Ellenzék, 1944. július (65. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-14 / 157. szám

EL.yfiNZgg 19 4 4 j a î î o s 14 a pc rí Baresny : Ha a helyzet agy kívánja, nyolc csoportra ősz ,|uk az NB Ií-őt iVa^yjelcrítö égü átalakul t* történik a j hő bajnoki idényben Kolozsvár, juiMus 14. Mmt bu­S-peströl távbeszélőn értesültünk, z Országos Spant, Központ a rtagy­ílemtöségii edző-rend ©Jet u tán, mely szerimt a jövőben cisiak okie- eies edzőket foglalkoztatbatnaik az -gyetsületek, most újabb két fontos ön'die'Uvezésit bocsát ki. Mind a két n sn delet nagyjelentőségű áitatáku­íst jelent "a magyar labdarugó l>oirtban. Az egyik magszüjtfea azt visszás helyzetet, amely az ama-' ír és a hivatásos játékos fogalma örül kialakult és amely különös iszonyokat teremtett a szerződött ítökösek és az egyesületek közölt. *, rendelet kimandja, hogy a jövij­én csak amatőr (a legtisztább ama- 5r alapon álló) vagy hivatásos játé­kosok lehetnek a labdarúgásban. Ez- el a rendelkezésstei tehát egyeaer s mindenkorra véget vétinek az ál- jjpatőrök körül keletkezett visszás- ágobnak. A második rendelet is régi síére!- neket orvosol. Ugyanis kimondj a, iogy már a jövő bajnoki évben nem- isak a mérkőzést rendező egyesüle­ti illeti meg a mérkőzés bevétele, hanem abból meghatározok! részese­dést kap az utazó egyesület is. A rendelkezéssel - egyébként már az MLSlz elnöksége is foglalkozott esd- J törtökön ei&te tartott üö'--én. Még más, ugyainicsak nag i’eiemio- j ségü átalakulás érik a magyar lab- I darugásiban az NB 11. csöpörtbaosz- j tásiára'vonatkozóan. Mint ismer lettes, , az eddigi négy NB II. os ptoutot I újabb csoportokkal akarják bőviténi ; és ebbén a kérdésben már az omszá- j gos elnökség legutóbbi tánáiesüléséni i> javaslatot térjeisz,tettek elő. Csütörtökön este Baxcsay János, az ML-Sz országos ügyvczetd-eJltnöke ezzel összefüggésben újság Írók eilőtt l a többi köpött ezt mondotta: — Nem kötjük le magunkat egyik beosztás mellett sem, mert ha a hely­zet ugv kívánja, akár nyolc osopert- ra osztjuk az NB IX-öti Az NB I. beosztásáról így nyilat­kozott : — Semmiféle változást n&m aka­runk engedélyezni. Az NB. Î. eddigi kerületei között az elmúlt évet olyan nagy sikerekké] zártuk le. hogy bűn volna a beosztáson változtatni. ÚSZÁS Vasárnap bajnoki nyitány EoloEsváron, Nagyváradon és Nagybányán Midvégb? több neves német muúgréval bemutatót rendes cs kolozsvári versenyen O. KOLOZSVÁR, julius 14. Az egvcsülecközi .íieghivásos versenyek után az MÚSz észak- :5rdóliyi kerületében is megkezdődnek az Kzóbajnokságck. fulius 16-án, vasárnap Ko- 1'czsváron, Nagyváradon és Nagy hány ár,- rendeznek körzeti bajnoki versenyeket, ame­lyeknek eredményei alapján fokozottabb nértékben készülhetnek a három város ver­senyzői a két hét múlva Kolozsváron lezajló kerületi bajnokságokra. Nagyváradon a Nagyváradi SE és Nagy­bányán a Nagybányai SE és a Jó Szerencsét SE rendezi a körzeti viadalokat. A bajnoki évad nyitányával egyidejűleg indul a vízi­labda bajnokság is. Nagy bányán vasárnap, az uszó'v er senyele befejezése után bérül sor a KAC—NSÉ I. osztályú kerületi bajnoki vízilabda mérkőzésre, amelyre a piros-fehé­rek legjobb együttesüket küldik el. Kolozsváron délután 5 órakor, a városi partfürdő versenyuszodKjában bonvolitiák le a KAC, . KEAC és KMTE legjobbjainak ver­senyét férfi; női, ifjúsági, és gyermekszámok­ban. Az MUSz északerdélyi kerülete a verseny­re meghivţa Hidvéghyt, a többszö'ö.* magyar válogatott, országos müugro bajnokot, aki Eugen Frankkal (Stuttgart) és több más, a német véderő Kolozsváron tartózkodó mii- ugró tagjaival a szünetben bemutató jellegű versenyt rendez, amely előreláthatólag ki­emelkedő eseménye lesz a nagy uszódrapr.ak. Az uszóverseny után játsszák le a KEAC— KMTE kerületi. I. osztályú vízilabda bajnoki mérkőzést, Nagy Zoltán Jr vtzeté-ével A® UTE férfi és a BUTE női csapata a KEAC ellenfele az orszá-o» tenisze napa! to a jsiokg ág más c dik íorcl íiló jan KOLOZSVÁR, julius 14 Mint már meg­írtuk, az országos teniszcsapat bajnokság első fordulóján a KEAC küzdelem nélkül jutott tovább, mert kisorsolt ellenfele, a Testvéri­ség SE férfi és a TK női csapata nem tudott elutazni Kolozsvárra. A MTSz további sor- i-.eiűsolá&a alapján vasárnapra, julius ió-ra az UTE férfi és a BBTE női csapatát jelölte a KEAC ellenfeléül Kolozsváron rendezendő versenyre. Tekintettel arra.- hogy a KEAC júliusi 21—23 között rendezi az ország legjobb versenyzőinek bevonásával Kolozsvár város teniszcsapatbajnokágát, a KEAC azzal a kéréssel fordult a Szövetséghez, hogy a va­sárnapra kiirt versenyek rendezését julius 20-ra engedélyezze, mert ebben az esetben az UTE és a BBTE versenyzőinek, akik ugyan­csak résztvesznek Kolosvár város bajnoki T9 versenyein, nem kell kétszer utazniok. A KEAC vezetősége reméli, hogy a Szövetség méltányolni fogja ezt a körülményt és így 3* * jövő hét második, fele igen gazdag műsora, m agassrzi nyomaiu sporteseményt hoz Kolozs­vár Közönségének. 1 A KEAC tenisz-szakosztály egyébként minden előkésületet megtett a Kolozsvár vá­ros bajnokságainak sikeres megrendezésére. Erre az ország legjobb verseneyőit meghív­ták. Az .élvonalbeliek Kolozsvár város baj­nokságáért a férfiegyesben, a női egyesben, a ferfipárosban és vegyespárosban indulnak. Külön versenyeket bonyolítanak le az 1. osz­tályú versenyzők kizárásával, továbbá a II. osztályú versenyzőik kizárásával, a fenti, szá­mokban. E’zcnkivül ifjúsági, fiú és leány egyes bajnoki versenyeket írtak ki. A nagyszabású teniszvíada! a KEAC egye- I temi sportparkban lévő nyolc pályáján tee- j rül lebonyolításra és a versenyek az egyes * versenynapokon reggel 8 órától besötétedésig tartanak. A győztesek tiszteletdíjazásban, a helyezettek a KEAC jubileumi érdemdijazá- sában részesülnek. Vasárnap megkezdődnek a had­test kerületi levente labdarugó bajnoki viadalok KOLOSZVÄR. Vasárnap, hétfőn és szerdán bonyoiitják le Kolozsváron, rész­ben a Horthy Miklós Park egyetemi s a- dionj.ában, részben a városi sporttelepen az erdélyi nyolc csoportgyÖRites levent? labdarugó csapat döntő küzdelmeit a hadtest kerületi bajnokságáér , valamim a vámosi -ddjért. Erdély különböző részei­ből szomjbiatoni érloeznek a viadalon részi - vevő csaptatok. Délután féli 7 órakor ün­nepélyesen megkoszorúzzák Máityás ki­rály saolbrát. Aia elődöntő mérkőzések va­sárnap regigiel 8 orrakor kezdődnek az egyetemi sport eiepen a következő sor­rendben: Egyetemi sporttelep nagypályái: Szem- katolna—Ko-iozcvár, vezeti Tóth Géza. Ugyanakkor az egyetemi stadion kispa­pái! vám: Marosnnásájribely—Ajbafájá, vezeti Tiilogd’i Isitvám. Dél előtt 11 órakor a városi sétatéri tó­nál a Kolozsvár LE csóruikavató ünnepsé­get rendez. Eelaviaitjáfk az öirsá c'ónakok- nál a Da.ru I.“-et. A kares-ztanyiai tiszt­séget dr. VIverga Dajosmé, a főispán hitvese és vitéz Ztudor .Sárdómé vállialta. A kája- kcxknál a feiava'áai ünnepségen Lőrinez Zoltán,né, vitéz Sándy Hugómé és Szotyory' Józnefbé, levente tisztek nejei vállalták a kér észt árnyai tisztséget. Dólutám a Horthy Miklós Park egyete­mi sporttelepén, foltyaitjóik a bajnoki küz­delmeket. Délután 5 órakor a nagypályán: * ■BH Nagybánya—Kiálmánd, vezeti Nagy Zsolt, ugyaniakkor a kispályán: Csdkszsreda SzékelykererztuT, vezeti Szolnoki. 0 n d'V'iw.bávu levente labdarugó via- d ’ továbibi műsorát lapunk holnapi szá- 'málian közöljük. HaíTit’ncöt levenne indul a hen­véát adtes* területéről a székesfehér­vári országos levente atlétikai f> versenyekre KOLOZSVÁR, július U. Julius 22—23. között rendezik Székesfehérváron az országos levente atlétikai bajnokságokat. A honvéd hadtest területéről harmincöt levente indul. A kolozs­vári L. K. versenyzői közül a következők vesz­nek részt: Szathmáry Róbert (távolugrnsi Walcz Lajos (rövid táv), Józsa Ferenc (1500 ni.), Ötvös Dezső (A-AlOO Walcz Lajossal), Le- zsák és Bernáth (haditorna), a Dermata-müoel: Mátyás L. E. csapatából: Banga (magasugrás és rövid táv). Csepregi (4-Y.100 m.), Gyarmatin (sulylökés). Vadász (AAIOO), Pázsi (110 m. yát) és Váradi (1500 m.)., A hadtest levente atléta gárdája julius há 19-én, szerdán indul Székesfehérvárra vitéz Boross százados vezetésével. Mell (KEAC) 3C0 méteren 3€.6-ot futott KOLOZSVÁR, julius 14, A Debreceni EAC ren- dezésében legutóbb lebonyolított atlétikai verse­nyen Moll, a KEAC kitűnő rövidtávfutója, 100 m.-en 11.5 mp.-el az első és 300 m.-en 36.6 mp.-es idővel ugyancsak az első helyen végzett. Moll teljesitménye a 300 m.-en annál is figye­lemreméltóbb, mert csak kéttized másodperccel marad a legjobb vidéki csúcseredmény mögött. Egyébként Moll 36.6 mp.-es ideje az idény má­sodik legjobb eredménye ezen a távon. Virilabda Csütörtökön délután bonyolították le a mar­gitszigeti Nemzeti Sportuszodában a BSE— Csepel és az UTE—MAFC nemzeti bajnoki mér­kőzéseket. Eredmények: BSE—Csepel 3:1 (2:1.) Góldobók: Sárosi I. (2) és Huba, illetve Mérő. UTE—MAFC 4:0 (1:0). Góldobó: Kislégi (4,i H étvégi l abda rag ómüsu r Ma délután 5 órakor a Bástya sporttelepén- Bástya „öregek”—Német együttes. Szómba, on délután fél 6 órakor a városi sport­telepen: Játékvezetők—Német együttes. Az Ellenzék 12 ldalos számának tartalmiból : Demeter Béla Tavaszi Sándor Végh József Vene fel József c kkei m Kuncas Aladár Szabó Dezsőről m Kakas István Mátray János Szabó Endre riportjai m Kassav Géza Ficsay Dénes Jékely Zoltán Írásai m Tóth Árpád v rse UTAZÁSI KORLÁTOZÁSOK NÉMET­ORSZÁGBAN. Berlinből jelentbe: Julius 17-én, hétfőn 0 óráitól kezdve a német bi­rodalmi területen továbbá rendelkezésig utazási korlátozást léptetnek életbe, mely­nek értelmében cyak u-azásá engedéllyel lehet vasúton közlekedni. K ÖZGAZDASÁC Megállapították a kolozsvári t sietek kled csónak Irányelveit Hatálytalan-ifi ók azok kiutalásait, akik még nem foglalták el uj helyiségeiket KOLOZSVÁR, julius 14. A bombakáro­stilt kereskedők és iparosok üzlethelyiséghez való jucía/uha érdekében az I. fokú iparha­tóság* és az ipar- és kereskedelmi cidoiTep- viseletdk mír eddig is elitnuresrcinélto mun­kát végeztek. Kevés . kivétel.ől eltekintve már minden ki bombázott kereskedő es ipa­ros üzlethelyiséghez & ipari műhelyhez ju­tott- A kérdés azonban még mindig ones véglegesen rendezve, mert b ómba barom Itak még mindig vannak s főképp az eltávoUtctt ^ zsidók üzlethelyisége n&k szétosztásánál kö- \ vetendő iranvclvek m g mindig nincsenek ; kialakulva. Kormányrenchilet enne vonatoo- zólag még nem jelent meg, az azonban nyil­vánvaló, hogy az áru- és anyaghiányra való tekintettel az összes volt zsidó üzletek ki- nvitására nincs semmi szükség, s csalt azokat kell kinyútami, amelyeket a közfogyasztás es honvédelem érdiekéi megkövetelnek. * Ezeknek az irányelvek részleteinek. meg­beszélése érdekében Suba Károly dr. tanács­nok. az 1. fokú iparhatóság vezetője ► ü törtök délután 5 órára megbeszélésre hívta össze az ipari és kereskedelmi érdekképvise­letek vezetőit. Az értekezleten több felszóla­lás hangzott el s mindeneknek az volt a lé­nyege, hogy Kolozsváron csak bizonyos szakmákban van szükség a zsidó üzletek megnyitására s ezeket is elsősorban azoknak a kereskedőknek és iparosoknak kell fenn- j tartani, akik most a fronton harcolva védik a belső front biztonságát. A jövőben tehát nagyon megrostálják majd az üzlet- és mü- helyigényléseket s csak azoknak . utalnak ki helyiséget, akiknek erre megvan maidén jogcímük és érdemük. A bombakórosuk iparosok és kereskedők elhelyezésének kapcsán az a sajnálatos kö­rülmény derült ki., hogy Kolozsváron a város lelekszárnának megfelelően nincsenek az egészségügyi követelményeknek megfelelő üzlethelyiségek és műhelyek. Vannak város­negyedek, ahol az iparosok egészségtelen pincelakásokban, vagy bódékban kénytelenek mesterségüket fodytafini. Vannak villanegye­dek, ahol egyáltalán nincsenek sem üzletek, sem ipari műhelyek s ezek lakosai kénytele­nek, nagyobb távolságból bsezerezni szükség­leteiket. Ezekre a körülményekre való tekin­tette! az iparhatóság a közeljövőben előter­jesztést tesz a városi tanácsnak, hogy az uj építési engedélyek kiadásúnál legyenek figye­lemmel arra is, hogy a város különböző ré­szein épülő házakban. megfelelő műhely- és üzlethelyiségeket is készítsenek.. Ez nemcsak az iparosoknak és kereskedőknek érdeke, ha­nem érdeke e városrészek lakosságának is. Az I. fokú iparhatóság különben megálla- pi.toijíta, , hogy egyes bombakárosult kereske­dők és iparosok a részükre kiutalt műhely­én üzlethelyiségeket még nem foglalták «! Felhívja ezeket, hogy augusztus i-ig a kiutalt helyiségeket okvetlen foglalják el, mert kü­lönben a kiutalásokat hivatalból hatálytala­nítják és az igy fennmaradó helyiségeket az arcvonalon küzdő kereskedők és iparosok részére tartják fenn. A légitámadások károsultjai ugyan­olyan jogokat élveznek, mint a hadba vonultak BUDAPEST, julius 14. (MTI) A Budapesti Közlöny legközelebbi sza­ma közli a m. kir. minisztérium ren­deletét, amely a légi,támadások foly­tán megsérült, ktbombájzott, kitelepi- tettpeltűnt, vagy meghalt személyek, illetve hozzátartozóik résziéire lénye­gileg ugyanolyan kedvezményeket biztosit, mint amelyek a hadbavo- niuiliákat s hozzátartozóikat iáilati meg. A CSÍKI HEGYEKBE MENEKÜLT AZ INTERNÁLÁS ELÖL EGY ZSIDÓ LÁNY Sepsiszentgyörgyi tudósiitónk jelenti; A na­pokban egy elegánsan öltözött fiatal asszony bérelt szobát az egyik Csíkszeredái szálloda ban. Az ismeretlen hölgy a kisvárosban meg lehetős -í eltűnést keltett, s viselkedésével ina gára vonta a rendőrség figyelmét is. Előállí­tották a rendőrségen, ahol Kuthi, LajosuU névre sízóló igazoló iratokat mutatott be. Csakhamar káderük azonban, hogy ezek az írások hamisak, mert a vendég nem más, mint Feifel Éva 20 éves zsidó lanv aki at internálás elől az erdélyi hegyek közé nenc- kült. A rendőrség a sárga csillag nem i-elé­se miatit 10 napi. elzárásra ítélte, úté -dig Budapestre toloncolják.

Next

/
Thumbnails
Contents