Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-19 / 187. szám

sţ* îl 9 ) f * ... f 3 4 i aaptiiai TU ELLENZÉK ■iiUMlMilUWr 11 ŞPORT Dobay István irányítja a KMTE csatársorát vasárnap a KAC II. elleni bemutatkozó jellegit mérkőzésen KOLOZSVÁR, -augusztus 19. A vasár­nap délután sorra kerülő KAC—NAC ta­lálkozót mogeilöző-en miég egy labdarugó sportesemény lesz Kolozsváron. Délelőtt fel 10 órai kezd&.jtél a városi kispályán n KAC pCfTtaiéikosapaita a KMTE újjászer­vezett cscupaitávai barátságos 'mér-cözést vív, a-miely ugyancsak fő earőpróbánuk te­kinthető a XV. körzetben rövidesen meg­kezdődő bajnoki idényre. Ez a találkozó is ijgen érdekesnek ígérkezik, hiszen a Kolozsvári MÁV mellet; a KMTE együt­tese az, amely a lezárult bajnokságban ia zöld gyepen harcolta ki magának az NB II-ben va'ó szereplésre a jogosultságot, viszont ellenfele, a piros-fehérek tarta- lékcsapata, Szent László-dijat nyert a III. csoportban és jobb gólaránnyal első he­lyen végzet: előtte. Mind a bajnokság ben, mind a Mátyás-kupáért vívott küz- delméhb.en a két csapat a legnagyobb ri­válismik bizonyult. A vasárnapi versen­gésnek is ez adja meg a hagyományos „visszavágás“ jellegét. A. KMTE a nyári szünetben szorgalma­san készülődött és erősitet-k Ezzel össze­függésben a legnagyobb érd-eklő\d\és előzi meg Dohtiy István szerepléséi. Az örök­ifjú labdarugó, a legnépszerűbb magyar sportágban a legutóbbi évek során, mint edző működött és ebben a minőségében ki va'ó .elméleti és gyakorlati oktatónak bizonyult. A. temesvári bajnokcsapat egy­kori félelmetes balszélsője most ismét csa­tasorba áll és a KMTE színeiben a közép­es atár posztjáról irányítja az újjászerve­zett tizenegyet. A KMTE vezetősége még s következő játékosokat szerződte! te: Balatoni (KAC), Bozáki, Balogh és Be- reczky (Bástya SE), Negyedi (B. MÁVAG), Szőcs (Győri ETO). A vasárnapi főpró­bán valamennyi ui játékos szerepel. Az újjászervezett együttes bemül átíko- zása igen sikerednek igéhkezrk, amná1 is inkább, mert a KAC tartalékosapatúriíck eddiipi kerete túlságosan- meglazult, több jóképességü játékos távozása é?i más egye­sülőikben történt szerződtetése miatt. Toborzó versenyt és Kolozsvár— Hadtest I-venie válogatott víz’labda- mérkozést rendez a KAC KOíLOZiSVÁ'K, augusztai® 19. A KAC usró&zak'OOTtályai vai^úpniajp dél­előtt. fél 10 órai kezide-tóel a váró síi partfürdő versenyuszodájában gyein- inekversenyző'k,, valamint am u-s-zó- sfixxrtot kedvelő, de egyesiuletibeu ed­dig nem szerepelt férfiak és hölgyeik részére to bor zó jellegű versenyt ren­dez. Vasárnap délülón 6 órai kezdet- tlel ugyancsak a KAC rendeziéis'ében a. városi versenyuszodá.ban Kolozs­vár válogatottja az országcis bajnoki versenyre készülődő hadlest levente véiloigatottjával vizái aUdiaméi-kő-zésá VÍV. Kolozsvár vasárnapi sportműsora Reggel 9 órakor a városi sporttelepért (rossz idő 'esetén a Nyári Színkörben) az or­szágos levente Ökölvívó bajnokság selejtező mérkőzéseinek folytatása és a döntők. Ugyanakkor a Horthy Miklós egyetemi sportpark versenyuszodájában az országos le­venne bajnoki döntő versenyek. Délelőtt fél ic órakor a városi verseny- uszodában a KAC toborzó versenye, külön­böző uszószámokikal. Délelőtt fél io órakor a városi kispályán KAC II.—KMTE barátságos labdarugó mérkőzés. Délután y órakor a városi sporttelepen KAC—NAC barátságos labdarugó mérkő­zés. Ugyanakkor a Dermata üzemi sporttele­pen Bástya SE—Dési MÁV Magyar Kupa selejtező mérkőzés'. Délután 6 órakor a városi versenyuszodá­ban Kolozsvár válogatott— Hadtest levente válogatott vízilabda mérkőzés. Kitünően sikerült versenyen mutat­kozott be a Bástya vivógárdája KOLOZSVÁR, aug. 19. A Bástya SE folyo^ hó 17-én,, csütörtökön délután* rendez­te. újonnan alakult vivószakosztályának be- mutató jellegű ^ versenyét, szabadtéri sport­pályáján. A Básrtya-vivók nagyszámú közön­ség előtt mutatkoztak be. Eredmények: i. Palántz 7 győzelemmel, 2. Paizs 6 győ­zelemmel (14 kapott találattal), 3. Földes 6 győzelemmel (16 kapott, találattal), 4. Pl eredi 5 gy.. ;. Tömpe 4. gy. (8 kapott találattal), 6 Büki 4 gy. (9 kapott találattal), 7. Kovács E. 3 gy., 8. Gaál 2 gy. és 9. Kovács I. o gy Ä Bástya SE vjvószakosztálya márciusban kezdte meg működését. Tagjai lelkesedéssel és. nagy szorgalommal látogatják a vivóórá kát. Ennek a lelkes munkának köszönhető, hogy aránylag rövid oktatási idő után a ta­gok versenyképesekké váltak és felkészültsé­gükről a bemutatkozó jellegű mérkőzésen bi­zonyságot adhattak. A most megrendezett ■ verseny eredménye fejlődéssel teljes jövőt jósol a Bástya SE vivószakosztályának, főleg azért, mert tagjai között igen sok fiatal, te­hetséges vívó van..* A bemutatkozón a versenybírói elnöki tisztséget Képes Marjay András százados es Guráth Béla, a kitűnő KAC-vivó látta el. Szavazóhirók Benke Sándor (KEAC) ési Darkö Tibor szakosztályi elnök voltak- A verseny után vitéz Várady József zászlós, honvéd vivómesíer, az. egyesület vivóm-estere rámutatott a megfigyelt hibákra és további lelkes munkára buzditota a versenyzőket. Ezután Darkó Tibor szakosztályvezető ősz tona ki az érmeket. A.z üzemi sport kivételével minden spertfevékenyiséget megszüntetnek a cseh-morva védnökség lerületátn PRÁGA, augusztus 19. Mimit a Né­meti Távirati -Iroda jelenti-, a totális- háborús bevetté® ,m e-gval ósdit álsár a irányuló- intézkedések végiheibajtása során a cseh-morva területeit szep­tember totől keizdve- megszüntetnek minden sp-ort tevékenységet. Kivétem lek a hadlf'.cn-to'&siáigu üzemeik sip-oirt- alakulatai, amelyek, továbbra is ren- dezh-et:mek versenyek et. Augusztus 22-én lesz az M!LSz kolozsr vári kerületének intézőbizottsági ülése KOLOZSVÁR, augusztus 19. Adorján Ödön kerületi elnök értesítette a kolozsvári csoport­hoz tarlóm egyesületeket, hogy augusztus 22-én délután 6 órai kezdettel intézőbizottsági érte­kezlet lesz a kerületi Bánffy-palotában lévő irodahelyiségében. Az értekezlet a rövidesen megkezdődő új bajnoki idénnyel kapcsolatos igen fontos kérdéseket tárgyalja és nagy ér­deklődés előzi meg. SPQRTHXFABÓ A VASÁRNAPI Magyar Kupa selejtező forduló kiemelkedőbb találkozói-: BVSC—• Nemzeti Vasas, UTSE—Elektromos, Besz- kárt—Tokodi SC, Pestszentimre—Törekvés. NMKTE—Sepsiszentgyörgyi SE, Békéscsabai esztendőben jüLiu-s végéig rmudian adóhivatal be,fejezte a jövedelem éis vagyonadó kivetését. Julius végére már a púrtz,ügyi,gazigatóság is felül­vizsgálta a. kivetéseiket és a városi adóhivatalokat is utasították -a be­hajtásra. Egy újabb rendűik ezé® azonban mindenütt kissé meglassította az adókivetéseik, munkáját. Eddig ugyani® gyakorlatban volt az úgyne­vezett rögzitet-t adó-, amelyet, nem kellett felülvizsgálni és évrőlf-évTe a régi összegben velistték ki. Az uj mi­niszteri re»ndle kezes most teljesen megszüntette a rögzített -adóik rend­szerét é® utasította az adófizető ha­tóságiakat, hogy uj vizsgálat alapján állapítsák meg a jövedelem és va­gyonadó alapot és -eraneik alapján törekvés—Margittal AC, ES ti ■ -Győrt ETO. MA ES HOLNAP zajlanak le a ^ MASz rendezésében Budapesten Magyarország 1944. évi atlétikai bajnokságai. A szombati verseny­napon a 100 m, 800 m, 110 gát és az 5000 ni (,,Kultsár István emlékverseny“) távol, rúd, gerely, kalapács versenyszámokat, va­sárnap pedig a 200 rn, 400 m, 1400 m, 10.000 m, 400 m gát, 3000 m akadály, súly, disz­kosz, magasugró és hármasugró versenyszá- mokat bonyolítják le VASÁRNAP Szegeden Szeged válogatott­ja Szabadkával döntő mérkőzést, vív a Szent. Korona Kupáért Szabadka 2 ponttal és 4:1-es gólaránnyal vezet. A pontnélküli Sze­gednek háromgólos győzelmet kell aratnia, hogy megszerezze a Kupát. Újvidék már ki­esett. AZ MLSz rendelkezése értelmében az NB 1. és a körzeti bajnoki mérkőzéseket legké­sőbb fél 4 órakor kell kezdeni. A SZENT LÁSZLÓ TORNA mai döntő­jére a Fradi hatalmas szurkoló tábora biztos ferencvárosi győzelmet jósolt Az Újpest —Gamma találkozó kimenetele a j. helyért igen bizonytalan a jóslások szempontjából. Az NB XV. és XVI. körmeiében több egyesület részvétele bizenytalamiá vált a rendelkezések be nem tartása miatt KOLOZSVÁR, augusztus 19. Az MLSz kolozs­vári kerületének országos egye bírója, Szabó Ödön egész sor felhívást intézett a XV. és a XVI. körzetbe sorolt több egyesülethez ismételi figyelmeztetésekkel, hogy egyes, régebbi ren­delkezések újólagos megtagadása esetén ki­rekeszti őket a bajnokságból. Eszerint nem ve­hetnek részt a bajnokságban azok az egyesüle­tek, amelyek a „Hivatalos Közlönyben” enge­délyezett helyárakat a központi elnökségnek, a helyárakat és jegykészletüket pedig a kolozs­vári kerületnek nem jelentik be. Alapszabály és egyéb iratok beküldésére augusztus hó 20-ig (meghosszabbított határidő) haladékot kaptak, de e határidő letelte után esetleges újabb ha­nyagság miatt felfüggesztik a következő egye­sületek működési jogát: Bethleni STE, Szász- régeni Turul SE, Székelykereszturi SE, Szé­kelyudvarhelyi Csaba TE, Székely udvar helyi Hargita TE, Kézdivásárhelyi Gábor Áron SE és Kolozsvári Korvin SE. Nem indulhatnak a baj­nokságban azok az egyesületek sem, amelyek haladéktalanul nem igazolják jóváhagyott alapszabályaik számát és alakulási évüket. A játékosok névjegyzékének záros határ­időn belül való be nem küldése miatt az orszá­gos egyesbiró további intézkedésig a követ­kező egyesületek működési jogát függeztette fel: Bethleni STE. Csíkszeredái TE, Dési ESE, Kézdivásárhelyi Gábor Aron S. E., Marosvá­sárhelyi Attila SE, Székelyudvarhelyi Csaba TE, Frrenebányai TC, Margittal AC, Székelyhídi AC, Srilágysomlyói BMhori LE, Tasnádi AC és Zilahi Wesselényi SE. I vessék ki a íz erre a cl ír a feledendő jövedelem- é® vagyonadót. Az állami adóhivatal ok hoizizá is fogtak a nagy munkához. Koloizisvá- ran késleltetne a munka befejezését a zsidló vagyonok leltározása, és a bomba károsultak adójának leírása. A rögzített adók fel ül vizsgál ás a nagy munkát ad, mert a tótietek ez­reit kell felülvizsgálni. Valószínű azonban, hogy e hó végiéiig elkésizüi- niek az uj adatok felvételiével és a ki­vizsgálással. Szükség van erne a re­vízióra azért, mert a jövedelmeik az utóbbi esztendőkben alaposain) meg­változtak az ország egyes vidékein. Kolozsváron nem -annyira, mert azoknak az iparosoknak jövedelmei, akiket az adótörvény rögzített, adó fizetésére kötelez,, inkább ősiekként, mint emelkedett. HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE a júliusi szám tartalmából: TARKANY SZŰCS ERNŐ: Erdély öröklési jogszokásai, FHJJSZ REZSŐ: __ '! l'par és kereskedelem az erdélyi városokban. JENEY ENDRE: Népi erőink megőrzése. DOMOKOS SAMUEL: , _ j I- pesti Lucefarul irói köre, ; SALAMON SÁNDOR: A haladás mítosza. Szerkesztik: ALBRECHT DEZSŐ, KÉRI BÉLA, VENCZEL JÓZSEF, VITA SÁNDOR. Előfizetés egy évre 20 P. Egyes szám ára 2 P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozs­vár, Mátyás király-tér 5. 1. Postacsekk: 72.809. Megjelenik havonta. MEGALAKULT KOLOZSVÁRON A LÁBBELIKÉSZITÖ £S RUHÁZATI IPA­ROSOK MUNKAKÖZÖSSÉGE. A kézmű­iparinak a haditermelésbe való bevonása szükségessé tette azt, hogy egyes iparágak keretén belül munkaközösséget alakítsanak, abból a célból, hogy a megrendelt munkákat az iparosok egymás között szétoszthassák. Kolozsváron eddig a lábbelikészkők és ruhá/< zati iparosok alakítottak munkaközösséget. A lábbelikészitő iparosoknak a megrendelést már kiadták és az anyagkíutalás is megtör­tént. A kolozsvári csizmadiák és cipészek egységes férfi, gyermek és női cipőket és ba­kancsokat készítenek. A gyár sás is megkez­dődött és a munkába minden iparos bekap­csolódott. A ruházati ipc.rosok munkaközös­sége férfi ruhák és fehérnemüek, valamint munkásvédő ruhák készítésére kapott meg­rendelést, Ezeket a ruházati cikkeket a bőm-* bakárosul-tak között osztják majd szét. HÁROMSZÉK GAZDÁI FÉLÉV ALATT 100.000 KILÓVAL TÖBB HÚST SZOL® GÁLTATTAK BE, MINT AMENNYIT ELŐÍRTAK. Háromszék vármegye közigaz­gatási bizottságának legutóbbi üléséin az alispán bejelentette, hogy a vágómarha-be­szolgáltatás terén a vármegye országos vi­szonylatban is első helyen áll. Az 1944. év első felére előirt husmenyiségen felül ioo.oco kilogrammal több húst szolgáltattak be. csak jóváhagyott mennyisé­GÜ TEXTILÁRUT SZABAD ELŐÁLLÍ­TANI. Az iparügyi miniszter rendélete sze­rűt a polgári lakosság ellátására szükséges textilárut előállító iparos köteles a textiláru előállításának megkezdése előtt az iparügvi miniszterhez felülvizsgálás végett minőség-, mintát beküldeni és a textilárut csak abban az esetben szabad forgalomba hozni, ha mi­nőségét az iparügvi miniszter a polgári la kosság ellátására alkalmasnak tartja. FELHÍVÁS A GAZDÁLKODÓKHOZ ES A CSÉPLŐGÉPEK FELELŐS VEZE- I ÖIHEZ. A m. kir. közellátásügyi miniszter icyooo—944. K. M. számú rendelete alapján‘ a közellátási hivatal gazdanyilvántartó osz­tálya felhívja mindazon gazdálkodók figyel­mét, akik szántó, rét, vagy légelőteriileten gazdálkodnak és 1944- évi július 31. napjáig gazdakönyvet nem kaptak, hogy haladéktala­nul jelentkezzenek a nyilvántartó hatóság­nál (Farkas-u. 4., földszint, 8. szoba) gazda- könyveik kiváltása végett. A fenti rendelet 2j. paragrafusának 6. bekezdése értelmében a közellátási hivatal jegyzéket készített azok­ról, akik az 1944—44. évi gazdakönyvük átvételére folyó évi. július 31-ig nem jelent­keztek. Ezen jegyzék a fenti hivatal hirdető- tábláján jelen felhívás megjelenésétől számí­tott. 3 napig közszemlére lesz kitéve. A jegy­zékbe foglalt gazdálkodóknak a gazda­lajstromban megállapított beszolgáltatási kö­telessége jelentkezés hiányában is a három- nap eltelte után jogerőre emelkedik. Az 1944. évi termésű gabonacséplésről k’adott 1 / 200— 944. K. M. sz. rend. 2. paragrafusának ér­telmében gabonát az csépeltet hét, aki gazda­könyvét a cscplés megkezdése előtt a cséplő­gép felelős vezetőjének bemutatja, vagy aki­nek a munkaadója a cséplőgép felelős" veze­tője előtt igazoljai, hogy aratórész címén jutott a cséplésre kerülő gabona birtokába. Egyéb esetben csak a polgármester írásbeli engedély? alapján szabad csépelni. Többször előfordult már^ eddig is, hogy a cséplőgépek felelős ve­zetői az: engedménylapokon hiányosan, vagy egyáltalán nem tüntetik fel a gazdálkodó gazdakönyv számát, a cséplés eredménye! es a csépeltető pontos címét. Amennyiben a cséplőgéptulajdonos és a felelős vezető az utasításokat nem tartja be pontosan, «p a népiestől eltiltók, vagy saját költségére al- lar-lf rséölési *U+"őrt 'vtorfr-’/p ki. PAPÍRBAN írószerben irodai fel­szerelési tárgya k- h a n teljes raktárt talál az Telefon 11-99 K BOLTBAN Kolozsvár, Mátyás király-tér KÖZGAZDASÁG Megszűnténk a rögzített adók rendszerét KOI OZ-S'VÄ'R,, -augusztus 19. Má.s WM

Next

/
Thumbnails
Contents