Ellenzék, 1944. július (65. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-29 / 170. szám

19 LI J u I! uä 2 1. ELLENZftX Páncélosok és repülőgépek ezreinek hevei ésével igyekszik Eiscnhoucr előnyomulást kierőszakolni BERLIN, július 29. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a követke­züket jelenti az inváziós arcvonal helyzetéről: , Az egész nrcvcualon tanúsítóit sikeres német elhárítás következmé­nyeképpen a szövetséges főparancsnokság eredet« szándékával ellentét­ben egy másik h'aöseregcsoportct is harcbaveteU, mégpedig egy eszak- amerikai hadseregcsoportot. Ez a tény arra vezethető vissza, hogy Moat- gemery eddigi fáradozásainak nem sikerült kitörni a szűk harci térből. Eisenhower így kénytelen valamennyi technikai eszköz bevetésével és az eredetileg tervezettnél nagyobb cttif&ttestek össze?sut olásával ki- küzdeni a hadműveletek számára szükséges mozgási teret. Az északamerikai hadseregcsoport fő parancsnoka hadosztályainak zömét a nyugati számvm támadásra inditot'a. Legalább 25 30 kötelék gyakorol nyomást a ném~*. állásokra, körtük legkevesebb 12 teljes pán­célos hadosztály, ami körülbelül 2500 nehéz páncélos fcömegtámadását jelenti. A német állások állandó légi bombázás és igen súlyos tüzérségi pergő'üz alatt állnak. Rendkívül elkeseredett és mindkét fél számára veszteséges harcok folynak. A nyugati szárny szélső szegélyén folyó harci cselekmények kisebb jelentőségűek. nal!“ ewael, a vasitíMrlupttiüSí dmferf­iratüal jeiLaní meg a „New Lciaxler“ c. angol hetli'Ilajp. A V—I. mü!k<KÜó»e kö­vetik ■ft/.t&lj'Hn a lakái-kétHtÓH vait Amália logwiirgöc-;eld> 1 x flipül itik ári kér- <l(’tjévé. A kiip Ht/^nriinH tur. «1 kővetkező hónainkban válságos fiióncfbet fog ol tic'iii, lia a V *1. Uújwulása Íxíitdon és Dél-Anglia ellen totvább tlamUunak és a kormány sem hííjlajniilió .tjaliaxk* kia­lakul I uj házakat éj divert, ni. 'Még az ■újszerű néniét fegyver tíuiüanJiáisai ejjőtt kéta^rl>ecjitő hiáiny volt az an­gol fővárosban laikKVliáaakbűin. OvariKxs iWslés szerint m-g 100 «zer hittana lett volna szükség. Azóta a hjúy'z&t lényegasen rosszatjbotlott. A V—J[. hatályáról a ^Sjptetctalor“ a követkeoöket Írja: A i^pnlóbomhák liaüíssílt nem sza­bad h“i>ecsülmi. A vewzt-esétgtókjől éa kiírókról szóló aautbváarryioH angol jo lenUDek gyaf-rari nagy kAnrtknt és nagy etrnberve tlaluarriíik. Az a lehotAsóg is főm iá.li, ti*jţşy a itr­irw»lH*k a jövölx'ii astíD<íg TLd%r, na­gyobb űrméretű rop»uJöbotijJxÁ.i; a.t küldenek Anglia «liarfc A V—I. igen félednntas, okosan és oéüiízerüen megwaor1keűiz3t>ett u.j fogy ver — hűfngaulyózza a „'IVábusrae“. A „Time and 'Ilde“ azt Írja, hogy a V—I. nagy és hirtelen) jiérriiHetet okozott az angol lakosság kémében és egy csapásra mindjan önhizalmmt ki­vont enodorak a fejéből, ‘akik a/kiig azt hitték, hogy a háborút már meg- /ri/yiertjók és rno.4 már csak a zászló kitii7jéfsére van szükség. Ez a fegyver való szarni] cg nem az egyedüli, arn e-i lytd a németek a háború, alatt prce líuk álnak. Eredményesen harcolnak a finnek a túlerővel szemben Göbbels rendeleté a látszólagos munka­viszonyban állók foglalkoztatásáról BERLIN. jvIms-29. (MTI). A Néniét ŞivUtaH Iroda jelenti: Dr. Göbbebs birodalmi minimer az rr ük totális harcbárvetésének birodalmi telj­hatalma megbízottja rendeletét adott ki a látszolwgos munkán'iszonyban állók mun- kierrejenek fogtálkor áfáséról. .A rendelet azokat a munkakötelesekf?t érinti, akik vriinkakötelezelitsé.cdiknek csak látszat szerint tesznek eleget, azaz rokoni, vagy más kapcsolások kihasználásával olyan munkaviszonyt teremtettek viajyiiksícúc, amely le­hetővé teszi számukra a kényelmes életet távol a nemzet közös háborús erő feszíté­sekéi és csak látszmt szerint felel meg a törvényes rendelkezéseknek. Nagy0 és hirtelen rémületet okozott a f -I. az angol lakosság körében — írja a „Time and Tide66 AMSZTERDAM, julius 29. (iMTI) A Német Távirati Ii’oda közli: (Mint a brit lürszöclgálat jelenti, a németek a péntekre virradó éjszaka tfepülőbombáikka 1 tovább támadták Dél-Anglia ás London térségét. Rá­írok kelet késtek és a lokiMBég köré­ben veszteségek voltak. Londonlx'xl jelentik: „Házakat a V—1. áldozatainak m gpodig azon­L1KH %w' Perftau feűut ■•r&eslr Mrtau L macska 1 'cérte* . I ‘ ttyikkrluki á. iW, — - 7ávro<??e/t Vs — f 'rar’ ?k&£--Í . Ä*. 9 \-Wrlurg v . •" úcfdao Jf *A3*e»pr9*lSHjt» , % £ ALLEÜS7£W * 1 *kstp/lr;\ jT n V? x o • . *>. iptiaJna^ ^ ' fövséJfcittite Har&v y “ • gpOfí ícmzrs Jf&Jö&oryrti « • - é^rJeka ßJALVSTÜK »APe7lt21?zi-%. £jslăk • • &*?** ’ r& ‘‘Srteao*/ z ^ Hutqc-ti Atolodecsno MH5ZK âszippncţA * z'-N^’Á ’ BCBZUI5Z. Varsó JCobrijn Siedliee zu***-, , \L UBL ÍN Y*-(é ''*&^{Ae.lrr7$ Oíivel •!. iJyn 'XjvsaniC'* "A Ş . 2ztmesse % # é/ttcChn ír /jársz kokiíno PktX 'm JÎ&i&Ffh/ Ţ' _ v-ftííTőMMte <*r^®MXßiC$£V v'.„ k'tra \ US . dieser V ; l/J&JfCA fáasProé <A ­3 S JXamen*cfbdnis7k . áftj'íifw . ® __ 71/(cshs l iá ^ /Vcáv'xX i/msstx '&£5£fW0W<-i*\-K sa"'Vh/awíes» ív w Unok . .. ... _.. , 'égy.-dvdrr StüXaj'aiyfö/f Munimn éfy-. y MAáyAkORSZAG •tó HELSINKI, julius 29. (MTT) A finn sajtó nagy elégtétellel nyugtázza « „Stockholms Tidningeai“ következő meg állapit ákalt: A finnek a juinuv végén létrejött finn—német megállapodás folytán nagy időnyereségre tettek szert ée értékes hadinyagulánpótláshoz jutoHak, amelyre nagy szükségük volt. Ennek köszönhető, hogy a vitéz finn hadsereg tel tudta tartóztatni az crosx nyomaid. Amióta finnek uj hadianyagot kaptak, eredményesen harcolnak a háromszoros túlerőben levő ellenséggel és ez kétségkívül csodálatraméltó katonai teljesítmény — Írja a stocktvolmi lap. Moszkva a Búgtól keletre fekvő területeket nem tekinti lengyel birtoknak STOCKHOLM, július 29. (MTI) A lengyel emigráns kormány washing­toni nagykövete a lengyel ídszaba- ditó bizottságot jellegzetes bábkor mánynk tartja, amedyet Moszkva lé­tesített. Több, Amerikában élő ismert lengyel személyiség úgy nyilatko­zott, hegy a felszabadító b&zot'eűg céíkitüzéÁei szöges eilentétbesi álla­nak az Atlanti Charta eireévd. Az amerikai lengyelek fel vannak hábo­rodva azen, hogy a bizottság Orosz­országnak akarja átengedni a veit lengyel államterület 48 százalékát. Egy moszkvai rádióadás ugyanis azt mondotta, hogy a lengyel katonák, miután átkeltek a Eugen, most már lengyel hazájuk földjén állanak. Ez J ameiie<Ji tantisfcodák. hogy Moszkva ; a Bugtói keletre levő területeket nften I iökia ii lenyyol tearületeknek. A szovjet—lágyai viszonyról a kfl- j vetkezőket írja a „Newyork Times**: „Szükséges mégegyszex hangsúlyoz­ni, hogy a szovjet—lengyel kérdés bármüysa komoly is, nem szabad, hogy szakadást idézzen elő a Szovjet és a nyugati szövetségese^: között.“ Illetékes némát helyről közük tá­jékoztatásul: Míkclajcziknek, a londGiri lengyel cangiráns kormány etaökénjak mosz­kvai útja berlini körökben nem oko­zott semmi meglepetést A Wilhelm- stressen ki jelen tették, hogy az angol sajtó az utóbbi napokban egyre nyo- metókcsabban sürgette ezt az utat aasMül az indokolással, hocţy Angliá­nak most már el kell hárítania ma-1 gától a lengyel—szovjet viszállyal való további foglalkozást. Sztálin, aki nem zavartatta magát azzal, hogy mindanekelőrt egy Issigyiel-szovjetet hivjo« éle4re, most talán már le fog cdálg ereszkedni, hegy Sßkolajczikot fogadja. Julius 28-âvsI megszűnt a politikai tevékenység a kárpáti hadműveleti területen KOLOZSVÁIt, julius 29. A hivata­los lap szombati száma köscM a kár­páti hadműveleti terület kormány- brrtw^ának rendeletét a pártpolitikai tevékenység megszün.'i«ie a kárpáti hadműveleti területen tárgyában. A kárpáti hadműveleti területen a köz- nyugalom megőrzése, a lakosság bé­kéje, a termelés folytonosságának biztosítása végett pártkCLönbstég nél­kü minden pártpolitikai szervezke­dést és gyűlést, valamint összejöve­telen. kívüli párttevékenységei 13ÍL évi julius 28. napjával megtiltott. A hiyatalos lap szombati száma kezű a bőrnnyaggazdálkodási ni. kir. kormánybiztos rendeletét a gyapias birka- és bárányborök igénybevé^d­I léről. Legalább 1 kg*o^ ciirkét forfftdnak csak ei a fceszoígáltatás! kötelezett* íég üeljesitésébe KOLOZSVÁR, julius 29. A közellátási hivatal esz ugyoeveziett rácoteuni való pri- mgjpr csirkére vonatikozóan töfob helyen éLöi'i)erjte?al»ett érdeklöid.és alapgéia közli, hogy a im.'eaStgiazidaEÁgá termelőik beesői zál- latásd feöóeleraö.teéigéffiek teljesítéseként innuártél sseiptembor 1-ig csak a legi-flább egy kilogrames. csirke fogadható el, mi.g a saapftambea* 1. uáán bessoéisáltetásia ke­rülő csirke súlyának legaláfoh 60 defca- grarnfnslk kell lennie. A rendes csirkéért megiáMiatpit ottmái maigasaibfo ár bármilyen mindsiagSben és> néven, forgalomba hozx>tí csia'fceért sem számi,tlia tó. Eiae^emánycs erdélyi szell&imhen# bátran, megalkuvás nélkül küzfl mindennap a magyar nép boidogs» léséért nr Ellenzék:. VILLÁMHIRDETÉS EK Felhívjuk olvasóink, illetve hirdetőfeleink szi­ves figyelmét arra, hogy julius 1-től kezdódóley az aznapi számra felveszünk reggel $ órától 9 óráig bezárólag apróhirdetéseket. Ezek az apró­hirdetések a „Villámhirdetések” cimú rovatban jelennek meg. Villámhirdetések ára szavanként S0 fillér. A vezérszó duplán számítandó. VÉRADÓKAT keres a MÁV kórház. Sze­mélyes jelentkezést kérünk. A régebbi vér­adók újbóli jelentkezését is kérjük. 02502 SEGESVÁRI-U. 34. szám alatt tiszta faj angora, belga óriás s csincsilla nyúl eladó. 02601 ELLENZÉK politikai napilap. Felelős szerkesztő: ZÁTHUREC2XY GYULA Felelős kiadó: / VITA SÁNDOH A ülni érv a Irodalmi és Nyomdai Mű intézel ET, nyomása. Felelős vezető: BiAJOjS JóESEF«

Next

/
Thumbnails
Contents