Élő Egyház, 1967 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1967 / 1. szám
1- 0.1 -Venezuelai levél. / DriNYERGES_MIKLOS / t ! t J A nyugateuropai magyar reformatussag Venezuelával kapcsolatban szinte évtizedek óta tudja, hogy Caracas fővárosban van Lorantffy nöegylet és megismerte dr.Nyerges Miklós, volt nyíregyházi orvos nevét. Nemrégen egy Európában bajbajutott közös ismerősünk miatt levelet váltottunk egymással. ...... Gyarló emberi észjárás szerint már itt a földön is más elbánást érdemelne ez a bajbajutott, áldozatos életű csalad, - Írja ismerőseinkről. Vajon nem szabott-e az Isten különösen súlyos próbatételt erre a csaladra, ahol mindig, minden árván maradt idegen gyermek is anyai szót, simogatast kapott? ...... be ki vehet maganak bátorságot,ahhoz, hogy bírálja a legfőbb végzéseket? Nekünk csak sajnálkozni szabad ezeknek a szemünkben érthetetlennek látszó végzések evilági megjelenési forrnáján:- a család mai szenvedésén. Eddig szól a levél első része. S ha GenfbÖl Európaszerte végigle^eltetem gondolatban a szemem azon a sok-sok balekül törtető "okuménikus tudóson, akiket kiokádott ide nekünk az otthoni húsz év hitetlensége egyházszervezőül, s latom az elhajló öregek megingathatatlanul alázatos hitét a "rendelésekben", - bizony, sós könnyeket kell nyelnem ott, ahol csak az Isten latja. Az "eleve-elrendelés" kihalt hitét siratom magamban’, - hogy azon könyörül az Isten, akin könyörülni akar. Siratom a szivekből kihulló kálvinista alazatosságot, - hogy az orvos, az élet ismerője is ezt vallhatta még: nem a mienk, 'de tiéd Uram a dicséret, - a mienk pedig ( még a tudományban is!) orcánk pirulása. x X X De visszaadom dr.Nyerges Miklós levelének a szót. Feleleveníti ez a levél a szétszórt, annakidején kint még az egyházak áltál is ellenségesen fogadott magyarság, - itt közelebbről a venezuelai magyar református gyülekezet sorsat. Joü emlékszünk még ra: az amerikai presbiteri reformátusok s a genfi Református világszövetség szószólói annakidejében ezt mondtak: válasszanak a venezuelaiak1- Vagy kálvinisták akarnak maradni, vagy magyarok.( Ha ugyanis spanyol, vagy esetleg akkor még angolul beszélő gyülekezetté szerveződtek volna, kaptak volna papot, így nem kaptak.) így szól erről a levél: — 'u I II .......Amiről nagyban-egészben te is tájékozva vagy: mi itt Venezuelában kálvinistáknak is meg tudtunk maradni, - magyaroknak is.... A több mint tizenöt év óta hűségesen kitartó egyháztagok mellett különösen a PÓsfay György lelkipásztor érdeme ez. ö a Lutheránus világszövetseggei,smajd a vele is kötött megállapodásainkat becsületesen tartja- és minden ténykedése arra irányul, hogy a két testvér-felekezet együttműködése zavartalgn legyen s az egyébként is halvány elméleti különbségek soha ki ne éleződjenek. Jellemző, hogy a presbitériumunk - egy azóta más világrészbe átvándorolt égjük presbiterünk lehetetlen javaslatát leszámítva, qsak egyhangú határozatot hozott. A Lutheránus világszövetség jogosan dicsekedhetett ezzel az eredménnyel, ezt a közös gyülekezetét állítva követendő példaként. Nem rajtunk múlt, hogy ma ezt nem a Református világszövetség teheti. Magamról Írva, 12 év után a gyülekezeti vezetést átengedtem fiatalabb erőknek. Első és örökös tiszteletbeli gondnok lettem s egyszerű, templombajaro( öreg kálvinista magyarként élek tovább, gyönyörködve abban a munkában, amit utanam a fiatalok végeznek,.' És különös, felemelő ünnepnapjaim közé számítom a nálunk születettek konfirmálását. Itt kereszteltük őket s nemsokára ők tartják keresztvíz ala a gyermekeiket. Érdemes volt hát-még a lelkésznélküli időkből alkalmi prédikátorként s gondnokként összetartani a kálvinista s a lutheránus magyarokat! Közvetlen szeretteimen kívül igy lett'alkonyodó életemnek ez a gyülekezet büszkesége.^Nem elé^ az, hogy sokan vagyunk: együtt is maradtunk. Husvétkor sokszor százán is urvacsorat veszünk! Ha időd engedi, írj stb.
