Élő Víz, 1943

1943-szeptember / 6. szám

AZ EVANGÉLIKUS EVAN GÉL IZÁCIÓ LAPJA

A reménység foglyai

A remény az emberi élet egyik legfőbb feltétele. Amíg lélekzem — reménykedem — írta fel a velencei ólomkamrák falára egy igazán reménytelen helyzetben lévő rab és — kiszabadult. Még van remény az életben- maradásához — mondják az orvosok a nehéz beteg ágyánál és a hozzátartozókban felcsillan az öröm. Remélem, mégis hazajön az uram — mondja az eltűnt katonának a felesége. Remélem, megjavulsz — mondja biztatóan a tanító haszontalan tanítványának. A remény mindig az életnek, a bekövetkezhető jónak lehetőségét lobogtatja meg az emberek előtt, ezért bizakodást, új erőt és duzzadó kedvet sugároz bele a szívekbe.

Ilyen csodálatos tényező életünkben a reménység és mégis alig van olyan kifejezés a nyelvben, amelyhez több állandó becsmérlő jelzőt ragasztottak volna. Vak, hiú, csalfa, balga, üres stb. remény tanúskodik arról, hogy az emberi reménykedéseknek mi lett a végük.

A költők is éppen a reménységgel kapcsolatban itták le a legkeserűbb sorokat. Csokonai fáradt szemrehányással mondja a reménynek: „Hittem szép szavadnak, mégis megcsíilál." Vagy Vörösmarty, mikor ránéz az emberre és törekvéseire, keserűen ismétli egy hosz- szú vers minden versszakának végén: „Nincsen remény!" A fiatal Petőfi is megtanulta már, hogy „Szép reményünk hajnalcsillagánál A jövendő tündérkert gyanánt áll. Csak midőn a tömkelegbe lépünk, Vesszük észre gyászos tévedésünk." Vagy Arany milyen kiábrándultán írja egyik költői levelében: „Én nem bírok reménnyel."

TARTALOMBÓL:

Evangélizácic: A hitrejutás útja: Tovább! — Kereszlhordozók: Két ujjal. — Imaközösség: Fegyelem.— Tudnivalók. Bizonyságtevés: Jézus nevében. — Gyenesi morzsák. Iratterjesz- tés. Beszámoló.

Fedőlapokon: A reménység foglyai. Tanítás: Igazság (Alétheia). Bibliai tanfolyam nőknek (okt.) és férfiaknak (nov.). — Bibliakör: A hit ABC-je: .1. Isten dicsősége 2. A föld kietlensége. 3.. A teremtés csodája. 4. Az ember méltósága.

A reménykedő embert a tapasztalatai csakhamar meggyőzik arról, hogy a csalódás elkerülhetetlen és rendszerint a másik végletbe esik: a reménytelenség foglya lesz, aki az Írás szavai szerint „nem látja, hogy jó következhetik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön." (Jer. 17, 6.)

A Szentírás is ír arról, hogy a remény olyan, mini a pókháló, vagy mint a romlott fog, vagy mint a letöredezett fa, hogy a remény szerencsétlenség stb. De itt mindig a képmutató, a magabízó, az istennélküli, a maga útján járó ember reménységéről van szó, amelyet Isten úgy tesz semmivé, mint ahogy a kövedet lekoptatja a víz és ahogy a földet elsodorja az ár. (Jób 14, 19.)

Isten tehát tudatosan öli ki a reményt mindazokra az erősségekre vonatkozóan, amelyeket az ember önmaga erejéből önmaga számára épített. Rendesen úgy végzi el ezt a munkáját, hogy az emberi reménységet engedi kátyúba futni és összeomlani azért, hogy megtanuljunk helyesen értékelni és világosan látni: mi a múlandó és mi az örökkévaló, mi a törékeny játékszer és mi a rendíthetetlen hatalom.

Mennyit mond pl. egy-egy olyan ige a mai szánalmas kétségek között rettenetesen kínlódó embernek, a reménytelenség foglyának, mint pl. a Zsolt. 20, 8.: Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak, mi pedig az Ür- nak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg.

Egy keresztyén ember beszélte el, hogy tavaly az őszi orosz légitámadások idején milyen csodálatos erőforrás volt a számára a 62. zsoltár, amelynek központi gondolatát talán a 6. vers fejezi ki a legjobban: Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem. Az erdélyi reformátusoknak a megszállás nehéz éveiben a legkedvesebb énekeik egyike „Egyedüli reményem, Oh Isten, csak Te vagy" kezdetű dicséret volt. És Isten sohasem engedte meg, hogy megszégyenüljenek reménységükben (Zsolt. 119, 116), hanem betöltötte őket örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjenek a reménységben a Szent Lélek által (Rém. 15, 12).

Éppen ezért a keresztyén embert a reménység bizonyossága mindvégiglen elkíséri (Zsid. 6, 11). A kegyelemből kapott hite és Isten iránti szeretete a reménység foglyává teszi őt, a reménytelenség egykori megszállottját, mint a prófétát, aki az átláthatatlan reménytelenség között élő Izraelnek a szabadító Királyról jövendöl (Zak. 9, 12).