Élő Egyház, 1971 (6. évfolyam, 17-18. szám)
1971 / 18. szám
/Részlet/ Emlékezetes, hogy a poznaDi események elindulása óta, telve reménnyel, figyeltünk Varsó .-’felé s hiába tajtékzott a Rádió, meggyőződésünk volt, hogy nem Amerikától lepénzelt nellenforradalmi bandák" cselekedtek Poznanban, hanem a hozzánk hasonlóan elnyomott lengyel barátok mozdultak meg végre. Háthal - hajtogattuk reménykedve. Hátha Poznan.a bolsevik rémuralom alkonyát jelzi»-.Öntudatra ébredt ifjúságunk rokonszenvtüntetésseikivárta jelezni, éppen ezen- a napon, hogy éberen figyeli a Kárpátokon túl folyó eseményeketvAz ifjúság kezdeményezéséhez spontán kapcsolódott a felnőtt munkásság s értelmiség, Semmi mást nem akartak a budapestiek, mint felvonulni s koszorút helyezni az 18A9-es magyar szabadságharc nagy hadvezére, a lengyel Bem József tábornok szobrának talapzatára. A belügyminiszter azonban.ezt' sem engedte meg. "Tiltakozunk! - kiáltotta egyszerre száz torok a Rádió udvarán. - A lengyelek barátaink! Tiltakozunk!" A körút sarkán a felvonulók nyolcas soraiba ütköztem. Tekintetük a megtalált erőt, magabiztonságot sugározta. Ajkukról szóltak keményen a Kossuth-nóták. Utam a Konzervatórium mellett vitt el. A kapu előtt egy kupacban fiatalok, jobbára gyerekek álltak. Egyikük kivált közülük s egyenesen felém tartott. Megismertem a fiam: Marci gyengéd alakját. "Elhatároztuk, hogy ma nem megyünk órára, -mondta gyorsan-, Felvonulunk."-"A te nevedben is tüntetek, papa."-"Jól van, kisfiam, tüntess a nevemben is." Nehezen haladtam előre a járdán. Ezrgk és ezrek jöttek szembe velem. Egy egyetemista papirlapot nyomott a markomba. 01/ásom a szöveget: Mit kíván a magyar ifjúság? Első pont,... második pont... aztán a tizennegyedik. Hihetetlen! Mégis boldogság tölt el. Állj meg, fiú, kiáltok a diák után.- Hiszen ez nagyszerű! Vonuljanak ki a szovjet csapaptok. Nagy Imre legyen a miniszterelnök.Általános titkos választás.- Kereskedelmi szerződések az egyenlőség alapján, és a többi, és a többi. - Hová lettél, barátom ?!" A diák,, akitől a cédulát kaptam, már messze járt. Miért mentem volna utána? Jöttek,- velem szemben, társai.'Ugyanaz a tűz hevitette őket. Ugyanazt a tizennégy pontot hirdette mind. Rohantam én is tovább, a Petöfi-szoborig... Nemzetiszinü lobogók erdeje állta körül a költő szobrát. Javakorabeli munkás beszélt éppen. Erőteljes baritonja messze gordonkázott e szép októberi koradélutá"Hazajött Gerö Jugoszláviából. Gyerünk, kérdezzük meg, mi a szándéka?" "Gyerünk,! mondtam s mentem a tömeggel. Hazudott, aki azt állitotta, hogy ezt a forradalmat bárki is előkészítette, szervezte volna. Jött, miként- kitör a vulkán, a mélységben felgyűlt, elégedetlen elemek sürgetésére. Megindultunk s minden utcasaroknál újabb-újabb csapatok csatlakoztak hozzánk. Senki nem vezetet, senki nem mutatta az utat. Az ezerfejü nép gondolkozott az egyesek helyett. Az első hidon átvágtunk Budának, a Bem-szobor alá. Ott már másik tömeg feketéit, s- éppen távozóban, vissza Pestre. Megfigyeltem, az arcok már nem voltak derűsek. Komoran, harcra készen meneteltek az emberek. A forradalmi tábornok szobra alatt keményedtek meg az arcvonások, s ért meg a-.szivekben az elszánás. "A parlamenthez!" - kiáltották mindenünnen... A mi csoportunk is .elhelyezte koszorúját a szobor talapzatán. Énekeltünk aztán, egyre tüzesebben, mind elszántabban: Kossuth Lajos azt üzente... A vers utolsó sorait már tele tüdőből énekeltük:...Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, Éljen a Haza !-3-Dénes T i b o r, (Genf ):1956 okt6ber 2>a
