Ellenzék, 1944. július (65. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-31 / 171. szám

ELLENZÉK Budapssfet és a Dunántúl g§sj távolabbi területét érte vasárnap délelőtt bambatámadás BUDAPEST, julius 31. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Julius 30-án délelőtt, dél felől körülbelül 3€ö ellenséges bombázógép, erős vadászkisé réttel berepült az ország légiterébe. Balatoni gyülekezés után Budapestei és a Dunántúl egy távolabbi területét bombázták. Kárjelentések eddig nem érkeztek be.  Balaton mellett saját és szövetséges vadászok egy támadó hullámot áttörteik. A tüzérség hatásosan tüzelt a berepülés egész útvonalán. Már eddig is sok ellenséges repülőgép lelövését jelentették. Ä Balatontól északra német és magyar vadászkötelékek eredményesen támad­ták az északamorikai Bombázókat Î 9 4 4 julius 31. A Székely Társaság főiskolás pályázatának eredményei KOLOZSVÁR, julius 31. A kolozsvári Szé­kely Társaság az elmúlt évben pályázatot irt ki székely főiskolások számára, melynek az volt a célja, hogy a sajtságos erdélyi kérdésekre rá­irányítsa a főiskolás ifjúság figyelmét és egy­ben felkeltse azok iránt a hivatalos tényezők figyelmét is, A pályázat három tétele az egyke, az alkoholizmus és a népbetegségek kérdése volt. A társaság pályatételül tűzte ki a külön­böző székely népszokásokat is. A beérkezett pályamunkák közül a bíráló­bizottság a kaláka-rendszerről írott két müvet tudományos szempontból is komoly értékűnek nyilvánította és a pályadijat megosztotta: a „Kaláka" jeligéjű pályamunkát 250, a „Non reeuso laboréra” cimü munkát pedig 200 pengő díjjal jutalmazta. Egv egészségügyi pá­lyaművet a birábizottság 1Ö0 pengő jutalom- díjra ajánlotta. A „Kaláka” jeligéjű mii szer­zője Erőss János róm. kát. hittudományi hall­gató, a „Non reeuso laboréra” jeligéjű munka szerzőjf Gazda Ferenc egyetemi hallgató, mig az egészségügyi pályamunka szerzője Domb- rády Gyula orvostanhallgató. A társaság elnöksége a pályázat két tételét: !. Az egyke és gyermeklelenség a Székelyföl­dön, 2. Áz alkoholizmus és népbetegségek (vérr baj. tuberkulózis, rák) a Székelyföldön, újra kiírja zárt pályázatként 1944. decémber 1-iki határidővel s mindkét pályázatra 250—250 P jutalomdijat tűzött ki. ELŐFIZETŐINKHEZ. Felkérjük inén tiszteli előflzeiomket,hogy fcát- rálékos dijaikat szíveskedjenek ki­adóhivatalunkban kifizetni, a behí­vások miatt ugyanis egy ideig nem tudunk pénzbeszedőt küldeni a t előfizetők lakására. BERLIN, július yi. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti; Vasárnap a dél­előtti órákban a Balatontól északra Nyugat- Magyar országon igen elkeseredett légiharcok­ra került sor. Német és magyar vadászköte­lékek fél i: óra tájban támadták meg az északamerikai bombázókat, ikik több, sűrűn felzárkózott hullámban, számos távolvadász BUDAPEST, julius 3l. (MTI) A herceg-prímása iroda közli: A mioistta- n á,ban gyakori megk er esttel kodjési kívánságokkal kapcsolatban., iilüeté kés egyháizá hely ozuton is figyel­mezteti a plébániák és lelkészségek vezetőit, hogy ebben a kórdjélslben az egyházi álláspontot a kg lelik iismero- t esőbben kötelesek megtartani. Azok­kal szemben tehát, akik a kérésztség szentségének f el vé tel éré j etonitkez- ntek, a 'kellő óvatossággal járjanak el az oktatási idejének szigorú meg­tartásával is. Az előirt tanulá-s idejét kíséretében repültek be. Az igen heves légi- harcokban lelőtt ész.akarnerikai gépek száma eddig még ismeretlen. Az északkeleti irány­ban való további előrenyomulás során az ellenséges alakulatok a Budapest térségében levő számos légelháritó üteg összpontosított elhárító tüzébe kerültek. addig kell megbassizabbi tani, amíg a megk erasztalésre illetékéé plébános, vagy törvényes mégha taiimazett j a meggyőződik a jelentkezőnek nem­csak szükséges hitbeli ismereteiről, hanem a Kdástítus-egyház iránta vá­gyáról és komoly szándékáról is. A kereszt®éget tehát a megfelelő próba­idő lel ki ismeret es megtartása után csak olyannak szabad kiszolgáltatná, akiben reméhestő, hogy nem a ke­resztlevelet, hanem a krisztusa lélek megújító kegyelmét keresi, tehát nem azok számát gyarapítja., akik csak úgynevezett anyagi komszté­nyek, azonban Krisztus egyházával nem akarnak vállalni közönséget. Az is természetes, hogy a jelentkezők oktatása miatt sem a templom szent­sége, sem pedig a keresztény hívek áhítata kárt nem szenvedhet. A Magyar Értesítő jelenti: Kapy Béla dunántúli evangélikus püspök körlevélben közli, bogy az áttérésre vonatkozó rendelkezéseket azért bo­csátotta ki, hogy pontos, határozott és leiki ismeret es megtartásukkal a lelkészek az egyház hivatását a mai nehéz időkben a lehető legjobban be­tölthessék. Ezért csak hivő meggyő­ződésü és komoly lelki vágyódástól vezetett emberek jelentkezését sza­bad elfogadni, akiknek múltjuk, ed­digi 'életük, lelkületűk, egyéniségük és családi körülményeik reményt nyújtanak elhatározásuk komolysá­gára. A tanítás ideje legalább 60 órával egy teljes félév, amely egyben próbaidő. A püspök fenntartja ma­giálnak azt a jogot, hogy szükség ese­tén még külön próbaidőt állapítson meg. A tanítás minden gyanú eltün­tetése érdekében tel j esen dij talan kell hogy legyen. Sertés- és borjúhússal feketézőket Ítéltek el Déseaa DÉS, julius 31. Tizenhat vádlottat felvonul­tató árdrágitási ügyet tárgyalt a dési kir. tör­vényszék. A fővádlott, Rákóczi István magyar- décsei gazdálkodó a vádirat szerint feketén vásárolt és adott tovább sertést és borjúhúst. A sertéshús kilójáért 12—14 pengőt is elkért Vevői közé tartozott Andrási Zolán, a dési Hun­gária-étterem bérlője, valamint a kolozsvári Bagolyvár tulajdonosa, akinek szerepe kivizs­gálást igényel. A törvényszék az árdrágító Rákóczi Józsefet negyedévi fogházra ítélte, mivel már volt bün­tetve árdrágításért. Bindea Sever omlási gazda és hét társa, akiktől Rákóczi feketén vásárolt fejenként 100, 150 és 200 pengő pénzbírságot kaptak. Az ítéletek jogerősek. Megfékezik a kikereszteikedésl rohamot Csak hivő meggyőződésű emberek jeienikexmét fogadják el egyhésakj ! X lurneray âwŞ \ KOI>evdevTlVk-. comp \/esír* MeVtiA NN uóáftofa g.nos Jgróa rá I Srirqu^bcc\ I Cfirţeref- T~\ HK Mio ffeuttfai „ £ are retem ^T&kyu. áe j. Aon tiAudsnHW ThfJ.c,ur\ Aj AS yiyűjóü jMv Teotzüü JXMzsüí/4 li GWtSsfr samesxxaßM TÁMOGASSUK a „KIBOMBAZ * kereskedőket és iparosoka! j Hátíiéjayitások csövekkel, márkás rádiók, csillárok és villaníytf'alsK,ereIlési cikkek nagy választ ék bau. Gváni Károly WBwaaMMiiMWMiLiiwyMiiiiiiBiiaawwiBa mmnan«» DARUL.LÓ. ZOLTÁN és SZŐKE GYULA f es té k k e resk ed őse kicsinyben és nagyban, Wesselényi Miklós-utea H. Telefon: 19—47. Villany és rádió szakszerű javítását vállalom j BOTH JÁNOS \\ esselényi Miklös-ütca 13. sz. (Volt üzletem; Pap-utca. 85.) Hagyományos erdélyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép boldogu­lásáért az Ellenzék. E rádió és villamossági szaküziletiétbteii, Kornis-utea 1. sz. Telefon; 32—78. (Voit om, F ernyő Mihályiné.) GYÖNGYÖSI JÓZSEF dobozüzemét Szent István-ut 57. sz. alól áthelyezte Forduló-u. ö. sz. alá. emm műSjBSfflM

Next

/
Thumbnails
Contents