Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1966 / 3-9. szám
- 21 -ugyanakkor egyes vezető tisztségekben álló egyházi, személyeknek aránytalanul, feleslegesen magas díjazásuk van, s fökép olyanoknak,, akik régi és ájabb erkölcsteleségdkről is országszerte hírhedtek. Semmiképen nem indokolt"az a pazarlás, amellyel egyházkormányzatunk a hivatalos fogadásokat, lakomákat, utazgatásait véghezviszi. Ez a fényűző pazarlás lehet az államhatalom politikai érdekeiért buzgólkodó személyek reprezentálása, de semmiképpen sem arról a Jézus Krisztusról való bizonyságteves, akinek a fejét nem volt hova lehajtania, s aki gazdag lévén, szegénnyé lett érettünk. Ilyen körülmények között meg kell vallanunk, hogy mai egyházkormányzatunk döntéseit nem tudjuk minden esetben az egyház döntő - seinek elfogadni. Ezért az engedelmességet nem tartjuk feltétlen kötelezőnek, sőt utat nyitunk 'annak a lehetőségnek is, hogy mai egyházkormányzatunknak való feltétlen engedelmesség sok esetben a Jézus Krisztussal szemben tanúsított engedetlenség is lehet. Különösen áll ez ott, ahol a ’’vezetés” az igehirdetés irányítására vonatkozik és rajta kívül álló célok s programok hirdetésével annak lezüllesztését jelenti. Mindezekkel való együttműködés leghatározottabb megtagadásán' túl kötelezve érezzük magunkat arra, hogy a zsinat-presbiteri elv, az anyagi ügyek tisztaságának ellenőrzése és az igehirdetés szabadsága érdekében szót emeljünk és az Istentől nekünk adott erő és lehetőség szerint ezekért munkálkodjunk. Kérjük minden testvérünket, hogy egyházpolitikai döntéseikben eképpen cselekedjenek s a tanácsért hozzájuk fordulókat ezek értelmében világosítsák fel. ’’Megáll az Istennek erős fundamentuma, amelynek pecsétje ez: Ismeri az~Üfr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét-vallja;”(Timótheushoz irt II.lev. 2.r.l9.) \t »i.vi/ c. O O O O 1 ' ú 9» ok ok ok-v 'r "r* -r» r. <j,, v.;. j(”LÉGY HŰ MINDHALÁLIG”... Arakor - 1956 előtt rádiós protestáns magyar adásokat szerkesztettem; számos katolikus értelmiségi ismerősöm, barátom azzal biz- . tatott, "hogy ”üggyén kell teni ma a'magyar protestantizmust. ■ Azóta-sem szűntek meg biztatni, amióta attól a természetű -".unkától megváltam. -a Közülük - a fenti címmel írott cikkből - Kovách Aladár irö néhány sorát olcvehitnn fői nagyon lerövidített formában a református papok'hivatásáról,értékeléséről:(L.A Mindszenty per árnyékában c.könyvét. )Mert a fenti iraj x névtelenül - válasz az ő soraira. .. ..... A krisztusi ethosz az'őrzésre hivatott pásztort az Isten igájában tartja. A palásttal vezetést ad, egyetlen örök parancs ellenében: Légy hű mindhalálig.... Mennyi hit, áldozat, történelem hordozója az a palast. Mennyi megtartó erő. A százados erdélyi harcban a hitnek és a magyarságnak mennyi magárahagyott hőse viselte a palástot, hány Krisztusért s a népéért igaz harcot-harcolt, megfáradt szivet borit be a palast a-kopjafák erdeje alatt, ....í;Tud-e feljajdúlni ez a sereg, ha valaki elárulja ezt a palástot? ;; ... .....A börtön-árnyékában, védő szolidaritás nélkül maradtak az -eszmei emberek. Szivünk minden vágyával hirdetnénk meg-ezeket a vigasztaló, tiszta neveket, de a hallgatás itt parancs....