Ellenzék, 1944. május (65. évfolyam, 97-121. szám)

1944-05-27 / 119. szám

Zsidó vagyontárgyakat semmilyen címen sem lehet igényelni Clrel'ett zsidó vagyontárgya* tslkutatása érdekében sor kerülhet házkutatásokra is KOLOZSVÁR, május 27. A zsidó laká­sokban'maradt -ingóságok, továbbá az üz­letek, raktárak leltározását a pénzügy- igazgatóság közegei még a hét elején már megkezdték s a munka javában tart. A leltározott ingóságokat a pénzügy- igazgatóság raktáraiban és a lakhatásra nem alkalmas, egészségtelen zsidó la­kásaikban helyezik el. A leltározás nagy munkát rótt a pénzügyi közegekre, mert a vagyontárgyak szám­bavételét a legnagyobb lelkiismeretesség­gel és apróDókossággal végzik el. A mun­kát Kalith András dr. miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató személyesen is ellenőrzi. A pénzügyágazgatóság minden rendelke­zésre álló munkaerőt felhasznál a mu/nka mielőbbi elvégzéséhez, de ez az eljárás mégis hosszabb időt vesz igénybe. A lakások leltározásával kapcsolatban állandóan molesztálták a pénzügyigazga­tóságot és a liakáshiívatalt a lakások so- ronkivüli leltározásáért és a zsidó vagyon­tárgyak kiigényléséért. Illetékes helyről szerzett információnk szerint a lakások soronkivüli leltározását nem lehet kérni, mert. azt az előre meghatá­rozott tervek szerűit hajtják végre. A vagyontárgyak kiigénylése iránti kéré­seket ugyan a pénzügyigazgatósághoz kell beadni, de a fennáVó rendelkezések értelmében ilyen vagyontárgyakat ki­igényelni semmi szín alatt sem lehet, ezért a beérkező kérések felett nem a penzügyigazgatóság, hanem a pénzügy- miniszter dönt. A leltárba vett vagyontárgyak értékesíté­se fölött még nincs semmi döntés, előre­láthatóan azonban a kormány rövid időn belül e kérdésben is dönt majd. A pénzüg.yigazgotóságnak tudomása van arról, hogy egyesek zsidó vagyontár­gyakat tartanak őrizetben. A pénzügy- igazgatóság már felhívta a közönséget, hogy -a-z őrizetükben lévő vagyontárgya­kat e hó végéig büntetőjogi következmé­nyek terhe alatt jelentsék be. Most újab­ban nyomatékosan figyelmezteti az érde­kelteket. tegyenek eleget a felhívásban előirt kötelezettségüknek, mert esetleg sor kerül a lakásjk ellenőrzésére, sőt házku­tatásokra is. Vifk Józsefe AmíiSí écdeme# Uni... óinílktz'ziínk k&seinUcc Rövidáruk, szalagok, csipkék nagy választékban kaphatók FELSZEGI1VÉ ted- _ . íu '. ■- ■*: Jad& üzletében. Atilla-ut 2., szám, Özv* Napról-napra aggódó figyelemmel es féltő szeretettel figyeljük azokat a híre­ket, amelyek a keleti arcvonalról érkez­nek, ahol a Kábátok előterében hősi küz­delmet vívnak honvédeink a szövetséges német csapatok oldalán a b lsevista vesze­delem ellen. A hadijelentések többször is megemlékeztek arról, hogy ezekből a har­cokból az északerdélyi honvédkötelékek is mtézül kivették a részüket és az ősi ma­gyar hagyományok szellemében bebizonyí­tották katonai erényeiket. A drága ma­gyar vér hullásával váltják meg a jobb jövendőt, amelyért mindannyiunknak a legmesszebbmenő áldozatokat is meg kell hozni, ha a nemzet fennmaradását bizto­sítani akarjuk. Ennek a gigászi küzde­lemnek során a testvéri szeretet és együtt­érzés minden melegségével fordulunk azok felé a családok felé, amelyknek fiai leg­többet áldozták a hazáért: az életüket. Emlékezzünk hőseinkre, akik férfias bá­torsággal, az első arcvonalban szállottak szembe az ellenséggel és életülcet vesztet­ték a gyilkos fegyverek tüzében. Az észak­erdélyi honvéd csapatok hősies küzdelme során sok gyászhirről kaptunk értesítést. Jóbarátdk, kedves ismerősök, fényes jö­vendő előtt álló áldozatkész magyarok, t>L rágzó fiatalságuk teljességében ontották vérüket az ország határainak megvédé­séért. Tudjuk azt, hogy a szeretteik, hoz­zátartozóik fájdalmát és veszteségét nem enyhíthetik a részvét szavai. De érezniük Jcell, hogy az áldozat nem volt hiábavaló, hogy az ország egész közvéleménye a leg- nagyobb^kegyelettel hódol a hősök emlé­kének és legszentebb kötelességének te­kinti, hogy a támasz nélkül maradt hoz­zátartozókról gondoskodjék. Pünkösd ünnepén lehet-e szebb és mél­tóbb emlékezés, mint hősi halottamként imádkozni? Keresztény hitünk szerint a pünkösd a felvii'ágos .id'ás hajnalhasadását, a hősies megszállottságot, az igazság ter­jesztésére való elhatározást és az apostoli küldetés beteljesedését jelenti. Azok, akik a haza védelmében életüket veszítették, éprpen olyan hősei a kereszténységnek, mint az apostolok, akiknek az isteni szik­ra rettenthetetlen bátorságot adott és erőt öntött a szivükbe, hogy szerte e világban hirdethessék a krisztusi szeretet tanait. A ma hőseink azért küzdenek, hogy megvéd­jék a kereszténységet a bolsevizmus rém­ségeivel szemben és lehetővé tegyék olyan jövendő megvalósulását, amelyben elcsen­desül a fegyverek zaja és maradéktalanul érvényesülnek a keresztén hitelvek. Amikor hőseinkre emlékezünk, önma­gunk is lélekvizsgálatot kell tartsunk. Vájjon méltók-e az itthonmaradottak a harctéren küzdő hős honvédekhez? Átér- ! zi-e a magyar társadalom az idők komoly- j ságát és teljesiti-e a belső front azt a kő- j telességét, amelyet a határainkhoz köze­m ~~i ' •TTTionn THrwi 11 w» mi inni mwwiibhiii mhhwüi I ledő háborús veszedelem az ország min­den lak ssától megkíván? Le tudwnke- mondani az egyéni hiúság és az anyagias- ság gyarlóságairól? Elkövettünk-e min­dent, hogy életre hívjuk az egységes ma­gyar nemzetleiket és leomoljanak a vá­laszfalak magyar és magyar között? Tu­dunk-e áldozatokat hozni és lem mdunk-e az egyéni jólét és kényelem csábításairól á nagy nemzeti célok érdekében? Ha önmagunkba szállunk és teljes őszin­teséggel végezzük ezt a lélekvizsgálatot, azt kell felelnünk ezekre a kérdésekre, hogy társadalmunk ma is tele van Idcsi- nyes hibákkal és egész gondolkozásunk­ban újjá kell alakulnunk, ha valóban méltóak akarunk lenni a nagy idők nagy követelményeihez. Most is nagyon sok az egyenetlenség, a titkos vetélkedés és szét- hiizás, amelyek megmételyezik a magyar társadalom lelkét és akadályozzák a ma- radéktala^n épiőmunkát. Sok Jyän fer- desége van ma is a társadalomnak, ame­lyeket gyökeresen ki kell küszöbölnünk, ha azt akarjuk, hogy a belső front áldo­zatkészségét, felelősségvállalását és köte­lességtel jesit&sét a fronton küzdő hőseink példaadása mellé állt hassuk. Pünkösd ünnepén, amik r kegyeletes szívvel emlé­kezünk hőseinkre, egyben magunk is ta­láljuk meg azt az utat, amely a jobb és szebb magyar jövendő hajnalhasadásához vezet. Svédországot még' mindig külpolitikai veszedelmek fenyegetik STOCKHOLM, május 27. (MTI.) A Né­met Távirati Iroda jelenti: Domoe tárca­nélküli miniszter többek között kijelen­tette, hogy megitéléoe szerint Svédorszá­got m£g- mindig külpolitikai vészedéinek fenyegetik, ami a háború végéig igy is marad. A svéd közellátás helyzete ezádő szerint jó, azonban könnyen rosszra for­dulhat, ha- az árubehozatal ilyen vagy olyan ok miatt hosszabb időre elmarad. A minden mást háttérbeszoritó teendő a jövőben is, megőrizni .az egységet annak a feladatnak az érdekében, hogy az. orszá­got távol tartsák a háborútól és a jelen nagy feladatát megoldják. Megíefent az alkalmazottak fizetéses szabadságát módosító rendelet KOLOZSVÁR, május 24. A hivatalos lap egyik legutóbbi száma közli az alkal­mazottak. fizetéses szabadságáról szóló törvény módosításait. Az uj rendéi kéz és szerint a fizetéses szabadságot legkésőbb a szabadságra igénye adó szolgálati év elteltétől számí­tott egy éven belül meg kell adni. Ha a munkaadó a fizetéses szabadságot fontos közérdek sérelme nélkül megadni nem tudja, e határidő elteltével az alkal­mazottnak az illető fizetéses szabadságra vonatkozó igénye megszűnik, a munka­adó azonban tizenöt nap alatt a rendes il­letményen felül köteles az alkalmazottnak a fizetéses szabadság tartamának megfe­lelő időre eső járandóságot is megfizetni. A fizetéses szabadság megadását legfel­jebb két egymást követő évben szabad mellőzni. Figyelmen kívül kell azonban hagyni az olyan évet; amelyben az alkal­mazott mezőgazdasági munka végzésére legalább a fizetéses Szabadságának meg­felelő tartamú szabadságot kapott. Az a hadiüzemi alkalmazott, aki e ren­delet hatálybalépésébe után munkahelyé­ről kellő indok nélkül tevőim a rád, elvesz­ti a mulasztás után. legközelebb esedékes fizetéses szabadságának annyi napjára vonatkozó igényét, ahány munkanapot kellő indok nélkül elmulasztott. Abban a kérdésben, hogy az alkalmazott munka­helyéről kellő indok nélkül maradt-e tá­volt, az Országos Ipari Munkaügyi Fel­ügyelőség, a bányászatban és a kohászat­ban alkalmazottak tekintetében- pedig az illetékes bányakapitányság dönt. Ha az alkalmazottat honvédelmi mun­kára igénybe veszik, az igénybevétel a fizetéses szabadsághoz való igény, vala­mint a fizetéses szabadság legrövidebb tartamának növekedése szempontjából az alkalmazott szolgálati idejének folytonos­ságát nem érin i, hanem úgy kell tekin­teni, mintha a munkaadó személyében változás nem történt volna. Ha az alkalmazottnak honvédelmi mun­kára igénybevételekor a fizetéses szabad­ságra igényt adó szolgálati év már eltelt, de a fizetéses szabadságát még nem kapta, meg, a polgári munkaadó köteles az al­kalmazottnak a fizetéses szabadság tarta­mának megfelelő időre eső járandóságát a szolgálatból távozáskor azonnal megfi­zetni. Ha az alkalmazott a honvédelmi mun­kára történt igénybevétel megszűnésétől számított két hé 'en belül polgári munka­adója szolgálatába tér vissza, a fizetéses szabadsághoz való valamint a fi­zetéses szabadság Legröv debb tartamá­nak növekedése szempontjából az igény­bevétel időpontjáig a polgári munkaadó szolgálatában, valamint a. honvédelmi munkaadónál eltöltött szolgálata idejét a vissza téréitől számitott továbbfolyó szol­gálati idejéhez hozzá kell számítani. Ha az alkalmazottnak a honvédelmi munká­ra történt igénybevétele megszűnésekor a fizetéses szabadságra igény adó szolgá­lati éve már eltelt d.e a fizetése? szabad­ságát még nem kapta meg, a honvédelmi munkaadó köteles az alkalmazottnak a fi­zetéses /szabadság tartamának megfelelő időre eső járandóságát az igénybevétel megszűnésekor azonnal megfizetni. APRÓHIRDETÉST1,K ELCSERÉLNÉM Deák Ferenc-utcai, három szoba, hallos, modern, napos lakásomat, három- szobás, kertes, különálló villával. „Mielőbb’’ jeligére. F. KÖZPONTBAN, kerles házban szép butorozot' szoba kiadó. „Állandó” jeligére. 01799 KIADÓ bútorozott szoba. Bem-utca 4. 0179a EGY vagy kétszemélyes bútorozott szobák kiadók, Rákóczi-ut környékén. Cim a kiadóban. 0180*2 CSINOSAN bútorozott szoba kiadó, kerti- villában. Álmos vezér-utca 3. 01797 Határátlépők n bíróság előtt KOLOZSVÁR, május 27. Ardelean Jánost, bu­karesti szobafestő és felesége kislányukkal, va­lamint sógornőjükkel Ardelean Lászlónéual, aki­nek férje a besszarábiai fronton harcol, május 12-én Pata község közelében engedély nélkül átjöttek Magyarország területére. Kihallgatásuk alkalmával elmondották, hogy vaJmnennyit-n szilágymegyei illetőségűek és szeretnének itt le telepedni. A bécsi döntés Bukarestben 6rte őket, ahol már évek óta tartózkodtak. Mostani ellíi- tározásukra az adott okot, hogy a bukaresti légitámadások alkalmával mindenüket elveszí­tették. Bukarest területét hatósági parancsra el kellett bagyniok, de nem jelöltek ki számukra olyan lakhelyet, ahol mesterségüket folytathat­ták volna, illetve életszükségleteikről gondoskod hatlak volna. A kolozsvári törvényszék vala mennyiüket 16—15 napi fogházra Ítélte. Farkas János katonaköteles román fiatalem­ber 1942 nyarán ment át román területre é- tavaly márciusban jölt vissza. Tiltott határátlé­pésért és honvédelmi vétségért 1 hónapi fogi 4 zat és 1 évi jogvesztést kapott Ugyancsak 1 hónapi fogházat kapott tiltott határa': lépésért Topán Elek kolozsvári iparosse géd, aki 1942-ben ment át a határon és na­pokban tért vissza. Rostás Péter pusztarajtolci cigány 1942 őszén ment át Tordára és több mint 1 évig ott dol­gozott. Közben korcsmái verekedésbe keveredett, amiért előállították a tordai rendőrségen és megvonták tőle a tartózkodási engedélyt, majd néhány hónapi büntetCte kitöltése után áttették a határon. Egyhónapi és 15 napi fogházat ka pott. László magyar király emlékezete Történelmének egyik legsúlyosabb harcái vívja ma a magyarság a bolsevizmus ellen és Lalán legválságosabb korát éri meg törté­nelmének ma, amikor a nemzet fennmara dása és léte forog kockán. Ehhez a küzdel­münkhöz a szépséges magyar mult dicső ha gyományaiból merítünk erőt. És amikor nagyrmulíu hadvezéreink között seregszem­lét tartunk, valamennyi között messze kima­gaslik emlékezetünkben történelmünk legna­gyobb hadvezéri alakja, László, a legnépsze­rűbb magyar király, a magyar seregek régi védszentje. Dicső emlékezetének és fenkölt alakjának felidzésére most alakult meg vitéz Jaross Andor belügyminiszter elnöklete alatt az Or­szágos László Király Emlékbizottság, mely nek társelnökei: vitéz Béldy Alajos és vitéz Mérey László altábornagyok, alelnökei: vité. Benke József tábornok, vitéz Farkass József altábornagy, nemes Pethes' László főispán vitéz Szinay Béla altábornagy és vitéz Vaj taffy Ottó vezérőrnagy; ügyvezető igazgató Széli Sándor főszolgabíró. Az országos emlékbizottság feladátul tűzte ki az 1944 László Király Emlékév megrende­zését és ezzel László király nagy katonai és nemzetpolitikai jelentőségének a nemzet köz­véleménye előtt való ismertté tételét. Célja továbbá László király hagyományos emlék­napját, június 27-et, nemzeti ünneppé nyilvá­níttatni és Szent László magyar király' emlé­két, hatalmas katonai és nemzetpolitikai je­lentőségét. törvényben is megörökíteni. A magyar ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője már régebbzen elrendelte, hogy' az 1944. kiképzési év Szent László em­lékének szenteltessék és hogy' ebben az év­ben a magyar ifjúság a magyar lovagiasság és a magyar fiatalság ősi eszményképének Szent Lászlónak szellemében neveltessék. Eh hez csatlakozik most a magyar honvédség is, amikor a magyar seregek régi védszentjének: Szent Lászlónak napját (junius 27.) katonai pompával szándékozik megünnepelni, vala­mint a magyar társadalom, amely a vidéki városok vezetőinek irányítása mellett a ko moly időkhöz mért egyszerűbb, de mindamet lett impozáns keretek között emlékezik meg majd junius 27-én a magyar történelem eme legragyogóbb csillagáról. ÚJABB KILÉPÉSEK A MAGYAR ELEI PÁRTJÁBÓL. Budapestről jelentik: A Ma­gyar Élet Partjának országos vezetősége ma­gához kéretett egyes képviselőket, akiik vitéz Teleki Mihály grof elnökkel folytatott meg­beszélés alapján kiléptek a Magyar Élet Pártjából. Á képviselők a korábban töróÍte- ken, illetve a kilépetteken kívül a követke­zők: Csorba Sándor. Cselényi Pál. Demel Aladár. Gergelyffy András, vitéz Lukács En­dre. Padínyi-Gulyás Jenő. Popovics Milán, Szakács Pál. vitéz Takách-Tolvay József gróf. Tost László. Thurcsány Imre, Yoziry Al a dar. E kilépést megelőzően Angyal Lász­ló és Kossuth Pál országgyűlési képviselő szintén bejelentette, hogy kilép a Magyar Élet Pártjából. PAPÍRBAN, írószerben, irodai föl- szerelési tárgyakban teljes raktáft alál az „Ellenzék“ könyvesbőltbaa. AJÁNLUNK. TÖMEGELLÁTÁSRA üzemek, köztietek, gazdaságok részére -aziajbadiforgralrmi, szép fehér, giyöngyszemű „C '- rizst. Elkészítve ize, formája ugyanaz, mint a japán vagy a maliiméin rizsé. Kiadóssága annak többszöröse, ötyén kg-.-iXs pa­pi r zsákok ban bruttó per neitó P 8-50 kg.-kérrti AOK-árban. Megrendeli aeik intérendők: MEZŐGAZDASÁGOK ÉRTÉKESÍTŐ ÉS BESZERZŐ URODÁJA Éibdlapest, V., Thtufzd-iirtíca 5, a. Sürgöny: MÉB1RŐ Bl DA PEST.

Next

/
Thumbnails
Contents