Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-18 / 186. szám
194 4 augusztus 1 & ELLENZÉK 5 "-',^ÂÎ'Îîî^^asrSgssi«**î^^^™w«»13ew^ţţrrTţHP?S^!*i „Tannljatnik ^■rerşTrjî a kftnţrV’ olvasást, ól I -"'■ --fi, ha vagy át sch ólától elvet; valami youosr idő, amint enigemet, vagy ha rendesen hagyjál p’ is el a sckolát, olvasás által tartsátok meg, amit tanultatok. Sőt az idővel, érő elmével való olvasás, nem hinné* tek, mely tud-óssá tegzen benneteket íáradság niéílkill, gyönyör rüségesen. Aimak felette sok bűntől oltalmaz meg az olvasásbeli gyönyörű magad foglalatossága.“ (Bethlen Miklós.) SZENT ISTVÁN NAPJÁN LESZ 4 MAGYAR ANYÁK ÜNNEPE. Kolozsvár város társadalmi munkaközössége Szent István napján ebben az évben is megrendezi a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepét. Az ünnep augusztus 20-án délelőtt fél 12 órakor lesz a Mátyás Király Diákházban. Sorrendje a következő: 1. Himnusz, énekli a MÁV „Összhangé énekkara. 2. Dr. Vargha Lajos Kolozsvár város főispánja ünnepi beszédet mond s a Kormányzómé Ofőméltósága nevében kiosztja a jutalmakat az ezévben kitüntetett sokgyermekes anyáknak. 3. Szabó Mibályné a sokg yérmékés anyák nevében beszél. 4. Szózat, énekli a MÁV Összhang tc énekkara,. Az ünnepségre Kolozsvár város egész közönsé- - Y E egyházi, katonai és polgári hatóságait ezúton hívja meg a társadalmi munkaközösségi, Belépődíj nincs, külön' meghívót senkinek sem küldenek. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében lesz. FONTOS RENDELETEK A PÉNTEKI HIVATALOS LAPBAN. Budapestről jelenítik: A hivatalos lap pénteki száma közli a pénzügyminiszter rendeletét a földbirtok- politika): célra igénybevett ingatlanok megszerzésével kapcsolatos adó- és illetékkedvezmények alkalmazásáról. A Budápesti Közlöny pénteki száma közli továbbá az iparügyi miniszter . rendeletét a bőrtalpú lábbeli. Valamint a talpbőr. forgalmának újabb szabályozásáról. ÚRVACSORA OSZT ÁS " A REFORMĂ TUS TEMPLOMOKBAN. Vasárnap, augusztus hó 20-.in a református templomokban és lm alvázakban ujbuzakenyén alkalom- mai kiosztják az LMszervtvacsorát. Ez aJ'ka- lommal is a nyarán bevezetett korai kezdesse] tartják az is ton tiszte let ekeit, azaz a belvárosi, a Horthy Miklós-uti és a Mussolini nti templominkban és az ezekhez tartozó iniaha z aktán reggel 8 Arai kezdettel, míg a Ma gyar-uteai templomban és a hozzá tartozó imaházakban 9 órai kezdetitek Vasárnap nyílik a képzőművészeti csoportki állítás a Műcsarnokban. A séta,téri, Műcsarnokban vasárnap, au gusztus 20-án, déli 12 óraikor kiórp- Tőmü vészeli osoportkiál I itás nyíl i'k mpg-, amelyen Ab ódi ;Naigy Béla, Amdrá'.s'sy Zoltán, Fiilöip AinteJ Ait- el or és Szolvay Sándor festményeit, vaJia.roint Bencziédii ,Sándor, S/orvá- 'tiu-şz Jenő és Vida Gáza ««oborrmi veil, állítják ki. Vasárnaptól megszűnik a riasztó- ügyeleti szolgálat BUDAPEST, augusztus 18. (MTI) A hivatalos lap pénteki számában megjelenő honvédelmi miniszteri rendelet a lakóházi riasztó ügyelő ti szolgálatot további intézkedésig megszünteti és az erre vonatkozó rendeletét hatályon kívül helyezi. Szén i István király napjára virradó éjszaka éjféltől kezdve nem kell lakóiházi riasztóügyeleti szolgálatot tartani. A VILÁCITÓUD VARON KERESZTÜL LOPTA MEG SZOMSZÉDJÁT. Budapestről jelenük: A Murányi-utca 1. számú ház egyik lakója fed jelentési, tett a rendőrséigien ismeretlen tettes élten, aki a bejárt lakás, ból éiLekes ruhaneműé két és egyéb holmikat vitt el. A detektívek a nyomozás során megállapitottáik, hogy Strovszíky Lajcs 30 éves magántisztviselő fosztotta ki a iakási, aki a szomszéd lakást bérli. Kiderült, hogy a magántisztviselő a világi tciudvairra néző ablaka és a. szomszéd lakás ablaka közié d.rszfkát fektetett le és azon kerei:-ztül haíolt be szomszédjához. Amikor a fosztogatás káder ÜL, Strovszky arra való hivatkozással kái~t ,,bocsánatot'', hegy neki 2500 pengős állása van és ha ki derű’ róla, hogy betört, akkor elvevzLi. A rendőrségien megállapították, hegy a mP gán tiszt viselő miár többször vol büntetve hasonló cselekmiényekért. Megindították ellene az eljárást. HÁZASSÁG. Dombi Piroska és if)- Moldovan István e hó 20-án délután félhétkor házasságot kötnek a Mussolini-uti reform/ţyn templomban. Minden külön értesítés helyett. 0291) ÖNGYILKOSSÁGOT KÍSÉRELT MEG EGY FIATAL FIÚ, MERT ELLOPTÁK A KERÉKPÁRJÁT. Debreceniből jelentik: A Kishegy esi-utón egyik Tálkáéban az elmúlt nap öingyilkosságot kísérelt meg 16 éves fiú. A fiatal gyermeket, aki kifutó egyik üzletben, gazdája el.kü’dte a postára. A postahivatal elől, míg a. reá- biizott pénzt feladta, ismeretlen tettes ellopta kéréíkfciárjárt. Á lopás annyira elkeserítette a Fut, hogy hazrrr/ent és a Kamara gerendájáire nadráigisz!jával felakasztotta magát. Szerencsére tettét idejében észrevették, levágták é-s orvosi segítséggel eszméletre téri tették az életunt fiút, aki kihallgatása során lemondott öngyilkossági szándékáról. RÓZSA SÁNDOR LEÁNYA . .. Bulpáirsáfean megszüntették az utazási korlátozásokat. Szófiából jelien - fik: A bolgár beHigymi raszter bein delete alapján megsiziüntette k azokat a szigorú utazási kori átoizásio,kát, amelyeket három hónappal ezelőtt rendeltek el. Ugyanekkor nreigisizüjnitte't- írk az eddig elengedhetetlen útlevél- rendszert is. FELLIIVÁS A ^ TÜZIFAKERESKEDŐK- HÖZ. A közellátási hivatal ezúton hivja fel a kolozsvári tűzifa nagy- és telepes keres,ke- dőkec, hogy telephelyük cimét, távbeszélő számát, lakásuk elmét,, távbeszélő számát, vagy azt a címet, amelyen ‘bármikor megtalálhatók, a közellátási hivatal tűzifa osztályának legkiesőob 1944 augusztus 25-ig Írásban jelentsek be. Amennyiben a fenti bejelentél. után bármiilyen természetű üzlet, telephely vagy lakásváltoztatás történnék, az a változást követő 48 órán belül ugyancsak bejelentendő. LEESETT A TEMPLOMTORONYBÓL. Nagybányáiról jelentik: A kapnikibányai '.emjplom tetőjavítási munkálata közben Les György Miiháily egy gerendát akart a tetőzeten egyik hie’yről a másikra vinni. Gerendával a vállán megcsúszott és lezuhant. Szerencsére fennakadt a padlás egyik kieresztgerendáján. Az orvosi segiély- nyuítáis után mjígállapitot'' ák, hogy igy is 'súlyos agyrázkódást szenvedett. Ennek a történetnek hősei R. Ilona és IL Mária, egyszerű falusi menyecskék a Számos- mentéről. ügy negyven felé járnak . . . Férfiember áll a mese központjában, K. János tisztes falubeli gazdálkodó, akit férjül szemelt ki mindkét hölgy. Es innen jön a bonyodalom. Két nő, egy férfi, örök téma. Az egyik no felesleges. A két hölgy előbb pletykával akarta eltűntetni a másikat. . . Ilona azt hiresztelte Máriáról, hogy amikor annakidején Kolozsváron ruhatáros volt egy kávéházban, nem volt tulkeményszivü a férfiakkal szembén . . . Mária viszont azt mesélgette vetélytársáról, hogy az minden évben Szamosujvárra utazik Sándor napján és ott Rózsa Sándor sírjára virágot helyez, mivel a nagy betyár volt az édesapja... Az időbeli eltérés nem érdekelte a buzgó pletykázót. . . A kölcsönös rágalmazás és becsületsértés se segített a helyzeten, egyik se akart visszavonulni. Férjet akartak elszántan. János gazda bizony tut van a hatvanon, özvegy, fáradt legény, két unokával. Lánya, a: unokák anyja kissé feltűnőnek és erőszakosnak találta apja körüludvarlását, hacfyinnak békét az öregnek, ne csábítgassák, ne küldözgessenek bort, szivart, miegymást. nem akar az nősülni. . . A két amazon nem hallgatott a jó szára, még a rosszra sem, sőt most már közös erővel azt kezdték terjeszteni János gazda leányáról hogy az azért jár Kolozsvárra sűrűn, mert ott egy szép fodrászsegéd csapja neki a szelet. Az unokáJt anyját nem hatotta meg a színes fantázia, mikor tudomására jutott a híresztelés, hóna alá kapta a laşkanyujlât, felkereste előbb Ilona, majd Mária urhölgye\ és alaposan elrakta őket. .4 két hölgy könnyű testisértésért jelentette fel ideáljuk leányát. Az őket viszont rágalmazásért és becsületsértésért. .4 tárgyaláson három hölgy viaskodott, veszekedett egymással s a tanuk szavaiból az is kiderült, hogyan rágalmazta egymást is a két hölgyecske . ., — Es ti akarnátok elvétetni magatokat az apámmal? Fuj! Kél ilyen személy — tört ki az unokák anyjából. János gazda is hümmög, jelen van ő is. — Ilyen nők, ilyen nők, — csóválja a fejét. — Igaz, — mondja a János gazda lányának védőügyvédje, ■—' lélektanilag érthető, ha két ilyen 42, 43 éves nő mindenáron férjhez akar menni, de a rágalmazás ezzel nem menthető. A járásbíróság könnyű teslisértésért 50 pengőre ítéli az unokák mamáját, de az ítéletet próbaidőre felfüggeszti. .4 mama által a hölgyek ellen indított perben aj tárnyalás lesz. A két vetélytárs egymás mellett lépdel kifelé, nincs helye már az ellenségeskedésnek. János gazda nem is köszönt, nem is nézett rájuk, ebbőt aztán bizonyára nem lesz immár lakzi... Legyen bár a jelölt éppen Rózsa Sándor leánya ... (—ka.) Ás Erdélyrészi Hangya Központ vidéki tagf-aö v ejkűzetej részére üzletvezetőket, keres. Páll y ázhat- oak azok a magyar állampolgárok (férfiak, nők), akik az engedélyek átírásához szükséges ira* tokát két-két példányban saját kétségükön be tudják szerezni és •szak k épzettséigük et igazolni tud - jak. Javadalmazás megegyezéö szerint havi fixfizetiés és forgalmi jutalék. Óvadék céljára a szövetkezeit áru készletéhez viszonyítva megfelelő készpénz ás ingatlan bekebelezés vagy váltó- biztasiték szükségies. Pályázatokat. „az Érdél yrészi Hangya Központ Marosvásárhely11 szöveíke- I zoti osztályára keil küldieim. í Gy. 1674 A belgrádi rádió ezentúl magyarul is közli légi helyzetjelentéseit. Augusztus 15. óta a német védieirő belgrádi rádiója sok magyar hallgatóságának régi kívánságát tiellj esi tette azzal, hogy légi heilyzetjeiíeintélseit magyarul is közvetíti. Azokban az esetekben, amikor az ellenséges repülőgépek magyar terület fölé repülnék, a beimoinid'ást mindlig megismétli. j FELHÍVÁS. Az Erdélyi Automobil- száillitási Részvénytársaság 1944. augusztus 11-én tartott rendkívüli közgyűlésén, felszámolását mondta ki és felhívja a rész vén ytársaság hitelezőit, a Kt. 202. paragrafusa rendelkezése szerin J hogy követe’őseiket a harmadszori közzétételtől szájmit ott 6 hónapon helül a vállfádat irodájában,-Horthy-ut 34. sz. alatt, jelentsék be. Kolozsvár, 1944 augrutsz'us 12. A felszámoló. 02873 A PARIKBAN akart öngyilkos LENNI. Nagybányáról jelentik: A nagybányai^ parkiban sétáló közönség egy pádon üllő, sebesült fiatalemberre lett figyelmes, akiinek melléből ömlött a vér. Azonnal mentőket hívtak ki a helvjcziinre. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy ^ a fiatdember öngyilkossági szándékból egy nagy késsel magát súlyosan megsebesítette. A kés a szfvburkot sértőit« meg. Állapota nem életveszélyes. ROMÁNIÁBAN SZEPTEMBER 1-ÉN KEZDŐDIK A TANÍTÁS. Bukarestből jelentik: Mint hivatalosam közük, a bukaresti iskolák, amelyeket április 1-én zártak be, szeptember 1-én kezdik meg a tanítást. * FÜRDŐKÖZÖNSÉGÜNK tudomására hoazuk, hogy a vezetésünk alatt álló Gőz- és Kádfürdő üzemét az évi rendes javítási és takarítási munkálat okért f. hó 13- tól 22-ig szüneteltetjük. Városi és Csatornaművek Igazgatósága. Gy. 1675 Felavatták a szúrd ulti aj vasút állomást és az orszátjzászlót. Délsről jelentik: Szurduk közitág vaisutállo^ m ását tiel j esen uijijáépi tették, úgy ampákkor aiapzat.os •cw'S'zág'záiszlót. is építettek melléje a Yasut iltetiélkie® hatóságuk Az uj épüli elet, iI tetve tíz or- szágv.ásztól szép ünuepség keletiében moist avatták fel, az ünnepségre a meghivot takat külön von aj. vitte Szurdnkna DésJÜl és ZsíbéiróJ. Az avató beszédet Nagy Liátóiziló dóst MÁV főtiszt tartokta, Zetmp) ényi Eö- nő cnsztálymiénri ö k adta át az ország- zászlót éts az épületet,, majd az egv- háizi feî>şzipint>ftlâs kő vetik eziett. Délben egyszerű, közie-béd volt, majd a dési MÁV és a dési levente zenekar közre- m,ü költésiével műsorost ittépüimepély voit. N st p! r (k r* íl Augusztus 18. péntek. Prot : Ilona r. kát.: Ilona; a Nap kél 5, nyugszik 19.07. Augusztus 1? föl szpptJ írj Az elsötélUés kezdőíUk 21 órakor, véget őr 5 órakor. S 7OLG ALATOS G YÓGYS ZÉRTA RAK Szentháromság, Unió-p. 2. Telefon: 20—78. — Keresztelő Szt. János, Deák Ferenc-utca 9. Telefon: 15—68. — Minerva, Wesselényi-utca 35. Telefon: 21—54. — Magyar korona.. Heltai- utca 3. Telefon: 27—92. Csütörtök éjszaka stsvorógépek repültek át as ország lágiíerébett BUDAPEST, augusztus ÍS. (MTI) Augusztus 16-án a késő esti órákban egyes ellenséges gépek délről észak felé átrepülték az országot és valószínűleg ugyanazok a gépek augusztus 17-én hajnalban tértek vissza. A berepülés zavaró jellegű volt. Bombázásról nem érkezeit jelentés* K ÖZGAZDASÁG A pGls&ri épüleíanysw ellátás ustentíie KOLOZSVÁR, augusztus 18. A lerrorbombá- zók által megrongált és megsemmi-itett épületek helyreálitását Kolozsváron sürgősen meg kell kezdeni. Még mielőtt beállna az esős idő és elkövetkezne a tél, lakhatóvá kell tenni azokat az épületeket, amelyeket menedékül lehet használni. Minden háztulajdonosban meg van az erre irányuló jó zándék, ám az a baj. hogy az építkezési anyagokhoz nehéz hozzájutni, éppen az-rt az érdekelt háztulajdonosok kérésére alább ismertetjük a polgári építőanyag ellátás megoldására kiadott legutóbbi kormányrendeletet. A polgári építkezési tevékenységet a kormány két vonatkozásban irányítja. Az egyik az építési engedélyek rendezése, a másik a zár alá helyezett építési anyagok kiutalása. Az építkezési anyagokat természetesen elsősorban a légitámadás okozta épülelkárok helyreállítására és óvóhelyek építésére használják fel. A polgári építőanyag szükséglet kielégítése a kereskedelmi és iparkamara utján történik a helyi kereskedelem bevonásával. Az építtető, illetve az ő megbízásából eljáró építőiparos az építőanyagot kizárólag helyi kereskedők utján szerezheti be, aki viszont a vevőt kizárólag az ipartestület által kibocsátott utalvány ellenében szolgálhatja ki. Az ipartestületi utalvány kibocsátásának egyik feltétele az igény jogosságának megállapítása. E célból az építtetőnek, be kell mutatnia az épitési engedélyt, be kell jelentenie a kivitelezéssel megbízott iparos nevét és be kell nyújtania az építkezés tervrajzát, amelyből az ipartestület megállapítja, hogy indokolt-e az épitési anyag kiutalása. Természetesen az építőiparos az utalványozott anyagot csak alihoz az építkezéshez használhatja fel, melynek céljára kiutalták. Előre meg nem határozott és el nem bírált célra az ipartestület semmilyen körülmények között sem utalványozhat épitési anyagot. ^ A kérelmező iparos nyilatkozatot köteles átadni az ipartestületnek, amelyben büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a tervezett- munkálatok eéljára más helyről épitési anyagot nem kapott és nem is igényelt. Tekintettel arra. hogy az ipartestületek rendszeres épitőnvag ellátása nehézségekbe ütközik, az ipartestület az igényléseket a következő sorrendben elégíti ki: 1. A jelenlegi háború hadirokkantjai. 2. A mull világháború hadirokkantjai. 3. A vitézi magatartásukért a két világháborúban kitüntetésben részesültek. 4. A két háború valamelyikével kapcsolatban hosszú arcvonalszolgálatukat igazolok. 5. Hadiözvegyek és árvák. 6. Nagycsaládu személyek. —O— ARATÁSI HÁLAÜNNEP. A Magyar- utcai református templomiban folyó hó 20-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel tartják az aratásért való hálaiinnepet, urvacsoraosztássai egybekötve. Igét hirdet Kádár Géza lelki- pásztor, urvacsorai beszédet mond és úrvacsorát oszt Vásárhelyi János püspök. Milliomos leket. h a CORVIN sorsjegyig ódától vesz sorsjegyet Erdélyi Kereskedelmi Bank helyiségében Kolozsvár, Mátyás király-tér 33. Telefon : 20—50. A húzás augusztus 22-én kezdődik. m