:13.) »Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy ő szeretett m'nket és elküldte az Ö Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.« Második menedékünk, ahová a megkísértés és megfélemlítés óráiban menekülhetünk: a mi bün’- ink eggsze/sminden korra megbocsáttatiak. Ez se a mi érdemünkért történt. Semmi részünk nincs benne. Bennünk csak szenny, gonoszság és méreg volt. Rajtunk átok. Engesztelő áldozatul más lépett fel az oltárra s a bocsánatot szerző vér másnak az ártatlan sebeiből hullott. Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. (Zsid. 10:10—14.) Az ő munkájához nem lehet hozzá tenni. Teljes és tökéletes. A Bíró tőlem sem fog többletet követelni. Ha először bűnösen álltam oda a kereszt alá, most is jöhetek úgy, amint vagyok. És az utolsó napon is. C,sak Krisztus vére mos tisztára, igazságának fehér palástja fedez el és az ö felmentő szava a megtartatásom. Jézus Krisztus lett nékünk Istentől igazságul, szentségül és váltságul. A kereszthez pedig mindig szabad az út! Nem zárhatja el semmiféle hatalom sem mennyen, sem földön. Gyengeségem, gyakori bukdácsolásom és vétkeim nem emelhetnek elháríthatatlan gátat. De az ördög és minden hatalmassága sem. Isten azért állíttatta a keresztet, hogy azon kifogyh|ta!lan kegyelem és bőséges bocsánat várjon minden megtérő bűnöst. Azért nyitotta meg az örökélet vizének forrását, hogy ott új erőre kaphasson minden elepedt és erötelen. Magunk vagyunk az oka, ha bünterhes lelkiismerettel félve és rettegve járunk. Mehetünk bizalommal a kegyelem királyi székéhez és segítséget találunk minden időben. Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van. Hát lehet még egyáltalán okunk félelemre? Virradhat rám az örömnek a napja vagy a bánat éjszakája. Érhet győzelem, vagy vereség. Csatlakozhatnak mellém hűséges barátok, vagy elállhatják utamat gonosz ellenségek. A jó és a rossz, a nehéz és a kön'nyű, a vágyott és a semmiképpen nem kívánatos mind javamat munkálja Isten kezébin. Tudta nélkül egy hajam szá’a sem eshet le. Kísértést, próbát csak olyan mértékig enged, amint elszenvedhetem. . Hát akkor miért nyugtalan a szívem? Mitől félek? Bízzatok az Úrban mindenkor! Vendég járt valahol s a szobájában éjszakának idején tapogatva kereste a lámpát. Nagy csörömpöléssel hullott a lámpa a padlóra. A szomszéd szobában az apja mellett alvó kisfiú felriadt a zajra és odahúzódott az apjához: »Apa, kell-e félnem?« — »Nem, fiacskám, csak aludj nyugodtan.« — hangzott a megnyugtatás s a kisfiú hitt az apjának és hamarosan újra elszunnyadt. Ma, amikor olyan sok dolog riaszt, rémít és aggodalommal tölt el, te is a mindenség Urát kérdezd meg: Atyám kell-e félnem? És egyszerre megelevenedik és hozzád is hitelre méltóan szól a szentirás- nak annyiszor ismételt, erősített és lelkünkre helyezett biztatása: Ne féljetek! (V . Ä. Szórványhívő és a templom Vonaton találkoztam egy evangélizációról isméit asszonnyal. Tanyaközpontból faluvá fejlődő szórványterületen lakik. A városból utazik hazafelé. Megmutatja féltett kincsét is. Virágvázákat visz leendő templomuk leendő oltárára. Egyszerű munkásasszony. Az ONCsA révén most jutottak házhoz. Megható bizonyságát látom nála a templom szeretetének. Hét esztendeje betegség kapcsán ébredt rá arra, hogy mennyire templom nélkül élt eddig. Az apácák is arra biztatták, hogy jelentkezzék ki az evangélikus egyházból, hiszen úgy se volt eddig se evangélikus. Mindjárt a katolikus templomban kezdheti a vallásosságot. De neki az evangélikus templommal szemben volt nagy adóssága. Sokszori nekibáto- rodás után végre bekopogtatott a lelkészéhez és megkérdezte, hogy szabad-e neki templomba járni, aki nem is konfirmált és soha nem vett úrvacsorát. Természetesen igenlő volt a válasz. Soha nem felejti el az első istentiszteletet. Végig sírta az »Én Istenem, én bűnös ember«-t. A prédikáció minden szavára emlékszik. Isten szava volt az, amit ő eddig soha nem hallott. Azóta drága hely a számára Isten háza. Ha bejut a városba, igyekszik úgy intézni a dolgát, hogy délfelé minél közelebb legyen a templomhoz, hogy legalább ai harang szavát hallja. Hacsak teheti, elkerül a templom felé is, hogy lássa. Még az is jólesik, ha a kerítését megsímogathatja. Sok templomtövében élő nagygyülekezeti tag tanulhat tőle áldozatkészséget, szeretetet és ragaszkodást a templom iránt.
