Ellenzék, 1944. május (65. évfolyam, 97-121. szám)

1944-05-17 / 111. szám

IMI m i J u S 17. ELLEn«K % V SS El yfclVVI 111 IK LÓ S IWONDIAî Laţmttk legk&T.tJlebbí száma a ki>^- baesö ÄWözÄcsiitÄrtSk ünnepe minitt pénteken a rtóiiíios irtoben jolenik meg. MARTON ÁRON PÜSPÖK turnip meg­érkezett Kolozsvárra és Holnap a Szent Mihály templomiban a 10 órás szent misen kispapok-at szentel fiel. VASÄRHEL VI JANOS ÍGEHÍRDET l’SK. Át dozócsütörtökön délelőtt 10 drákói n Faik.is utcai templomban Vásárhelyi János püspök hirdeti az igei ISTENTISZTELET. Az evangélikus tem­plomban áldozó csütörtök An délelőtt 9 óva şc perckor istentászirelct lesz. Szolgái Jár oki .Andor esperes. KINEVEZÉSEK. A Budapesti Közlöny szer­dai száma közli, hogy a íu. kir. földmiivelés- iigyminiszter Bene Eleket (Kolozsvári ideig­lenes minőségű II. osztályú altisztté kinevezte. — Székely Margit, a kolozsvári katolikus nö- szövetséghez beosztott állaim népiskolai he­lyettes tanítót rendes tanítóvá kinevezte. ÚJABB RENDELKEZÉS A H A 01 ÁRVÁK T a NULMÁ NYI K EDV E ZM É N Y EI RÖL. Buda­pestről jelenti: A vallás és közoktatásügyi mi­nisztérium rendeletet adott ki. hogy mindazok a tanulmányi kedvezmények amelyeket az 1933. évi VII. t. c. 28. §-a és a 3033—1913 M. E. számú rendelet a hadiárvák szamára biztosit, a katonai szolgálat közben életüket vesztett,' vagy hadifogságba kerültek gyerme­keit is megilletik, feltéve, ha gondozásra való igényüket megállapítják és ennek igazolásául iletékes hadigondozási igazolványt adtai;. (MTI) KONFIRMÁCIÓI KIKÉRDEZÉS A BEI.VÁ­ROSI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN. A bel­városi ref. gyülekezethez tartozó konfirmáló ifjak kikérdezése Áldozócsütörtökön lesz a g Farkas-utcai templomban a következő beosz­tás szerint: Délelőtt II órától a ref. leány fő­gimnázium és az állami leányfőgimnázium és polgári leányiskola növendékei, délután 3 óra kor a nem iskolás, gyülekezti ifjak. 4 órakor az állami gyakorló gimnázium, a polgári iskola növendékei. 5 órakor a fiufőgimnázium növen­dékei. SZÁZÖTVEN KILÓS UTIPODGYÁSZT díjmentesen vihetnek maguk­kal A LEBOMBÁZOTTAK. Budapestről jelentik: A légoltalmi kiürítés kormány- biztosa tájékozd a tóul közli, hogy azok a kibombáaottRtk, akik megfelelő útirány­ban kiürítő vonattal nem mehetnek, mert vagy az utasok csekély száma, vagy egyéb ok miatt külön kiürítő vonat nincs, a me­netrendszerű személy, sebes és motoros vonatokon személyenként legfeljebb 150 ^ kilós útipoggyásszal együtt díjfizetés nél­kül utazhatnak. (MTI.) KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK AZ ERDÉLYI PÁRTBAN. Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának elnök­sége legutóbbi értekezletén elhatá­rozta, hogy a pártvezetök és a párt­tagok közötti kapcsolai elevenebbé tétele és napirenden lévő kérdések megbeszélése végett képviselői foga ííénapekat rendszeresig amelyeken elére meghirdetett időpontban vala­melyik kolozsvári képviselő tart. szolgálatot és áll az érdeklődők ren­delkezésére. A fogadóórákon minden igazolt párttag egyéni kérést, is elő­terjeszthet a párt támogatásának el­érésére. Közösségeket érintő kérdése­ket behatóan letárgyalnak és felvilá- gositást kaphatnak közéleti, gazda­sági és hivatali ügyekről. Az első ilyen fogadóórát dr. Bálint József országgyűlési képviselő tartja 1944 május 17-én, szerdán délután 5 óra­kor a tagozat Farkas-utca 7, szám alatti irodájában. VITÉZEK FIGYELMÉBE! Folyó hó 18-án, csütörtökön .délelőtti 11 órakor az eskütételre javaslatba hozott vitézi váro­mányosok táborozása alkalmából a Má­tyás király mozgófényképszinházban. ma­tiné keretében bemutatásra’ kerülnek ma­gifar és német híradók, valamint a ,.Csá­kó és kalap“ cimü katonatá-rgyu vígjáték. Az előadás különleges és nemzeti jellegé­re való tekintettel, kívánatos, hagy a vi­tézek családtagjaikkal egyetemben minél nagyobb számmal jelenjenek meg. Az elő­adásra a családtagokon kivüi az ismerő­sök is meghívhat ók. NYUGTÁZÁS. Az utóbbi 24 órában az alábbi szeretet adomány érkezett szerkesztő­ségünkhöz: Az Erdélyi Kölcsönösségen Ala­puló Segély Egylet (Kolozsvár) 200 pengőt adományozott a bombakárosultaknak. A ne- mesíelkü szeretetadományt ezúton nyugtáz­zuk azzal, hogy azt kiadóhivatalunk rendel­tetési helyére juttatta.. Hogy a német ©gyeddl valódi s természetes szövetségesünk., érdoki rokonunk, ez jelenben tagadhatatlan Igazság s cáfolhatatlan tény. Tény­nek s igazságnak pedig nézetre s meggyőződésre s ©zullul érzetre szabá­lyozó hatalommal kell biruia. AZ ÉRDÉI.VI VÁROSOK ÉS KÖZSÉGI K VILLAMOSÍTÁSA. Á m. kir. ipariigyi minisz­ter Csíkszereda. Marosvásárhely és Székely ud- varhely városok, valamint ikostalva, Racka madaras. Bűzöd, Bözödtíjfalu, ('.sik tapolcu. Ki döszentgyörgv, Fenyőd, (lágy, Gyahikuta, lla- vadtó, Kadáes. Kadicsfalva Kápolnáslalva KoronLa, I.övéle Madéfulva, N'agvkcde Nyá- rá ds/ent ben edel;, Nvikómalomfalva, Símén ­falva. Szék elv bet h len futva, Sz.ékelylengyelfal- va, Székel vsz.eiilmihály, Székely szén Imik lós, Székely szén (tamás, Szent ábra hám. Szén t egy há - zasfahi, Szeutgerice, Szentlélek, Sz.övérd, Ti - hód és Ulke községek közigazgatási területén villamosenergia vezetésére a Székelyföldi Vil- lamosinüvek Részvénytársaság budapesti cég­nek engedélyokiratot adott ki. A villamosener­gia vezetésére szolgáló berendezéseket uz ál­lam a villamosmii első iizembehelyezésétől számitott 30 év eltelte után s az ezt (lövető ötévi időszakok bármelyikének végén megvált­hatja. SZENTI IÁROMSAg VASÁRNAPJÁN első ÁldozAs a szent mi hál y­TEMPLOMBAN. A Sae-nt Mihály Dlt-bá- nia felhí vja az elemi iskola második ots&- tályát végzett gyonmekok szülőit, hogy u Viú ros tat érák odó gyermekeiket, aleile első szentáldioaásh02 még nem járulhat­tak, küldjék el előkészítő oktatásoknál a Mátyás király-tói 15. szám alatti katolikus fiúiskolába. Az első áldozás: elődcészitéts pún'1:.kon, május 19-nén délután fél négy órakor kezdődik és SzentháromságvasáJ- in apjáig min dien nap ugyanebben az órá­ban lesznek iav oktatások. l'énYképéMz/tegédei keresek, aki a motor munkákhoz és kiszolgáláshoz is éri .,600 D “ 4«.l_ igéire a kiadóba. P.“ jel- 01732 Apróhirdetés ek Apróhirdetései.- Ufa varankint 1G IBWt. va*- fepabb saedéesel 32 fillér, a legkisebb apróhlr- deíés dij« tíz szóig 1 60 pengő. Csak szom­batra feladott apróhirdetés díja szavankinl 20 lUIér, Állást kereoAk részére szavankint 14 ílliér, vastagabb szedéssel 28 fillér. A ieyob csóbfc aprohircleüs állást kelesüknek tíz szóig 1.40 filler. Csak. szombatra feladott állást ke­resi apróhirdetés ára szavankinl la fillér. Házasság, levelezés rovatba feladott apróhfr­iNGATLAN, HÁZ, TELEK, ÜZLET Belvárosban. Főtértől 25 méter távolságban kétszer négv szoba, összkomfortos, egyemele­tes épület 200.000 pengőért eladó. Gyufagyár- utcában két szoba, konyha és külön egy szob» Ó0.00Ü pengőért. Vasútállomás mellett üzlet, két szoba, konyha, masszív épület 55.000 pen­gőért. Rálcóczt-ut mellett villahely. nagy gyü­mölcsös 14x160 méter. 35.000 pangóért. Ki- sebb-nagyobb házak, házhelyek és gyümöl­csösök jutányosán eladók. Kolozsvártól 10 km-re nagyközség közepén mészárszék, fu- szerüzlet, egy s/oba. konyha. összes mellék­helyiségek é' félholdas gyümölcsöskert 40.000 pengőért eladó. 30.000 pengőért átvehető. 10 ezer pengő bekebelezett tartozás Kizárólagos megbízott Latzinger ingatlanforgalmi iroda. Bartha Miklós-utca 5. Telefon: 17.38. F VEGYES FIGYELEM! Tarlós ondolálás. krémmel, szebb, jobb. tartósabb Baier hölgy fodrásznál, Jókai-utca 5. szám. 01639 SZÉKELY GÉZÁNÉ volt Furuné fehénie- müvarTodámat megnyitottam Női és férfi fe­hérneműt és géplyukazást vállalok Tamás Audrás-utca 24. Rékóczi-negyedben. 01468 KÉPKERETEZ ÉS, üvegezés, olcsón készül Farkasnál, Deák Ferenc-utca iS. Telefon: 35—-48. . f SZOBAFESTÉST, mázolást uidivatu min­tákkal vállal:'Tóth, Szent István-ut 67. te­lefon 42—99. F AD ÁS-VÉTEL VESZEK használt ruhát, fehérneműt, sző­nyeget, mindenféle régiséget. Benedek. Tímár utca 14. F. KÜLÖNLEGESEN szép. uj kombinált szoba, mürostmentes, legjobb kidolgozással el­adó. Megtekinthető Fonciernél, Szentegyház- utca 2., I. emelet, d. u. fél 4 óráig. Gy. 174a GARANTÁLT anyagból készült, finom kivi­telű. diófurniros, kombinált szekrények, röka- miék. asztalok, székek, fotellek, konyabutorok, stb.. jutányos árban eladók. Deák Ferenc-utca 24., müasztalosnál. F. ELADÓ magastermetre katonatiszti egyen­ruha, köpeny, sapkák, kard. derékszíj ís va­donatúj 43-as birgeli csizma.; továbbá egy Ko­dak „Retinette” fényképezőgép és egy finom- szövetü berberi felöltő, alacsony férfire. Kovács Mihály katonaşzabonâl. Deák Ferenc.-utca 20. Gy. 1513 Elsötétítő papir-rolettát 24 óra alatt Részit: Topái Gyula könyv- kötészete, Egyet em-U. 3. Telefon: 31—64. IMMmm fi ni- - T I n - -| 1 __ KOMBINÁLT szobák, hálók, ebédlők, fes­tett, kombinált leányszobák, konyhák és mo­dern gyermekágyak kaphatók Ujváry Károly műbútorasztalosnál, Horthy-ut 29. Műhely; I ■ orthy-ut 34. Telefon: 28—76. F. KERÉKPÁR, kitűnő állapotban eladó. Kos­suth Lajos-utca 2., fodrászüzlet. 775 JÖKARBAN levő, könnyű épitményü, 720-as motors cséplőgépet teljes felszereléssel kere­sek megvételre. Micsinai István, Felsőborgó Gy. 1518 ELADÓ egy uj menyasszonyi ruha, a leg­újabb divat szerint készüli. Cím: Horthy-ut 87. szám. 01736 F1U, vagy nőibakancs, 36. számú, jóállapot­ban, megvételre kerestetik. Mügyantaüzem, Varga-utca 14. Telefob: 35—38. 01724 tketés ktt svcavaakjot 22 fillér, c*k «OHUiaUni feladott hirdetésaéi seavankint S0 fillér. K» teléai költség: Cím a kiadóban és jelige# hír. detéíiek után 30 fillér. Kedvezménye» kt»ir nagyobb kötéseknél. Apróhirdetések előre fi­zetendők. Vidékről bélyegben la t<ekttW- helók. Jeligés hirdetések címét nem tudjak. Jeligés hirdetésre érkezett leveleket 30 aapu uál tovább o«a tartunk. ELADÓ Les leány polgáristakönyv. \ asut-u. 16. szám. 01/36 VENNÉK 3 erős méhcsaládot. Tóth Sámuel, Unió-utca 21. 0173a ELADÓ egy gyermek sportkocsi. Jókai-utca 2. Borbély Pál. 777 EGY kombinált szobaberendezés, egy kom­binált szekrény és apró bútordarabok, minden elfogadható árérrt sürgősen eladók. Bethlen- utca 36. 01737 ELADÓ külföldi férfikerékpár Hunyadi-tér 17., házfelügyelőnél. 03472 ELADÓ egy 4 lámpás „Eimig” gyártmányú, telepes rádió, kifogástalan állapotban. Értekezni Hunvadi-tér 7.. cipészüzlet. 01729 ALXALMAZÁS LATSZER ÉSZTANULÓT felveszek. — Papp Károly, Deák Ferenc-utca 13. 01715 ALKALMAZÁST kaphat könyvelő no) egész vagy félnapra és kereskedelmi iskolai végzettségű gyakornokok felvétetnek. írásbeli ajánlatok a ..Fides" könyvelési irodánál, Ki­rály-utca 10. nyújtandók be. . F. BEJÁRÓNŐT félnapra felvesz Szathmári, Hunyadi-tér 16. 03*81 KERESEK jóiuegjelené-sü, ügyes mindenest . Illa” kozmetika, Mátyás-tér 27.. 1. era. 01733 EGY jómunkás borbélysegédet jó fizetéssel, azonnal felveszek. Takár, Főtér 29. 01727 BORBÉLYSEGÉDET felvesz Nagv Kossuth Lajos-utca 2. szám 775 ÁLLÁST KERES FŐISKOLAI képesítésű. többéves kereske­delmi vonatkozású gyakorlattal rendelkező tisztviselő, nyelvismerettel, vezető állást keres gyárnál, vagy nagyobb iparvállalatnál. Cim a kiadóban. 03447 GIMNÁZIUMI érettségivel és 18 évi irodai gyakorlattal rendelkező magántisztviselő, meg­felelő alkalmazást keres. Ajánlatokat a ki­adóba, „47 éves” jeligére. 01722 PERFEKT rádiómüszerész állást keres. Ajánlatokat fizetés megjelöléssel, Kiss István, Beszterce, Téglagyár-utca 43. 01725 BANKGYAKORLATTAL rendelkező fiatalem­ber elhelyezkedést keres. Válaszokat „Pontos­ság” jeligére kérek. 778 45 ÉVES volt kereskedő és tisztviselő, bár­milyen alkalmazást keres, sürgősen, szerény fizetésért. Szives megkeresést „Kivételezett” jeligére kérek kiadóba, 01725 INGATLAN — LAKAS BÚTOROZOTT szoba kiadó. 2 férfi részére. Tordai 55. 772 KüLÖNBE.TÁRATU szobát központban keres egyedülálló urinő. Cim: Ellenzék könyvesbolt­ban. Gr. SÜRGŐSEN eladó villahely a Hárompüspök- téren, viz, villany, csatorna, 27.000 pengőért. Erzsébet-ut végén családi ház 45.000 pengőért. Az állomáson túl családi ház 35.000 pengőért. Ingatlanközvetítő Mátyás király-tér 19. F. VILLÁBAN szép bútorozott szoba, és gar­zonlakás, fürdőszobahasználattal azonnal ki­adó. Póczy utca 11. 01723 VENNÉK 3 szobás, komfortos házat, külön telken. Közvetítők kizárva. „80.000-ig” jeligére. 01731 A LEZÁRT ÜZLETEK ALKALAMZOTTAI FIZETÉSI IGÉNYEIKET AZ IPARHATÓSÁG­NÁL KELL BEJELENTSÉK. Az I. fokú ipar­hatóság közli a lezárt zsidó üzletek keresztény alkalmazottaival, hogy fizetési igényeiket a kéznél levő bizonyítékokkal együtt az I. fokú iparhatósáp 17. számú szobájában kell bejelen­teniük. NAPIREND 1944 májú* 17. Szierda. A Nup kél 4 óra 21 perckor, nyugwik i9 óra 33 perckor. A Hold kél 2 óra 16 peickor, nyugszik 13 ón* 34 perckor A protestáns naptár s/i-rint J'aMál a rám, kai naptár szerint Pankái liv napja emu Emlékeztető J490 május 17 én választották királlyá II Ulászlói 1370 má jus 17 én szerepelt elős/őr Mátyás király hires fekete serege: a mor*aorwági Iglova mellett szétverik a cseh király sereged Szolgálatos gyógyszertárak Hunyadi Mátyás Mátyás király tér 4. szám Telefon: 24 «0. Apostol, Wesselényi Miklós utca 35. szám Telefon: 17—82. Megváltó Magvar-utca 13. szám. 'IVleíon: 17 07>. h­leni gondviselés. Mussolini ut 42. szám. Tele­fon: 10—65. MÚZEUMOK EGYETEMI ALTALANOS NÖVÉNYTANT INTÉZET (Farkus-u. 1 Közp Egyt.. 1 udvar felöl bejáratj múzeumai Alföldi múzeum, Er­délyi szoba. Tanszer- és Amerikai Alaszkai muzeuuj, nyitva minden hónap első vasárnap ján d e 10—12 óráig (díjmentesen). NÖVÉNYTANI MUZEUM; A Rotanikuv kertben, Majáik-u. 42. Nyitva; 8- 13, iá-íi. Állattani múzeum: mívó u 5 u Nyit­va 9—12 óráig. KIÁLLÍTÁS Műcsarnok: Erdélyi képzőművészek pün­kösdi kiállítása. (Nyitva d. e. 11 -töl ecte 7-ig Rendezi a Méhkas Diák-saövetkezel. KÖNYVTÁRAK EGYETEMI KÖNYVTÁR. Nyitva hétközna pokon délelőtt 8—1-ig és délután 3—8 óráig A népkönyvtár nyitva (vasárnap isi délután 2—9 óráig. IPARMUZEUM KÖNYVTÁRA. Nyitva hét­köznapon d. e. 9—1-ig- Kedd, csütörtök áa szombat délután 5-től fél 8-ig. A kolozsvári Nemzeti Sriüliái heti műsora Május 17-én, szerdán 5 órakor: I. KÉT EM­BER A BÁNYÁBAN. II. ANGALIT ÉS A REMETÉK. Bérletszünet Rendes hely- árak. Május 18-án. csütörtökön délután tél 3-kor: ZSUZSÓ. Rendes helyárak. Május 18-án, csütörtökön 6 órakor: AZ Öl*- Döfj NEM ALSZIK. Bérletszünet. Rendes helyárak. Május 19-én, pénteken 5 órakor: SZÖKTETŐ A SZERÁLYBÓL. Operabérlet 18. szám. Operahelyárak. Május 20-áu, szombaton 5 órakor: ÉN ÉS A KISÜGSÉM. Bérletszünet. Bemutatóhely árak. A bemutatóbérlök helyeit május 18. csütörtök déli 12 óráig tartja renn az elő vételi jegypénztár. / Május 21-én .vasárnap délután fél 3 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Rendes helyárai Május 21-én, vasárnap 6 órasor: ÉN ÉS A KI5ÖCSEM. Bérletszünet. Rendes hely- árak. Május 22-én. bétfön 5 órakor: HÁROM A KIS­LÁNY. A Tizes Szervezet előadása Jegye­ket a pénztár nem árusít. MOZIMŰSOR \RPÁD; KÉSŐ. CORVIN: CSÓKPARÁDÉ. EGYETEM: JÁNOS VITÉZ. ERDÉLY: ZENÉLŐ MALOM. MÁTYÁS: TONELLi RÁKÓCZI- FÉLVÉR. RÁDÍÓMŰSÖR SZERDA, MÁJUS 17. 6 Üzen az otthon. 6.25 Ébresztő. Torna. 6.45 Reggeli zene. 7 Hírek. Közlemények. S Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyel­ven. 8.35 A rádiózenekar műsorából. 10 Hírek 10.10 Hanglemezek. 11.10 Schubert és Schu- mann-dalok. 11.30 Munkásfélóra. 12 Harang­szó. Fohász. Himnusz. Utána Meles Béla-zene- kar. 12.40 Hirek. 13.25 Időjelzés. 13.30 Hon- védeink üzennek. 14 Folyamerők fuvószene- kara. 14.30 Hirek. 14.50 Beszkárt-zeaekar. 15.55 Népszerű filmakadémia. 16.15 Muzsikáló zenei lexikon. 16.45 Időjelzés, hirek. 1/ Üze­net Ildikóhoz. 17.20 Magyar zeneszerzők fél­órája. 17.50 Honvédek műsora. 18.40 5 ilág- politikai kérdések — vélemények. 18.50 Hí­rek. 19 Dolgozó magyarok. 19.10 Walter Gie- seking zongorahangversenye. 20 Erdélyi Jó­zsef-anthológia. 20.20 Operettmuzsika. 21 Gör­betükör. 21.25 Csárdások. 21.40 Hirek. 22.10 Hirek német nyelven. 22.20 Szórakoztató zene, 23.20 Hangszerek — hangulatok. 23.45 Hirek. CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 18 __ S Fohász. Szózat. Reggeli zene. 8.45 Hűek. 9 Szórakoztató zene. 9.30 Egészségügyi Ka­lendárium. 10 Református istentisztelet a Kál- vin-téri templomból. 11 Egyházi ének és szent­beszéd a Jézus Szive templomból. 12.20 Szé­kesfővárosi Zenekar. 13 Az idő sodrában. 13.45 Hirek. 14 ‘Müvészlemezek. 14.25 Német hallgatóinknak. 15 A földművelésügyi minisz­térium rádióelőadássorozata. 15.25 A -falu rossza. 16.45 Hirek. 17.35 Hangképek a ma­gyar-német katonai labdarugómérkőzésről. 17.50 Se szó, se beszéd — muzsika. 18.35 A zsidókérdés Magyarországon. 18.50 Hírek. 18 Magyar nóták. 19.25 Magyar zongoramu­zsika. 19.45 Egy óra Debrecenben. 20.45 Aki mer. az nyer. Részietek Sándor Jenő operett­jéből. 21.40 Hirek, sport- és löversenyeredmé- nyek. 22.10 Hirek német nyelven. 22.20 Hang­képek az országos ökölvivóbajnokság döntő­jéről. 22.40 Tessék választa»i- 23.45 Hirek, ^

Next

/
Thumbnails
Contents