Élő Víz, 1944

1944-november / 11. szám

tanítás,

Nyelveken-szólás.

A nyelveken szólás az új testamentum egyik legvitatottabb jelensége. Nekünk nem szükséges felette vitáznunk. Elégedjünk meg annyival, amennyit felőle az igéből megtudhatunk.

ami táplálja a rossz indulatokat és azért egyre inkább uralomra jut a szeretet és a földi élet lassanként átváltozik Isten országává. A legtöbb ember ezt így gondolta, s bevallottan vagy be nem vallottan a keresztyénségtől ennek a teljesedését várja. Azonban az ilyen álmokat hordozó ember mindezt csak a maga vágyaival beszélte meg és Istentől soha nem kérdezte meg a jövendőt.

Isten szava kijózanít az ilyen jövő-várásból Jézus, amikor az utolsó időkre irányítja tanítványai tekintetét, akkor is háborúkról, nagy nyomorúságról, gyűlölködésről, a bűn meg- sokasodásáról, a szeretet meghideg üléséről beszél (Máté 24 : 6—13). Olyan irányt mutat, amelybe — a mai napok tanúsága szerint — mindeddig „ fejlődött“ a világ. Milyen balgaság tehát Istent okolni a mai idők nyomorúságáért és véres veszteségeiért! Milyen tájékozatlanság a keresztyénség csődjéről beszélni a háború mai dúlásának megokolásaként. Jézus sohase Ígérte, hogy megjavul ez a világ A keresztyén- ségnek nem volt programmfa háborútlanítani a világot. Kérdezd meg Istentől a jövendőt és mindjárt jobban megérted a háborús évek sok érthetetlenségét is.

Mi Isten népének, a keresztyénségnek jövendője?

Földi sorsunk nincsen elválasztva a világétól. Az ellenség golyója a hívő katonát is eltalálja, a bomba a bibliás otthonra is ráesik. Jézus a főpapi imájában is azt mondta: „nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból . , [János 17: 15). Az utolsó idők nyomorúsága őket is sújtja, sőt az üldözés és gyűlölet különös mértékben irányul rájuk (Máté 24 : 9). Mégsem kell félteni őket. „Fiaimat és kezeim munkáját bízzátok csak rám!“ — mondja az Ur. Isten soha nem dédelgette az övéit. Nagyon sokszor vetette a szenvedések kohójába, hogy így tisztítsa meg. Végig vert rajtuk ostorával, mert szerette őket. De elveszni vagy elveszej- teni soha nem hagyta. Isten gyermekeinek a szenvedés végeredményben soha nem ártott. Olyan volt, mint az apa kezében a vessző, vagy mint az orvos kezében az operáló kés. A fájdalom a gyógyulást munkálta.

Ne féltsük ma sem Isten népét. Aki befogadta Jézus Krisztust, az hatalmat kapott arra, hogy Isten fiává legyen (János 1 : 12). Azoknak pedig az üdvösségét, örök életét senki el nem veheti. A hatalmas mennyei Atyának a kezében vannak. Onnan senki őket ki nem ragadhatja. Fiait és kezei munkáját csak bízzuk nyugodtan Reá. Ha Krisztusban gyermeke lettél, bízd rá Te is nyugodtan

Eszerint a nyelveken-szólás Isten karizmatikus ajándéka. Krisztus Urunk Ígérete (Márk 16:17) alapján pünkösd ünnepén kapta meg az ősegyház ezt az ajándékot. (Cselekedetek 2:4.)

Az egyik felfogás szerint Isten nem szánta állandó ajándéknak. Csupán az első századok forró lelki légkörében találkozunk vele. Aranyszájú Szent János szerint a negyedik században már ismeretlen. Az igében, ahol a korinthusi I. levél 12—14. részében olvasunk legtöbbet felőle, a 13. rész 8. versében .azt találjuk, hogy a »jövendőmondások« és az »ismeret« a teljesség eljövetelekor (9—10. v.) »eltöröltetnek«, — a »nyelvek« ellenben »megszűnnek«. A negyedik században már meg is szűntek, mondja ez az igére és tapasztalásra alapozott felfogás.

A másik felfogás szerint a nyelveken szólás is állandó ajándéka a Szent Léleknek. A negyedik században Konstantin császárral az addig üldözött ke- resztyénség is uralomra jutott s földi előnyökért *hi- tetlenek tömege kezdett hozzá csatlakozni. Ezzel megkezdődött a romlás. A Szent Léleknek ez az ajándéka innentől kezdve hiányzik, — mint ahogyan rendszerint hiányzanak a hit más jelei is. (Márk. 16:17—18.)

Kétféleként jelentkezett a nyelveken-szólás a keresztyénség idejében. Az egyik egyáltalán nem volt gyülekezeti szolgálat; hanem Isten titokzatos dicsőítése dadogásszerű beszéddel, elragadtatott állapotban; Nem embereknek szólt, hanem Istennek. (I. Kor. 14:2.) Ezen felül önmagát építette a nyelveken szóló. A gyülekezetnek nem volt belőle haszna, mert nem értette. (4—9. v.). A hitetleneknek pedig jelül volt, amelyen megbotránkoztak. (22—23. v.) Pál apostol maga is tud nyelveken szólni (18. v.) s áldásnak tartja azt. (5. v.)

A másikféle nyelveken-szólás annyiban különbözött ettől, hogy érthető és megmagyarázható volt (27. v.). A gyülekezetét építette. Ez volt a kívánato. sabb lelki ajándék. (12—13. v.). A gyülekezetben csak ennek volt helye, mig a másik ott egyenesen tilalmas volt (28. v.). Nem csak »levegőbe való beszéd« voll a többiek számára (9. v.), hanem még lelki kártételt is okozhatott a hitetlenek elriasztásával (23. v.).

A nyelveken-szólás, amely a 4. században eltűnt, a mai időkben újra jelentkezik. Akik gyakorolják, helytelenül - csak ezt tartják a Szent Lélek egyetlen igazi ajándékának és áldásának, — pedig sokféle van (12:7—11), s a nyelveken szólást az igehirdetéshez képest épen másodrendű ajándéknak tartja az apostol (14.49), ha azt nem tudják megmagyarázni. Mert az ilyen nyelveken-szólás csupán önhasz- nű Istendicsőítés, a. prédikáció pedig gyülekezet-építés. Pál inkább akar 5 szót szólni értelemmel, mint 10.000-et nyelveken. Az igehirdetés tehát kétezerszer annyit ér a gyülekezetben, mint a meg nem magyarázható nyelveken-szólás. Pedig a mái nyelveken-szó- lók nem tudják megmagyarázni. Épen ezért teljesen helytelen és tilalmas dolgot cselekszenek, amikor a gyülekezetben és nem csendes kamrájukban szólnak nyelveken (28. v.), s még hozzá énekkel, lelkesítő beszéddel ezt elő is igyekeznek idézni. Ennek az engedetlenségnek a következtében nem lehet csodálkozni rajta, hogy sokan nem-istentől-valónak minősítik ezt.

Mi magunk ne ítélkezzünk, de egyrészt alázkod- junk meg azon, hogy ma annyi jele hiányzik a hitnek (Mk. 16:17—18.), másrészt adjunk hálát az ige hirdetéséért és éljünk vele egész szívvel-lélekkel, amíg csak tart a kegyelmi idő! Mert a hit hallásból van. (Róm. 10:17.)