Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-25 / 192. szám
t; ELLENZÉK 1944 aagair.tan 2 3. 1//(»íií harcok folynak Toulonhan Marseilleben es ’ PERUN, augusztus y'j. (Ml7 Interinf.) A délfrariciaországi invá iós területen •,» > i- d.n r.jp folyamán l onlonn.il es Marse Henet a ^követség seknek vb frmtei.t csapataiéiul: sikerült benyom* lriu>k a zaroöve cetbe. Ennek folytán mind a két városban a legnagyobb elkeseredettseggel utcai karcok folytad, amc l\ek az él folyamán alig csökkentek és csü törtökön kora reggel nem csökkeni) bev-s seggel újra fc: lángoltak. A DNP értesülése szerint a dél franciaországi tengerpartnál az angol—amerikai. ik augusztus a ám a Durance középső folyásán a' általában a Rhone alsó folyása irányúban töritek előre. A Durance és a Rhone közölt l elmestül délkeletre súlyos harcok folynak, minthogy a német csapatok elzárták azt a néhány hegyin tat, amelyen al az előretörés föl yt utód hatna. A délfranciaors ágt'i harctéren az. cllneség berlini katonai körök megítélésé szerint — már áttért a tervszerű szárazföldi hadműveletre. Parisban a felkelők megkísérelték hatalom átvételét a BERLIN, augusztus 25. (MTI—Interinf.) Normanok a bt n továbbio!yik a remikÍvül kemény és e!keseredett mérkőzés. A tegnapé najp harcairól szóló egyes jelentésekből kitűnik, hogy a kariadon csapatok erős tárna-dásuikbt n a Szajna-öbö töl délre Port l'Eveque ellen, Lisienxtód émsakn-.' nagy vesztesé, eke: szenvedu k és t.ima- dá-aikat a németek elhárítottak. A Szajna alsó folyásain létesítőt t nemet hickfóállós e°é&z nap n»-!gy harcban áh ott. Az rnor- kaiak megkísérelték a szajnai arcvonal á itörését és ezáltal a német c« (patákat elzár j-ik, azonban támadásaik a német ellenálláson összeomlottak. A németeknek sikerült az amerikaiakat árnyak és számbeli fölényük ellenére elháritá ban és el- lentámadásban újra és újra v:>\- vénái, hogy azután az est folyj mán, miután a hiapcJok Iá zajlottak, erős u óvédek védelmét tervszerűen megróvadritefrt vor.a ak- ben át csoportosul j-a.rsak. . Paris -térsége ellen az amerikait fk ez- idiei" csupán páncélé« felderítéssel tapogatóztak előre. A város ól hyuţftra és délnyugatra súlyos harcok folynak a ter- roristákkh'. Páriától délre a ném- t biztosító kötelékek a Coteil—-For * ainebleau- vonalra vonultak vissza. A Paris körüli re1 esz áll ásóknál áltáléiban csend uralkodott. A terroristák a váróéban megkísérelték, hogy egyes városin egyebekben a h| i:almait m tgukhoa randiiáik. A terroristák lev . résének eredményeképpen' ezek a vánvsrésw.ek nagv kárt szenvedtek. Paristól délre az a me ii k: i aik átlépek a Szajna fo vót két helyen, azonban vi -saaivorlék őket és a folyó keleti p írtján levő egységeket megcemjnr's'itet.ttik vagy foglyul'j- to ték. Az amerikalaik egy másik hídfőállását Vd literinél sikerült elene ámad ássál egy’ keskeny’ parti sávra össaesssori- tani. Elénk tevékenységet fejt ki S^úrishan a kommunista párt RERN, augusztus 25. (MTI.) .4r Interinf. jelenti: .A ..Tribune de Génévé" párisi külőntudósitója a többek' között ezeket Írja: ..El kell ismerni, bog] a kommunista jHirt Parisban rend ki mii élénk tevékenységet fejt ki. .4 párisi kommunisták kevés hajiamat mutalnak arra. bogi] együttműködjenek a szabiul francia erők kei, vagy az ellenállási mozgalom helyi szervezetével. .A jelek szerint a kommunista szervezel e tartózkodó magatartása még fokozódni fog. Ezek a szervezetek politikui céliuikut nem lévesztik szem elöl.' JSem változott a keleti arcvonal katonai helyzete BERLIN, augusztus 25. (?txTI — DNB) A Kárpátok keleti előterében cSak helyi jellegű harcicselekmé- nyekre került sor. Mielaítől délre a bolsevisták a német csapatik szívós ellenállása ellenére tovább szélesítették ki betörési helyüket és Ehika- ig törtek előre. Itt még kemény harcok folynak. A San é® a Visztula között azonban folytatta a szovjet nagy támadását, ahol a bolsevistáknak erős ember- és anyagveszteségek mellett sikerült Bembica városát elfoglalniuk. Minden olyan kísérletet, hogy a városon túl előrenyomuljanak, elhárítottunk. A Bug és a Narow között továbbtartott a nagy elhárító csata, amely a déli órákban elérte tetőpontját. A bolsevisták támadásukat heves pergőtűzzel vezették be, később szétszórt helyeken páncélosokkal és gyalogsági erőkkel és számos csatarepülő ezred támogatásával a német vonalakat megrohanták Az anyag és erőösszpentositás ellenére sem sikerült a német vonalakat áttörniük, habár sok betörést nem lehetett megakadályozni. Ezeket azonban ellen lökésekkel elzártuk, körben az erdőkben heves, elkeseredett harcokra került sor. Riga, Tucku és Mindau teljes térségében a német csapatok folytattak a terület megtisztítását a szétvert orosz csapategységektöl. Szárnyasbomba találat ért egy délangliai gyárat GENF, augusz'us 25. (MTI—DNB) A londoni ..Times'“ jelenti, hagy kedden délután egy SiZárnyasibomba Dél-Angliába-n egy gyárat talált el. A gyár ramibtadőlt és hatalmas tüzek keletkeztek. S>z árnyasbambarabbrimástul megsérült a helyreállítási munkákra igénybevett- munkásuk egyik szállása is. Sokan megsebesültek. Nagy-Lom dón területén és a londoni Cityben nem működik a jelzőszol-gálát. A dunhartosú értekezleten a Egyesült* Államok szeretné a vezető szerepet játszani — állapítja meg a Wi l h e l m sir áss e BERLIN, augusztus' 25. (MTI. Illetékes német helyről közlik tájékoztatásul: A Dunbarton Oak-ban tartott úgynevezett ■világbiztonsági értekezlet a Wilíhelmstrasse kíjebrutő szerint, kétségkívül propagpnda- célokat szolgál, mert eltekintve attól, hogy berlini karók véleménye szerint ez az értekezlet hamis feltételekből indul ki. Ezek a feltételezések a jövőben majd teljes csalódást keltenek. Az értekezlet összehívása abból a feltételezésből történt, hogy a szövetségeslek jelenlegi katonai sikerei eldöntik a háború sorsát, sőt a győzelem számukra közeli tény. Az értekezleten képviselt hatalmak azonban ■nagyon hamar rájönnek arra, hogy igen kétes feltételekből indultak ki és a háború utáni biztonságot célzó terveik maguktól omlanak össze. A Wilhelmstras te szerint az értekezleten ezek a tervek máris igen nehéznek mutatkoztak a végrehajtás tekintetében, mert a megbeszélések során a háború utáni szerve- Slópet lőttek e. zó$> tekintetében olyan ellentétek merültek fel, amelyek a további viták során egészen bizonyosan még fokozottabban jelentkeznek. A Wilhelmstrassen utalnak arra a tényre i'\ hogy az értekezleten az Egyesült Áramok szeretné a vezetőszerepet játszani, amire okot katonai sikereiből merit, de közben semmi biztosítéka nincs arra vonatkozólag, hogy sikerül-e a szovjetet bármiképpen ite befolyásolnia Moszkva terveitől eltérően. 40 gépet lőttek le tegnap Középeurópa felett BERLIN, augusztus 25. (MTI—DNB) A mamiét légvédelmi erők az ésuaikyimerikád bcmibázií>k.n;ak német, cseh-tmorv-a ás magyar terület el eni ösütörtukd kettős táamdfiásia fi kai: máival Közép-Német ország a? Csehország felett lémh-arocikhain az addigi, miég nem teljes jelentésiek szerint, 40 Cübbels a hadvezetés alapelvét a hűségben és becsületben jelölte meg BERLIN, augusztus 25. (MTI VDNB) Göbbels clr. birodalmi miniszter a Das Reich című hetilap legutóbbi szálúdban cikket irt a hadve* zetés aJapelvelről. Elkerülhetetlennek mondja, hogy a háború legvégső, terhes időszakában vannak olyan helyzetek, amelyekben az álbölcsességnek megfelelő érvek sora a nemzeti vezetés magasabb beállítása ellem látszik szólni. Ám éppen ilyenkor kell a nagy történelmi vezétőszemélyiségeknek a mindennap változó szükségleteken túlmenő hatályossággal beavatkozniuk. A hadvezetésnek alapelvei a hűség és a becsület folytatja Göbbels miniszter — és ezeket semmi körülmények között nem lehet eldobni és ezek nem is tűrik meg, hogy vitázzanak róluk, vagy magyarázzák őket. A zászlóra tett eskünek vájjon mi jelentősége volna, ha mindenkinek szabadságában állana hogy az esküt a hadihelyzet szerint vagy a maga látszólagos jobb belátása szerint hallgatólagoson, felmondja., hogy a maga utján járjon. Egy nemzet vezetőségének ennélfogva feladata és kötelessége, különösen háborúban, hogy szigorúan és könyörtelenül őrködjék az állam alapelveinek megtartásán és ezeket óvja és védje szegénnyel és gazdaggal, magasan és alacsonyan állóval szemben és szigorúan torolja meg az állam alapelvei ellen elkövutett legcsekélyebb vétséget is, mert mihelyt a háb^.ut meg tudjuk nyerni és meg fogjuk nyerni, ezt biztosan csak mint egy eszmében és egy vezér alatt egyesült nép tehetjük. Az állami intézmény elvek nélkül nem állhat meg egy ilyen örvénylő forgatagban, amely ma végigsöpör a kontinensen és ösz- szetör mindent, ami nem erős és szilárd. El fog süllyedni az a nép, melynek a vezetősége gyenge ahhoz, hogy ezeket az alapelveket érvényesítse s azokat szükség esetén minden eszközzel meg Is védje. A háborn, amelyet ma kénytelenek vagyunk viselni, valóban egy szent nép háborúja és annak kimenetelétől függ a birodalom élete és jövője. Internálják a gyalázkodó röpi rátok szerzőit és terjesztőit BUDAPEST, augusztus 25. (MTI) Az utóbbi időben, isméiékor! előfordult, hogy különböző gyalázikodó hangú és tekintélvr imlvdó ropirátok láttak napvilágot. Illetékes liehen kuzlik, hogy a hatóságok ezeknek a törvényes kellék nélküli röp- irat-oknak a terjesztését megakadályozzák, sze rzőiket, sokszorosít óikat és terjesztőiket pedig addig, amig a bűnvádi eljárást ellenük le nem folytatták, azonnal internálják Németországban bezárják a szórakozóhelyeket és négy oldalra csökkentik a lapok terjedelmét BERLIN, augusztus 25. (MTI.) Göbbels clr., a telje« harcbavetés ügyeit intéző teljhatalmú birodalmi vezető rendeletére 1944 szeptember 1-ig minden színház, varieté, kabaré és szini- iskola bezárja kapuit. Az ezeknek megfeHő szaktanfolyamokat, valamint szinészké^ző, fűm, tánckar-tanfolyamokat teljesen beszünteti. Az ily módon felszabadult murkaerőket, «menynyiben háboríts célra felhasználhatók, a harcoló csapatokhoz osztják be, vagy a hadiüzemekben helyezik el. A napisajtót újabb korláto- zásoknak vetik alá. Néhány fontos lap kivételévei a napilapok terjedelmét 4 oldalra korlátozzák s azok hetenként csak hatszor jelennek meg. Megszűnnek a hetenként megjelenő képeslapok. A további intézkedésig bezárják az olyan szaki-kólákat, amelyek közvetlenül nem szekálnak háborús fontosságú célokat A főiskolákban is messzemenő korlátozásokat léptetnek élell>e. A munkaerők kiaknázásának érdekében a közigazgatásban és a gazdasági vállalatok Hivatalában a legkisebb heti munkaidőt egységesen (>() órában állapították meg. Azonnali hatállyal egyelőre minden szabadságolást felfüggesztenek. Szünetel Romániával a pss-s-, táviró< és távbaszéiő forgalom BUDAPEST, augusztus 25. (MTŢ) A posta vezérigazgatósága közli: Romániával a posta, táviró és távbeszélő forgalom további intézkedésig szüneteiPécsről hazarandelték a bolgár egyetemi hallgatókat PÉCS, augusztus 25. (MTI) A Pécsen tanuló bolgár egyetemi hallga^ tók felhívást kaptak, hegy térjenek vissza hazájukba. 5—7 exer pengős iărad^k- előleget vehetnek tel a hadirokkantak és hadlözvesv&k BUDAPEST, augusztus 25. (MI'I.) A hivatalos lap pénteki száma kormányrendeletet közöl, amely lehetővé teszi, hogy az első, második és harmadik osztályú hadirokkantak é.s hadiözvegyek gazdasági megerősödésüket szolgáló beruházások céljaira nagyobb járadék- előleget vehessenek fel, amelyet azután járadékukból tőrlesztenek. A járadékelőleg az 5 ezer pengőt, a magasabb járadékuaknál a 7 ezer pengőt is meghaladhatja és legkésőbb 10 esztendő alatt kell visszafizetni. Az Országos Iladigon- dozó Hatóság felhívja az érdekelt hadirokkantuk és hadiözvegyek figyelmét, hogy ilyenirányú kérelmet mindaddig ne nyújtsanak be. amig a részletes rendelkezéseket magában foglaló rendelet meg nem jelenik. ÖTEZER PENGŐS BŐRÖNDÖT LOPTAK A DEBRECENI VONATON. Debrecentől jelenítik: Palot.ay Sá-ndbmé, iskolaigazgató nejie feljelentésit tett ismeretlen tettes ellőtt, ki a múlt nap a debreceni vonatom, Nagyvárad és Debrecen között ellopta bőröndjét, melyben ötezer pengő értékű fehérnemű, ruhanemű, 1600 pengő készpénz. é’f más értékek vo-kalt. A károsult előadta, hogy Kolozsvárról utazott budape-tre, Nagvváradon a II. osztályú vonatkocsiban, mely zsúfold- ig megtelt, egy középtermetű, elegánsan öltözött férfi felajánlotta, hogy bőröndjét elhelyezi. A bőröndöt a károsult szemeláttára bevitte egv ik fülkébe és elhelyezte a csomagtartóban, majd az udvariasan felajánlott segítség után nyomban vil-szavonult. Palotayné a folyosón állt, az utasok tömege el is zárta a fülkétől, melyben csomagja volt, így nem vette észre, amikor az udvarias tolvaj a sa- ijátkezüleg a c omagtartóba helyzett bőröndöt mint sajátját leverte és Nagyvárad— Debrecen kőzet valamelyik állomáson leszállt te eltűnt azzal. Svédországi és Vichy között megszűnt a diplomáciai kupescla STOCKHOLM, augusztus 25. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A svéd külügyminisztérium csütörtökön este a Svéd Távirati Iroda utján közölte, .hogy Svédország és a vichy-i kormány között a diplomáciai kapcsolatok megszűntek. ELLENZÉK politikai aa&ibtp. ZATHURECZKY GYULA Feleiós üado: VITA SÁNDOR A MJuicrva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT. nyomása. Felelős vezető: BÎAJOR JÓZSEF.