Élő Egyház, 1965 (1. évfolyam, 3-6. szám)
1965 / 6. szám
5 K_g_i_o_|_§_v_4_r_... 3/: Szabó Dezső iró: Mit adott nékem a magyar kálvinizmus?!./ Az ember elfut. Az ember visszatér. Hogy felpattantak szárnyaim s a kamasz erők eposz után zúgtak: elhagytam az ősi fészket. Elfutottam Kolozsvárról, meszsze futottam a kálvinizmustól. Kellett: hogy az egész végtelen űrt verjék -szárnyaim. Hogy az egész végtelen levegő viharozzon rá rohanó mellemre. Messze maradt c el tőlem a Szenczi Molnár Albert sirja. Messern maradt el egészen. Kolozsvár és kálvinizmus nem tudták elejteni a tékozló fiút. Néha titkon, mély suttogásban, néha húsvéti orgona széles zengésével: utánam- futottak, mint rohanó vonat után a kitártkarú fák. Oh hányszor zúgtak be ablakomon az örök életű lombok. Néha, a forró éjszakákon, hogy vágtattam a dal és a csók után, megbotlott lángos paripám 1-j.ba s egyetlen úttá szűkült a. világ. Elzárta az útat egy öreg, rozsdás vas-sir. Es jött belőle a zsoltár, mint eltemetett anya tompa sirása: Mint a szép hives patakra, , A szarvas kívánkozik... Es én hazamentem: a világ-csárda duhaj Toldija helyett egy könnyes, tiszta gyermek- feküdt ágyamban, ás betakart az édesanyám csókja. Az ember visszatér. Most, hogy nagy lett a fáim árnyéka és árnyék hajol a magyar kálvinizmusra és Kolozsvár házai fölé is: most én-megyek feléjük. Minden utamon feléjük lépek, minden csókomban feléjük érzek s felpattan bennem minden sebük. Az ember a harcban üt, támad, néha öl is. De egyet nem lehet tenni, mert az nehezebb volna, mint a világ. Nem, nem lehet hazudni! én c s a k-k á 1 v i n i st a nem lehetek. Én vagyok hit és vagyok tagadás, vagyok keresztyén és vagyok pogány, halhatatlan szeretet és védő gyűlölet, testetlen zsoltár és föld forró ölelése.vagyok én. Vagyok minden magyar, kit fájdalmas magyar anya csókolt a világra, minden szétölelkezö élet, minden megütött ember. H0gy kifejezhessem az egész örök magyar arcot, az'egész emberi szenvedést. De most, hogy a magyar kálvinizmus fölött megint megsokasodnak a régi fekete felhők, hogy az örök szeretet tiszta templomát körülólálkodják az idegen kegyesek megnőtt éhü fattyai: • most hozzáfutok, mint bántott édesanyához. És szelid lebomlással mondom: tied a lelkem, tied a vérem. Fiad vagyok és örök katonád! * 1 Magamban éltem az egész világot: minden világokat, minden népeket. Es ott bennem, életem legmélyén, legédesebb kacagásaim, legforróbb sírásaim tisztásán áll a világ közepe: a kolozsvári Farkas utca. A -farkasutcai református kollégium, mellette az ősi templom. Ott kaptam az élet alapizeit, szemem messziségét s örök irányát a lendülő szárnyaknak. Az anyám, a kolozsvári temető és a református kollégium fia vagyok. Egyszerű, múltból nőtt bácsik voltak a kollégium tanárai. Párizsban egyik sem járt, németül talán egy sem tudott. Nem voltak zsenik s a tudományuknak sem volt éppen tizenkét agancsa. Az egyik el-elvétette az évszámokat, a másik az idegen neveket mondta furcsán. Jó öreg görög tanárunk sohasem tudott Locamoba jutni az aorisztoszokkal. De .ennek igazán a görögök voltak az okai. Még az a Páris királyfi is, a taknyos, alig rabolta el a szépséges Helénát, képtelen aorúsztoszokat köpdösött a világba. A székely ember egészen máskép viseli magát ilyenkor.
