Ellenzék, 1944. június (65. évfolyam, 122-145. szám)
1944-06-10 / 129. szám
I 1 9 £ i junius 1 Ö, ELLENZÉK 5 Ä szovjetparasztok foorssalmass életéről beszél Bozán István, akit harminc év után vetett haza a sors Oroszországból CSIKSOMLYÖ, junius 10. Futótűzként terjedt el a faluban és környékén a hir: Bozán István kereken 30 esztendő múlva hazaérkezett — az orosz fogságból! A hir nyomán nemcsak a falu, mi is elindultunk s most közepestermetü, szikár házaspárral ülünk szemben, akikről első pillanatban lesir: még a ruhájukat is itthon adták őskze. Harminc esztendő múlva, teljesen lerongyolódva, semmivel, de annál több, rettenetesebb és felejthetetlenebb ía- paszYaíaítal érkezett haza Bozán István ukrán feleségévii Az .életregény oít kezdődött, hogy az 1893 ban született - Bozán — 1914-ben parancs szerint bevonult a 82. székely gyalogezredhez. Felszerelés és néhány gyakorlat után 1014 októberében már a gaiiciai feneketlen sarat taposta... Kemény harc és helytállás következett. 1916 februárjában a székelyek balszárnyán csehek vonultak fel. A monarchia leghitványabb katonái egyik éjjel egyszerűen megadták magukat s a résen özön- leni kezdtek a muszkák. A székelyek sokszoros túlerővel szemben tartották magukat. Bozán István tizedes százada a legveszélyesebb területen, mai katonai 'szaknyelven „sündisznóállásbán” tartotta magát az utolsó golyóig, aztán szuronnyal, rohamkéssel, ököllel és foggal verekedett a század, ameddig hirta. így került fogságba, 24 esztendős korában Bozán tizedes. 1917-ig egyik európai-oroszországi fogolytáborban élt, majd Szibériába vitték, ahonnan 1919-ben külön vonattal indították Moszkvába. Az immár vörös fővárosban hazaszállításukat kérték, amit' engedélyeztek is. Kievig szerencsésen el is jutottak. Itt a vörösök kiadták a jelszót: az utcára. Mindezt a legnagyobb kegyetlenséggel, a szánalom halvány árnyéka nélkül. Ki törődik a szovjetállam ellenségeivel? 1 Dögöljenek' meg, mint a kutyák 1 — hangoztatták. Ennek a rettenetes eljárásnak aztán az lett a következménye, hogy egész falvdk hallak ki. Családok hullái feküdtek egymáson a házakban. Erre újból megjelentek a jólöltözátt, mindenben dúskáló, kankósorruak által vezeteti bolsi osztagok s minden ingóságot összegyűjtöttek és fel raklározlak . . . Később árverésen adták el a szerencsétlenek holmiját . . . FÁ!!$€f!@k be värcs katonáinak!" — Minden emberre szüksége van a forradalomnak! Senki sem mehet haza! Álljatok be vörös katonának! A hazaigyekvő foglyok megtagadták a kívánságot Erre körülfogták, majd géppuskával kezdtek tüzelni a védtelen emberekre. A szél szóródott, életbenmaradt csoportokat aztán uj ból összeterelték. — Az én csoportom háromezer rubelt gyűjtött össze — emlékezik Bozán. — Ezt az akkor hatalmas összeget átadtuk az őrnek s éjjel 12 órakor elszöktünk. Egy Gáspár nevű, csik- madéfalvi illetőségű társammal Poltavára kerültem. A városban azonban nem tudtunk sokáig maradni. Falura húzódtunk. Egv darabig kitartottunk egymás mellett Gáspárral, de aztán ki-ki a maga nyomorúságos életét élte. így kerültem Jarinszki nevű községe, mely vasút mellett fekszik Poltavától 60, Kharkovtól 180 és Milhardtól 25 kilométerre. Kőműves mesterségét tanultam. Munkám nem igen akadt. Egyik öreg, jószívű kályhaépitő muszka megszánt, maga mellé vett s az uj mesterség mellett éldegéltem, ahogy lehetett. Közben megházasodoü a 82-esek elfogott tizedese. Ukrán leányt vett el. Ezúttal önálló gazda is lett 4—5 holdnyi birtokkal. A honvágy azonban igv is rettenetesen kinozta. Újból is újból megpróbálkozott, hogy utazási igazolványt szerezzen, nem sikerült. Kétezer rubel 'tiél jóval többet költött el 1922-ben, de nem kapott Írást. A ,,bolsik” szeretik a könnyen szerzett pénzt. Mohón zsebreraktak minden kopeket, biztatták eleget, de Írást nem adtak. Nehezen, de bele kellett törődni a sorsba . . . Mindenkitől elveszik a tőidet 1923-ban a fehérek felett győzedelmeskedett vörösrendszer kiadta a parancsot: mindenkitől el kell venni a földet. A mezőgazdasági élet néhány hónap alatt teljesen leállott. Erre újabb rendelet érkezett: mindenki annyi földet igényelhet, amennyit meg tud művelni. Óriási terhek mellett valahogy éltünk. Nagy' volt a nyomorúság, kibírhatatlan adóterheket kellett viselni, de azt hitte mindenki: önmagának dolgozik. Minden őszön, takarodás után pontosan megjelentek a kommunista osztagok, házról- házra járva, lebecsülték a termést s a készpénzben kirótt adók mellett szigorúan meghatározták. hogy mennyi gabonát kell azonnal a vasútállomásra szállítani. Ugyanakkor állapították meg azt is, hogy a tehenek után mennyi tejet, vajat és hol kell beszolgáltatni . . . 1928-ban nagyot változott a világ. A bolse- v ikek „kollektivizálták” a mezőgazdaságot. Fa- lurói-falura gyűlésre hívták az embereket — magyarázza az átélés félreismerhetetlen nyomaival az arcán Bozán —, ahol a fényes jövőt vázolták. Tejjel, vajjal, mézzel folyó kánaánt ígértek. Csak úgy dobálóztak a termelési eredményekkel. Családonként. legkevesebb 50—60 mázsa gabonáról beszéllek. A lakosság mindenhol a magántulujdon elve mellett foglalt állást. Kereken kijelentette: ragaszkodik a földjéhez. Néhány kommunista „szavazata” elég volt ahhoz azonban, hogy az úgynevezett közös gazdálkodást, „kolkhozt” elrendeljék. A gyűlést követő nap bizottságok keresték fel a gazdákat, számbavették az állatjaikat, gabonakészletüket, ekéjüket, boronájukat, szekerüket, szánjukat és más gazdasági felszerelésüket. Néhány hét múlva aztán megérkezett a parancs: a leltárba foglalt állatokat, felszereléseiket és Ingóságokat a kolkhoz rendelkezésére kell bocsátani — azon nal. Kétségbeejtő döbbenet vett erőt a falvakon. Helységek sokasága kereken megtagadta a beszolgáltatást. Máshol megoszlottak a vélemények. Szörnyű megtorlás Az én falumban -— emeli fel a hangját Bozán István — a lakosság fele -— nagy sirás és jajveszékelés közepette — teljesítette a rendelkezést. Mások -— köztük én is — megtagadtuk annak végrehajtását. Szörnyű megtorlás következett, mely milliók életét követelte. Fegyveres bolsevisták jelentek mep a falvakban" s mindent összeszedtek s a ..közösség” jelszavait puffogtatva. zsidók által vezetett Kolkhoz-raktá rakba szállíttatták. Ekkor lettek gabonaraktárak istállók, kovácsmiihelvek a templomok. Ez alkalommal szedték szél a fatemplomokjt s építettek belőlük istállókat. Széf kergették, vagy megölték az addig le nem gyilkolt papokat. Olyan Szörnyűségek következtek, boga ma is remeg bennünk a létek, ha ezekre gondolunk. Százezrek ékhalála — A mezőgazda társai! alom nagy tömegét törvényen kívül helyezték a Szovjet urai, mert nem akart beilleszkedni gazdasági terveikbe. 1931-ben kezdődött. 1932-ben pedig már feltartóztathatatlan erővel dühöngött az éhség a hatalmas birodalomban. Csak Ukrajna területér százezres tömegekben ítélték éhhalálra azokat a gazdákat, akik ragaszkodtak őseiktől örökölt, magukszerezte földjeik, állatállományuk és gazdasági felszerelésükhöz. Fegyveres erővel szállították el mindenhonnan az összeszedett gabonát, sőt a ,,kenyeret” is. A falvakból senkinek sem volt szabad kimozdulni, mert nyomban lelőtték. Novemberi és decemberi csikorgó hidegben bundákba, szőrcsizmákba öltözött bolsevista osztagok járták vigig a fal vük at, az. ablakokat beverték, az ajtókat összegyűjtötték, maid eltüzelték. a kályhákat „beszegelték”, magukkal tehetetlen öregeket, gyámoltalan asszonyokat és gyermekeket dobtak így 35—40 fokos hidegben Eleven békát, füvei, fakérget ettek az emberek — Tavasszal fokozódott a nyomor és az éhínség ... — hangzik a komor visszaemlékezés. —• Isten a megmondhatója csak, hogy mennyit szenvedtünk. Kenyeret és más ennivalót napi járóföldre sem lehetett találni. De ki tudott menni? Éhségtől elcsigázott izmok elernyedten lógtak. Csontvázak árnyékként vonszolták pocsolyapartra magukat s átlátszó kézzel békák után halásztak. Ha valami horogra akadt, azon nyomban, élve nyéllé le az ember. Eri is! Füvet, falevelet és fakérget ettek az emberek. Rettenetes jeleneteknek voltak szemetanuja ezekben az időkben. A csont- s bőremberek végtagjai egyszerre puffadni kezdtek. Néhány óra múlva — irtóztafó kínok között mult ki a szerencsétlen, Még az sem volt. aki elföldelje őket. Hiába lármázott a kövér bolsi. Nem volt annyi ereje a népnek, hogy gödröt áshasson. így jött az éhségre a járvány, n döghalál. Két esztendő alatt agyetíül Ukrajnában hétmillió embernél több halt meg igy. Még rua- is látom a megfagyott gyermekek, éhségtől csillogó szemeit. Borzalom rágondolni!... Fslgr u'*o*tr k €f kiho’t leslek est — 1934 tavaszára meg volt teljesen törve az akarafosság — emeli fel pillanatnyi szünet után hangját az éhhalál torkából visszatért ember, aki hónapokon keresztül nyersen rágta a füvet s ennek köszönheti életét. — A kihalt falvakat felgyújtották. A föld színével egyenlővé tették. Másokat keletről hozott emberekkel telepítettek be. Már hajlandó volt mindenki kőik hatban dolgozni. Fürészkojspaszerü- liszt is érkezett. Az államgazdaság központi irodái udvarán nagy üstökben rozslevest, néha pityókalevesí főztek. Az éhségtől teljesen leromlott szervezetek sokszor itt mondták fel a szolgálatot s egy-egy ételkiosztásnál tízesével, húszasával földelték el a tetüvel borított embereket . . . Szörnyű adó — Ebben az esztendőben aztán megkaptuk az állami gazdaságból éyi munkánk ellenértékét: 150 kiló gabonát, majd a termés elszállítása után újabb 110 kiló ocsut, ami konkoly és más burjanmagból állott. Ebből kellett eltartanunk családjainkat egy egész esztendőn keresztül. Később sem igen emelkedett a mezőgazdasági munkás bére. Legtöbbet 1940-ben kaptunk, amikor 400 kilóval mentünk haza. Ezenkívül napi 30—AO kopek bért számolnak el, ami nem volt elég adóba sem . . . Mert ehhez a^tán kifogástalanul értettek a szovjet satrapái. A tehenet, a házat, a tyúkot pénzben is megsózták s azonkívül természetben 35 kiló húst, egy tehén után 120 liter tejet, egy tyuk után 35 tojást kellett befizetni. A bust úgy szolgáltattuk be. hogy 4-—Aj ember öss-zeállott, borjut vásárolt s azt adtuk át a megbízottnak. Évi adóm — mert itt-otf kályhákat is csináltam — 800 rubelt tett ki. Elképesztően nagy összeg volt! Természetes, hogy a ház körül rendelkezésünkre bocsátott negyedhektárnyi „kert” termését is meg kellett feleznünk az állammal. 3—4 mázsa pityókát, sárgarépát és más terményt kellett beadnunk. Még a gyümölcsfákat is számbavették s pontosan kilóra kiszámították, mennyit kell beadni meggyből, cseresznyéből, körtéből, almából, ha volt. Kénfszerniunkai korbács, — S ha nem volt? Ha szárazság, jég vagy más elemi csapás érte a gazdát? — Ilyent nem ismertek — hangzik a válasz. — A földnek, a fának teremnie kellett mégpe dig annyit, amennyit papíron kiszámítottak. Ha nem „termett”, nem az okot keresték, hanem ráfogták a szerencsétlen mezőgazdasági munkásra, hogy nem dolgozott s kegyetlenül megbüntették. Milliós tömegeket küldtek igy kényszermunkára. Aki az intézkedés ellen egyetlen zokszót ejtett, könyörtelenül agyonlőtték. Jellemző helyzetre, hogy még a méheket is összeszedték s azokból rendeztek be méhészeteket a kolkhozokba. Senki sem tudja azonban, hova szállították a mézet. Azt láttuk, hogy a gazdaságok vezetői dúskáltak mindenben. Keserű szájízzel áltapitottuk meg. hogy ezek túlnyomó részben zsidók voltak. A falvakat négy felé osztották s egy-egy kommunista munkavezetőt állítottak élre, aki könyörtelenül végrehajtott mindent. Ha valaki késett a munkában, helyben elítélték. Először három hónapra, aztán ugyanannyi évre. En azért, hogy szüleimnek levelet írtam, 3 esztendő! kaptam. Pedig a levélben nem volt semmi. Csak tiltva volt külfölddel érintkezni. Mondták is a vörösök: szerencséin, hogy nem írtam politikáról, mert a Járdáimat megvakarnák”... Ez alatt a három esztendő alatt sok ipari munkással találkoztam. Gyárakat építettünk. Az ők helyzetük is éppen olyan nyomorúságos volt, mint a mezőgazdasági munkásoké . . . Ezekben az időkben találták ki a titokban terjesztett, szabadon igy fordítható verset: „Sztalinék a Kremlben, A paraszt járomban, A munkás börtönben!” — Tízmilliók dolgoztak kényszermunkatáborokban s a kommunista párt tagjai kivételével alig volt ember a vörösbirodalomban, akinek az útlevelébe valami korlátozást ne jegyeztek volna be. Egyiknek a munka neme, másiknak az időpontja és mindeniknek a mozgási szabadsága volt korlátozva. Mindez ,Jó békeidőben”, El lehet képzelni, mi van olt most, há ború idején. Tökéletesen igaz az a közmondás is, hogy „Szegénység, éhség, rongy és piszok — ez a vörösparadicsom valósága”. — És erkölcsiekben? — Elég, ha tudjuk — legyint Bozán —, hogy a szüleit eláruló és kötélre juttató gyermeknek szobrot emelt a bolsévizmus. De milyen erkölcs lehet ott, ahol, ha valakinek kedve szottyan, egyetlen nap 4—5 házasságot is köthet és borit- Ivil fék?! Rengeíeg olyan embert ismertem, akinek egy esztendő leforgása alatt *4—5, sőt több felesége is volt. — örökösödés? — Ilyesmiről ott nem tudnak hangzik a felvilágosítás. — A halott ingóságait — mindegy hány gyermeke vau — birtokba veszi a kolkhoz mindenható vezetője s az általa érdemesítettek között kiosztja, vagy elárverezi az állam javára. A vörösök már évtizedekkel ezelőtt mindent tervszerűen állítottak be a hadiipar szolgálatába. Ebből következik, hogy egy csirkét is csak engedéllyel lehet eladni, vagy levágni, meri a „bűnös” a következő pillanatban szedhette a batyut s indulhatott kényszermunkatáborba, kubikus, favágó, bánya, vagy más őrjítően kemény munkába, ahol nemcsak a korbács csattogott, hanem bármelyik pillanatban felelősség nélkül szólalhatott meg a pisztoly is és loccsantott agyvelöt . . . Mindezt azzal a megfontolt, széllében-hosszá- ban szakadatlanul hirdetett jelszóval, hogy egyetlen „emberhez méltó életforma” csak a szovjetben van s az egész világ kommunista akar lenni, úgy, olyan „jól” akar élni, mint ők, de kapitalista. fasiszta, nemzeti szocialista „kutyák’' nem engedik. Így a propaganda, amire óriási súlyt fektettek. Minden kolkhozban külön hírverő-osztály működött. Döntő többségben ezt is zsidók vezették ... lanak, rnig megdermed bennük a lélek . . . Köteleken keresztül, az idők végtelenségéig lehetne folytatni a „békebeli szovjetéletét”, llát még a háborúst! ízelítőnek ez Ls elég. Ki csodálkozik, hogy Bozán István és szerencsétlen társai hónapokon keresztül gyalogolnak, míg emberi körülmények közé jutnak... A család azonban végérvényesen szétszóródott. Bozán Istvánnak is két fia van. Az egyik 1940. óta vörőskatona, a másikat, egy 18 évest, 1943. tavaszán partizánok kerítették hatalmukba. Hogy mi van velük Ki tudja?! Egyszer felelet érkezik, vagy igy, vagy úgy. Mindebből látszik: a hatalmas szovjet-birodalom egyetlen nagybirtok, melyen kétségbeesetten fengődik-nyomorog. 180 millió rabszolgasorsba taszított ember. Sikerült a világ legszörnyübb feudálizmusa mellett a legkegyetlenebb államkapitalizmust megteremteni, mely géppé ulacso- nyilja az embert s nem az életet, hanem a halált szolgálja. Építés helyett rombol és emberiesség helyett korszerűen gyilkol. Ezek elevenednek meg Bozán Imre szavai j nyomán, akinek egyetlen célja és vágya: egy í bútorozott szoba, ahonnan kőműves mesterségét folytathatja s amiből még minden valamirevaló ember tisztességesen, emberhez méltóan élt Magyarországon, sőt egész Európában. Ilyenkor döbbenetes erővel bontakozik ki, hogy miért harcol és miért keli küzdenie a magyar honvédnek a Kárpátok előterében?! Ferencz Gyárfás. BERLINI LEVÉL A SZÉNCSÓR Most ünnepli Berlinben kétéves születésnapját a modern német propaganda egvíik legérdekesebb figurája: „Széncsór". Szén csór nagy karriert futott be ez alatt a két év alatt. Eleinte csak káiyjhák és a meleg tolvajaként tünk fel a berlini falragaszokon, sanda nézésével, hátún a szén esz; ákSktal. „Ahol piszkos a kályha, ahol nem fütenek lelkiismeretesen, takarékosan, ott megjelenik Széncsór és lopja a szenet“, „Ahol nem záródik, jól az ablak, ajtó, be szökik Széncsór és ellopja a meleget!“ — figyelmeztették a plakátok a lakosságot. Az emberek megálltak a hirde.öoszlo- pok előtt, s mesolvogva nézték a képzeletbeli rémet. olvasták a ver sbeszedett felszólítást és nevetve meséltek el o.thon, de végül német lel kiisme re te cségg,el mégis benéztek a kályháiba, hogy tiszta-e, hogy nem keli-e még becsukni az ajtaját, hogy nem fuj-e be a hideg téli szél az ablak- réseken. Széncsór tehát hamarosan elvesztette biztos, kellemes tolvaj lási területét és felfedező útra indult és uj gazdag zsákmányra bukkant. A falragaszok azonban máris nyomában voltak és Berlin meghirdette az általános háborúi Széncsór ellen. „Vigyázz! Széncsór ott áll a gáztűzhelynél. Cvak akinél otthon érzi magát, az nem csavarja soha takarékra a lángot!“ „Ne hagyd forrni a vizet és csak ! félig légy/1 a fürdőkád, mert különben Szén csór örül!“ ..Egyesek már a vízcsapnál is láták Széncsórt“ — jelenti a ver- s:ke a földalatti utasainak, akik unalmukban érdeklődve olvassák a Szétncsór elleni harc ujabtb jelentéseit. A hivatalokban a villanykapcsoló felett ott mosolyog gúnyosan Széncsór bajuszos, macskaszerü képe. Mindenütt üldözik Széncsórt, min- denü-'t a nyomában vannak és végiül is — mindenki gyanús! „Nézz a tükörbe — szólít fel egy kis plakát —, nem vagy-e magad is Szétncsór?“ s a mellékelt rajzon a tükörből Széncsór vigyorog vissza Nincs már Berlinben s talán az egész birodalomban, aki ne ismerné Szenes őrt, aki ne látta volna ha j 1c Uh át u, lopakodó alakját, sunyi nézésű, bajuszos, hunyorító képét, plakátokon. röpcéduláikon, villamos, autóbusz, földalatti hirdetéseken. Sőt. már a film birodalmába is bevonult Széncsór néhány tanulságos jelenettel. A gyermekek kívülről tudják a verses figyelmez eléseket s gyakran azokat recitálva szólnák a családtagokra, ha tu! sokáig zuhog a viz a kádba, vagy nyitva felejtődik az ajtó. A mamák és óvónénik pedig már nem mumussal, hanem Szén csór ral ijesztik enni nem akaró csemetéiket. Széncsór a mai nehéz, válságos idők ügyes, találékony propagandájának tipikusan német szülőt je és majd csak a béke fogja végleg megölni. Németországban ennek a háborúnak mőndenesetr« jellegzetes, emlékezetes alakja marad! Ämire Bsnsáss Is vén tcsxilt MADAY JUSZTINA. Peregnék, peregnek a szavak. Nyomukban iszonyat, rettenet nyílik meg a gondolkozó ember lelkiszemei előtt. Börtöncellákat lát, ahol egymás mellé préselve állnak emberek, férgesen, mocskosán, rongyosan s várják azt a pillanatot, amikor tarkólövéssel másvilágra küldik. Kényszermunkatáboroktól borzad a képzelet, ahol millió meg millió számra dolgoznak jobbsqrsra érdemes emberek tetüvel és más férgekkel héjéit ruhákban, miközben csattog a korbács és hasad a bőr s kétségbeejtő se- gélykiáltások közepette iramiik cl a kilátástalan élet. Beonból és vasból öntött kazamaták földjén 40, sőt több fokos hidegben emberek vonag•I ele ntkezxü * a U to S múesszolgála íra BUDAPEST, junius 10. (MTI) .Mindazok a férfiak és nők 18-tői S0 éves korig, akik a magyar nyelven kívül valamilyen idegen nyelvet szá^ ban és írásban a legjoban tudnak, jelentkezzenek hivatalos tolmácsszolgálatra. Jelentkezés csak Írásban történhetik július 1-ig a kővetkező címre: Toimácsszolgálat Budapest, I, Postiafiók 26. Szegénység, éhség, rongy, piszok
