Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-12 / 34. szám

i»

19-4 4 februar 12.

ellenzék

X FALU SZEMÉVEL.

„9^

írta: KASSAY GÉZA

Egy kicsiny finn falucskát hívnak így. Félreértések elkerülése végett elöre-Docsár t'om, hogy nem Finnországról akarok írni, pedig biztosan sok dolgot találnánk olt, amit követendő példa gynnánt magunk elé állíthatnánk. Ezt a finn nevet annak a szinmagyar falunak adtuk, 'amelyikben úti társammal hetekkel czeiött pá.r békességes napot töltöttünk. Ez a falu hegyek között van. Magasba kapaszkodó erdő veszi körül a törpe házadat, kem.émygsrincü férfiak mennek nap-nap után a hegyekbe fát vágni, szepareu asz- szonyok ringatják a kemence mellett a bölcsőt és olyan sok a hó és olyan bűbájos a csönd, mint egy finn faluban

Úti társam tette ezt a felfedezést. Kodo- lányinak a ,,Suomi titka“ c. könyvét hozta magával olvasnivalónak és Lalán ennek a hatása alatt mondta ezt a harmadik reggelen:

— Jetre, nézd csak ezeket a fejsz és embereket, a hegyrekapaszfcodó fiatal erdőt, a békésen egymáshoz simuló házakat!

Odamentem én is az ablakhoz. Az ég zöldesfényben csillogott, a fák tömött kékesfehér vattával voltak benav&zva, az emberek valami szertartásosan különös méh ósággal járt a k-k eltek az utcán és végeztek otthonukban dolgaikat házigazdánk kis gyermekei a szomszédos szobában harsányan énekeltek egv zsoltárt, az udvaron serény fejszék vágták a fát és mégis olyan csönd volt mindenfelé, hogy meglehetett tapintani. Elhatároztuk, hogy finn nevet adunk a falunak es így választottuk KellosaImit. Erről a faluról és az ott élő emberekről szeretnék írni.

A szán akkorát zökkent, hogy úti társam majd-majd kiesett.

1— Csak nem tört el valami? — kérdezte iiedten. Megmagyaráztam, 1 egy nem történt más, mint az országúiról letértünk a megyei utna. Utitársam hí vacakok ember volt és igy éppen kapóra iött neki. a téma. Hosszadalmas közigazgatás' értekezésbe kezdett. Valósággal kisuiiáből rázta ki a törvényeket, rendeleteket és paragra' rúnákat, hogy entern, szánalmas ozabad- foglalkozásut, kioktasson ezekre az egyedül üdvös tudnivalókra. Észrevette hogy mosolyra szalad a szám.

»- Mit nevetsz? — kérdezte sötéten — -•s: láttam szeme villanásából, hegy kész akár meg is sértődni rám.

— Csak nem vagy gyermek? — ütöttem hátba — és elmondtam, hogy önicéntele- nült mosolyogtam, mivel egy vitatkozás jutott eszembe. Ugyanis tegnap este egy társaságban vészes tünetnek mondtam, hogy minden biztatás ellenére fiatalságunk a szabadnál va helvett ma is szívesen helyezkedik el a nyugdíjas pályán, ami a múltnak a csökevénye, am'kor ,s a negyvennyolcas jobbágyfelszabadítás gazdasági megrázkódtatásait a középbirtokok na,gyrésze nem bírva ki, a birtokosok és azoknak maradékai kénytelenek voltak a hivatalnoki pályán eíheteezked- ni. Mivel a régi urak egvrésze különösen a megyénél s más hivataloknál helyezkedtek el, igy lett a hivataluokoskoJós úri pálva, ami aztán úgy belénk ivódott, hogy a mamáknak ma is álmaik netovábbja vő gyanánt a hivatalnok. Elmondtam, hogv tegnap este természetesen ama mák letácsoltak, a férfiak pedig képzelgésnek mondták a magvar Középosztály hivatalnoki készségét. Most azért mosolyogtam, mert arra gondoltam, hegy jó lenne, ha hallották volna az előbbi közig aztgatási értekezést.

— Úgy tudom, apád is birtokos volt7 — fordultam egészen komolyan utitársam felé.'— Talán 60 vagy 70 no1 d fö1 delek van még ma is. Te kiadod felesgaz- dálkozásomba és néha-néha körülnézel a gazdaságban, de gyermekeid- már' azt sem fosrak csinálni. Mi lesz a földdé1?

Utitársam félrenézett. Nézte a görön- gvös erdélyi unhat, -amelybe minden nemzedék tépelődéssel és vívódással taposta bel? a maga lábnvomát. Nézte az utszélen didergő, havas fákat, a fáradságtól megizzadt és- pár ál ó lovacskáit. Látszott rajta, hogv csak nézi. de nem látja, mert befelé tekint. Nagyfokára szólalt meg:

— Hiába, nem szeretem a falut. Nem olyanok a mi faluink, hogv azokban intelligens emiber módjára lehetne Mni Ezt mondta és éreztem, hogy önmagteak tett vallomást. Ettől meigiuhiászodtam és elmondtam. hogy azért hoztam fel ezeket, mert mostanában egy különös tünetet látok. A megszállás alatt meglehetősen ki voltunk zárva a tanulási lehetőségekből, amiért a felszabadulás után szinte elemi erővel tört fel a vágy az iskola u+án. Nemcsak városon, de falun is mindenki tanulni akar. Négy polgári! Ez a jelszó

. falun. Ez örvendetes igyekezet is. ha ebből az következik, hogy ezután középiskolát végzett gazdák fogják meg az ekeszarvát. A dolog azonban kezd másképpen alakulni. Szomorúan veszem észre, hogy nem annyira tudásszomjról, mint diplo- maszomjról van szó. Bizonyítvány kell, mert négy polgárival már el jenet helyezkedni valamilyen nyugdíjas állásban. Gazdaifjaink jegyzőségekre mennek és a háború miatt megduzzadt közigazgatás szinte korlátlanul szívja fel ókot. Ezek aztán nemcsak a földtől szakadnak el, d? földműves hozzátartozóiktól is éppen az igazi műveltség híjáin és igy nemhogy összekötő kapocs -gyanánt szolgálnának a középosztály és földműves réteg között, sőt ennek akadályozóivá válnak

— Itt tűnik ki leginkább annak a szüksége — mondtam utitársa-mnak, hogy a hozzád hasonlók visszatérjenek falura. M-ert abban, hogy a legtöbb falunk olyan, hogy ott intelligens ember nem érzi jól magát, ebben nem a falu a hibás, hanem először a pletykázó, veszekedő, egymást- rágó magyar falusi intelligencia, másodszor az, hegy a falu dolgát párnázott ajtóiul városi hivatalokból intézik és legtöbbször olyanok, akiknek nem szívügyük a falu.

Beszélgetésünk félbeszakadt, mert a kocsis jelentette, hogy nemsokára megérkezünk.

— Az az útja! — mutatottaz ostornyél- lel egy betér és re. — Ivét dolgon csodálkoztunk el. Először azon, hogy a községbe vezető utón semmiféle nyom nem volt és mi sem ott mentünk. Másodszor tzon,

hogy egy fiatal gyerek volt a kocsisunk, aki olyan biztos kézzel hajtotta a lovat a legveszélyesebb hófúvásokban is, mint egy bölcs öreg. Csak egészen vékony zeke volt rajta, mi pedig azt sem tudtuk miképpen húzódjunk össze a hidegtől. Kezünk kékrefagyott a bélelt Kesztyűben, ő csupasz kézzel fogta a gyeplőt

— Nem fázol? — kérdeztük.

— Nem, mert magyar vagyok — válaszolt azonnal. — Utitársam kapott az alkalmon:

— Mi is -azok vagyunk és mégis fázunk — évelődéit. A legényecske összehúzta szempilláját és hosszasan meggusztált; hangjában nOf- ogy kis sajnálkozás volt, nikor ezt mondta;

— Magik urak!

Arra a titokra, hogy miért nem használják a községbe vezető utat és miért járnak a faluba egy eldugott völgyön patak mellett, házigazdánk, a falu papja adta meg a felvilágosítást. Az eldugott ut, a környező hegyek mentették meg a falut a törököktől, tatároktól és főleg az elma- gyairtalanodástól. A rendes utón a falu az év minden szakában megközelitheter- len. Ezt az utat készakarva nem javították, az elrejtett utat pedig titokban tartották. Ez, mint íratlan törvény száll apá- ról-fiura, ezzel védték magukat. Ez a módszer a megszállás alatt is bevált. Nem háborgatták fináncok, pártpolitrKusok, de hiába volt kulturzóna és a tanító meg a csendőr duplafiz,etést kapott voma, az cdahelyezettek rövid időn belül megszöktek. A falu ezért megőrizte ősi magyarságát. Itt nem iárt tatár,' török had és a feloerzselt, meg legyilkolt faluba nem húzódhatott be az idegen, mint Erdélynek olyan sok más falujába. Aki látja ezt a falut, megismeri az ittélő férfiakat és asz- s'zonyok.at, azok előtt azonnal semmivé lesz a mostanában ismét felpiszkált úp- rioritás és kontinuitás elmélet.

Csöndes komolysággal és nagy tudással mondta el mindezeket és támasztotta alá bizonyítékokkal házigazdánk. Ottartózkodásunk alatt ellenőrizhettük házigazdánk minden szavát. Igazra volt Már az első este meglepődtünk. Az értesítést nem kapták meg és igy nem tudták, hogy jövünk. Félóra múlva mégis össze volt gyűlve az iskolában a falu összes férfi népe. A kérdésekhez hozzászoktak, tájékozva voltak mindenről és olyan ellenkérdé- seket adtak fel, hogy nem egyszer sarok- baszoritottak.

— Hogy lehet ez? — kérdeztük meg este a tűz mellett a papot. — Szerényen mosolygott:

— Aki szereti az ő népét, annak nem teher falun élni, a feláldozott élet nem áldozat, hanem iktüntetés! — Szivünkben nagyon elszégyeltük magukat és nagyon irigyeltük házigazdánkat. Egy nap alaU elvégezhettük volna dolgunkat, de maradtunk, mert nem tudtunk megválni a falutól. Meglátogattuk a gazdákat, játszottunk az egészséges gyermeksereggel és meghatódottsággal leheltük magunkba azt a különös ősiességet és mégis egészen, modern biblikus kereszténységet, ami nem csak a papiházban, de a falu minden otthonában érezhető volt.

Eltávozásunk napján az utolsó kanyarnál felálltunk a szánban és úgy búcsúztunk a falutól, hosszan hátranézve. Uti- tár.sam ezt mondta:

— Mondd csak ki megfordítva azt a finn nevet, .amit a falunak adtunk! Kel- losalmi . . . im (1) a só (llek) kell. így, ez biztatás, útmutatás, de figyelmeztetés ;s. A falu, a hamisítatlan magyar nép a jövőnk alapja. A só nemcsak izt ad, de konzervál is. Igyekeztünk megtartani az ilyen falut és segítsük, hogy a nem milyen falu ilyen lehessen. Őrző szeretettet kell körülvenni a falut, hogy a falu lelkisége megőrizhesse a nemzetet.

LEGDRÁGÁBB KIXCSIWK: AZ EGÉSZSÉG

A HASTÍFUSZ

Írta: Zathursezhy Zs. László tLr.

Közölték a napilapok, hogy Nápoly környékén az amerikai katonaság között hastífusz járvány tört ki. Igaz ugyan, hogy a betegség télen ritkábban szokott fellépni, de a háborús idők következtében előállott gyengébb higiénés körülmények gyakran kedveztek már a baj elterjedésének. így különösen a középkori háborúknak valóságos kísérő rémévé vált a tífusz — amikor nem egyszer előfordult az is, hogy a háborúnak nem a fegyverek, hanem a kegyetlen, járvány vetett véget, ikiipusz.tdtva mindkét fél seregének szi n ét-javát.

Nem is olyan régen még aránylag keveset tudtak a tífuszról; maga a szó, ködöt. párát jelent s mig teljesen nem azonosították, alaposan meg nem ismerték, ezen a néven nevezték az összes betegséget, mely ágybéli ködös állapottal, ön- tudatzavarral járt.

A tifuszbaoillus, az emberiség ezen nagy ellensége, szabadon garázdálkodott egészen a mült század utolsó feléig, amíg néhány kiváló kutatónak sikerült a betegségre megfelelő fényt deriteni.

Teljes alapossággal, a tünetek részletes leírásával 1873-ban Dr. Budd ismertette a betegséget és ugyancsak ő jegyezte meg, hogy előfordulhat az is, hogy a betegséget látszólag egészséges egyén terjeszti.

Magát a kórokozó bacillust, ezt a tiz- tizenkét osoíorszerü nyúlvány segítségével élénken mozgó lényt, két hires baoil- lusvadász fedezte fel tífuszban elhalt betegek béltartalmának mikroszkopikus vizsgálata kapcsán és sikerrel vitte át mesterséges táptalajra, hol a bacillus vidámon tovább élt és szaporodott.

Ez a két tudós baeillusvadász Eberth és Geífky volt s az általuk felfedezett bacillust a tudományos világ az ő nevük után Eberth-Gaffky • baoillusnak nevezte el.

A tífusz, régebben a városi lakosság között terjedt inkább el. Az egy tömegben összezsúfolva élő lakosság között, igen könnyen kapták meg egymástól s terjedésének semmi sem tudott gátat vetni.

Hála a tudomány és a civilizáció vívmányainak, igy a kulturális és higiénés viszonyok javulásának, a betegség mindinkább háttérbe szorul. Északamerikában pl. Rosemann a tífusz csökkenését párhuzamba hozza a városi civilizáció fejlődésével. A tífuszjárványok csökkenését nagvhm elősegítette a városokban a vízvezetékek bevezetése.

E mellett beszédes példaként szolgál Pittsburg városa, hol 1907-ben a fertőzött ivóvíz miatt százharminc tifuszeset lépett fel. A következő évben bevezették a vízvezetékeket — erre a betegek száma alig egy harmadára csökkent le.

Ma, a tífusz szempontjából a falu lakossága hátrányban van a városiakkal szemben, egyrészt a könnyebben fsrtő'Zfreitő nyitott kutak miatt, másrészt a megfelelő kórházak távolsága miatt. Úgy hogy falvakon a tifusí'beteget is legtöbbször csak otthon ápolják — természetesen az atya- fiság meg is látogatja a beteget s igy széjj elhurcolj a a bajt.

A betegség vidéki elterjedésének kérdésével Dr. Johan Béla államtitkár és m unk at ársiai fogl a 1 k ozt a k.

A Mezőkövesden végzett ezirányu kutatások ismeretesek, melynek eredményéről a „Gyógyul a magyar falu“ c. értékes könyv is beszámol.

Mint az előzőkben említettük, hogy már Budd doktor is felismerte azt a szomorú tényt, hogy a felgyógyult hasíifu- szos betegek egy némelyike, a teljes gyógyulás után is terjeszti a bacillust. állandóan megfertőzve környezetét.

A tudományos statisztikák ezeket a bacillusígazdáíka.t kb. két száza lék); a becsülik. Azazi, minden száz szerencsésen felgyógyult közül kettő — bscillusüritő marad.

Ezeknek a bacillusgazdáknak szigorú orvosi ellenőrzés alatt kell élniük s ha betartják az előirt egészségügyi követelményeket. nem válnak veszélyessé a közre.

A tudományos világban hírhedt neve van Mary Mellon newyorki szakácsnőnek, aki mint bacillusgazda, közel ezer- ötszáz embert fertőzött meg hastífusszal. Története valóságos detektiv-regény. Mikor már gyanakodni kezdtek reá, elszökött. Sorozatos, izgalmas üldözések után tudták csak elfogni.

Később New-York állam házat vett neki, kegy díjban részesítette s állandó orvosi felügyeletet rendelt melléje. Rajta tanulmányozták legelőször a bacillusgaz- daságot.

A hastífusz Magyarországnak igen fontos egészségügyi kérdése. Hazánkban k.b. tízezer ember betegszik meg hastífuszban. Mivel pedig a betegség oly súlyos következményekkel jár, hogy átlagban minden tizedik ember belepusztul, az ellene való védekezést igen komolyan kell vennünk.

Dr. Faragó Ferenc professzor szerint, a hastífusz az átlagos hatheti betegségi idő mellett — még ha gyógyulással is végződik a betegség — évente négyszázezer munkanap veszteséget jelent az országnak. Ez különösen a mostani időben nem kis veszteséget jelent a köz szempontjából sem.

A téli iárványszerü megbetegedések általában az ivóvíz megfertőzésétől szoktak bekövetkezni. Valószínűleg ez a helv- i

zet a mostani nápolyi járványnál is.

Mint már említettük, főleg a nyárutó a betegség terjedésének kedvenc ideje. Általában az infekció együtt szokott haladni a meleggel. Ennek oka kapcsolatos a sok porral, piszokkal s azzal, hogy a kevésbbé kényes embereknek alkalmuk van mosatlan, esetleg bacillussal fertőzött gyümölcsöt ennie s végül nem utolsó sorban valószínűié0, nagy szerepe van a betegség terjesztésében ilyen időben a légynek is.

Leírtak már olyan esetet, mikor huszonöt kilométer távolságra levő, teljesen elszigetelt betegtől, újabb megbetegedés lépett fel. Ebben az esetben csak a légy lehetett a közvetítő.

Tehát a tífusz elleni küzdelemben fontos feladat a légy pusztítása és az ellene való védekezés.

Ha a családban tífusz ütné fel a fejét, a beteget otthon is lehet ápolni, de ez esetben végtelenül gondos állandó fertőtlenítésre van szükség. (Még a beteg fürdővize is fertőz!) Ott ahol ezt a gondos, állandó fertőtlenítést nem lehetne tökéletesen véghezvinni, legjobb kórházba szállíttatni a beteget.

A megelőzés nagvfontosságu munkájával az Országos Közegészségügyi Intézet- fogi átkozik.

Rendelet szabályozza, hegy minden élelmiszer készítéssel, eladással vagy kiszolgálással foglalkozót, meg kell vizsgálni bacillusgazdaságra. Az Országos Közegészségügyi Intézet több mint ötvenezer ilyen természetű vizsgálatot folytatott le, elkülönítve a talált baoillusgnz- dákat.. megakadályozva ezáltal a betegségnek ezekáltali továbbterjesztését.

A hastifuszj'árvány elleni harcban értékes fegyver még a — védő-oltás. Megfelelő belügyminiszteri rendelkezés elő is irja, hogy a tifusz-beteg vagy bacillus- gazda közvetlen környezetét be kell oltani. Különösen hasznos ott, hol nagyobb tömegek élnek együtt pl. kaszárnyákban. Az u. n. tetra-eltás, melyen minden bevonult átesik, főleg erre a célra szolgál.

Járvány esetén még inkább szem előtt kell tartani az általános egészségügyi védekező módszereket, elsősorban az étkezések előtti kézmosásokat, a viz. a tej csak forralt állapotban való fogyasztását.. Nyers ételeket pl. salátákat ilyenkor ne fogy assz un k.

Mivel bármilyen ellenség ellen akkor tudunk a legjobban védekezni, ha lehetőleg megismerjük azt — ezért fontos, hegy a nagyközönség is minél jobban megismerje a járván vers beteo-ten^ket « ra. ezzel kapcsolatos közegészségügyi problémákat.

lit ellosíttini