Ellenzék, 1944. május (65. évfolyam, 97-121. szám)
1944-05-02 / 98. szám
„ 1 9 4 4 ni á j ii s 2. ELLENZÉK SPORT Csodálatos a Kolozsvári AC idei szereplése — állapítják: meg egyöntetűen a fővárosi lapok KOLOZSVÁR. A fővárosi sport- és napi lapok nagy cikkekben számolnak be a KAC—NAC nsngadó mérkőzésről. Az egyik sportláp a rangadó napján a következőket irta a mérkőzésről: ,,Ilyenre sem volt még példa \a magyar labdarúgásban: a vidék két kitűnő csiapata viv rangadót ráz NB I. első és második helyéért. A régebbi időben a vidék mindig háttérbe szorult a fővárosi labdarúgással szemben és ha időnkint. egyik-másik vidéki csapat fel is tűnt a fővárosiak küzdelmében, a bajnokság végső kimenetelénél mindig alulmaradtak. Számtalanszor hangoztattak, hogy a magyar labdarúgás igazi utánpótlását vidéknek kell majd szállítania és hogy elérkezik egyszer az az idő, amikor a vidék egyenrangú ellenfélként jelentkezik majd és a fővárosiaknak ugyancsak igyekezniük kell, hogy ebben a nagy vetélkedésben alul ne maradjanak. Lehet, hogy a bajnokság végén a második h(ev- lyet esetleg nem a KAC csapnia foglalja majd el, ez azonban nem vonhat le a mai nap nagyszerűségéből semmit sem. A vidék ezzel a mici rangadóval bebizonyította, h':gy legalább is elérte a főváros labdarúgását“ A KAC-ról a következőket írja: Csodálatos számba megy a kolozsvári csapat kitűnő szereplése ebben a bajnokságban. Mindenki tudja, hogy néhány hónappal ezelőtt még senki nem vette őket komolyan és kézlegyintéssel intézték el a sorsukat. Kezdetiben, amikor egyik szép eredményt a másik* után érték el; senki sem tulajdonított ennek komolyságot. Különösen nem a fővárosban. A kolozsváriak nem hangoskodtak, hanem szépen, szorgalmasain gyűjtögették ia pontokat. Ma már mindenki ámuldozik, hogyan kerül- fhV és hogyan maradhattak 24 bajnoki forduló után is a második helyen. A jelenlegi KAC-ot nem lehet egy alapon említeni az egy évvel ezelőtti kis vidéki csapattal. Akkor a játékosai félénken, gyámoltalanul mozogtak a pályáin. Ma ennek már nyomin sincs. Ópata edző fiai ma tele önbizalommal lépnek a pályára és élvezet látni 90 percen át lankadatlanul folytatott hihetetlen lelkes játékukat. Nemcsak otthonukban, hanem idegenben is, lelkes közönségüktől távol is, csodálatos tűzzel és bámulatos kitartással harcoltok. . A kolozsvári csrpat játékán nagyon látszik, hegy elméletileg nagyon iskolázott. Tudja a feladatát mindig, ismeri ellenfele gyengéjét és igyekszik is ahhoz alkalmazkodni. A rangadó mérkőzés utáni számban a fővárosi sportláp a következő bírálatot irta: ,,A mérkőzésen nem volt szép játék. Amint ilyenkor lenni szokott, a nagy küzdelem a játék szépségének a rovására ment. Az iram. igen nagy volt és ez a két csapat kitűnő erőnlétét dicséri. A kolozsváriak — noha győztes góljukat 11-esből érték el — a győzelmet teljes mértékben megérdemelték, mert védelmük végig kitünően állta a rohamokat, de csatársoruk is megállta helyét. A nagyváradi csapat mélyen szokott formája alatt játszott. Az első félóra még egyenlő erők küzdelmét mutatta, de azután felnyomult a KAC és megszerezte a félidő egyetlen gólját. A kolozsvári csapat, mely mindvégig gyorsabb és lelkesebb volt, megérdemelten győzött a bajnokjelölt nagyváradi csapattal szemben.“ MEGKEZDŐDTEK A KOSÁRLABDA- BAJNOKSÁGOK. Hétfőn délután kezdődtek ünnepélyes külsőségek között az 1944. évi főiskolai kosárlabda bajnoki mérkőzések a Nemzeti Sportcsarnokban. Eredmények: Férfimérkőzés: MAFC—BEAC 44:33 (16:14). Női mérkőzés: TFSE—KEAC 49:4 (24:2). A lelkes kolozsvári hölgyek még nem tudtak egyenrangú ellenfelei lenni az országos bajnokságban is vezető TFSE-nek. Kosárdobók: Német Andrea 14, Rohonczi. 12, Tóth 10, Német Irma 7, Kiri, Csikez, Szabados 2—2, illetve Góhl és Mohos 2—2. Férfimérkőzés: TFSE—KEAC 51:18 (29:8). A KEAC nem tudta kétségessé tenni a TFSE győzelmét. Kosárdobók: Szomor 16, Czéh 16, Kelemen 9. Verbényi 6, Kőszegi, Ilyés 2—2, illetve Has 9, Kovács 5, Selmeczi és Béres 2—2. A bajnoki versenyt kedden folytatják. Meg nem érdemelt vereséget szenvedtek a fővárosban NB II-ős csapataink KOLOZSVÁR. A két kolozsvári NB II-ős csapat, a KEAC és a Bástya, vasárnap BudappS'Äen szerepelt a Kábel, illetve a Bethlen Gábor csapata ellen és óriási bit Is zer encsé vei játszva, meg nem érdemelt vereséget szenvedtek. A KEAC 3:2 arányban kapott ki a Kábel csapatától. Az első félidőben Jeszenszky pompás góljával az egyetemiek vezettek, de szünet után a Kábel kiegyenlítő gólja után, 11-esből a fővárosiak vezetéshez is jutottak. Jeszenszky a KEAC-nak újra misigszerez- te az egyenlítő gólt és máir-már úgy látszott, hogy döntetlen marad az eredmény, amikor a befejezés előtt négy perccel a Kábel megszerezte a győztes gólt. A Bástya hasonlóképpen szenvedje el 2:1-es vereségét. Szünet után a BGSE szerezte meg a vezetést, melyet Both egyenlített ki. A 32-ik percben egy tul- Szigoruan megi élt 11-esből érte el a fővárosi csapat a .győzies gólját. A bőrgyári csapat nem é"demelte mi-ig e vereséget, mivel a mérkőzés nagyrészében fölényben volt. Mé? a fővárosi lapok is elismerik, hogy a Bástya jobb volt és a döntetlen eredmény reálisabb lett volna. Nagy sikerrel szerepeltek a K. MÁV birkózói az NMKTE országos bajnokságain KOLOZSVÁR. Marosvásárhelyen taz NMKTE vasárnap rendészié országos ifjúsági birkózóversenyéit, melyen az ország legjobbjai is resztvettek. A versenyen a Kolozsvári MÁV birkózói igen nagy sikert értek el. Négy első helyet, két második és egy harmadik helyezést értek el. A könnyüsulyban Tóth Ferenc, a váltó- súlyban Zsolncy József, a félnehézsuly- ban Varga Balázs, mig a nehézsúlyban And'acs Zsigmond végzett első helyen. A légS'uíyb.1n B. Kiss Lajos a harmadik, pehelysúlyban Virág Levente a második, mig a könnyüsulyban Fazekas Sándor ugyancsak n második helyen végzett. Minden egyes súlycsoportban óriási küzdelmek voltak az elsőbbségért és ezért mieglepetésszámba megy a kolozsvári vasutas birkózók sikeres szereplése, melyben nagy része van Hnmiada József szakosztályvezetőnek is. VÉGRE a huszonötödik forduló' után felfedezték Kolozsvárt és a KAC-ot a fővárosi sportlapok. Most hatalmas cikkekben foglalkoznak a KAC legutóbbi teljesítményeivel és bűnbánóan bevallják, hogy bizony, sok esetben kézlegyintéssel intézték el a KAC sorozatos' győzelmeit, amely most megérdemelten, győzte le a ! BSBiäasgiäKEaa Morva féle fém- és gépipari szakküayvek: Az összes gőzgépek. Vezérimüvek, síi ri tők (kondenzátorok), gőzturbinák kérdés és feleletben Í21 ábrával P 9.— Az összes gőzkazánok. Nélkülözhetetlent tankönyv bármilyen kazánfűtői vizsgára készülőnek. Kérdés és feleletben, 109 ábrával P. 12.— Lokemcbil gőzkazánok és gőzgé» pék- Magánjáról;, uthengerlők, gőzekék stb., 92. ábrával P 8.— Villamos motorok szerkezete, működése, kapcsolása és kezelése, 36 ábrával P 7.40 Akkumulátorok — transzformátorok készítése, szerelése, kezelése, javítása. Villanyvezetékek, a.zok szerelésié és szigetelése, 22 ábrával P 3.70 'Dinamók szerkezete, szerelése, kezelése és javítása. Magasfeszültségű áramok ismertetésié. Útmutató a kis- dimaim.ók készítéséhez P 7-— Amit a fémekről tudni kell. Az összes fémek ismertetése adataikkal P 2— Áz összes fémek színezése áram nélkül (savakkal). Fémek tisztítása, rozsdától való megóvása, rézkarc P 2.50 Csavarmenet-táblázat az, összes rendszerekben P 2 __Kaphatók az bajnokságban fölényesen vezető vára- diakat. Jól emlékszünk arm, hogy Opata. edző bemutatkozá,sakor szerényen a következőket mondotta: Varázsló nem vagyok, csodát nem csinálhatok... Pedig mégis csodát müveit. És ezt nem mi, hanem a fővárosi lapok állapítják meg, amelyeknek eigyrésze fanyalogva ir a vasárnapi győzelemről és siet megjegyezni, hogy azt 11-essel érte el a KAC,' Mindegy. Napirenden vagyunk, legalább is egyelőre. Hatalmas cikkek és nyilatkozatok jelennek meg a csapatról, játékosokról, doktori értekezésnek beillő végtelenül finom és akadémilkj .3 magasságokban szárnyaló tanulmányok. És mégis ezekben van a legnagyolTb v\e>szély, mert embernek és emberiségnek nincsen nagyobb kerékkötője, mint az önmagával való megelégedés vagy a szépen hangzó dicséretekbe való belenyugvás. Fiatalok, tapasztalatlanok vagyunk, igen sok tekintetben elmaradottak a bajnokságban vezetőállást betöltő nagy csapatok hatalmas tudásától. Az elismerésre rászolgáltunk: vezetőitől a labdarugóig, szurkolótól az edzőig, mindenki megdolgozott érte. De ezzel még korántsem fejeződött be a KAC felfelé ívelő pályája: a második hely kérdése még mindig nyílt és semmi sem volna szomorúbb most, mint az előre megadott bizalomnak, meg nem felelni. Minden erő megfeszítésére szükség van, mert ebben a küzdelemben nem egyedül áll a KAC. Dongó, léptekkel friss erővel és fiatalos lendülettel vonul mögötte a tiszta, kemény és férfias vidéki labdarúgás. AZ EGYIK fővárosi sportláp „A hé: tizenegyét“ a következőképpen állította össze: Tóth — Olajkár I., Szalay — Zalai, Oiiajkáir II., Dudás — Farkas (KAC), Kovács IV (KAC), Komlód!, Puskás, Turbé- ki. A. tartalékcsapat balhátvéd posztjára bekerült a kolozsvári Vass Mózes is. A dicséretet érdemeltek között van a KAC- ból Páll és Füstös. VASÁRNAP, május 7-én c kolozsvári atlétikai kerület III-ad és IV-ed osztályú atlétikai versenyt rendez- a következő számokban: 100, 400, 800, 1500, 3000 m síkfutás, 110 m gátfutás, magas, távol és rúdugrás, sulv, diszkosz és kalapácsdobás. AZ NB II. KELETI CSOPORTJÁBAN SzAC 6:2 (3:1) arányban győzői t a BV- SC ellen, mig a marosvásárhelyi MSE— SzMÁV rangadó mérkőzés 2:2 (2:1) arányban eldöntetlenül végződött. A MAGYAR ORSZÁGOS ASZTALI TENISZ SZÖVETSÉG vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését, melyen újra egyhangúlag Bánkuti László dr.-t választották meg ügyvezető elnökké. KÖZGAZDASÁ3 Tegrirsap»® 358 zsidó üzletet 3427 zsidó adott be vagyonbevallási Kolozsváron Az #« fokú iparhatósághoz sürgősen be keil adni az üzleti leltárokat és kulcsokat KOLOZSVÁR, május 2. A zsidó üzletek zár alá vétele és leltározása Kolozsváron tegnap véglet ért. A zár alá vé ellel és leltározással megbízott kolozsvári I. fokú iparhatóság e nagy munkát alapos körültekintéssel és gyorsasággal végezte el. Segítette az iparhatóságot ebben a munkájában .a- városi adóhivatal tisztviselői kara és a derék leventék* akik a legnagyobb tárgyilagossággal, komolysággal és buzgalommal végezték i?J a reájuk b-iző.tt nemzeti vagyonmentő feladatot. Az üzletek zárlata egy nap alatt megtörtént, az árukészletek leltározás^' azonban, melyet ellenőrzés melleit maguknak a tulajdonosoknak kellett eszközölniük, természetszerűleg nehezebben ment és több napot vett igénybe. Az előzetes számításoktól eltérően Kolozsváron a zsidó üüe'ek száma kevesiabb volt, mint gondolták.* Mindössze 358 üzletet zártaik be és leltároztak. Bár nincs kizárva, hogy néhány kisebb és udvari helyiségben lévő üzlet kimaradt az összeírásból, de ezeknek a száma alig pár lehet és az általános ellenőrzés során rövidesen ezekre is sor kerül. Miután eddig nem minden zsidó üzlet tulajdonosié jelentkezett az ipái ríhat óságnál a leltárral és kulcsokkal, az iparhatóság felhívja mindazokat a zsidó kereskedőket, íjkik a kötelezettségüknek nem. tettek eleget, hogy a legrövidebb idő alatt, jelentkezzenek az I. fokú iparhatóság 10. sz. szobájában. A kolozsvári pénzügy-igazgatóság is lezárta tegm ip a zsidók tulajdonában levő vagyonok bejelentésének átvételét. Tegnap déli 12 óráig Kolozsváron 3427 zsidó adott be vagyonbevallási. Ezek közül 2827 az ik: irtó hivatalba adta be, 600 bevallás pedig postán érkezett. E bevallásoknak egyrésze még nincs feldolgozva, egy pár nap alatt feldolgozás megtörténik s az eredményről a pénzügy igazgat óság jelentést tesz a kormánynak. A zárolt zsidó üzletek ár r uh ázás a tekintetében még semmi intézkedés • nem történt, ámde ez nem akadályozz;", meg a szakértelem nélkül törtetők!"! és könyök- harcosok'#, hogy ne ostromolják továbbra is o hatóságokat. Csakhogy most már minden hiába. A zsidó üzleteket azok kapják, majd meg', akiknek háborús érdemeik vannak, akik keresetre rá vannak szorulva s főképp olyanok, akik az üzlethez értenek is. Kulturház létesítését határozta el 3 Kolozsvári Gazdasági Egyesület igazgató választmánya ELLENZÉK" könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidéki megrendeléseket utánvéttel i? tgoiiin a 1 el i nt-ézü nk. KOLOZSVÁR, május 2. A kolozsvári kisgazdák egyetlen átfogó érdekképviseletének, a Kolozsvári Gazdasági Egyletnek igazgatóválas:í mánya Török Bálint elnöklete alatt az egyesület Honvéd-utcai székhazában vasárnap délelőtt rendkívül érdekes ülést tartott. Az ülésen Török Bálint elnök ismertette a terménybeszol- gáiliratási rendelettel kapcsolatos rendelkezéseket és bejelentette, hogy ez évben már a gazdák elsőrendű szükségleti cikkeiket rögzített árak mellett kapják m.aj[d meg. Legfontosabb tárgya volt a választmánynak a kulturház vásárlásának ügyi;; Az elnök javaslatára a választmány elhatározta, hegy a május 7-én tartandó közgyűlésnek javasolja, hogy: 1. az egylet minden tagja saját tulajdonát képező minden hold terület után 20 pengő hozzájárulási dijat fizet ö-rökadománykénií a kulturház céljaira, ez. az összeg szeptember 1-én fizetendő bp, aláíráskor pedig a jegyzett összeg 26 százaléka; 2. megkeresi az összes társ- és ro-konegyesü-leteket, hogy tagjai között hasonló felhívásé bocsássanak ki; 3. felhívja ama tagjait, akik ingatlan felett nem rendelkeznek, hogy teherbiróké-pességük arányáb ar .járuljanak hozzá' a kulturház vételárához. Javasolta végül a választmány, hatalmazzi;. fel a közgyűlés az elnökséget, hogy ameny- nyiben önkéntes felajánlásokból az ingatlan teljes vételára nem folynia be, a különbözeti összeget köles önképpen vegye fel. • Az elnökség ezután beszámolt a gazdákat érdeklő időszerű ügyekről, megszervezte területenként a bajtársi szolgálatot, lépéseket tett .az eddig me.gszántatlan területek megmunkálása érdekében, s felhívja tagjait, hogy az elmaradt szántások elvégez etése érdekében a megmunkálat- lan területeket területenként jelentse be. A választmányi ülés ezenkívül még több. a gazdák:t érdeklő fontoss kérdést vitatott meg. Négyhónapi fogházra Ítélték az ál-vöröskereszies ápolónőt KOLOZSVÁR, május 2. Fekete Erzsébet takarítónő. aki nemrég szabadult az ügyészségi fogházból, kéthónapi fogházbüntetése után fel kereste a városban volt rabtársai ismerőseit, hozzátartozóit és élelmiszereket, meg ruhane- müekct kért a számukra, amelyeket termesze tesen nem adott át az illetőknek. Több kolozs vári iparosasszonyt károsított meg ezen az uion. Volt rabtársainak fílénessi Juliénak és (Jubacs Katának semmit sem adott át az ősz szegyüjtötl holmikból. Ezeken kívül még más bűncselekményeket is elkövetett Fekete Erzsébet, aki vöröskeresztes ápolónőnek mondotta magát, többek k'özött lakást bérelt Simonka Pál, Bocskai-utcai asztalosnál és a szállást azzal hálálta meg hogy ellopta lakásadója élelmiszer jegyeit. A törvényszék egyes biintetöbirá.ja sikkasztás, lopás és csalásért jogerősen 4 hónapi fogházra ítélte Fekete Erzsébetéi