Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1966 / 1. szám

Békássy Zoltánt viszont az a céllátás vezette, hogy mi magunk, magunknak is templomot építsünk Genfben. A költö Ady Endre negyven évvel ezelőtt igy jajong a meg nem épített templom miatt:" helyünkön meg nem tudtunk állni, tunya álmainkat jég verte s még a " Temp, lomot " sem építettük meg". A bácskai magyar pásztor elindító levelével arra buzdít, hogy most már a "szétszóratás" után legalább mi megépítsük kint Nyugaton a közös hit, az egy nyelv összetartó jeleként a templomát* Így szól a levél: ' Kedves Barátom! Zombor* 19é5.szept.25. Szüntelenül emlékezve a közöttetek töltött napokra és emlékezetben valamint szivünkön hordozván a genfi testvéreink szükségét, ama nemes törekvését, hogy magyar református templomot építsenek ősi Genf városában, hogy a magyar szó és a "magyar vallás" el ne némuí.jon és hogy saját otthonotok legyen: gyülekezetem és misszióm magyar református népe velem együtt átérezvén az Isten dicsőségére építendő magyar templom fontosságát, adakoztunk mi is erre a nemes célra akképen, hogy a megtartandó vásáron mi is részt kivánunk venni a hektek e levéllel egyidöben küldött 1?5 ( egyszáz­hetvenöt ) drb. "földieper-füzá?" áruba bocsátásával. Egy hódsági testvérünk készítette, akitől közadakozásban megvettük a fenti céllal, remélvén, hogy sok-sok téglát szerezhettek rajta s ezeket templomotokba építve, általunk mintegy innen, az ősi földről is beépül a magyar és református összefogás, a. közös sorshordozás érzése és a jövendőnkért való közös küzdelemben, a magyarul hallgatott és olvasott Igével élés és imádkozás lelke, hogy amint mi is törekedünk szent örökségünk: hitünk és nyelvünk megőrzésére, akképen ti is a leendő templomotokban hűségesen össze-össze gyülekezvén, maradjatok meg Isten népének a velünk való lelki közösségben. Ezért ajándékozzuk nektek ezt a csekélységet. Adakoztak erre Zombor és Kula egyházközség, valamint Apatin, Hódság, Szórd és Prigrevica. Szentiván szórványok egyes tagjai. A reális alapár megállapítása végett közlöm, hogy az "eper-füzérek" darabja 150 dinárba került. Szeretettel küldjük és kérjük az Utat, a mi Istenünket, áldja meg kezdeménye­zéseteket, célotokat, törekvéseteket, valamint a földi epernek az útját s eladását, oldjon meg továbbá minden adakozó vásárlót, magyar református testvéreinket, veled együtt! De áldja meg a titeket eddig is befogadó és benneteket felkaroló s nektek otthont adó svájci református atyánkfiáit és a svájci népet. Sok szeretettel és barátsággal köszöntlek: Békássy Zoltán ref. lelkipásztor. A Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház Bácskai Egyházmegyéje/ 7, n m h ,.o—r/Bácska. A seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk!( ^6,zsolt.l2.v.)

Next

/
Thumbnails
Contents