Ellenzék, 1944. március (65. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-04 / 52. szám

ÉLLENZÜ* i S 4 4 március 4„ 9 — ADY ENDRE: Ismeretlen C^rwln-lfédeíc margójára Magyar Nap-király, renaissance lo­vagjai, különös’ írást ró most ide egy késni, szegény és szomjas íródeákod. \e fad'd öt meg érte felséges Korvin' Mátyás, ment balgának látszik s ma­ga elöüt Att-avanje mester köntösé­ben valamit iát, ami nincs és ir va­lamiről, ami nincs. Ilyenek voltak mindig ők, az Íródeákok. lane, én i.s hit’es Kor vii nádnak olyan darabjába vetem most betűimet, melyet meg sem irt talán egy meg sem született magyar ember s akit igen jeles mes­tered, Vitéz János méltán lemezeit, mert verseit s lázas álmodozásait paraszti magyar nyelven kiabálta. Sőt mast iis kiabálja, ez ismeretlen kódex Íródik azóta, egyre, vájjon el lehet-e valaha olvasni? Avagy csak egy különös, magy lelki-por ez, me­lyet. ime fiélmieirészséggel tribunal elé cipel valaki, aki sok-sok éjszakán vívódott már azon, hogy jó: nem ér­demes, helyes: golgota, de lehetsé­ges-e egyáltalában.? Nem olyat ke- resümk-e, ami nincs s ami olyan, ^mint ez a kódex, melynek margóit betűkkel és kéltségekkel besamtem ? Nem hódiéxi nyelven .mondom s ta­lán a t-e fi.ncim, de századokkal ez­előtt megállított is bek ript ázott lel­ked fel .sem fogja mindjárt: fogunk-e itt mi valamikor afféléit csinálni, amit imoisíamábami különösen nagy erővel csinálnak a népek? Azért va­gyunk-e itt, hogy teremtsünk lel­kűnkkel valamit a lelkűnkből, ami olyan, mint a lelkünk? Valamit, ami a mienk, ami nemcsak más, minit — más, de méltó ékessége lehet fel­emelt fejünknek. Vagy sorsunk csak azért kavart el itt. bennünket Euró­pa közepén, hogy durva anyagot szállítsunk a nagy világ-vegyf oly a- mathoz. Elfelejtődött idegszálaink közül néhány, meg kell maradnunk gyermekieknek, örökös, vén gyerme­keknek, mig nem uitaşi t-tatik a. Tör­ténelem, hogy játszassa el velünk az utolsó játékot? Tömegében nézem és érzem iidíeáktól fázó népedet, felséges Hollós -Mátyás és rettegek. És kere­sem ijedten a jelieket — magamnak: hiszem, akkor magam is egy nyugha- tiaélan, de meddő gnóm vagyok, mert nem is lehetek más. S mindenki az, ki kiválasztva és kiváltva magát, szállni szeretne itt. Óh, hogy kerül­getem: vérese-e a magyar géniusz, vagy ügyetlen szajkóm ad ár, vagy Pallas Athéné szent madara, kere­sem a jeleket. ’Sejtelem-ösvények ve­zetnek keresztül a Királyhágón: ta­lán itt- Itt, ahol Bálványos vára leg­tovább kacagta Krisztus gyü.levész i papságát, amely jött a legfrissebb ázsiai csordát besorozni Petrus nyá­jába. Mert az erő bizony nem ott van, hol rögtönös a haji ás. Ha szabin asz- szornyck lettek volna a tarkavérü Io- I. vastörzsek, már mindjárt agyonölel- ! te volna a magyart a római -férfi, ki ( jött ölelni hét. urbusból is, Rómából, 1 Bizáncból. A csatangoló, kanca tej ivó • csak a Nagy Fal tájáról jöhetett, de ; lelkének imégi-s- megkovászoltnak ! kellett lennie ama. kovásszal, mely itt Európában csinált mégis a homo sapiensből olyan egy kicsit isten, egy kicsit féreg, de szép valamit. Mert miért jött. volna akkor s miért nem engedte idáig kitessékelni vagy agyon présel ni magát? Az ám. de lépteim a Királyhágó erdőit, tapos­sák s nem érzem magam Julián ba­rátnak, aki visszavágyik Nagy-Ala- gyarcirszágba. ,v, . ^ .... *- A > *■ * 1 * * ' ' * < ^ ' *• * ^ Transsylvánia, Erdőéivé, Szilágyságon, túl. És ha nem nonsens, amit keresünk, akkor az innen korrespandeált mindig a Nyugaton küszködve finomodó i-de- gen ember lélekkel. Xagy-Magyaror- sza.g sohasem élte a. maga 'életét; veit fajok nászágya. vérmednncéje. Akkor, mikor csak eredményeikben ismert, re,pelmets törvények azt szab­ták ki a népeknek: no, most kell (PANASZKODÁS ÉS HIT)J megnőnötök. Hiszen Erdély is jani­csárt életet élt, de Erdély állam volt, az önmagáé volt ez időben. Miéit? szent véletlen jóvoltából? nem, de mert csak az erdélyi Magyarország­ban maradhatott meg az, amit kere­sünk -s amit, talán, oh, ott sem biz/o- nyois, hegy megtalálunk. Erdély adta nekünk a -Napfeirályt, Erdély szerezte a mohácsi veszedel­met, hogy (megszahadtuljoin tőlünk. Neki volt Fráter Györgye, ki tudta, hogy kell a törökkel bánni s távol tartani tarkónkról a simogató német kezet. És Erdély látott elsőnek mé­lyen be Európáiba. Jött. a> nagy ég-sza­kadás, jött a protestantizmus és Er­dély érezte legjobban, hogy ez lesz az ötödik, hatodik vagy nem tudom hányadik honfoglalás, de az lesz. S odakapcsoltál magát Európához, lei­kébe engedett imindlent, ami jött s produkálta a legmerészebb s legma- gyartaianabb produkciót: az egészen újat. A magja Kulturvolk a Rajna, mentén még égette a zsidót., a domi­ni karnis , minde­nütt Nyugaton, Erdélyben agg és primitivlelkü magyarok nem féltek circumcivsiólt kérni kóbcir rabbiktól, szinte Ázsia szélén egv kis ország akadt, mely ki merte mondani, hogy az embereknek hite pedig az ő ma­guk dolguk. Jnnen indlul meg ma­gyarok rajzása már előbb nyugati se hol ábra. Összeszedni én kis memó­riámból nem tudok mindent, de Shakespeare születésének esztende­jében itt ir már drámát Karádi Pál. Itt. szabad Krisztust, megtagadni uni- tárkusoknak, Jeremiádok itt képvi­selik először a megfiinomodiott dal- leiket.. A lantosoknak itt van vidám., szabad ütjük, innen adják az essnié- nyeket Nagy-Ma gyarorszagnak, sze­gén}' sanyargatott szomorú földinek. Bethlen Gábor itt teremi az oláh pa­kli Iá raknak irodalmi nyelvet. Itt si­ratja az első - magyar kul túr-ember, Szenei Molnár Albert, hogy ő ma­gyar. de nem lenne más egy világért sem. Itt terem az első asszotnyiró, azután az erdélyi Mikes Kelemen pél­dája annak, hogy nekünk futni kell a germántól s nyugatabbra men­ni eszmeházasodások céljából és ugyanő az, aki megmenti tisztasá­gát, becsületét a kemény, szegény, de sziüz és erős magyar nyelvnek századokra. Descartes Erdély révén jut föd-etre, Comenius A,moist erdélyi asszony veszi észre. A székelj" balla­dák vetekednek ez időből a skótok­kal, Rákóczi Ver sail lesben is becsült nagyur, Bogdán, Mányoki, Kupocki már festhetnek Erdélyben. Kell á ze­ne s nem udvari bolond a költő, Bril lat t Sav arin előtt már művészete van itt a konyhának. Itt születik Wesselényi, Kölcsey s itt keresi a megvigasztaló’, kultúrára legalkal­masabb magyart nagy magyar agi­tátora a civilizációniak: Kazinczy Fe­renc. És mennyi minden nem jut az eszembe; egy kicsit Kazinczyak va­gyunk mind, -akik itt gondolkozunk és í^zemorkódunk. Kanton, Peking s a kínai városok jutnak az eszünkbe, ahol hajnalon kint a kapuikat lármás harsonaszóval nyitják meg, de őr­ködnek, hogy ne lopód-zék be valaki, aki újat hoz a kulik népének. A vér­keres zt ezésben is szerencsétlenek voltunk. Akiket kaptunk szlávtól, svábtól, azok -szinte tatárabbak a ta­tároknál. Ideafa.lóbb fajtát nem kép­zelek a. magaménál; hiszen Kínában már Montesqulent Olvassák s a sár­ga faj olyan renaisisance-ra készül, milyen sohaisem volt- Mi pedig, ha megyünk, visszafelé megyünk. Mit keressünk? — hol kellessünk? úgy gondoilom, meg kellene próbálni K-a- zinczyval Erdélyből kiásni, ha élt s m eglerniék enyiteni, megszaporiitani azt a magyar típust, mely nem med­ve, ‘holott Erdélyben több a medve. Ha száz évekkel hátrább cammogunk és csak cammogunk és újat -nem tu­dunk adni, hacsak ha nem antikul­VILLÁMKÉPEK SPANYOLORSZÁGBÓL MADRID Külsőben olyan, mint a többi főváros, csak nincs elsötétítés, az autók korlátozás nélkül suhannak, igaz, már itt sem ben­zinnel, hanem fagázzal hajtják őket. Itt csak a szokásos mások és a spanyol tem­peramentum szembeszökőbb. A spanyol ember rendkívül barátságos és szolgálat­kész, ha egy idegen felvilágosítást kér tő­le, mosolyogva válaszol, sőt el is kiséri útjára egy darabig. A spanyolokat, mint általában a délvidéki népeket, sok olyan furcsa szokó,s jellemzi, ami a mi szemünk­ben idegen. Például a férfiak illetlenség­nek tartják, hogy akár a legiikkasztóbb hőségben is levessék a kabátjukat, azt azonban természetesnek veszik, hogy a vo­natban ülő hölgy mellé rakják a lábukat és a padlóra szórják a cigarettahamut. De ettől eltekintve, nagy hódolattal veszik körül a nőket, talán sehol sem hajolnak annyit kéz fölé mint Spanyolországban. Mert itt nemcsak köszönéssel illik üdvö­zölni a hölgyeket, hanem kézcsókkal 7.s. Az órák beosztása is szokatlan az ibériai fél­szigeten. Féltizkor kezdenek vacsorához ké­szülődni s a Icdvéházaknak éjfél után van a legtöbb közönségük. Madrid legnagyobb értéke a Prado. Felbecsülhetetlen érté­ket képviselnek a Murillo, R.vbens, Goya, Greco és Velasquez-képek. Szigorúan őr­zik a termeket, a látogatók csak igazolás mellett léphetnek be. pontos elmüket és nevüket bejegyzik egy nagy könyvbe. .Az­óta vigyáznak igy, mióta elveszett egy nagy értékű T izian-f estmény, Nagy várkapun keresztül vezet az ut a vá­rosba, a vörösök hetekig lőtték ezt a ko­vácsolt vaskaput s mégsem tudták tönk­retevőm. Legrégibb épülete a királyi palo­ta és a spanyol hercegprímás kastélya, legnagyobb a gyönyörű katedrális, amely husvétkor még a madridi híveket is befo­gadja. A középső hajót az ezüstorgonás kórus és a Capilla mayor tagolja fel, a mennyezetet, gazdag freskók diszitik. Toledóban élt a Don Quijote világhírű írója, Cervantes is. Utcát neveztek el ró­la és lakóháza homlokzatán a mellszobra áll, emléktáblával megjelölve. I TOLEDO ( .4 spanyol királyok koronázó városa vo­naton másfél órányira van a fővárostól s a madr'dio.k kedvenc kirándulóhelye. Sok­kal szebb fekvése van. mint Madridnak, a magaslatokon épüli ősi várost három ol­dalról szegélyezi a Tajo örvénylő vize, j SEVILLA I ‘ Teljesen ellentéte Madridnak. Érdeke­sebb, romantikusabb és jellegzetesen spa­nyol. Régi kis házait rácsos kerítés veszi körül és mindeniken van erkély is. A mel- léktttcákon csak ritkán lehet autót látni, annál több smmaras kordéi, amelyen élel­met és násznépet ,,szállítanak“ a bársony­kalapos andaluziai fuvarosok. Mert a kör­nyékbeli falvakból ilyen kordákon jár be a násznép. dudaszóval és casiagnevtát csörgetve. Az asszonyok ünnepi öltözete, legszegényebbtől a leg gazdag óbbig a spa­nyol népviselet, kivétel nélkül ebben jár­nak a templomba. Fekete ruhában, nian- lillában és magasra tornyozott csipkefá­tyolban, A fiatal andaluziai nők és férfiak nagyon szépek, vonásaikon visszatükröző­dik a spanyol faj minden ősi szépsége. Merész, majdnem kihívó pillantásnak a férfiak, epedben lágy pillantásunk a nők és járásuk ringó, mintha tánchoz készül­nének. rural fsat, mi lesz velünk? Nem elég, ha vannak Apáczai Esetre Jánosok, ha nem mély a népiéiek, hiába dob­juk bele a méitiermázsás követ is, nem fröccsen fel a viz egy méteryná/re sem. Csakugyan mi vagyunk azok, akiknek nem jutott a nemesebb fa­jok szükséges s-zenzi bilifásából? Er­dély mást bizonyít,, próbáljuk Er­délyi folytatni, hátba lehet. Nemes é-s csodálatosan nagy kirá­lyom, Hollós Mátyás, ugy-e zsémbes, ugy-e nagyon keserű, ugy-e nagyon hitetlen késői Íródeákod? Nem tud­ja: ir-e valamibe, nem tudja: ir-e va­lamiért, nem tudja: van-e itt valami* Néha vannak következő gondolatai: Idejött régen egy vad, lehetetlen, bi­zonytalan, de erősvérü fajta. Eleddig -ereje volt roskadiva is élni s nemes, idegeneket vérébe befolyatni. Mért nem lett belőle mégis semmi? Csak- ugyan kifelejtődött idegrendszeréből, az a néhány szükséges idegszál? Mi­ért -iszik kancatejet ma is még, holott; nektárt ihatna a magyar? Miért nem képes reagálni és megnyergelni ön­magát, mikor már úgysem lehet lo­vas nemzet? Miért? Miért? De szép volna hinni, hogy idlek üld ettünk ki- bőjtölni — az árját. Mikor az árja baleful önmaga piszkába, mi helyébe ülünk s intünk Ázsiának: küldj uj csapatokat, megtanítunk benneteket arra, hogy kell egy különb kultúrát csinálni. De óh, rovom, rovom a fe­kete betűket és a keserűségeket Kor­vinád nemlétező exempt árjának mar­gójára és — nem hiszek. Én meddő vagyok s aligha, azonképpen nem ha­lok meg. De akiknek gyermekei van­nak. És gondolkozunk. És Apácai Csere Jánosok vagyunk. Német lesz-e, szláv-e, mi lesz -a messze uno­ka? Rossz gondolat, bűnbe vivő, de becsületes. Óh, Napkirály, nincs iga­zam, de feléd fordulok. Én, aki szilá­gyi vagyok, mint ahogy Szilágyi és szilágyi volt. nagy asszonyanyád. És taposom, áthágom a Királyhágót, s mig ebben az országban alig teszi, c se leleszi valaki azt., amit cseleked­nie kellene s ami eltemetné azt, hogy a Nagy Fal mellől jöttünk, én, a te késői íródeákod s mi mind keserve­sen, szerien cséré, még csak ott tar-* tünk, hogy: talán- Talán — higv- j-ünk. És keressünk. Valahol. Akár­hol, Erdélyben? Erdélyben. Akárhol, jBARCELONAj A biloaváadal olyan népszerű Spanyolon* szagban, mint máshol a futballmeccs. Egy- egy nagyobbszabásu viadalra az egész or­szágból ontják a vonatok a közönséget, Megtelik Barcelona minden szállodája, nagy tömeg hullámzik fel s alá az utcákon s az emberek csoportokba gyűlve vitat­ják a készülő bikaviadalt. Torreádorok neve röpköd a levegőben, fogadásokat kötnek s a nők készítik az ünneplő man- tillákat és hímzett csipkezsebkendőket, melyeket a nyertes torreádoroknak dob­nak a virágjaikkal együtt. Déli egy órá­tól este nyolcig folyik a viadal, a fűrész­poros porondra egymás után engedik ki a kiéhezett bikákat és az aranvsujtásoY, napoleonkalapos torreádorok, piros se­lyemkendőket lobogtatva ugrándoznak előttük. Mikor a feldühödött bika döfni akar, belehajitják a tőrüket, amivel még jobban felingerlik. Barbárnak tetsző szó­rakozás ez, mégis ott ül a tribünön a spa­nyol arisztokratától az ütsz éli koldusig mindenki s visszafojtott lélekzettel. kime­redt szemmel nézi a porondon folyó ok­talan küzdelmet. Egy-egy győzelmes torreádort becéző szavakkal hízelegnek körül, de az, aki megfutamodik a bika elől és átugrik a vé­dőkerítésen, egy egész éleire kegyvesz­tett lesz és hosszú ideig nem. szerepelhet a bikaviadalokon. Sokszor hét-három na­pig folytatódik a játék, vannak, akik egész n,ap ott ülnek, csak aludni térnek haza. Itt lehet igazán meglátni, milyen az igazi spanyol temperamentum, kiabál­nak, tapsinak, nevetnek s ha a kedvenc torreádoruk győz. egymás nyakába borul­nak az emberek és egy életre szóló örök t barátságot kötnek . . . amely sokszor csak egy napig tart. ... V. S. M, Gumiharisnyák, gyógyfüzők, cipő bet étek sérvkötők. mm gyűld ortltopédia, Mátyás király-tér 4 Telefon; 41-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents