Élő Egyház, 1969 (5. évfolyam, 16-17. szám)
1969-01-01 / 16. szám
BARTH KÁROLY,- 15 -a nagynevű református teológus, bázeli egyetemi tanár meghalt: Barth Károly, korunk teológiai zsenije, kortársai legnagyobbja .a közelmúltban előrehaladott korában, Bázelben -meghalt. A nyugateurópai klasszikus teológiai tudományokból élő egyetemes keresztyénség eszmélkedve hajt fejet Istennek az előtt a csodálatos kegyelme előtt, ahogyan ö megáld, meggazdagit egy-egy emberi értelmet. - Tény, hegy Kálvin óta az evangé liumi református keresztyíénség,-de más se,-igen ismert Barth-hoz fogható emberi elmét Barth, hűen a ketezeresztendös tiszta, evangéliumi látáshoz,Szent Pál félelmekkel telt,anyagvilágot és égi valóságot disszociáló Krisztus-hitével indult útra, hogy kereteket bontani merő, új formákat teremteni képes megélésével tükörként- újra megmutassa nekünk a semmiféle egyházi s más hatalom alá nem vehető szatädkegyelmü Isten személyes, érdektelen, tiszta szeretetét a Jézus Krisztusban hitt kijelentésében s a Szentléleknck az emberi szívben élő, ható, mindennapos kegyelmében-irányításában. , Barth - revidebb lélekzetü Írásaival tükröt tartva - átható látasoan, szinte költői erejű melegséggel átelteti olvasóival a kimondhatatlanul végtelen hatalmasságu Isten előtt emberi semmisségünket s azt a személyes kegyelmet, ahogyan ez a semmi-ember könnyekre fakad az ö semmiségén s szinte felújengva veszi - megoldásként - a szabadkegyelmü személyes Is£ennek Jézus Krisztusban ránktékozelt, felénkdobott örök szeretetét s az ember tudja azt, hogy ezután sem birtokol semmit az Istentől, sem a maga, sem társa üdvösségéért •érdemből ezután sem tehet semmit, s mégis beoltódik, csodálatosan az Isten-szeretetbe s Isten-eszközzé válik. Közben "igyon kockázatok", "sötétbeugrások" s "lehetetlen lehetőségek" között s azok felé halad; s ez a szerető Atya,; ez - és igy jelenik meg, igy van velünk Krisztusban az Isten! Barth, nagy, dogmatikai munkáiban elvégezte újra azt, amit ide s tova századok óta abbahagyott az ember, mert elméje elégtelen volt hozzá. Barth át próbálta élni Szent Pál hitét, annak mélységeit, közvetlen élményeit, aki első azok kozott, akik már nem látták, nem ismerték-testi szemmel Krisztust. - Szék után Barthnak sikerült disszociálnia és egybevetnie újra Szent Ágostontól kezdve a kerar középkori teológiai gondolkozókat is beleértve, Luther, Kálvin, Aquinoi szent.Tamás gondolatrendszerét. Kierkegaard, mult századi dán gondolkozó hit-bölcseletével átélte a bonyodalmakat kereső, csomókat kötögetö, gondolat-misztérium-gomolyagban élni tudó északi lutheránus lelkiségét is - és bírálva szembefordult a múlt századvég nagy, liberális, német s más teológiai gondolkozóival. - Barth rendszerében üldözte a filozófiát, mint a .semmit megoldani nem tudható emberi gondclkosásmódot, bár megengedte, hogy a teológusnak is jó ismernie a filozófia nyelvét. - Hegel bölcseletét egy "ellágyult pillanatban", egyik kis munkájában mégis "kulcsmegoldás" lehetőségeként idézi s sajnálkozik azon, hogy Hegel kora teológiai gondolkozói nem fedezték fel s nem fejlesztették tovább ezt a rendszerlátást. A magyaroknak nem volt szerencséjük ezideig Barthhal! 194Ö előtt keveset törődött velünk, bár Kolozsvárott járt. A háború alatt csak félmondatokat szánt itt-ott Írásaiban a magyaroknak. - 1943-ban,egy többnapos magyarországi látogatás után hosszabban irt rólunk, elörebocsátva, hogy nem ismeri a nyelvet sem, sem a magyar viszonyokat. - De kát. hét múlva Péter János, akkori debreceni püspöknek, bázali viszont-látogatása alkalmával Ígéretet tett egy mély dialektikával fogalmazott korteslevel-irásra Bereczky' Albert püspökké választása érdekében és ezt meg is tette. De abban is tévedett még, hogy epigonoknak adta ki ezt az Írást s nem olyan egyházi embereknek, akiket - helyeselve az állammal való megegyezést, - aztán arra biztatott, hogy meghajlásukból a rendszer előtt egyenesedjenek fel azért is, hogy a rendszer emberei is embereket, férfiakat lássanak magukkal szemben, hogy szembenézzenek velük. Későbbi levelét aztán már nem publikálta a magyar sajtó. Mert Barth némileg mégis észrevette a tévedést, amiről a zsoltáriró is zeng.(19:13). Dialógusaiban is ezért tudta később folyton korrigálni magát. Sokan már életében elfordultak tőle, más "gazdát" keresve. - A magyarországiak most valósítják meg -erőszakkal - a teológiai nézeteit. - Mint gondolkozó, messzi korok szájára is klasszikus marad Barth, mert az Univerzum s az ember viszonyát s az egysegét az Istenben, meleg szívvel kereső lélek számára a Barth hangja a kétségből hálaadásba átcsapó zsoltárhang. Viski J.