Élő Víz, 1943

1943-szeptember / 6. szám

türdés és énektanulás után megintcsak az almafák alatt telepedtünk le közös eszmecserére. Három napon ke­resztül az értelmi, érzelmi és akarati gátlásokról folyt a megbeszélés (főképpen a szabad akarat kérdésével vívódtunk), ezeket Mády Zoltán dr. és Szalay Károly dr. vezette. Két alkalommal az írásban feltett kérdé­sekre felelt Zászkaliczky Pál. Az esti evangélizációt v. Sréter Ferenc tartotta, a filippibeliekhez írott levéi 3. része alapján. A fiúknak Győry János és Csepregi Béla szolgált, ök egyébként kirándultak egyszer Szig- Jgetre s néhány felnőtt is csatlakozott hozzájuk. A bibliaköri megbeszélések textusát előző este megkaptuk, így már a reggeli elcsendesedés idején is foglalkozhattunk vele. Alighanem nagyrészt ennek tu­lajdonítható a bibliakörök szokatlan elevensége, élénk­sége, és hogy az erre szánt másfél óra mindig kevés­nek bizonyult. Pedig (vagy talán: éppen azért, mert) a résztvevők között a legkülönfélébb foglalkozásúak akadtak: orvos és esperes, községi bíró és polgármes- rer, gyári munkás és mérnök, napszámos és bankigaz­gató, szatócs és nagykereskedő, tanítp és egyetemi ta­nár, kisgazda, hadbíró, kertész, katonatiszt, cipész, magántisztviselő, stb. A bácskai szlovák lelkészek részvétele különösképen nagy örömöt jelentett mind­annyiunknak. A férfiak száma a tavalyi 56-hoz viszonyítva 3 főnyi csökkenést jelent, a látszat azonban ezúttal iga­zán csal. A tavalyi csendes-héten ugyanis a résztvevők fele lelkész vagv teológus volt, idén az ő számuk erő­sen apadt, s a „civileké" örvendetesen növekedett. A hívó szó messzire elhangzott: Sepsiszentgyörgytől Sal­gótarjánig, Csallóköztől Bácskáig, Somogyországtói Nyíregyházáig mindenfelé meghalották. Sokak életében a második, harmadik vagy többedik konferenciát jelen­tette az augusztusvégi gyenesi csendes-hét, természe­tesen sokan voltak első-konferenciások is. Vasárnap — 29-én — Keszthelyre vasutaztunk. A kis keszthelyi templomban Benkóczy Dániel hirdette az igét (lelkész testvéreink aznap négy helyen végeztek szolgálatot). Az istentisztelet befejezése és a vonat­indulás közötti időt a Balatoni Múzeum megtekintésére használtuk fel. A délutáni áldott úrvacsoraosztáskor Csepregi Béla szolgált, utána morzsaszedésre gyűltünk össze. A gazdag morzsaszedés rövid foglalata: akik megnyugodni, lelkileg megpihenni mentek Kaper- naumba, felkavart lélekkel, de mégis boldog nyugtalan­sággal távoztak onnét; eki azt hitte, hogy lelki mag­vetés fog történni benne, megtapasztalhatta, hogy szán­tást végzett lelkében az Or. Az utolsó nap reggelén csodálatos útravalót kap­tunk a „Losung" szerinti igében (Márk 5:19): „Eredj haza a tiéidhez és jelentsd meg nékik, mely nagy dol­got cselekedett veled az Ür . . Bibliai tanfolyamot szándékozunk tartani kellő szá­mú jelentkezés esetén. Nők részére okt. 1-től—31-ig a nagytarcsai népfőiskolán, férfiak részére nov. 1— 30-ig, előreláthatóan Tordason. — Kérjük hogy leve­lezőlapon mie'öbb közölje mindenki (kötelezettség nélkül) a részvételi szándékát szerkesztőségünkkel. A szállás-ellátás díja a 'ehető legalacsnyabb lesz. Hív­juk fel mások figyelmét is! BIBLIAKÖR Á Hit abc-je A következő bibliakörökben a Szentírás első könyve elé fogunk telepedni. Csodálatos a Szentírás: több mint 1500 év alatt íródott és az mutatja legjob­ban isteni eredetét, hogy elejétől végig egységes mégis, mert mindenütt Krisztus a középpont! Egy 100 éve fennálló intézmény is mennyire eltér attól a for­májától, amilyen megindulásakor volt, aszerint, hogy egymásután milyen vezetők voltak az élén. A Szent­írás egyetlen Ura az Atya, egyetlen tartalma Krisztus és egyetlen vezetője a Szentlélek. Ezért már a legelső lapján az Atyának Krisztusban megmutatott csodáit tárja fel előttünk a Szentlélek. Csak egy a fontos: alá­zatos, hívő, imádkozó lélekkel olvassuk! A 1. Isten dicsősége (I. Móz. 1 : 1). „Kezdetben. ..“ Ezzel a szóval indul meg az em­beriség története. Ez a szó olyan, mint egy fellebbent- hetetlen függöny: nem tudhatjuk, mi volt előtte. Bűn is firtatni! „Mit csinált Isten a világ teremtése előtt?" — erre a kérdésre ez Luther méltó válasza: „Pálcákat faragott azok megbüntetésére, akik ilyen ostoba kér­désekkel kísértik Öt." Sokkal fontosabb üzenete van ennek a szónak! Ugyanezzel kezdődik az Űjtestámentomban János evan­géliuma is!, ahol Jézusnak a világ teremtése előtti lé­tezéséről szól: „Kezdetben vala az Ige." Már az első szó Jézusról beszél! Ö az, akit szeretett az Atya „a világ alapjainak felvettetése előtt" (Ján. 17 :24). És Ö az, akiben „örökkévaló szeretettel" szeretett Téged is, engem is az Atva (Fér. 31 : 3). „Teremté". Csak Isten tud teremteni. Ne is hasz­náljuk másra ezt a szót. Mi emberek legfeljebb csi­nálni, alakítani tudunk valamit a meglévőből. Sajnos, mivel az emberek nem ismerik a Bibliát, összekeverik a különféle szavakat. Épp hazánkban a hit, feltámadás stb. szavak legvégzetesebb összekeverését látjuk em­beri gondolatokkal „Isten." II. Móz. 3:14 szerint annyit jelent az ö neve: „Vagyok" = ö az egyetlen Isten,- ’amit emberek találnak ki, az mind csak isten, bálvány (V. Móz. 4:35 Zsid. 3:4, I. parancsolat, stb.). Ö van: boldogító való­ság és tudat azoknak, kik hisznek Benne, kik várnak Reá, kik kegyelmét szomjazzák .. .; és rettenetes azok­nak, kik semmibeveszik, nem gondolva arra, hogy „Is­ten nem csúfoltatik meg . .." ,,... az eget és a földet.) A föld: a mi látható vilá­gunk. Jellemzi, hogy határai vannak térbelileg, időileg. elmúlik, nem is lehet örök, mert teremtetett. Érzék­szerveinkkel vagy műszerekkel felfogható, szüntelen változó... A felettünk létező világ az „ég". Lakói kö­zül az angyalokról tudtunk. Ügy, mint a magyar nyelvben, a Biblia ezt az isteni világot és a felettünk lévő világmindenséget érti az „ég" alatt. 2. A föld kietlensége (I. Móz. 1 :2). „A föld pedig kietlen és puszta vala." A megte­remtett anyagban még semmi élet sincs! Az anyag e földi életnek csak feltétele, de nem forrása, eredete! Kietlen és puszta maradt volna a föld Isten aka­rata nélkül. Szahara. Ezen a területen csak Isten tu­dott cselekedni. És a kietlen, puszta, értéktelen élete­ket is csak Ö tudja termővé, értékessé tenni: Ézs. 43: 19—21 stb.... A te életedet is. Add néki, hogy csodát tegyen rajta.

Next

/
Thumbnails
Contents