Ellenzék, 1944. április (65. évfolyam, 74-96. szám)
1944-04-28 / 95. szám
Zaidó nem vehet és nem tartha lőfegyvert és robh«mó«nyaget nem tarthat A kormánv •'> legutóbbi luiniszUsrlanác.son rehdeletet tagadott cl, amely a zsidókat. . 1^ jbyyvcr, lőszer, robbanó anyag és robbanó szer vásárlásában és tartásában korlátozz». ^ rendelet szeriül zsidók lőfegyver, lőszer, rét bánó anyag és robbanó szói vasurlasaru és tartására engedélyt nem kaphatnak és a már kiadott ilyen engedélyek a remidet megjelenése nauján hatályukat vesztik. Kötelesek a /sebt* a birtokukban levő lőfegyvert. h.szert rul bánó anyagot, valamint az. ezek vásárlására é* tartására vonatkozó engedély iratokat a n ode let megjelenését kővető nyolc napon belül » lakóhelyük szerint illetékes rendőrhatóságnál beszolgáltatni. (M'íl) A Wilhelmstrasse Svédország magatartásáról Apróhirdetések Berlinből jelenti az VÍTI. Mint illetéke'» helyről közük: A Wilhelinsirassen csütörtökön az angol—amerikaiaknak a semleges államokra gyakorolt fokozott politikai és gazdasági nyomásával kapcsolatban egy kérdésre válaszolva kije len tették, a svéd kormány eddig nem adta jelét annak. hogy engedi magát Hleriltelni semlegesség! politikájától vagy világos jogszerű álláspontjától. Seinuii j < 1 sem mutál arra mondják végül —, hogy Svédország engedne az angol—amerikai diplomáciai erőszak ovo másának. A hadiüzemi munkások példás magatartása a légitámadások alkalmával BUDAPEST április 28. (MTI) -Az ellenséges légi terrortámadások alkalmával büszke öntudattal számolunk be arról, hogy a magyar hadiüzem.: munkásság önfeláldozó bátorsággal, hősiességgel telje- sí te*."te kötelességéi. Méltó maradt önmagához, méltó volt minden tekintetben harctéren küz-dő katona testvégeihez, Felbecsülhetetlen értékek**!- mentett meg a nemzet- számára. Mint értesülünk, a* honvédelmi miniszter rendeletileg emlékezett meg 0 hadiüzemek munkásságának minden dicséretet megérdemlő kiváló magatartásáról. E rendeletében gondoskodott arról is, hegy az anyagi károkat szenvedett, vagy olyan munkások, akik szeretteiket vesztették el, megfelelő szabadságot kapjanak és segítségben részesüljenek. A munkásság legnagyobb része máris lelkesen vészt vet! a termelés sorsdöntő munkájában. Az illetékes hatóságok azonban nyomatékos -n felhívják ■.z kát a hack üzemi munkásokat, akik eddig közlekedési nehézségek, vagy anratt. hogy családjukat vidéken helyezték el, vagy bármely egyéb okból munkahelyükről távolmaradtok, hogy munkahelyükön azonnal jelentkezzenek és kapcsolódjanak be a fermeiő munkába. Azok ellen, akik munkahelyükön hfl ad ék alanul nem jelentkeznének, az illetékes hatóságok az eljárást megindítják. A magyar nemzet büszkeséggé” tekint a munkc katonáira. A légitámadások fájdalmas csapásokat mérhet ek ránk, de erőnk tudatára is rájöttünk. Ezen a földön uj Gábor Áronok lesznek, akik vitéz, katonáinkat hozzásegítik i végső győzelemhez. Ujabh légitámadás Vári* ellen Parisból jelenti a Német Távirati iroda: Az április 27-re >irradó éjszaka angol - -amerikai bombázók Paris délkeleti városrészét támad ták, ,A francia hírszolgálati iroda jelenti, hogy eddig 70 halottat ástak ki a romok alól. Az eltakarító és mentési munkálatokat megnehezíti. hoev közben időzített bombák robbannak. Számítani leltet arra. hogy az áldozatok száma még jelentékenyen emelkedni íog. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda értesülése szerint a csütörtökre virradó éjszaka nehéz német hareikötelékek támadták ismét jó eredménnyel a délnyugatangliai partok kikötőiben, különösen Portsmouthban gyülekezett hajókat. Istentiszteletre egybegyüli lakosságot bombáztak az angolszászok SZALONT KI, április 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A görög—albán határterületen fekvő Fitn-i-p faluban a templomba istentisztele*rte egyjegyűit lakosságot az sngo!—amerikai repülök tűzfegyverrel támadták. Sok súlyosan sebesült belehalt sérülésé be. • öbbnek állapota életveszélyes. Az ujiéíandí romi^ztarsínők is riszivssz a brit minisztertanácsom SZÓFIA, április 28. (IMTI) Sízöfiában jelenleg a sioamat-ois bombatá- madásolv által terem tett körülményeik közlőtt csak két napilap, a Zona iés aiz Utro jelenik meg. A többi lap részben vl-diékne költözött és ott jelenik meg. Az újságok ctldalteirjodielime a fennálló rendelkezések és mtiszaiti okok folytán a két oldalt nem haladja meg. Svédországot támadja ax amerikai sajtó AMSZTERDAM, április 28. (MTI) A Német Táviilaf-i Iroda közli: A brit h hr .szolgál ait neAvyoríki jelentése szie1- rint a Washington Post csütörtöki száma a németországi svéd kivitellel foglalkozva többek között ezeket írja: Ideje, hogy az Egyesült ÁllaLOPÄSLS.T HÁROM HÓNAPOT KAPOTT A HÁZTARTÁSI ALKALMAZOTT. Ö zv. Csányi Laczi Istvánná Kálvá- ria-uţ 15. szám alatt lakó háztartás alkalmazott műk év nyarán Szabó Farkas Mussoluű- ut 14. szám alatti lakodnál volt cseléd. Augusztus folyamin 1 eltörte az, egyik szekrényt és ellopott 320 pengő készpénzt. Később kisebb értékű befőtt ecu végokét lopott. A törvényszék egyes büntetőbirája háromhónapi icgházia yteke. a vádlottat, de az enyhítő körülmények figyelembevételével a bűntettes végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. MÁJUS 1. MUNKASZÜNETI NAP BULGÁRIÁBAN. Szófiából ieíentik: A bolgár minisztertanács májas r-ét munkaszünet napjának nyilvánította. Azok a munkások, akik nem dolgoznak, megkapják rendes bérüket, akik pedig foglalkozásuk miatt ezen a napon is kénytelenek dolgozni, 1kétezeré; fizetésben részesülnek. (MTI mok megl eh et ő sért errőisiaakiotsan járjon el ^Svédországgá]. Béke éveiben az arany középút komoly előnyökkel járhat, háborús időben azonban minden bizonnyal rendkívül veszélyes útnak bizonyul. HALÁLRA ÍTÉLTÉK A BETÖRŐ CIGÁNYT. Szatmárnémetiből jelentik: Szatmárnémetiben fekikaszoották Miilak István nagy károlyi cigányt, akit elsötétítés alatt elkövetett sorozatos betörésért ítéltek halálra KORLÁTOZTÁK SZÓFIÁBAN A GÉPKOCSIFORGALMAT. Szófiából jelentik: Az _ utcai gyalogosforgalom esti rendőri zárórája után most a bolgár kormány újabb rendeletben szabályozta a gépkocsiforgalmat. Szófiában és a külvárosok területén 20 órától reggel 5-Lg tilos a gépkocsiforgalom. (MTI) MOZIMŰSOR ÁRPÁD: A BŰNÖS NŐ. CORVIN: ILYEN A FELESÉGEM. ERDÉLY: VÉGZET. EGYETEM: PUSZTAI KIRÁLYKISASZ- SZONY. MÁTYÁS: FELESÉG. RÁKÓCZI; VARIETÉ CSILLAGA. AproUJrdelócej. ltja axavaahiot 10 lütfr, rna. f.Ubb sw<JÍ*3«l 32 HÜéx. - W*«* «**<**órtto díj* tíz axólg I W fr-ngő batra leJudoíi apróhlrdetc» dtp **avau*lat ou fiHér Aitá*t keueeőh lérsuÁne i rft* «uiklat 14 füléi va*t'iAí*»í'b 2ti tUUu. A irgo .jkéhb -prónlrttHtéc iUtnt kerülőknek U* *l0,K 1.4(1 íilitéj Cwik azombaUa feladott i»vi«sŐ apróbb detóa Ura a/.avanlrixit »B *“lArleveíaaca /ovatbu leladott apróUlrV L Ü Y o a ELVESZETT egy barna krokodilláika, fontos iratokkal Kepes Imrém'- és Zsuzsika. Rótt« llugóné névre, vulamint kulcscsomó, szemüveg Becsületes megtalálói kérem Deák I erenc-utca 49. szám, Hl emeletre elhozni, ahol magas ju falómban részesül. 1)1501 V \ E,VA1V.APOS Kolozsvár-ulvonalon elveszett 2 darab szarvasmarha. Combján és lapockáján romai szútn, oldalán K. betű be nyírva. Megtaláló magas jutalom ellenéin értesítsen. Tóth Árpád, Kolozsvár. Dávid Ferenc utca 15. Telefon: 27-—35. Gy. 1475 JÖMENETKLÜ helybeli szálloda és üzlet, betegség folytán azonnal átadó. Átvételhez 20 25 ezer pengő szükséges Ajánlatokat „Központi fekvés” jeligére. 705 JEGYKEZELŐI felvételre lehet jelentkezni minden nap 8 és 1 óra között, honvéd-utca 1..7. szám alait i.in'• • fizetés :80, 186 és 20? pengő. melybe nincs beleszámítva az esetleges túlórázás. .Magasabb fizetési oszláhba vaíc jutása saját szorgalmától függ. Gy ) ADÁS-VÉTEL MODERN, koinbinátl röknmié, egy kombinált szekrény eladó, magánlakásból. Mikes 25.. hátul. 01527 KÜLÖNLEGESEN szép. uj kombinált szoba, mürosrnientes, legtöbb kidolgozással eladó. Megtekinthető Fonciemél, Szentegyház- utca 2., I. emelet, d. u. fél 4 óráig. Gy. 1742 ÜZEMKÉPES, Triumph motorkerékpár eladó. Szentlélek-utca 21. G. 273 ELADÓ egy dupla ágyteritő, rózsaszín betéttel. Berek-utca 13. szám. jobbra, ajtó 2. 01540 DIÓI'I RNIROS hálók, kombinált szekré- i evek, rádióasztal, festett. kombinált szoba, i konyhabútor, használt szekrények és ágyak, jutányos áron eladók. Kossuth Lajos-u. 32. F. EL \DÖ egy férfi kerékpár, jó gumikkal Honvéd-utca 04., asztalosmühely. 01565 MODERN, diólurniros szekrény, toalett, róka mié, Schöber ágy, lotell és rádióasztal el adó. Boldog-utca 15., ajtó 4. 7J.7 ERKÉLYRE való virágos ládát veszek. — Timkó. Kossuth Lajos-utca 4—0. 7(8 NŐI biciklit vennék. Telefon: 10—25. 01567 KEVESET használt szörmebélés, valódi görény szőrméből, jutányos áron eladó. Megtekinthető Jós/.ay László sziiesmester. Szentegv- ház-ntca 8. 01569 SÜLLYESZTÉS varrógép, kitűnő állapotban eladó, lengyel bőrdíszműves. Délelőtt. Szent- egyház utca 7. 01570 alkalmazás MANIKŰRÖS kisasszonyt azonnal felveszek. Arkosv nöifodrászata. Egyetem-utca 3. 7 ni TISZ f\ ISELÖNÖT keresek. Cim a kiadóban. 01543 MINDENES bejárónőt koszttal keres május l ére uricsalád. Szentegyház-utca 28.. ajtó 2. 01558 HEGESZTENI jól tudó lakatos- vagy bádo- gossegédet azonnalra felveszek. Deák Ferenc- utca 24. 01560 Oetéis ára «MivoukJtnt TV ftJIAi, ow) mAoatnu*1 feladott ühűrkámati nr/ivuuilUjI M flllAy X *• Clxu a kU-dóban r.t JeJi\ré» bU ŰrUxvrk utóü tO ttllén k.toi nagyobb Api óul« detest e 4r» tk aetríimi&ú Vidékről bótyngbari U hetők. Jelígfr* titívli-téw^-k dairt wmu tud)u> iefigb, hbdctéare érkrut'A IcvHekel Ót fiúit [ tovább n-au tartunk. KEFEKÖTÖ, fésümunkások és erőskezG. ügyes ujunkásnök felvétetnek Donátb ut 82 -/ ’ 20 ÁLLÁST KERLS ÁPRILIS 28 Péntek SZÍNHÁZ - MOZI * RÁDIÓ A Nap kél 4 őrá 48 perckor, nyugszik 19 óra 08 perckor. A Hold kél 9 óra 06 perckor, nyugszik 0 óra 07 perckor. A protestáns naptár szerint Róza, a róm. kát. naptár szerint Péter vt., az ujgörög naptár szerint Szozipater napja v.na Emlékeztető 1794-ben e napon született Tordán Jósika Miklós báró regényíró. Társadalmi események Délután 6 órakor az Életbuvárok Körének tudományos ülése az egyetem Högyes-épületé- nek tantermében. (Kert-utca 6.) Szolgálatos gyógyszertárak Szent György, Mátyás király-tér 28. Telefon; 32—32. — őrangyal, Hitler- tér 1. Telefon 31—75. — Remény, Horthy Miklós-st ®0. Telefon: 26—99. — Diana, Jókai-utca 23. Telefon: 21—51. ÜL MÚZEUMOK EGYETEMI ÁLTALÁNOS NÖVÉNYTANI INTÉZET (Farkas-u. 1., Közp. Egyt., 1. udvar felől bejárat) múzeumai: Alföldi mazeum, Er délyi szoba, Tanszer- és Ameríkai-Alaszkai- muzeum, nyitva minden hónap első vasárnapján d. e. 10—12 óráig (díjmentesen). NÖVÉNYTANI MUZEUM: A Botanikus- kertben, Majális-u. 42. Nyitva- 8- .13, 15—19. ÁLLATTANI MUZEUM:'Mikó-u. 5. sz. Nyitva 9—12 óráig. ERDÉLYI MUZEUM őskori, a római, Képvándorlási, iparművészeti és müvészettárai, Renaissance kő emlék tan Bástya-utca 1 Nyitva 9—13 óráig. NEMET nő bejárna gyermekekhez vagy ház. i.o/ elhelyezkedne. ( lm a kiadóban. 01660 ANYAHELYET7 ESNEK, betegápolónőnek a háztartás minden ágában, dirtafőzést is vállalná, birtokon vagy falun családtagként, menekült nő. f.im: Szoukup, Szentmáté, Szóin ok- Dobokamegye. 01563 INTELLIGENS, középkorú nő állást keres gyermekhez vagy uriházba, házvezetőnőnek. Cim a kiadóban. 01542 NYUGDÍJAS főraktárnok, a szállítmányozási szolgálat minden ágában jártas, keresztény. megfelelő állást keres. Jelige: Agilis ” 716 POLGÁRI iskolai tanárnő könyvelői, lev<- le/öi vagy egyéb, magasabb képzettséget k;- vídó állást vállal, azonnali belépésre. Levé!- beni megkereséseket a kiadóba kér Jó munkaerő” jeligére. 71.3 KERESKEDELMI érettségivel rendelkező le. ány irodai állást vállal. Levélbeni megkeresé-t a kiadóba kér „Szorgalmas” jeligére. 714 INGATLAN — LAKÁS ELCSERÉLNÉM 2 szoba, konyha, fürdőszobás, komfortos utcai lakásomat, 1 szoba, konyha, fürdőszobás lakással. ..Belvárosi” jeligére. 01511 ELCSERÉLNÉM budapesti, 3 szoba, hull, komfortos lakásomat, kolozsvári lakással. Petőfi 7. Dr. Lám. 0153G ELEGÁNS, tiszta, különbejáratu. bútorozott szobát keresek azonnali. Cim a kiadóban. 01537 KA.TÁNTól-üt 119. szám alatti házamat sürgősen eladnám vagy elcserélném Romániában, lehetőleg Jordán levő házzal. Értekezni Magyar-utca 54. szám alatt délután 5—7 óráig. Ugyanott kisebb füszerüzletberendezés eladó. 01481 KIADÓ egy nagy szoba a külvárosban. Érdeklődni Trefort-utca 39., háztulajdonosnál. 3226 SZERÉNY, CSENDES FIATALEMBER részére mely keresztény család adna bútorozott szobát, esetleg teljes ellátással. Ajánlatokat „Belvárosban” jeligére a kiadóba kérem. 01557 BEKÁSI kertben kiadó 1 szoba, konyha, ki hozzájárul 2000 pengővel a befejezéséhez. Az összeg lelakható. Ingatlanközvetítő iroda, Mátyás király-tér 19. F. 170 BELVÁROSBAN átadó egy garzonlakás, teljes berendezéssel. Ingaüanközvetitő iroda. Mátyás király-tér 19, F. 470 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Értekezhetni Újvárosi Sándornál, 12—ló óra között. Magyar- utca 3. 715 KÜLÖNBEJÁRATU bútorozott szoba, magános férfinak kiadó. Cim a kiadóban. 719 BÚTOROZOTT szobát kaphat úri hivatalnoknő. Szentegyház 6., félemelet 11. 015GS A kolozsvári Nemzeti Színház heti műsora Április 28-án, pénteken 5 órakor: CARMEN Laczó István, a m. kir. Operaház tagjának vendégfellépésével. Napi bérlet A. 28. sz. Mérsékelten emelt belyárak, Április 29-én, szombaton 5 órakor: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK. Bemutató bérlet 28. sz. Bemutató helyárak. Április 30-án, vasárnap délután fél 3 órakor: FEKETE PÉTER. Rendes helyárak. BÁDI6 SZOMBAT, ÁPRILIS 29. 6 üzen az otthon. 6.25 Ébresztő. Torna. 6.45 Reggeli zene. 7 Hírek. Közlemények. 8 Hírek német, román, szlovák, ruszin #s szerb nyelven. 8.35 Zenekari müvek. 10 Hírek. 10.10 Légierők zenekara. 11.15 A rádiózenekar mű- . sorából. 11.40 Móra Panka mesél. Felolvasás. 12 Harangszó. Fohász. Himnusz. Utána Melles Béla-zenekar. 12.40 Hirek. 13.20 Időjelzés, vízállásjelentés. 13.30 Honvédeink üzennek. 14 Pertis Jenő cigányzenekara muzsikái. 14.30 Hirek. Műsorismertetés. 15 íiíindenböl mindenkinek. 16.15 Az ősmagyar zene. 16.45 Időjelzés, hirék. 17 Dohnányi Ernő zongorázik. 17.25 A felkelő nap országa. 17.50 Giuseppe Moretti énekel. 18.15 Hangképek in- nen-onnan. 18.40 Külügyi tájékoztató. 18 50 Hirek. 19 Muzsikál a múlt. 20.55 A belső front és a győzelem. Előadás 21.10 Magyar zeneszerzők félórája. &1.40 Hirek, lóversenyeredmények. 22.10 Hirek német, angol és francia nyelven. 22.40 Ki mit szeret? 23,45 HirekI LISSZABON, április 28. (MTI) Mimit a brit Mrsaol-gááat jelenti, Peter F-raser uj- aétlandi rnárt-iszterelnöík csütörtökön repülőgépen megérkezteit Angliába, hogy részt- wgyen a brit birodalom miniszterei nőiseinek ér ekeziletén. Vidékre költöztek a szófiai újságok