Élő Egyház, 1965 (1. évfolyam, 3-6. szám)
1965 / 3. szám
A harangkongás alatt képzeletben láttam a ravatalon az apám. Láttam öt amint nem léve is ottfeküdt elpusztithatatlanul. Halva is izgatóan és igenlően. Oszlásra készen is méltósággal, nyugtatóan. Hadnagyi csákányok, kortesbalták, ekevas és termés, költemény és káromkodás, magát meg nem adó harc és a mindent elsimító béke vette körül látásomban a férfit s a harangszó nyugtatóan betakarta a virágokat körülötte. Äs engem megdobott ez a harangi Azóta áz ös ritmusra lépve megyek, férfiként, atyám és az atyák nyomában tovább. A péteri.gyáva bukásokból feltápaszkochr« megyek. Lelkeket ajzitok, lelkeket lázitok, csatarendbe szedve őket. Négy fal közti térben is beszáguldok világokat s a tespedökre,’a hökölökre, a gyávákra s a megalkuvókra tűzlángokat szórok a képzetemben. A halál és a harang komolysága gyökeritette belém ezt a látást! A néplélekkel szívtam magamba a harangtiszteletet. Sokszor hozott jeget a hátán az Avas mögött kerekedett vihar. Imre bácsi, az öreg harangozó, ilyenkor meg-meglóbálta a harangköteleket. Kettőt is mozdított egyszerre. S a harangszó elindult békiteni a krescsendóban dörgő eget. - Újra "elverte" az időt a harang, sóhajtották megkönnyebbülten. Pedig csak Istent kérlelték csendesen, titokban^ Imre bácsival, hogy ne vegye el azt'a szájtól, amit a kalászokban Ígért. Szabó Dezső is meghatóan ir a harangszóról. A harang velünk ijedt meg, ha veszedelem volt. Velünk imádkozott, velünk vénült, örvendett, -ha nagyritkár. módja volt rá. Éhezett, fázott, de kitartott hűségesen. (1.Bölcsömtől Bpestig c.könyvét.) Nvirö József ' pláne az erdélyi néplélekkel köti egybe a harang-szavát. A harang a mi szent, megtartó örökségünk, - irja. Kicsi harang, idős harang, szegény harang, magyar haráng,- mondja róla. Nem hallja meg a. nagyvilág, de egy világ kiált belőle. Különös, magános, testvértelen, elfeledett régi világ, aminek a szavát mármAr alig értjük. ) Ismeri minden pórusunkat, belenyúl a szivekbe, meg^aza, ébreszti; sejtelmeket és emlékezéseket gyújt a kihunyó agyakban, beleess /• a vérünkbe, á szendergő piros tóba, s alig hiszünk a fülünknek, hogy vagyunk, - megvagyunk. A he.iöpapj-i toronyból ez a kicsiny harang, szegény harang, magyar harang otihon nemrégen leesett. Kigyuladt a templom s a tűz felkapaszkodott a toronyba. A gerendák megégtek a harang alatt s a harang a skálába nem kalkulált furcsa sirássalkongá?sal leesett. Megolvadt, megrepedt s estében széjel hányta magát darabokra. Az összeverődő tömeg sirva, tehetetlenül nézte a purz+uló harangot. Darabjait azóta meglelték s összeszedegették a porból.- 2 _
