Ellenzék, 1944. április (65. évfolyam, 74-96. szám)

1944-04-26 / 93. szám

1 9 4 í április 2 tk ELLENZÉK p ttttísJOŰ&MBítZ1 4 5 SPORT A budapesti K. Nagy Pál vezeti a vasárnapi KAC-iXAC mérkőzést Fővárosi lapok as erdélyi rangadóról KOLOZSVÁR. Az összes fővárosi lapok igu'm részletesen foglalkoznak a vasárnap Kolozsváron sorra kerülő erdélyi rang­adóval. Egyöntetűen megállapitják, ha ^jOpata csapata, m,ely úgy az Elektromos, mint a Csepel ellen kitűnően állta meg helyét, a NAC ellen is ugyanaz! a 'telje­se t mén yt fogja nyújtani, úgy akkor a ma­gyar bajnokcsapat aligha visz el pontot. Kolozsvárról. A mérkőzést nemcsak Kolozsváron, ha­nem Nagyváradon és a fővárosban is igen nagy érdeklődés előizi meg. A vasárnap reggelt személyvonattal többszáz szurkoló­ja érkezik a NAC-nak Kolozsvárra, hogy szemtanúja legyen az év legnagyobb küz­delmének. A mérkőzésre az MLSz részé­ről is többen jelentették érkezésüket. ■ A vasárnapi nagy rangadóra készülve, a NAC együttese Qpati?.' edző vezetésével tegnap délután könnyebb erőnléti edzést tartott. Az edzésen közel negyven játé­kos ve:t részt, lakik, igén nagy kedvvel végérték el az edlzőjük által adott utasi- r ásó kát. A csapot ma, szerdán délután kófkapus edzést tart a városi sporttele­pen, melynek során a középhátvéd poszt­ján valószínűleg újra Páll fog szerepelni, mivel Szántai. visszatért szolgálati he­lyére. A nagy megadó mérkőzés lelátójegyeit a közönség már az első elővételi napon nagyrészben elkapkodja. Ugyonis mind­össze 1800 ülőhely van a főlelátón, vala­mint »a pótlelátókon és igy mindenki ide­jében gondoskodni akar helyéről. A va­sárnapi nngy mérkőzés előtt délelőtt .fél 10 órai kezdette] a KJVIÄV csapata a bu­dapesti Hungáriával játszik az NB II. küzdelmei során. A JT országos közponi'ja a vasárnapi NAC—KAC rangadó mérkőzés levezeté­sére a budapesti K. Nagy Pált küldte ki. Ma játsszák újra a KMTE—KKASE mérkőzést KOLOZSVÁR. Ma, szerdán délután 3 órakor igen érdekes és orgy küzdelemnek Ígérkező NB III-as mérkőzés lesz a városi kispályán. A KMTE játssza* újra a KKA- SE ellen három héttel ezelőtt 3:2 arány­ban megnyert és az országos egyesbiró által műhiba címen megsemmisitei.t mér­kőzést. Kovács W. a „Két legjobb lld-ében Az egyik fővárosi sportláp a „Hét ti­zenegyét“ a következőképpen állította* össze: Csikós — Mészáros, Felföldi — Páiz- m-ándi. Nagy II., Deményi — Bakos, Ko­vács IV., Tihanyi, Nagy I., Tóth III. A tair- talékcsapaf" a következő: Horváth — Ba­logéi II., Vass (KAC) — Ni.gy II., Kónya, Fazekas — Parkas (KAC), Tóth I. Jenőit, Zsengellér, Eáskerti. A dicséretet ércte- m-eltek között van Csákány is. V, őze Gyula (áll. gimn.) nyerte a KAC - &ISQK kerületi kartl- vivó versenyét KOLOZSVÁR. A KAC Unió-utcai nagy­termében nagy érdeklődés kíséretében bonyolították le a KISOK IX. kerületi kardvivóbajmiokságadt 'jz alábbi ersiőmé- nyekkel: 1. v. Öze Gyula (állami gimná­zium) 5 gy. 2. Szabó György' (állami gim­názium) 4 gy. 3. Zombcri László (állami kereskedelmi) 3 gy. 4. Páll Bertnlan (fém­ipari iskola) 2 gy. 5. Szabó Árpád L (ka­tolikus gimnázium) 1 gy. 6. Szabó Árpád Gyula megérdemelten nyerte meg a KI­SOK kardvivó bajnokságát és egyike a legtehetségesebb vívóknak. A KAC vivó- szakosztályia- a tehetséges kardvivót azon­ban a jövőben már nem ipdithatja el ver­senyén, mivel eltávozik szüleivel együtt Kolozsvárról. A verseny másik meglepe­tése Zombori László, az ezévi KISOK tőr­bajnok jó helyezése, aki ezúttal első-ízben versenyzett a kardvivok köbölt és harmia- ddk helyen végzett. A KEAC a Kábel SIC, a Bástya a Bethlen Gábor ellen játszik vasárnap KOLOZSVÁR. A kolozsvári NB II-ős csapatol" xozül a KEAC és a Bástya va­sárnap Budapesten játszik. Az egyetemi csapi 4 ellenfele a Kábel SC lesz, mig & KOLOZSVÁR, április 26. A kolozsvári Ke­reskedelmi és Iparkamara körlevélben tájé­koztatta az ipari és kereskedelmi érdekeltsé­geket a rendkívüli katonai szolgálatot teljesiló ipari és kereskedelmi alkalmazottak tartási hozzájárulásáról és vállalati rendkívüli segé­lyekről. A körlevél felhívja az érdekéitek Fi­gyelmét, az Erdélyi Gyáriparosok Országos Szövetségének legutóbbi körlevelére, melyben az közli tagvállalataival, hogy a nem tisztvi­selői minőségben teljesített szolgálatból bevo­nult alkalmazottak családtagjai részére az ille­tékes hatósági pénztártól 1944. évi február 1. utáni időtartamra folyósított hadisegélyek után az alábbi „vállalati rendkívüli segély” összeg folyósítását javasolja: Havi 18 pengő állami hadisegély után 3.75, 24 pengő után 5, 30 pengő után 6.25; 36 pengő után 7.50, 48 pengő után 10, 60 pengő után 12.50 és 70 pengő állami hadisegély után 15 pengő. Úgy a tartási hozzájárulás, mint a vállalati rendkívüli segély folyósítása a hadba- vonult munkavállalók családtagjai részére tör­ténik. MEGÉRKEZTEK A ZSIDÓ VAGYON BEJE­LENTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES NYOMTATVA NYOK. Kolozsvár város I. fokú iparhatósága közli, hogy a zsidó vagyonok bejelentésére szükséges nyomtatványok megérkeztek Kolozs­várra. A nyomtatvány első példánya 1 pap- góbé, másodpéldánya 50 fillérbe kerül Beje­lentési lapokat az összes tőzsdékben és a vá­rosi iktató hivatalban lehet kapni. .4 kitöltött vayyonbejelentési lapokat a pénzügy igazgato- sághoz kell beadni. KISIPAROSOK ÉS KISKERESKEDŐK LÉGI­TÁMADÁS ESETÉNI KÁRTALANÍTÁSI ELŐ­LEGE. Légitámadás esetén tudvalevőleg do­logi kárbejelentést lehet tenni. Az ilyen kár- bejelentéssel egyidejűleg nyomban folyósítandó előleget lehet kérni olyan kár tekintetében, amely a kisiparos vagy kiskereskedő üzemé nek, üzletének nélkülözhetetlen berendezései ben állott elő. A kártalanítási előleg legmaga­sabb összege kisiparosoknál és kiskereskedők­nél 1500 pengő. A MÉHÉSZEK RÉSZÉRE “~J'KSÉGES SZEG ÉS KERETHÁLÓZÓ SODRONYUTAL- VANY OSZTÁSA. A m. kir. Ipari Anyaghiva­tali méhészeti célra 20 dekás és 1 kilós szeg , és huzaljegyeket bocsát a m. kir. földművelés- j ügyi minisztérium rendelkezésére. A jegyek ' szétosztását a minisztérium a gödöllői Méhé- j szeti és Méhbiológiai Kutatóintézetre bízta. A kutatóintézet a szétosztást méhészeti egyesüle- I tek segítségével bonyolítja le. A méhésznek az Bástya a Bethlen Gábor ellen, játszik. Mindkét kolozsvári csapat nagyban ké­szül -a vasárnapi mérkőzésre. A bőr gyári együttes Kulik András ve,z‘?i.ésével teg­nap erőnléti edzésen vett részt, mig ma kétkepus edzést tart. A KEAC csütörtök délui ám fél 4 órakor az egyetemi stadion­ban Dobay István kerületi edző vezetésé­vel tart nagy kétkapus edzést. Jeszenszky József, az egyetemi csapát ügyvezető el­nöke felhívja úgy i?z első, mint a második, csapatíbeli összes játékosoka', hogy a csü­törtöki edzőmérkőzésen teljes számban jelenjenek meg. AZ NB II. KELETI CSOPORTJÁBAN a vasárnapi NSE-—SzAC rangadó mérkő­zés elmaricdit, mivel a fővárosi csapat nem érkezett m:eg Nagybányára. A JT a vasárnapi NB I. mérkőzésekre a következő játékvezetőket küldte ki: Bu­dapesten Ferencváros—Csepel Pusztai. BSvKRT—DVSC Rórrji. Elektromos—Di- MÁVA.G Dankó. Újpest—Kispest Lantos. Szolnokon Szolnok—Kinizsi Székely. Sal­gótarjánban SalBTC—Gamma Németh. Szegeden Tisza—Újvidék Kékesi. nie kell méhcsaládjai számát kasban és k-‘ retes kaptárban, a javításra szoruló kaplárak számát, a kaptárait rendszerét, méretét, elhe­lyezését (méhesben vagy szabadban) a háló zásra szoruló keretek méretét, számát és azt. hogy vándorolni szokott-e. A méhész köteles igénylésének jogosságát annak a helységnek az elöljáróságával igazoltatni. ahol méhei az igényléskor vannak. Ha az a helység néni azonos az igénylő áldandó, bejelentett lakóhe­lyével, a kettős igénylés elkerülésére állandó lakhelyének elöljáróságával lakóhelyét is iga zoltatni köteles. A nem igazoltatott igénylést elintézni nem lehet. Jegyet csak olyan méhész kaphat, aki a szeget és sodronyt saját méhé­szetében felhasználja. Kaptárt eladásra készítő­nek vagy kereskedőnek jegyet nem szabad adni, mert annak az ipartestület juttat szeget. A szeg elsősorban a meglévő kaplárak javítá­sára szolgál. Az igénylésben és felhasználásban a legnagyobb takarékosságra kell törekedni. Az igénylést lakóhely szerint megyénként a követ­kező méhészeti egyesületekhez kell benyújtani; Szilágy, Kolozs, Şzolnok-Doboka, Besztercy- Naszód, Marostorda, Csik, Udvrahelv, Három­szék és Szatmármegyében: Erdélyrészi Méhész­egyesülethez (Kolozsvár. Majális-utca 24.). Bi- harmegyében: "Biharvármegyei Méhészeti Egye­sülethez (Nagyvárad, Attila-u. 38.). A jegye­ket az egyesületek utánvétes ajánlott levélben küldik meg az igénylőknek. Utánvételezik; az ajánlott levél bélyegét, utánvétel! diját és küldeményenkint 20 fillért, boríték és papír­költség címen. A jegyet bármelyik vasárukeres­kedésben be tehet váltani. PUSZTA KIJELENTÉSSEL IS LEHET ÁR- TÚLLÉPÉST ELKÖVETNI. A nagyváradi íté­lőtábla egy árdrágitási ügyben marasztaló Íté­letet hozott egy vádlott ellen, aki arra a kér­désre, hogy van-e eladó szemes tengerije, azc felelte, hogy van egy köböllel és azt 70 pen­gőért adja el. A tábla megállapította, hogy az árdrágitási törvény alkalmazása szempont­jából az árdrágítás tényét kimeríti már az a körülmény is, ha valaki a közszükségleti cikk árát a megengedettnél magasabb árra mondja. TATAROZÁS! HITELAKCIÓ UJ HATÄR- j IDEJE. A lakásépítési állandó bizottság az épületátalakitással és légoltalmi óvóhelyek, va­lamint csoportóvóbelyek létesítésével kapcso­latos építési munkálatokra a tatarozási hitel­akcióban nyújtható kölcsön igénylésének ha­táridejét jövő év december 1-ig meghosszab­bította. ZSIDÓ IPAROSOK A VAGYONBEJELEN- TÉSBEN NYERSANYAGUKAT, ÁRUKÉSZLE­TÜKET ÉS SZERSZÁMAIKAT IS BE KELL JELENTSÉK. A zsidók vagyonának bevalló savai kapcsolatban megjelent magyarázat sze­rint a zsidó iparosok mindama nyersanyagu­kat, árukészletüket és szerszámaik értékhatá­rát be kell jelentsék, amelyekre iparuk gya­korlásában szükségük volt. II. (reformat üs gimnázium) 0 gy. v. öze FATERMELO, FAKERESKEDŐ KÖZGAZDASÁG Äz EGyOSz féléméit© ct hadbavonult munkások vállalati segélyét nélkülözhetetlen szakkönyvei: Simonkai—Barlai: Korszerű fűrészüzem és fürészelés. A íő fejezetek cimei: A korszerű fűrészüzem. A fűrésztelep helyének megválasztása. Rönk­tér. Fiirészcsarnok. Erőtelep. A fürészelés kor­szerű technikája. A legnagyobb teljesítmény biztosítása. Szervezés, árvetés, stb. stb. — Á most megjelent remek szakkönyv, sok ábrá- vah Pengő 25.— Zsovibory: Az erdőhasználat gyakorlati kézikönyve. A fásszakma minden tagja számára szüksé­ges ismereteket e könyv remekül tárgyalja. — I Fontos szakkönyv! Pengő 9.60 j Fakereskedelmi szokványok. Egy fás sem nélkülözheti ezt a kitűnő se­gédkönyvet. Pengő 12. ­Vdry József: Korszerű fatelep. Tartalom: Puhafatelep. Árubeszerzés. Áru- átvétel. Árukezelés és tárolás. Eladási ár ki­számítása. Eladás. Adminisztráció. Évzárlat, leltár, mérleg. Keményfa-telep. Hasadás, repe- rlezés Rakó.-,olás, megóvás. Romlás, szuvaso­dás. Vétel eladás. A fa mérése, eszközei. Faj- -s u ly t ű blúzát, összehasonlító és árszámitó táb­lázat. Újdonság! Most jelent meg! Pengő 20. _ Pallay: Magyarország haszonfái. Egyedülálló szakkönyv, mely a fás részére az ország fontos baszonfáil ismerteti. — Pengő 15.— Gyors-faköböző. ' Deszkát, gömbfát, lécet, zárlécet, fűrészelt fát, faragott fát, gőzölt és nyers bükkfadesz- kát pillanatok alatt köbözhet. Pegő 10 Kaphatók as „ELLENZÉK« KÖNYVESBOLTBAN Kolossvái Matyón király »tér 9. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítja BE KELL JELENTENI A ZSÁK-KÉSZ­LETEKET. Ä Budapesti Közlöny szerdai száma közli az ipariéi miniszter rendeletét, amely szerint az, aki a rendelet hatálybalépé­sé napján zsákból ötven darabot, vagy ennél többet birtokában tart, köteles azt a m. kir. ipari anyaghivatalnak (Budapest. II. kerület, Fő-utca 68. sz.) a rendelethez csatolt mintá­nak megfelelően 15 nap alatt bejelenteni. (MTI.) Kolozsvár Ihj. sz. kir. város polgármestere. Szám: 13.809—1944. III. HIRDETMÉNY. Hely­színi birlokvalósitás Dengeleg községben. A szamosujvárvidéki körjegyző ' 1591—1944. sz. megkeresésére közhírré teszem, hogy a Szoi- nok-Doboka vármegyei Dengeleg kisközségben a helyszíni birtokvalósitási eljárás folyó hó 24-én megkezdődött. Azok, akiknek a község határában ingatlanaik vannak, mutassák ’ie személyesen vagy megbizott ut ján a birtok- valósiló bizottságnak a tényleges birtoklásuk­ban tartott ingatlanokra vonatkozó okmányai­kat. Az okmányok bemutatásának elmulasz­tása esetén a birtokvalósitás a birtokos nélkül történik meg. Kolozsvár, 1944 április 25. — A polgármester megbízásából: dr. Segesváry sk., tanácsnok. Dániánál* saját érdeke, hogy megszilárdítsa köz­állapotát — mondotta Bőst dr., Dánia teljhatalma megbízottja KOPENHÁGA. április 26. (MTI 1 A Nemzet­közi Tájékoztató Iroda jelenti: Best dr., a Német Birodalom dániai teljha­talmú megbízottja, a dán lapok főszerkesztői fogadásán nyilatkozott azokról a következnie nyékről, amelyek abbéd származhatnak, ha a dániai földalatti elemek ismét a német érdé kék megsértését kezdeményeznék. A németek sajnálattal vennék ugyan tudomásul, ha. a dán biztonsági szervektől léken nem tartott, gát lásmentes alvilág gyilkosságokat követne el Dániában — mondotta többek között Best dr — de ugyanakkor ezt azzal a reménnyel ven nék tudomásul, hogy a dán közvélemény .szem­beszáll és a biztonsági szerveket kötelességük, teljesítésére kényszeríti. Ha pedig az alvilág elemei akár külföldi pa­rancsra, akár pedig politikai számítások alapján, újból német érdekek megsértését kezdeményezné, akkor nem szabad kétségei hagyni az iránt, hogy német részről élesen és gyorsan fognak ezzel szemben fellépni. Német részről azonban továbbra is azt óhajt­ják, hogy a dán népesség a lehető legkeveseb­bet szenvedjen a gonosztevő földalatti elemek miatt. Best dr. azonban nem hagyott semmi kétséget az iránt, hogy ha a földalatti moz­galmak élén áló bűnöző körök befolyásuk alatt állókat továbbra is német érdekek elleni táma­dásra izgatják, akkor német részről nem fog késni az ellenintézkedés. A teljhatalmú megbí­zott végül hangoztatta, nem adja fel a reményt, hogy végül mégis csak a dán nép egészséges valóságérzése kerül túlsúlyba és még idejében a saját erejéből megszilárdítja a közállapoto­kat Dániának jelen és jövő hasznára. Mind­addig azonban minden német érdek ellen irá­nyuló és az országot zűrzavarba taszítani akaró kísérlet német részről kemény intézkedésekkel találja magát szemben. EURÓPA SEMLEGES ORSZÁGAIT TÁMADJA MOSZKVA HELSINKI, április 26- (MTI) A Né­met Távirati Iroda jelenti: A „Hábo­rú és munkásosztály“ cimü szovjet újság readkivül éles támadást i-nté:z Európa: -sémiege© országai ellen, ami­ről a moszkvai rádió is hirt ad. Az­után atz állítás után, hogy a szövet­ségesek mindig tiszteletben tartották a semlegesek felségjogait- és tovább­ra is tiszteletiben tartják azokat, a-z újság szórói-szóra a következőket. Írja: „A mai helyzetet, amelyben a szö­vet-sige-seik közszükségleti cikkeket szállítanak a semlegeseknek, ámbár azicik nem érzik kötelességüknek, hogy visszalépjenek a Hitler Német­országával kötött szerződéseiktől, nem lehet tovább tűrni. A szovjet népe nem fogja elfelejteni, hogy Franco Hitler támogatására az úgy­nevezett önkénteseiknek tízezreit, küldte a Szovjetunió ellen.“ Öt pár cipő Egy derék kolozsvári cipészmestér. Fe­kete Kálmán, akinek a Bolyai-utca 8. sz. alak van műhelye, megjelent a város nép­jóléti ügyosztályánál és a bombakáros-ul- taknak 5 pér egészen uj cipőt ajánlott fel, amelyeket nagyon ügyesen hulladékbőrök- ből állított, elő. A cipészmestemek ezt az önzetlen felajánlásáét a imros népjóléti osztálya köszönettel vette tudomásul. Min­denesetre például szolgál az ilyen felaján­lás s különösen dicséretei érdemel, akkor, amikor nem egy nagyvállalkozó, hanem egy kisiparos részéről történik. A külpolitika hírei WASHINGTONBÓL jelenti a brit híriroda: Roosevelt elnök Tuckot, Amerika volt vichyi nagykövetét kairói nagykövetté nevezték ki. Kirk utóda lett, akit az olasz ügyekkel foglal­kozó szövetséges tanácsadó bizottság Ame­rikát képviselő tagjává nevezték ki. JÓN MARIAN román földművelésügyi mi­niszter hivatalos jelentés szerint betegsége miatt lemondott. Utódjául Petre Membianut nevezték ki. BADOGIJO és miniszterei hétfőn Viktor Emánuel király előtt felesküdtek az alkot­mányra, A FÜHRER Herbert Gille SS. csoportveze­tőnek, a fegyveres SS. altábornagyának a „Wicking” SS. páncéloshadosztály parancs­nokának. a német véderő 12-ik katonájá­nak a Vaskereszt lovagkeresztjéhez a tölgyfa­lombot adományozta a kardokkal és a "gyé­mántokkal. ANNAK A VÁLASZNAK a közzétételévei. amelyet egyrészt a birodalmi kormánv, más­részt az Egyesült Államok De Valóra legutób­bi felhívására adtak. Róma megkimélésének kérdése ismét a tárgyalások előterébe került jelenti a Tat volt római levelezője. A Roma ban élő semleges megfigyelők saját tapaszta lástik alapján győződhettek meg arról, hogy a német parancsnokság valóban minden in­tézkedést megtett.

Next

/
Thumbnails
Contents