Élő Víz, 1943

1943-szeptember / 6. szám

B1ZONYSÁGTEVÉS

Jézus nevében!

Ott fekszik a halálos ágyon. Arca fehér, mint a halál eljegyzett menyasszoriyáé. Feje erőtlenül oldalra billen. A szíve összevissza ver, hol megáll, hol neki- íramodik, de az orvos meg tudja állapítani, hogy kb. 130-as a pulzus. Mégis fehér arca és teljes láztalan- sága azt mutatja, hogy a szervezet már feladta a harcot. Ezt mutatják a kékülő ajkak és körmök is. Minden percben feltör gyorsan pihegő melléből a síri hang kérése: „öblítek", — jelezve, hogy a hashártya- gyulladás végzi halálos munkáját. Már másfél napja van így s különös, hogy az orvosok eddig semmit sem tettek, mintha valami hatalom, — talán maga Isten — nem engedné őket arra riadni, hogy segíteni kell, hiszen már másfél napja ,,késő"-állapotban van a beteg. Végre rádöbbennek arra, hogy az utolsó lehetőséget is meg kell próbáftn. „Teszünk még egy kétségbeesett kísérletet. Még egyszer megoperáljuk", — mondja a főorvos az egy hete végső szorongásban virrasztó édesanyának. A hasüregben teljesen genyben úsznak a belek. Félóra alatt vége a második operációnak: „Reménytelen" — hangzik a felvilágosítás. „Ha most nem hal meg, akkor is 5—6 napig teljesen reménytelen, azután esetleg lehetne valami újat mondani." Láz nincs most sem, csak vadul száguld, vergődik a szív. Es gyöngül ... Infúzióval próbálják erősíteni.

Sok-sok hívó testvér, egvüttérző lélek imádkozik érte. Talán mindegyiknek megvan imádságával kapcsolatban a maga csodálatos élménye. Egyedül Isten Fiának, Jézus Krisztus széni nevének dicsőítésére a sok közül hadd legyen itt az egyik bizonyságul.

„A második operációt követő reggelen a Losung- ige ez volt: „Az Ür orcája előtt fogok járni és az élőknek a földén" (Zsolt. 116:9.) Eddig bizonytalan voltam, mit végzett az Ür- De tudtam, jó lesz az Ö végzése, ha elviszi, ha visszaajándékozza. Mégis fájdalmas volt ez a bizonytalanság. Most az ige alapján megkaptam a választ: Isten elviszi. Tudtam, hogy az „élők földje' az ótestámentom nyelvén ennyit jelent: túlvilág. Az aznapi újtestámentomi ige is ugyanezt hirdette, amennyiben Jézus szavát szabad ez esetben emberre vonatkoztatni: „Még egy kevés idő és a világ nem lát többé engem..." (Ján. 14:19.) Ott ültünk lélekzetvisszafojtva ketten az édesanyával a beteg ágyánál. Most már végleges bizonyossággal hasított belém a tudat: az Űr hazaviszi!...

„Uram, tudom, hogy szent és bölcs a Te végzésed. Tegnap még teljes megadással így imádkoztam: add vissza nékünk, add vissza, — mindazonáltal legyen meg a Te szent akaratod. Most így kérlek: Uram, add vissza! Tudom, Te úgy rendelted, hogy Hozzád menjen, de látod, ugyanezt rendelted el egykor Ezékiás király felől is: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz. (Ézs. 38 : 1. és köv.) És az ő könyörgésére mégis megváltoztattad végzésedet. Tudom, hogy meg- váitoztathatatlanok a Te végzéseid, de oly sokszor olvastam a Te igédben: „megbánom a gonoszt, amelyet rajta véghezvinni gondoltam" (Jer. 18 : 18 stb.). Akkor megütköztem ezen s nem értettem, de most tudom, hogy irgalmaddal Te magad változtatod meg ítéletedet. Ezékiásnál is a megtörténtet meg nem történtté tetted, amikor a napórát visszatérítetted 10 fokkal, most is Uram, változtasd meg irgalmadból a Te végzésedet és hozd vissza nekem őt a halálból!"

Ekkor még eszembe jutott az Űr Jézus ígérete: „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megkapjátok... ha hisztek." (Jn. 16:23; Mt. 21:22.)

„Uram, tudom, semmi irgalmat nem érdemiünk, nem méltó szavam, hogy felemeljem Hozzád, de látod, szent Fiad azt ígérte, hogy ha valamit az Ö nevében kérünk megadod. Egyesegyedül az ö szent nevében kérlek, Uram! Öérette, akit kínos halálra adtál értünk. Uram, ilyen feltétel nélkül még sohasem kértem semmit az ő nevében: hogyan fogok ezentúl prédikálni erről az igéről? Hogyan fogok bizonyságot tenni, bármennyire is akarok majd? Uram, Ö mondotta, hogy Te megadod az ő szaváért, egyedül azért, add meg! Én hinni akarom, hogy megadod."

Mintha halottam volna az Űr feleletét: „Nem tudod, mitől akarom megőrizni ezt a lelket, kit szeretek s azért hívom haza. Tegnap azt mondotta néked egy látogató: ki tudja, mi elől viszi el az Ür?"

„Igen, Uram, de a nehéz napokat és szenvedéseket sem kell majd Nélküled átélnünk. Te velünk leszel akkor is a Te irgalmaddal. Uram, Jézus nevéért, megígérted!"

Akkor eszembe jutóit Jákob története. (I. Móz. 32.) Ö is tusakodott az Ürral. Szíve tele volt rettegéssel bűneinek következményei miatt s# így kapaszkodott görcsösen az Ürba: „Nem bocsátlak el Téged, míg meg nem áldasz engemet. (26. vers.) És felmagasztosult előttem Isten csodálatos szeretete: a gyermekével

játszadozó édesapa engedi, hogy gyermeke legyőzze őt a birkózásban, — s milyen öröme van a gyermeknek! Az Ür végtelen szeretetében engedi legyőzetni magát nyomorúságos, bűnös gyermekeinek imádságától. Jézus is azt mondja, amikor az Ö nevében való kérésre buzdít: „hogy a ti örömötök teljes legyen. (Jn. 16 : 24.)

„Uram, én magasztallak téged, hogy ezt megteszed Jézus nevéért. Hiszem, egyedül az ő szaváért. Tudom, hogy visszaadtad öt nékünk. De ne ítélj meg, még azt kérem, add, hogy már ma jobbra forduljon az állapota, még ha az orvosok azt is mondották, hogy napokig reménytelen, hogy mások előtt is tényekre hivatkozva tehessék bizonyságot arról, hogy Jézus nevéért meghallgattad az imádságot. Tudom, elég Jézus szava és talán már hitetlenség is még jelet is kérnem, de Uram, lásd meg elgyötört, kimerült lelkünket, ó, hadd tudhassunk felszabadultan örvendezni szabadításodon. Ó, tudom, hogy visszaajándékoztad nékünk, köszönöm, hogy ennek ma jelét is fogod adni..

És akkor szívem megtelt félő, remegő, de a sátán kísértésének erős pergő tűzében is megálló bizonyossággal Ugyanúgy éreztem a hit realitását, mint egyszer már ezelőtt is életemben: megtérésemkor. Akkor is minden érzés, minden látszat és a sátán ellenkező sugdosása ellenére is hittem, hogy igaz Jézus szava: „Megbocsátattak néked a te bűneid!" S tudtam, hogy nem számít, mit érzek én, lehetséges-e, vagy nem; csak Jézus igéje a döntő.

És — különös —, valami meleg érzéssel gondoltam a halált hozó baciliusokra is. Láttam, hogy ők is Isten hatalmának engedelmeskedni kényszerülő és engedelmeskedő eszközök. Elég az Űrnak egy szava, amint Jézusnak mondották: „csak szólj egy szót és meggyógyul" (Mát. 8:8), egy szó és azonnal engedelmesen hagyják abba pusztító munkájukat; szelíden halálba és pusztulásba alázkodnak Isten hatalma előtt.

„Uram egy szót szólsz csak és a baciilusok abba-