Ellenzék, 1944. március (65. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-22 / 66. szám

4 r um* tfir ........................... WIIH'T—MI lt ii uz A I cha 2 2. oii. tii'is után rvbrpc'f'n váró.«: vezető körei kőitek, hogy a. EMKF. közölje velük azt a: összeget, amelyet S iUigyerki d temp­loma, papihakjitt, illetőleg iskolája rcvdbe- hn.ása tesz ki. Majd g-óf Pál.ffy Géza felsőházi tag; beszólt. Elömd.i.sának elején Miagyűror- száig történél rn ével és a inai vi ágp4bo- rubc.m betöltött szerepével foglalkozott, kiemelve, hogy ezt a vihart csak egy erős J és nemzeti szellemű Magyarország élheti J túl. Ezután a/ egyik legégetőbb kérdésről. J az egykéről beszélt Ezzel kapcsolatban ! említette meg a szórvány falvak kese; vés ; egészségügyi helyzetét, is. Minden községbe orvos kel! — mondot­ta' többek között —. mert fontos, hogy J aki megfogant zott, megszül essen, áld meg­született, megmaradjon, aki pedig meg- ml3ű:adt. .hosszú é:'dü legyen, mert több i. magyar kell. Nem erőszah s viugyarosi- t ássál, haveri természetes folyamattal kell a nemzet, a nép szárnál növelni. Az j Idegen nemzetiségekkel szemben helye le­het a nemzelbüség jut Ima zásán nk, de a h-üt’enség büntetésének is. A továbbiak során a szociális szellem- • röl beszelt és megállapitct t a. hogy szociá- j lis intézményekb n gazdagok v .gyünk, i nem maradtunk el a nyugati államoktól, j de mit érnek ezek az intézményeit, ami- kc.T a sze lem, a szociális szellem hiány­zik. Tiszta erkölcsös nemzeti eszmével nem­csak biztosíthatjuk, hanem vjjá is épii- hetjük a magyarság jövőjét. Ha ezt elérjük — mondotta befejezé­sül gróf Pálffv Géza —, akkor nem já­tékszerei. hanem tirtn leszünk a: európai v ihartmk. A nagyszámú hallgatóság szűnni nem akaró meleg ünneplésben részesítette a kiváló előadókat, akiknek szavaiból ta­nulságot szűrhe tek le a- legsúlyosabb magyar kérdésekkel kapcsolatiban. fvt(>DI KN kombinált szekrény A. egy ró­ka mié cl aló. Mihrs-u. us, hátul xj udvariam. oi Iki TISZTI camgam zubbony, jókarbon, fér),i bőr- és antilopoipők eladók. Kőkrrr gz. 01179 El ADÓ női és férii tavaszi kabarok férfi öltöny, női fél'bőrkabát. barna Velúr-kalap. Kőkcrr-u. 02. Z179 ALKALMAZÁS KOLOZSVÁRI alkalmi pénzbe szedésre megbízható nőt, férfit ke r isiink. Címeket „Sz.amosvidélc* folyóirat, Dós címre kérjük azonnal. Gy. i I I I l i LEN megbízható, gyakorlattal ren­delkező gépész, aki szereléshez és javításhoz i ért, felvétetik. A járd altokat „Megbízható“ jeligére kérünk leadni. * 01 *'77 TAKARÍTÓNŐ c bérszoJga felvétetik a New york-szá llodába. oi 177 BECSŰI K JTS bejárónőt keres.-! délelőtti munkára. Bartlu Miklós-ucca 5, I. emelet. F 341 BECSÜEETF.S bejárónőt keresek délelőtti munkára. Barrha Miklós-u. 5, 1 emelet. F 37X ÁLLAST KLflíiS KEZDŐ tEz-tviselőnői állást, akár gépírás­sal is vállalok, óskeresztény jeligére a ki­adóba. 0073 KÖNYVELÉSÉT, magyar német levelezé­sét: vállalom. Elkészítem mérlegét, adóvallo­mását, megtanítom könyveim. Cim; Hienz- irodában, Horthy-ut 17. Telefon: 11—28. 02347 A VENDÉGLÁTÓ iparban elvállalom •zállotla, vcai-dA^lő, vagy óttrni) felelő* v<- zrtésér, vagy főpuKiéri állá'« Oto'/rt ok/ná nyaimmal rendelkezem. Mr-.tzTviz-.gá/í/tr fő pincér. Ci/n a kúuióban. Cy. 140$ FERI 1 KTÜK főzni tudó középkorú 35 éves nő, aki nagyobb iiriliáz.,d.:i.il járta*, la kás elír a ilx-n, egyéb házitcendők elvégzését * vállalja. Fizet ét megegyezés szerint. (Jan a *- adól>an. 329 INGATLAN LAJKÁS KJS családi házat, vagy üres telket, a vá­ró- bármely részén készpénzért veszek, lehet rajta banka dó. ág is. óm: Jajkai asztalos, Unió-u. 24. ’ P ELCSERÉLNEM maros vásárhelyi 1 szobás, teljesen komfortos lakásomat helyi hasonlóval. Cím a kidóban. 01136 3-xj szoba-konyha, speisz, 1x1 zobás csa­ládi ház. elköltöz-é; miatt sürgősen eladó. Vas-utca 38. sz. 522 BÚTOROZOTT, különbé járatú szoba, csalt egyedülálló égy vagy két úriembernek ágy- nem uhas znál a* nélkül az ormai kiad'.. Tor­dai-ut 20. G. 2 51 ELCSERÉLNÉM belvárov 2 szoba kony- hás, teljes komfortos, régi bérű lakásomat 3—4 szobás Rákóczy, vagy Tisztviselőtelep környéki lakással. Címeket „Rákóczy4 jelige alatt a kiadóba kérem. 01162 KOMBINÁLT szobák, hálók, ebédlők, fes­tett, kombinált leánvszobák, konyhák és mo­dern gyermekágyak kaphatók Ujviry Károly műbútorasztalosnál, Horthy-ut 29. Műhely; Lorthy-ut 34. Telefon: 28—76. F. ANTIK bútorok, szekrények, komódok, más antik tárgyak kaphatók Vallerstein* postakert-utca 16. Telefon: 33—14. F. 341 DEBRECEN, március 22 ;\ közeimül t. ban. a debreceni egyetemi ifjúság s'.-óv- Vtá nyját og < portja a ry Muzk un pi.ua dót erm ében ü nne pél y t re ndez.e t' amelynek jövedelmét a szilagyé: kodi is­kola rendibeszedésére fordítják. Az ünne­pélyt dr. Vass Ihrer piarista tanár meg- nvitóbeszéde vezette be, majd utána1 az erdélyi magyar sorsproblémáikról tartott érdekes és időszerű előadást az EMKE elnöki osztályától dr. Szüle Ödön p. tit­kár Előadásának bevezető részében Szi­lágy, Bihar, Szakmar és Maros-Torda nw- gvarságán ak in est eh a viszonyaival fog­lalkozott s vázolta azt a helyzetet, anv- ben ezeken a vidékeken a magyarság a 22 éves idegien uralom hatása alatt került. Dr. Szűk Ödön, előadta, hogy az elmúlt- év folyamán mintegy 2C0 községet kere­sett fel s így világosan látja a helyzetet. A felekezeti iskolák sorsa a legorosto­bább. azoké .?■ felekezeti iskoláké, ame­lyek az idegen megszállás a’att egyedüli pillére volt a magyar nevelésnek. Tata- rozatlan iskolák. omladozó templomok, rozzant papi! a kok jellemzik az ut és vas­út nélküli Ids maevar községeket. Dr. Szűk Ödön előadásában. néhány segítség­re szoruló községH emelt ki, igy Diósadot, Szilágyszentkirályt. Szilágyerkedet. Az utóbbiról elmondta, hogy a templom tor­nya összedu.oben van, az iskolájában nem férnek el a gyermekek, papi, illető­leg tanítói lakása nincs. Nagyon nagy szükség van arra, hogy Debrecen városa megértse és érzékelje ennek a kérdésnek a súlyosságát, mond­ta előadása végén Szűk Ödön. Ne keres­sünk most bűnbakot, hanem legyük ma­gúinkévá testvéreink ügyét, és mentsük meg őket a magyar haza számára. A to­vábbiakban dr. Szűk Ödön a magyar múltról, jelenről és a magyar jövőről tér­képek és grafikonok segítségével rajzolt képet s kiemelt nehány helyet, ahol meg­rázó erővel mutatta be a magyarság pusGjtiuláJEt. A nagy érdeklődéssel kisért. MÁRCIUS 22 Szerda SZÍNHÁZ * MOZI ^ RÁDIÓ í i A imp kel 6 órakor, nyugszik 18 óra 16 irdetések Apróíií-nleíések útja szavankiuí Î6 filter vet. tfigabfe s?»i#éwía-i 32 HÜi*, a legkisebb apróhK- éeíé® áij* tíz. ssiéig i.Sb p««gő. Ctsak ázom- h&im íeladott apróhirdetés dija EzavanktHt 2® Alikst kereefe ré&zóíe szavankbat 14 tőiéi, vassagabb stötáessel 28 fillér. A ieg’ol- tssóbti apróhirdetés állást keresőknek tíz szóig •l.'&Ö tläk-f. Csuk s£TH»baira feladott álláet ke íreso apíítkfc’detes ára ssavankint lg fillér. Hásasság, levclmsés toraiba feladott epróhir­———i »xMwrVi-HiiB'wen detcs ára svavanktwt 22 fillér, ^zorahatra feladott hirdetésnél szavanként "0 fi (tér rle ztíési költséc: t iar a kiadóban éi jeligfe hir. j deliek után 30 fillér. Kedvezményes i'tfk ( nagyobb kötéseknél. Aprctili detések előre J- zetendők. Vidékről bélyegben 13 ttok Old* ' hetők. Jeligés hirdetések címéi nem tudjuk. | Jeligés hirdetésié éikezett leveleket 39 usp. na! tovább nt-m fariunk EBÉDLÖBERENDEZÉS, kombinált szóba- fcerendfezés eladó. Berkovics, asztalos. Pap-u. 41. szám. F. KORATAVAS2I újdonságok. Próbakezelé­sek. Hamburg kozmetika. Horthy-u. 5, IT. j wnelet, F j 1944 SZENZÁCIÓJA. Krémmel készült , tartós ondolálás, Baier hölgyfodrásznál, Jókai i utca 5. szám. Szebb, jobb tartósabb. 01026 RÁDIÓJÁT gyorsan megjavítja Kerényi, Szentegybáz-utca 5. Telefon: 36—27. Csil­lárok nagy választékban. F. . ELVESZETT egy fekete ki'? cica, eg}' száj fehér bajusszal és a hátán egy fehér szál szőr. Aki megtalálja, jutalmat kap. Petőfi-utca 16. ci 172 VIZSGÁZOTT kertész gyümölcsfák taka­rítását és permetezését vállalja. Fekete Elemér, Kő kert-utca 126. 01175 ADÁS-VÉTEL OLCSÓN eladók barna és világos keményfa- hálók, háromajtós szekrények, világos és barna keményfaágyak, festett ágyak, minden szinben. festett, kombinál! szekrények, székek, asztalok stb. Lukács asztalos, Dézsma-utca 13. F, VESZEK 2—4 drb. Aragáz palackot. Köny' kötészet. Kossuth Lajos-u. 7. sz.. 01 xja BŐRTALPÚ, uj, fekete, férfi félcipő 41— 4?--es labra eladó. Érdeklődni Kövespad-utca 19. sz.. cipészüzletben. Gr. j ELADÓ szépkivitelii, zománcozott konyha­berendezések. diófurniros kombinált szekré­nyek, rökamiék, hálók! asztalok, székek, egy használt egyszemélyes rökamié, ebédlő’ kre- dene, asztal, pohárszék és konyhaszekrény. Török István asztalosnál» Teleki Pál-u. 3. ^zám (Óvár). 01166* DíÓTURNlROS hálóberendezések, külön­böző színekben és rádióasztalok olcsón eladók. Dermatán innen, Eíóry Bé!a-u. 9. E ÉGY drb. • Simon ifi-féle szalagfűrész eladó. Csaba V. 4. sz. ■ 01164 ELADOM i szoba konyhás telkemet, 12 ezer pengőért. Istók iroda, Deák Ferenc-utca i 1 sz. ' s 3 3 1 AKKCSISZOLT barna háló olcsón, eladó. Krizbai-utca 71., hátul az udvarban. Gy. 2jo szik !-■ óra 38 perckor. \ protestáns naptár szerint Oktávián, 9 róm. kát. naptár szerint Katalin, az ujgörög nap I tar szerint Jakab napja van. Szolgálatos gyógyszertárak Szent György. Mátyás-tér 28. Telefon; 32 32. Őrangyal, Hitler-tér E Telefon: 31—75. Re­mény. Horthy M.-nt 50. Telefon; 26—W, Dia­na, Jókai n. 23. Telefon; 21—51. MÚZEUMOK £C-Y! mii ALTALANOS növényt ami ÍNTL2LT (Fsrkat.o. 1., KS’p. Egjt.. 1. oéván Í&.S. bejára'! múzeumai- Alföldi museum, !i* dé!yi azoba, Tönízer- * Aatenkat-Aiaa^*/««' niuze-oj nyitva minden hónap e’itó Ján d. e. 10—12 óráig (dbasente«#*;. NÖVÉNYTANI MUZEUM. A óotaniku*» kertben. Msjáiit-u. *2. Nyitva: á—13, 13—it ÁLLATTANI MUZcUM: Mää-8 5. VeVa 9—12 óráig. ERDÉLYI MUZEUM 5*korl. a római. vándorláfei iparművészeti « ®-irr*r«tt4i *L Rerio-.&satice kóemüklan Baarya-u‘ca >. Nfil* va fr—13 óráig EG\ ETEMI KÖNYÁTÁR. Nyitva bétkoaai* ^okoc dé'e.őtt 8—1-ig áa délután. 3—8 ór#i$. A népkönyvU; ay t>a i»acunup in dalát** 4> óráig. KÖNYVTÁRAK IP ÁRMÚZEUM KÖNYVTARA káeuáíxüö d e 9—t ig Kedd, »ísiubo! «Ututáu 5-íd' tél 8-;g, Ny Uv» íját» cnut ár usít. ** kiállítás Az itáliai renaissance nagymesterei repró- dukció-képkiállitása az Egyetemi Könyvtár­ban. Nyitva naponta 10—1-ig és 15—18 óráig. A „Szinyei-Merse Pál Társaság" képzőművé­szeti kiállítása a sétatéri Miic-arnokban. (Nyitva délelőtt és délután). RÁDIÓ CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 23. 6 Üzen az otthon. 6.25 Ébresztő. Torna. 6.45 Reggeli zene. 7 Hírek. Közlemények. 8 Hírek német, román, szlovák, ruszin és szc-rb nyelven. 8.35 Hanglemezek. 10 Hirek. iO.15 Szórakoztató zene. 11.10 Nemzetközi vizjelző- szolgálat. 11.15 A folyamerők fuvószenekara. 11.40 Külföldi híradó. Folelvasás. 12 Harang­szó. Himnusz. I tána: Roósz Emil szalonzene- karának műsorából. 12.40 Hírek. 13.20 Idő­jelzés, vízállásjelentés. 13.30 Honvédeink üzen­nek. 14 Séta Operettországban. 14.30 Hírek. Műsorismertetés. 15 A rádiózenekar műsorá­ból. 15.30 A gyorsírásról. Előadássorozat. 16.15 Veress Károly cigányzenekara muzsikál. 16.45 Időjelzés, hirek. 17 A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 17.25 A Vitézi Rend Zrínyi Csoportjának műsora. 18 Takarékos fűtés a háztartásokban. 18.15 Rész­let a Filharmóniai Társaság február 18-i hang­versenyéből. 18.25 Magyar hárfa — magyar lant. 19 öt perc múlva felmegy a függöny. 20.05 Klasszikus áriák és dalok. 20.55 Magyar sorsfordulók. 21.20 Magyar zeneszerzők fél­órája. 21.40 Hirek. 22.10 Hirek német, angol és francia nyelven. 22.40 Szórakoztató zene. 23.20 A modern zene kedvelőinek. 23.45 Hirek. 01171 Exhofseriatúli a hotserts» •hu# ellen BERLIN, március 22- (MTI.) A Né­met Távirati Iroda jelenti: AÍz egyes niétaneit ipairt el epeken dolgozó és a ke­leti területekről való munkások előli beszédet mondott Malcov volt szov­jet ezredes, valamint Amtilovszki és Di'CS.kov volt szovjet reyüfőtisztek, akik Dia a keleti népek önkéntes kö­telékében karcolnak. A bárom szó­nok korábban m eggyöződiéses kom­munista volt, akik közül akiét repülő­tiszt a ^Szovjet hőse“ 'kitüntetésit is megkapta,. ma elszánt, ellensége a bolseviizmusnak és hazájuknak a bol­sevista uralomtól való megszabaditá- sáért küzd. A műinkásgyülés hitet tett a bolsevizmus elleni szabadig ág­harc mellett. Az órádnál kir.' járásbn'óság, mint te- lekkönvv« hatóság. 428/1943. tk. szÁsn. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Domide Jusztin óradnai, Scripet Szávimé szül. ^ Popirtac Veronika, Marte Gerá- szimné szül. Popirtac Mária és Popirtac Oktávia ujradnai lakosok, végrehajtatoknak Cotul Habakuk (nős Domide Julianná­val) óradnai lakos végrehajtási szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 861 P 53 f tőkekövetelés és járulékai behaj­tása végett az ujradnai községben fekvő, s a 609. sz. tkvi betétben 5248 hrsz. 3249. hrsz, 2 hold 569 négyszögöl és 522 négyszögöl 500 P kikiáltási árban a haszonélvezeti jog rentar- tásával, ujradnai 1133. sz. tkvi betétben 3695. hrsz. 2 hold 1559 négyszögöl, 750 P. kikiál­tási árban elrendelte. Az árverest 1944. évi április hó 18. napján d. e. 10 órakor IJjradna községházánál fogják niegtaxtam. Az árverésre kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadá­nál alacsonyabb áron nem adhatók el. Bánat­pénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Óradna, 1944. évi január hó 21. napján. Dr. Gyöngyössy Zoltán sk., kir. járás- bíró. FORRÓVIZBE ESETT ÉS MEGHALT EGY KISFIÚ SZEGVÁRON. Szegvárról jelentik; Megrendítő szerencsétlenség történt a csongrád- j vármegyei Szegvár községben. Terhes Mihály ONCsA-telepi lakos feleségével elment tűzi­fáért. Odahaza hároméves kisfiúkat két na­gyobb testvérére bízták. Játszadozás közben az egyik nagyobb fiú levette a forró vízzel telt edényt a tűzről, amelybe a hároméves kisfiú beleesett. Az égési sebeibe másnap belehalt a szerencsétlen kisfiú. Nyomozás indult, hogy kit terhel a felelősség. AJÁNDÉKZÁSZLÓT KAPOTT Á NAGYVÁRADI KERESKEDELMI IS: KÓLA. Nagyváradról jelentik: A budapesti Fluníalvi kereskedelmi középiskola, amely még a felszabadulás idején testvériskolájává Fogadta a nagyváradi Baross Gábor kereske­delmi iskolát, vasárnap délben megható ün­nepség keretében adta át ajándék-zászlóját a nagyváradi kereskedelmi iskolának. A fővá­rosi iskola küldöttségében 8 kereskedelmista tanuló és 4 tanár jött el Nagyváradra, SÜRGŐSEN eladó szép termő gvümölcsö Békásban 37.000 pengőért. Egy fiatal gyümöl ■ esős, 1480 négyzetméter. 28.000 pengő villa' negyedben. Ingatlanforgalmi iroda, Mátvá: kir.-tér 19. F 47c i VESZEK használt ruhát és fehérneműt j Dorotheum. Deák Ferenc-utca 32. F ■ _ ARANŐ R ÁMAS tükör és aranyrámábs 1 foglalt festmények olcsón eladók. Megtekint- ! hető délután 3—4 óra között, \pafi-utca 36. ajtó i. Gr. ELADÓ sürgősen 3 lakásos kom f ort o 200 ezer, beköltözhető. Sarokház 2 üzlethelyi­ség és 2 komfortos lakással 220 ezer. Uj, be­költözhető •emeletes villa 2 komfortos lakás­sal 150 ezer, 3 szobás komfortos családi ház beköltözhető 100 ezer. 3 szoba teljes komfort beköltözhető 90.000, 2x szoba konyha, speiz pince jj ezer, t lakásos beköltözhető. Autó­busz megállónál villanegyedben r szobi konyha, szép kert, 36 ezer pengőért, ingatlan- közvetítő, Mátyás kir.-tér 19. F 47c ^ SÜRGŐSEN el'adó belvárosi ház, 2 szoba konyha, előszoba, fürdőszoba-hely, szép kert­tel, 80.00 pengő. Uj, adómentes családi ház 2 szoba konyha, fürdőszobait elv 1300 négy­zetméter kerttel, 65.000 pengő. Egy szobc konyha, 1000 négyzetméter telken belváros­ban, 50.000 pengő. Ingatlanforgalmi iroda Mátyás kir.-tér 19. F 47c j ( VILLANEGYEDBEN sürgősen eladó villa­hely 20.000 pengő és MajáÍ.is-ut környékér szcp gyümölcsös 32.000 pengőért, csatorna viz. villany. Ingatlanközvetitő, Mátyás kir.- tér 19. F 47 IIÄLÖSZOBÄK, kombinált szekrények, fes j tett kombinált szoba, használt 2 szekrény, ‘ 1 ágy nagyon olcsó áron eladó. ! BÁNFFYHUNYADON sürgősen eladó: f parkettes szoba, 2 konyha, üvegesverenda minden melléképülettel, 22.\20o;as gyümölcsös- j kert, víz, villany, gazdálkodásra, tőkeelhelye- ! zésre elsőrangú. Ára 65 000 pengő. Értekezni í Györgyfalvi-ut 75, özv. Hábefné, 9—12-ig I T ANGÓI-IARMŐNTKA. „Hobnehr“* 1 Bassz Usos, nagyon jó. karban, dadó. Rákóczi­Ut I.7, 01171 Gróf Pál Ily Géza és dr, özük Ödön előadása a debreceni egyetemi ifjúság ünnepélyén

Next

/
Thumbnails
Contents