Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1966 / 10. szám
- 6 -Éppen a "kiengedettek" kiengedése' is valójában azt a propogandisztikus célt szol gálja, hogy, ime: ebben és ebben a személyben is lássa az egész világ azt, hogy "nem igaz az, hogy..." Akit viszont kiengedésre "méltónak" találnak, az vagy csakugyan "méltó" rá, tehát "megbízható", - vagypedig szenved, - némán szenved, - de a totalitárius dialektika értelmében ezentúl is mindég kell jönnie egy új "vonalnak", amely majd felveti a "kijárók" kinti "összeköttetéseinek" kérdését. Azt sem hiszem, hogy bárkinek kelet felé innét martiromságot kinálgathassunk, hogy tehát ehhez jogunk lenne.De azt már nem hiszem, hogy bárkit is úgy kényszerithettek volna például püspökség elvállalására, hogy akasztófa alá állították, mondván: v a g y _v a g y! Hogy ki mit vállal személyi karrierje megját3zhatáoára, vagy pedig azért, hogy "mentse, ami még menthető,"azt- én nem tudnám soha eldönteni, csak annyit kérdezek magamtól: Vajjón miért ne találkozhatnánk azokkal, akik valóságosan szenvednek és éppen szenvedéseikben hordozzák az egyház keresztjét, például: az imádságban, tehát: Krisztusban, Istenben ?■ Miért kell látni-akarnunk azt,, amit úgy sem láthc tunk! Biztathatunk-e bárkit is jó reménységgel e földi1 életben, itt és most? Nem kell-e azt látnunk, hogy a látogatósdi valójában gyümölcse annak a nagyhalain törekvésnek, hogy Nyugat-Európa felé lehessen mindkét félnek’békessége, mert "a jelenlegi érdekeltség Ázsia felé irányul? Egyáltalában nem arról van szó, hogy lassanként átszellemitödjenek á határok, - mert ez nem is lehetséges, - de.arról, hogy generációk nevelődjenek rá a "status quo"-ra, - hogy ez hitük és meggyőződésük legyen, azaz: iái érezzék magukat ebben a kétlakiságbanl Jól tudom, hogy e gondolatom egyáltalában nem népszerű; nem divatos, de vajon mikor voltak s lehettek divatosak a szótlan-szenvedésre való felszólítások! Tudom azt is, hogy az úgynevezett "hídépítők" is építgetik (kereskedelmi-piacos) hidjaikat; ( "kulturális") kapcsolataikat s ha azt tosszük is fel róluk, hogy re.jtet "térítési" szándékkal "fertözgetik" Keletet, - de vájjon azoknak nincs-e- annyi eszük, hogy ezt a törekvést meglássák? Itt például az .a hír járja,.hogy.innétfelöl nem engednek, - vagy megint nem engednek, - vagy most nem engednek be lelke székét. Vajjón miért? Mert ők is az ö "hitvallásaiknak" megfelelően felismerték azt, amit -Pál apostol a hivöknek mond:"Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége van az igazságnak a hamissággal? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel?" Mondjuk meg csak nyíltan: ők előbb felismerték, mint azok, akik a nyugati "sötéi: ségeket" nem látják "sötétségnek", de gazdasági, stb. lehetőségek'konjunktúrái: "világosságának." Egy lelkésznek mondtam el régebben azt, hogy Esze Tamás, a jó tollú, lelkész! képzettségű tanar, egyházkerületi fögondnok írta volt a magyar népkö; társasági választások elSestpjén a református egyház hivatalos lapjaban,.hogy: "építsük az országot, hívők és hitetlenek együtt!" -A lelkész ezt felelte: "Pedig Esze Tamás okos ember." - Én a"pogány-Plotinussal feleltem : Nem az ész a legfőbb érték, de az, amit az ész is. akar! íme, egy egészen szürke alaptétele az értékelméletnek. Nyilvánvalóbb már nem is lehetne. fis itt mondom meg azt is, hogy ez a koegzisztenciás tétel sokkal-sokkal nagyobb veszedelme az egyháznak; Krisztus egyházának, - mint a teljes fiziológiai terror. Mert az egyház puszta létele bizonyságtétel az isteni szellem felettünk-valósága egyedüli hatalmi jogosúltsága mellett. És az olyan "egyháznak" nevezett szerveze-1 amely nem éli magát szembenállónak, sőt, amely nem képes felismerni azt, hogy a matériálizmus mindenképpen nem több az önellentmondások fogalmi( tehát szellemi) képletekbe szorongatásanal, erőlködésnél, az pontosan abban a pillanatban szűnt meg "egyház" lenni; tehát ama bizonyos Sötétség hatalmainak szolgál..... Sokszor elmondtam azt is már, hogy minden egyes hívő maga dönti el magában azt, hogy hol van ama bizonyos határvonal, ameddig "koegzisztálni" kell, de én szemelj
