Élő Víz, 1943

1943-május / 2. szám

BIBLIAKÖR

II. Ai egyből ismertető felei

5. óra: Az ige hirdetése.

Alapige: I. János 1:1—5.

1. Az egyházat a hirdetett ige hozza létre. János

apostol számára ez mindennek a kezdete: az Élet Igéje megjelent és mi hallottuk. . Az evangéliumát is azzal kezdi, hogy az örökkévaló ige, amely által minden lett es ami nélkül semmi se teremtetett — testté lett és lakozott közöttünk (Ján. 1:1—3, 14). Amint a világot „legyen" szavával, teremtő igéjével hozta létre Isten, ugyanúgy a megromlott világból is igéjével teremt újat. Az újonnanszületés Isten élő, hirdetett igéje által történik (I. Pét. 1:23, Jak. 1:18), a hit az igének a meghallásából születik (Róm. 10:17), Szentlélek az evangéliumnak a hittel való hallásában adatik (Gál. 3:2, v. ö. Csel. 10:42—44). Ezért valljuk Lutherral az Apostoli Hitvallás egyházról szóló cikkének az értelmezéseként: „Hiszem, hogy saját értelmemmel, vagy

erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott engem az evangélium által. .." (Kis Káté.)

2. Az egyházat az igehirdetés tartja fenn. Ez által

táplálja, erősíti és tisztítja magát állandóan. Ezért a legbiztosabb ismertetőjele az egyháznak az igének a tiszta hirdetése: „az egyház a szentek gyülekezete,

amelyben az evangéliumot tisztán tanítják..." (Ág. Hitv. VII. cikk.) Ahol az evangéliumot meghamisitják, s ahol nem Krisztus által tanítják, ott vége az egyháznak (Gál. 1:6—12). Mindaddig, amíg mi itt a földön járunk, testben élünk, amelyben — keserves tapasztaltunk — megvan a bűn (Róm. 7:21—24). S ezért nap- ról-napra csak bűnbocsánatból élhetünk. Ez pedig nincsen másu*t. csak a Krisztus egyházában: „ebben a keresztyénségben kegyelme gazdagságából nekem és minden hívőnek minden bűnt naponként megbocsát.. (Kis Káté). A bocsánat hirdetett szaván keresztül.

3. Az egyház a hirdetett igében hódít. Ezért kap- < solódik János levelében is az ige hallásához annak hirdetése is (... amit hallottunk ... bizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek ... ism. 3. és 5. v.-ben. V. ö. Csel. 4:20). Az igehirdetés mindig misszionáló célzatú is. Nemcsak az egyház meglévő tagjait építi, hanem újakat is hódit (3. v. í. Kor. 14:23—25). Az élő egyház mindig hódító egyház (Csel. 2:46—47).

6. óra: A közösség.

Alapige: I. János 1:3—7, 2:9—11.

1. Közösség Istennel. Az evangélium azt a csodát hirdeti a földi embernek, hogy az égnek és földnek az Ura kiván vele közösségre lépni. Jézus Krisztusban kiengesztelödik vele és Atyjává lesz. „Közösségük van az Atyával és az ö Fiával, a Jézus Krisztussal" hirdeti János. Az atya-fiúi viszony a legmélyebb kapcsolat Isten és ember között. És csak Jézus Krisztus, az ő váltsághalála által az ö testében: az egyházban valósulhat meg. Ez aztán az egyháznak ismertető jele is. Ahol istennel közösségben élő, „világosságban járó" emberek vannak, ott van az egyház. Ha valaki állítja, hogy közösségben van Istennel, de sötétségben jár — a bűnnek, Istenről való tudatlanságnak a sötétjében — hazudik. Ott nincs is egyház.

2. Közösség emberekkel. Itt nemcsak külső együvé- tartozásró! (gyülekezeti vagy családi kapcsolatok), nem is csupán békés viszonyról van szó, hanem benső lelki

közösségről, isteni közösségről („a mi közösségünk" 1:3), amelynek ismertető jele- kölcsönös szeretet (10. v. 3:23, 4:11, 20—21), közös teherhordozás (Gál. 6:1— 2j, egymásért való felelősség (II. Kor. 11:28—29), a bűnösnek a mentése és tisztuláshoz segítése (1:7), egymás anyagi segítése (Csel. 4:32—37). Magános keresztyénig, egyéni üdvösség nincsen. Aki önző módon csak a maga üdvösségét munkálja, elveszíti azt. Pál ap. kész meghalni hitetlen atyafiaiért is (Róm. 9:2—3). — A szentek közössége engem összeköt azokkal, akik előttem meghaltak, akik élnek most Krisztusban ország- és felekezeti határokon túl, s akik utánam fognak jönni. Így vagyunk az egyházban kapcsolatban Krisztussal, az angyalok ezrével, apostolokkal és minden Inostani hívővel. Ezt a keltőt nem lehet egyoldalúvá tenni. Istennel való közöségem a fokmérője emberekkel való közösségemnek és megfordítva. Egyik építi a másikat s egyik romlása a másikat is magával rántja. Ahol ez a kettős közösség megvalósul, tudhatod, hogy ez az egyház jele.

7. óra: A szentségek.

Alapige: I. János 5:6—8.

Az Ág. Hitv. VII. cikke az egyházról szólva a tisztán hirdetett evangélium mellett a Krisztus rendélése szerint kiszolgáltatott szentségeket is olyan feltétlen jelekként említik, melyek a szentek gyülekezetének egyház voltát bizonyítják. János levelében is történik erre utalás. Fenti alapigénk is kétséget kizáróan tanít, hogy Jézus Krisztus viz és vér által jön. Itt a víz jelenti nyilvánvalóan a keresztség, a vér pedig az úrvacsora szentségét. A harmadik tényező az ezek mellett és ezeken keresztül bizonyságot tevő Szentlélek.

1. A keresztség. „Nem csupán közönséges víz, hanem az Isten parancsolatába foglalt s Isten igéjével egybekapcsolt víz." (Vegyük végig mindazt, amit a Kis Kátéban tanultunk a keresztségről.) Isten kegyelmi ténye, amely által bennünket - belekapcsol egyszülött Fiának a halálába, Megváltónk üdvművébe (Róm. 6:3— 4). Ez történik a gyermekkeresztségnél is. Már az első keresztyének, amikor tapasztalták, hogy a keresztség- ben rájuk kiáradt kegyelemben semmi részük nincs, az valóban csupa kegyelem, hozták keresztelésre egész házuk népét (Csel. 16:15, 33 stb.). A keresztségben felajánlott, közölt kegyelmet mégis csak hittel tehetjük magunkévá „Aki nem hisz — ha megkeresztelkedett is — elkárhozik" (Mk. 16:16). A keresztség hozta kegyelemből is lehet kiesni (I. Kor. 10:1—6). Nagy felelősség a gyermek megkeresztelése mind a szülőkre, mind a gyülekezetre nézve, mert a gyermek keresztyén hitben való nevelésére kötelez.

2. Az úrvacsora. Benne Jézus Krisztus valóságos teste és vére adatik bűnök bocsánatára. (Olvassuk el János 6:47—57-et és vegyük végig mindazt, amit a Kis Kátéban tanultunk az oltári szentségről.) Az úrvacsora a legbensöbb közösség, ami itt a földön lehetséges a mi Urunkkal és testvéreinkkel (I. Kor. 10:16—17). E nélkül nincsen keresztyén élet. A korintusi gyülekezetben az úrvacsorával való élés elmaradására vezethető vissza a gyülekezet életében jelentkező minden baj és bűn (I. Kor. 11:20, 30). Gondoljuk végig úrvacsorái gyakorlatunkat (szokásból, évenként, még ritkábban. csak betegágyon) és emlékezzünk arra, hogy az első keresztyének rendszeresen ünnepelték az isten- tiszteleti összejöveteleiken az Or szent vacsoráját (Csel. 2:42, 46). Ma az Ág hitv. VII. cikkéhez hozzá