Élő Egyház, 1971 (6. évfolyam, 17-18. szám)

1971 / 18. szám

GOMBOS GYULA:(New-Iork)- 11 -HÚSZ ÉV U T A N.(Aurora kiad .München, 1971 .-96 ,stb.,old.)

... Az ókori népeknek nem volt (ily) eszmévé érlelt fogalmuk a történelemről.

Ha volt gondolatuk róla, az többnyire annyiból állt, hogy a maguk - sokszor az egész emberiség aranykorát a messzi múltba helyezték, nem csekély mértékben véve igénybe a megszépítő költészet szolgálatát. Az ótestámentomi zsidó nép e hagyományos lelki beállítottságból tört ki, amikor az aranykort, tulajdon sorsa beteljesüléseként, a múltból a jövendőbe helyezte át. Páratlan művelet volt ez, mely a zsidó nép legidötállóbb szellemi vívmányának bizonyult: léte értelmét s benne a tökéletességet kereső ember tekintetét a múltról a jövendőre fordította. Illetve, lehetővé tette, hogy elsősorban oda fordítsa.

S e vívmány ereje abban rejlett, hogy nem elvont okoskodás müve volt.

Egy bűneivel és megpróbáltatásaival - a mindenkori ember e két örök kiszolgáltatottságával - küzdő nép istenhite teremtette, mintegy a maga védelmére és' igazolására.

Általa egy nép történeti élménye nemesedik és lényegül át a történelem egyetemes igényű eszméjévé, anélkül, hogy elvesztené alkotó elemeinek konkrét történetiségét.

Az igy felfogott történelem alapszerkezetében eleve zárt, kerek dráma, mely minden belső mozzanatában mégis mindig új és egyszeri. E drámának három főszereplője van:

Jehova, az egy igaz Isten; Izráel, az Ót haragító, kezétől sújtott, mégis választott népe; s ami mindkettőtől idegen: az ellenséges■és pogány világ.

Az ellentét Izrael ős a pogányok között feloldhatatlan, a küzdelem köztük addig folyik, mig Jehova, Ígérete szerint, össze nem töri a pogány világot, s az eljövendő Messiás helyre nem állítja a zsidók királyságát. Nemcsak a zsidó nép, hanem az egész világ felett. E beteljesülés a történelem értelme és végső célja. Az Ótestamentum egymást követő könyvei ben ma is könnyű számba venni e.történelem-eszme fejlődését. Kezdetben, bár vallásos hittel fűtött, de nemzeti törekvésekből táplálkozó politikai elképzelés volt majdnem kizárólag. Később egyre több spirituális jegyet vett föl, a lelki ős erkölcsi tökéletesség igényét, mely a politikai beteljesüléssel együtt volt beteljesülendő. Végig megőrizte azonban azt a jellegzetességét, hogy mindez az emberi történet sikján történik, s a nagy fordulat, az isteni beavatkozás, e mindent átformáló és megtisztító apokalipszis után is ott folytatódik. Csak ami tökéletlen volt, lesz tökéletes: a bűn eltűnik a világból, s nemcsak ember az emberrel, az oroszlán is örök békében él a báránnyal.

Ezt az Ótestamentom érlelte eszmét a keresztyén teológia úgy veszi át , hogy új tartalommal tölti meg. Megtartja szerkezetét: a történelem súlypontját változatlanul a jövendő képezi; az eleve elrendelt cél az a fényforrás, amely értelmet lövel, mintegy utólag, az emberi tettek évezredes zűrzavarába. Dg ezen belül minden átalakul: az ember és az Isten viszonyában a hangsúly a kollektivumról az egyénre helyeződik át; a választott nép helyét a kegyelemmel kiválasztott egyének közössége, az egyház veszi át, de nem uralkodásra, hanem szolgálatra; s amit igy szolgál, nem az egyik emberi csoport végső győzelme a többi felett, még csak erkölcsileg önmaga felett a tökéletesedés jegyében sem, hanem az Isten Országa, e merőben más, mint emberi, mely az ember történeti utjának itéletes vége után már azáltal tökéletes, hogy nem ebből a világból való.

E történelem drámaisága a konkrét - zsidó-nemzsidó - konfliktus eltűntével menetének nagy állomásait képező fordulatokba - bűnbeesés, megváltás, Isten Országa, utolsó Ítélet - költözik át.

A modern ember hajlamos rá, hogy mindent, ami a teológia címszava alá esik, tudományosnak vélt felsöbbségéböl lekicsinyeljen. De .ha túl tudjuk magunkat tenni ezen az eléggé kezdetleges előítéleten, lehetelen nem csodálnunk a történelem e teológiába foglalt eszméjét, melv egyike a legszebbeknek,, amit az emberi nem önmaga ismeretében saját vigaszára alkotott. Boltive alatt elfért az egész emberiség minden történeti változatával az időtlen kezdetektől az idöbelileg kiszámíthatatlan végig. Abban volt reálista, ami az ember reális ismeretének mindenkori lényege: a történeti ember esendő voltát meg nem változtatható adottságnak fogta fel. S abban volt eszményi, hogy ennek ellenszereként a legtisztább magasságot nyitotta meg a tökélyre oly szomjú emberi lélek szárnyalása előtt