Élő Víz, 1944

1944-március / 3.szám

ÉLŐ VÍZ EVA NGÉLIZÁCIÖ Megnyílt szemek Luk. 15:17—19. A helyes látáshoz mindig bizonyos távlat kell. Há­ború nyomorúságaiban tudjuk igazán értékelni a béke csendes idejét, hontalanságban az otthon áldását. Sok gyermek csak akkor tudja meg, hogy ki volt az édes­apja vagy édesanyja, amikor az már haló porában nyugszik. A nélkülözés napjaiban nő nagyra a min­dennapi kenyér értéke és keserű rabságban lesz leg­drágább kinccsé a szabadság. Azonban nem elég maga a távlat. Sokan vagyo­nuk romjain sem tanulják meg örökségük megbecsü­lését, sokan gyötrelmes kórházi hónapok múltán is könnyelműen játszanak az egészségükkel. A távlatban csak látó szem előtt élesednek ki a körvonalak s lesz­nek világossá az arányok. A tékozló fiúnak se volt elég a földrajzi távolság, vagy a tönkremenés nagy különbsége az otthon igazi értékeléséhez. A disznóvályútól még nem természet­szerűen szállnak az atyai ház felé a gondolatok. Le­hetséges, hogy heteken vagy hónapokon át terelgette a kondát és viaskodott a disznókkal a moslékon, anél­kül, hogy hazagondolt volna. Csak „mikor aztán ma­gába szállt“, akkor kezdte összehasonlítani előbbi ál­lapotát a mostanival. Mit jelentett ez a magábaszállás? Elsősorban ön­magába tekintést. Eddig mindig csak kifelé nézett. Az apai házban a gyönyörű vagyonon legeltette szemét és szüntelen csak azt számítgatta, hogy mi lesz mind­ebből az övé. Birálta és elítélte bátyja hízelkedő és meghunnyászkodó természetét, apjának szigorúságát s mikor szűknek bizonyult számára az otthoni porta, nem kereste magában a hibát. A nagy város csillogó életében mindig volt, ami lekösse a tekintetét, fülébe is mindig zajos muzsika, barátok hízelgése csengett és nem hallotta meg a belső hangot. Amikor rosszabbra fordult a sora, volt kit okolnia. A korcsmárosok na­gyon bőven számoltak, a cimborák mindig csak kértek és soha nem adtak s ennek tetejébe jött az Ínséges idő. összeesküdtek ellene a körülmények. Az útjába akadó gazdag polgár szokatlanul szívtelen volt. a disz­nók is túlságosan nagyétvágyúak és marakodók. „Ül­döz a balsors“ — gondolta biztosan sokszor, míg ma­gába nem tekintett. A sok panasz, vádaskodás, zúgolódás, elégedetlen­ség azért van a világban, mert a legtöbb ember min­dig csak másba és sohasem magába tekint. Fáradha­tatlanok a szálkakeresésben s a gerenda észrevételé­hez nincs hajlandóságuk. (Mt. 7 : 3—5.) A tékozló fiú magábatekintéséből önvizsgálat lett. Nemcsak futó pillantást vetett hazafelé, hanem ma- gábaszállt. Elfordította tekintetét a külső világról és szembenézett önmagával, cselekedeteinek belső rúgóit kutatta. Ez a magábaszállás egészen új világot tár elé s a régi világot is egészen új színben mutatta meg. Ördög kísértésével megrontott, a maga vágyai és a vi­lág hazug színpompájával elfátyolozott szeme megnyí­lik igazi látásra. Itt van a tékozló fiú életének mélypontja és in­nen indul visszafelé az útja. Aki ezt nem érti meg, annak a számára mindig csak szép mese lesz ez. a mélyértelmű példázat. Itt van a keresztyén igehirdetés megértésének a kulcsa is. Az evangélium minden vi­gasztalása, biztatása, ígérete és örömhirdetése a ma- gábaszálló embernek szól. Keresztelő Jánosnak, Jézus­nak az ajkán az első felhívás: térjetek meg! tartsatok bűnbánatot! — ugyanezt jelenti: szánjatok maga­tokba! Enélkül falrahányt borsó a golgotái kereszt üzenete és tetszetős szójáték a bűn és kegyelem cso­dás találkozása. Ne csodálkozz rajta, ha magadbaszál- lás nélkül üres, unott és elcsépelt szólam volt mindig a számodra. Csak az önvizsgálat útján nyílnak meg a szemek. Mit látott a tékozló fiú megnyíló szemeivel? 1. Az atyai ház bőségét. Egészen új látás. Mikor otthon volt, szűkmarkúnak és zsugorinak látta az ap­ját. Még önmagával, az örökössel szemben is, nem­hogy a cselédekkel. S most egyszerre a tékozlás táv­latából és az önvizsgálat megnyitotta szemekkel más­kép fest minden. Megelevenedik az emlékezetében az otthon körülült asztal, a kenyér bősége, a megelége­dett béresek. És a disznóvályú mellett feltámadt benne a vágy a bővelkedő atyai hajlék után. Gyakran így kezdődik a szemek megnyílása. A szűkös, korlátozott, Ínséges jelenben feltámad a sejtés, hogy nem volt ez mindig így. Gazdag Atya gyermekei vagyunk, akiknek emlékében él még a hajdani gaz­dagság. Fiataloknak a szívét ilyenkor szokta elfogni a vágy: el valami ismeretlen messziségbe, ahol keve­sebb a korlát, szabadabb a lélek, erősebb a jó és töb­bet ér az ember. Tagadásba hullt tanítványoknak ilyenkor szoktak megeredni a könnyei és nemcsak az ■arcukat mossák tisztára, hanem viszik újra közelebb a megtagadott otthonhoz. Még a véreskezű, méltán bűnhődő latornak is egyszerre feltámad az ernleKe*.^- tében a szentség boldog országa, azért kiált a mellette szenvedő töviskoszorús királyhoz: Uram. emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban. Neked nyílt-e már ilyen látásra a szemed? Tá­madt-e már hívó, csalogató vagy unszoló vágy a szí­vedben az atyai hajlék után? Nem a szerencsésebb, kényelmesebb, könnyebb megélhetést nyújtó körülmé­nyek, hanem a szentség, a tisztaság hona után. Isten országa után. ami igazság, békesség és Szentlélek ál­tal való öröm. (Róm. 14 : 17.) Vagy nem láttad még ínségesnek a magad állapotát? Ne az anyagi javakban való gyarapodásodat tekintsd hanem azt vizsgá’d meg, hogyan állsz a mennyei örökséggel? Istentől kapott drága javaid: hited, az örökéletre irányuló reménysé­ged és tiszta lelkiismereted megvan-e még? Szállj ma­gadba. tarts önvizsgálatot, hátha neked is azt kell mondanod, hogy minden anyagi jólétem, kultúréletem ellenére sínylődik, éhenhal bennem a lélek, az Isten bővö^ödő világára való emlékezés. 2. Nemcsak nyomorúságot, az atyai ház bőségével ellentétes éhhalált látott magába tekintve a tékozló fiú. hanem ajkán meglepő vallomás érik: Atyám, vét­keztem az ég ellen és Te ellened. Bizonyára ezt sem mondta még eddig. Soha nem is gondolt még arra, hogy lehetett valami hiba az apjától való elszakadás­ban. Es most egyszerre amint magába néz, az atyai

Next

/
Thumbnails
Contents