Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-10 / 32. szám

iSii február 1 ö. ellenzék j—jüiiiifiiiinrnii ■ mi A iogadatlan prókátor ki volna más, mint Pacliseanu Zenobie ur, aki megrögzött szokása szerint mindig a más portáján kereskedik. A jó ur, ki tudja milyen okból nem cselekedhetik másként, dohát mi reáíhagyjuk, sértéseit nem vesszük fel, mindössze arra szorít­kozunk, hogy szándékos, de súlyos téve­déseit a tényeknek megfelelően heiyre- igazi tsuk. A derék ur, aki minden lében kanál, legújabban a magyarországi nemzeti kér­dést, nemzetiségi törvényünket és jog gyakorlatunkat teszi a maga módja' sze­rint kritika tárgyává. Az Universul egyik legutóbb- hozzánk érkezett számában egy meg nem nevezett szlovák köziró cikkére hivatkozva, (ez is jellemejő tünet: a túlol­dalion különös előszeretettel művelik a minden dokumentációt nélkülöző publi­cisztikát) és hozzácsatlakozva, kemény kritikát gyakorol az 1868-ban kelt és a nemzetiségek egyenlő elbánására vonat­kozó magyar törvény felett, amelyet a XIX. század legnagyobb hazugságának nevez, szlovák kartársával egyetemben. Ez a kevésbé hazeled megállapítás — irja Buchiseanu — a szomszédos országban (aziaz nálunk) nagy haragot váltott ki s a magyar sajtó, mint kígyó, mikor a far­kára lépnek, szisszent fel. Tekintve, hogy emberek, hozzá még keresztények va­gyunk, fűzi hozzá a fogadatlan prókátor, szeretnénk vigasztaló szavakat suttogni a- mié'elbántott fülébe, hogy haragját enyhít­sük. De megakadályoz bennünket ebben Bánffy Dezső, gróf Apponyi Albert, gróf Tisza István, az ujpfobak közül Szekfü Gyula és Szász Zsombor hangja, akik ő szerinte kijelentették, hogy a szóbanforgó törvénvt Magyarország sohasem alkal­mazta, mert annak alkalmazása egyenlő lett volna- az öngyilkossággal. Egy nappal később még egy s más eszé­be jutott a fent megnevezett derék urnák s arra gondolt, hogy érzékenyebb olda­lunkról támadhat meg, ha nemzetiségi törvényünket, joggyakorlatunkat és vi­szonyainkat a magyarországi, jelasül az erdélyi német népkisebbség oldaláról tá­madja meg. El tudjuk képzelni örömét, amikor felfedezte, hogy ime, tegnap irt cikkére mily kitünően ,,rálicitálhat“, ha feltolja magát a magyarországi német népkisebbség fogadatlan prókátorául. Ez utóbbi minőségében ,,felfedezi“, hogy a magyarországi német kisebbség csak 1940 óta van megszervezve. Ezután támadja a Süd-ostdieutsce Rundschau című és Basch Ferencnek, a magyarországi né­met Volksbund elnökének szerkesztésé­ben megjelenő folyóiratot. Miért e nagy harag? Azért, mert a nevezett folyóirat múlt év decemberi számában Guido Gün- disch ..Das un garland is che Deutschtum“ című cikkében, Pacliseanu szerint, szán­dékosan kifelejtette, hogy milyen maga­tartást tanúsított a magyar kormány a múltban a németek szervezkedésével szemben. Amit nem akart megirni Gün- disch, azt megírom én, nyújtogatja az uj­ját. fogadatlan prókátorunk, hogy ezzel rávilágíthassák a Mjagvarország által foly­tatott kisebbségi politikára. A továbbiak­ban aztán elmondja, hogy ő, Isten őrizz, minden misztifikációtól távol áll, kizáró­lag hivatalos magyar kormányaktusok is­mertetésére szorítkozik, amikor megirja gróf Tisza István és Sándor János egy­kori magyar belügyminiszter vélemé­nyeit és intézkedéseit a magyarországi németség veszedelmesnek minősített szer­vezkedéseire vonatkozólag. Nóm folytatom a magyarországi néme­tek ellen felhozott vádak közlését, mert már ugvis égnek áll a haja az embernek — mondja Pacliseanu, hallatlan techni­kával forgatva szemét az ég felé. Tisztában vagyunk azzal, hogy a té­nyek és az ész érvei Pzcliseanuval és tár­saival szemben semmit sem nyomnak a latba. Ezért nem is érvelünk magunk, in­kább átadjuk a szót a magyarországi ne­met kisebbség egyik jelenlegi vezetője­nek, nyilatkozzék 6 a szemforgató román közíró vádjaira. Az elmúlt hónao folyamán a Negybo- moródmenti Társaskör Homoróddaróc községben ünnepélyes ülést tartott. Meg­jelent ezen Miicó Imre országgyűlési kép­viseli. aki az erdélyi magyarok és szá­szok viszonyáról értekezett. Rámutatott arra, hogy a ma-ovar állam alapítása óta a hasznos idegenek számára életlehetősé­get és szabadságot britositott. II. Endre tökéletes önkormányzatot, a kápolnai unió pedig egyenjogúságot biztosított a szászoknak a magyarokkal és a széke­lyekkel együtt.- A magyarok és a szász :k a töiriénelem folyamán akkor tudtak bol­dogulni — mondta Mikó Imre —, amikor hüok mpradtak az erdélyi hagyományhoz, Beszédében hivatkozott a daróci műem­léki emplomra, amelyet az Árpád-korban kezdtek építeni a magyarok, később a szászok építették többször újra, előbb ka­tolikus templom volt, majd evangélikus templom lett. Ez a temrolom jelképezi mindazt, amit erdélyinek nevezünk. Pacliseanu rágalmaira és koholmá­nyaira a voltaképpeni válasz most kö­vetkezik. Ugyanezen a gyűlésen felszólalt Márkus János, a helyi Német Népiköziös- ség al elnöke, aki ismertette az erdélyi szászság történetét, az erdélyi bevándor­lás kezdetétől s a románokkal kapcsolat­ban kifejtette, hogy ők akkor még nomád módra kóboroltak kereszlül-kasul Erdéily- országban s vadászatból, de leginkább rablásból éltek. Az a terület, ahol a szá­szok bevándorlásukkor letelepültek, ab­ban az időben még pusztaság volt, tehát teljesen alaptalan a román történelem­nek a saját és- propaganda használatra ké­szített az az állítása, hogy akár a magya- n:k, akár a szászok elnyomták volna őket. A román megszállással kapcsolatban Márkus János a következőiket mondotta: a huszonkét esztendő alatt folytonos harc­ban állottunk nemzetiségünkért. Ha leg­alább becsületes és lovaglás harre lett vol­na. De abban a világban csak erkölcste­len módon lehetett eredményit elérni, ez * 7 pedig nekünk szokatlan, utálatos és meg­szégyenítő volt... A magyar-szász kapcsolatokról pedig azt. mondotta a Volksbund vezetője, hogy: m,i mindig a legjobb barátságban, egyet­értésben éltünk magyar testvéreinkkel., Még akkor sem volt közöttünk ellensé­geskedés, amikor — a szabadságharc ide­jén — a szászok a császáriakkal tartottak. A sgászság bizonyos számításokból indult ki, bár ebben majdnem mindig csalódott, mivel a bécsi miniszterek ritkán voltak németek, a habsburgi császárok pedig so­ha. Ez a történelmi jó egyetértés ma is fennáll köztünk — mondotta Márkus Já­nos — és mi tovább akarjuk ápolni azt. Nincs semmi .ok arra, hogy ez másképpen legyen. Németországnak is legnagyobb érdeke, hogy itt, kapuja előtt, a nyugta­lan Balkán felé, erős hídfőként: álljon egy erős és független Miagyarorsiiág!... íme, igy nyilatkozott a szóbanforgó kérdésről a magyarországi németség egyik elismert hivatalos vezetője. Nyilat­kozatát fenti megjegyzéseinkkel egyetem­ben, minden külön kommentár nélkül, ajánljuk a fenti tisztelt égnek álló hajú prókátor ur szives figyelmébe. (ón) „Teltekre, tevőlegességre, dinamizmusra keli nevelni a magyarságot!“ ÍFr. Géléi József egyetemi tanár előadása az Erdélyi Pártban a nemzet­nevelésről KOLOZSVÁR, február io. Az Erdélyi Part előadássorozatának keretében szerda este 7 órakor Ge'lei József ár. egyetemi tanár tartott előadást: „Neveié; es politika1' Cím­mel. A résztvevők az előadási megkezdőn előtt Botos János főtitkár indítván vára, egy­perces felállással hódoltak a két nappal ez­előtt elhunyt Papp József dr. emlékének. Előadásában a kiváló előadó az egyes ál­lamformákban megvalósított nemzetnevelési szempontokat taglalta. Igen figyelem reméltó megállapítása szerint a Szovjet-Unió tagálla­maiban voltaképpen nem is osztályuralom va­lósult meg, nem is a mintegy 3 millió lelket számoló kommunista pártnak az uralma, ha­nem egy szükebb klink teljhatalmú diktatú­rája. Ez a klikk működeiével a legundokabb medon semmizi ki a s/o.-jet alkotmányban le’ekretett eszményi elveket. A bolsevista államrendszer iskolapéldája annak, mire képes a szervező erő ha terrorral párosul. A kö­zösségben rejlő óriás* erőt, amelvet a bolse- a izmus képvisel, csait egy másik olyan, nem­zeti állam keretein belül tömörült közösség tudja letörni,, a-rne y hivatása magaslatán áll Ennek megvalósulását látjuk egv, a Szovjet- UnYuoz viszonyít/a aránylag kis nemzetnél a mrnetnél és a finné1 A demokrata államforma dinamikus erejét vizsgálva, leszögezte az előadó1 hogy mi, magyarok is tisztelettel nézünk a rö/íd időre megvalósult 48ms magyar reformokra, mert az egyén szabad érvényesülési jogát, az elő­jogok megszüntetését, de legfőképpen a ma- g) ar nép zömének: a jobbágyságnak felsza­badítását jelentette. A lényege: a nemzeti sóit ennek a köztársaságnak. Ha a francia forra­dalom megvalósított három eszményével ha­sonlítjuk össze a mi szabadságharcunkat, ak­i ég h József: Amitál éed&pnes kar azt kell mondanunk, hogy nekünk olyan szabadság és olyan egyenlőség, amelyben a szabadság szabadossággá vált, az egyenlőség pedig azt jelentette, hogy a tömegből kiemel­kedett kiválót le kell süllyeszeni az átlag színvonalára, nem kell. A zsidóság mérhetet­len. térfoglalását a magyar életben is a sza­badosán értelmezett egyenlőség tette lehetővé annyira, hogy a zsidóság még a magyar nép nevelésébe is beleszólhatott. A nagy francia állam összeomlásának oka a demokráciában keresendő. A napoleoni gloir nemzete any- nyira lesüllyedt, nemzeti Öntudata annyira elhomályosult, hogy zsidó miniszterelnöke lehetett. A történelem feladata megállapítani -hogy a francia nép semmit sem tett az össze­omlás elkerülésére. Egy más államforma. amelynek a kezdő lendületet mi, magyarok adtuk 1918-ban. a kitel jesedett nemzeti állam. Ilyen Németor­szág, Olaszország és Spanyolország. Ha 1918- ban nem lettünk volna olyan gyengék és a zsidóság ereje nem lett volna olyan nagv, ma nem itt állnánk. Ilven államoknak nem is olyan lényeges: ki all az élenj. mert a párt a nemzet egészét jelenti. Megállapította, bogy nemzetnevelésről csak ott lehet beszélni, ahol a nép maga veszi kezébe a vezetést. Csak a nemzet tudja az állam fő céljait megvalósítani. Ezzel össze­függ a hon és a haza fogalma. Pia magyar nemzetnevelésről beszélünk, úgy csak egy. szempont lehetséges: ezt az országot a ma­gyarság hódította és tartotta meg ezer éven át. ezért őt illeti meg a vezetés joga. Tet­tekre, tevőlegességre dinamizmusra kell ne­velni a magyarságot. Ezt kívánjuk az állam­vezetéstől. Kliänäs- ynCfyh.tyiicitUfr'zás­Bevallom, nagy meglepetést okozott nekem az a sajtóháboru, amely Szerut- Iványi Sándornak, a budapesti unitárius egyház vezető lelkészének egyik előadása körül keletkezett. Szent-Iványi Sándor Erdélyből származott el a fővárosba. Ko­lozsvári teológiai tanári állását cserélte fel a budapesti hit.cktaitó-lelkészi állással é~ később, amikor Józan M'klós püspöki vikáriust püspökké választották, buda­pesti vezető lelkésszé emelte az egyház­község híveinek bizalma. Szent-Iványi Sándort az unitárius egyház vezetői és a magyar társadalom szélesebb rétegei egy­aránt a fiatal lelkésznemzedék egyik leg­tehetségesebb képviselőjének tartották. Évekeen keresztül külföldön élt. Hazaté­rése után nemcsak lelkészi és tanári mű­ködést fejtett ki, hanem réstztvett az egy­házi egyesületek munkájában is és a ki­sebbségi időkben mindig hangoztatta a magyar nemzeti öntudat megőrzésének fontosságát. Ezért valósággal érthetetlennek tartat- tam, amikor azt olvasom a budapesti la­pokban, hogy „Kereszténység és haladás“ cimü előadásában egyszerűen megfeled­kezik múltjáról, a szociáldemokrata párt felé hízelgő és elismerő kifejezéseket hasz­nál, a nemzeti alapon álló munkássáp he­lyett pedig az u. n. szervezett munkássá­got dicsőíti. Szent-Iványi Sándor kijelen­téseinek az az előzménye, hogy Szakasits Árpád, a Népszava főszerkesztője, a szo­ciáldemokrata párt egyik nagyváradi gyűlésén egyházi kérdésekkel is foglalko­zott. ,,Annyira hiszünk a demokráciában, hogy azt fogjuk tanácsolni pártunk tag­jainak, ne zárkózzanak el az egyházi ön- kormányzatban való résztvételtől, menje­nek be az egyházközségekbe. Hiszen az egyházi adót közadók módjára fizetniük kell, érvényesítsék tehát jogaikat az egy­házzal szemben“ ■— mondotta Nagyvára­don Szakasits. Mint a budapesti lapokból értesülünk, erre az előadásra válaszolt Szent-Iványi Sándor és a legmelegebben, üdvözölte a Névszava főszerkesztőjének, a szociálde­mokrata párt nagyváradi gyűlésén tett kijelentését. Megállapította, hogy „ennek a két működésnek egymásbakapcsolódása és igy az egyház és a szervezett munkás­ság között a harmónia s ezzel a nép érde­kében való demokratikus erőkifejtés meg­teremthető. A mai világ két nagy erőfor­rásának, az egyháznak és a szervezett munkásságnak harmonikus működése szebb és igazabb jövőt készít elő“. Szent-Iványi Sándornak a szociáldemo­kráciát és a párt keretei között megszer­vezett munkásságot méltató kijelentései úgy kerültek nyilvánosságra, hogy egyik politikai álláispontjárói jGarment hétfői lap sietett dicsőítő kommentárol:n‘ kö­zölni a budapesti unitárius vezetőlelkész 5 Am putáltak figyelmébe l Legújabb német rendszerű, tökéletes niiilábakat gyárt !\ag"y Gyula. Ortopédiai Müintézet, Kolozsvár, Mátyás király-tér 4. Tel.: 41—07. állásfoglalásáról. Nem maradt adós ter­mészetesen a sajtónak az a része sem, amely súlyos hibát lát abban, hogy a nemzeti alapon álló munkásság egységét éppen egyházi részről bonthassák fel és mélyen elitélte Szent-Iványi Sándor kije­lentéseit. Minket, kolozsváriakat annál is inkább érdekel ez a sajtóvita, mert Szent-Iványi Sándort személy szerint is nagyon jól is­merjük és finyelemmel kísértük pályafu­tását. Helytelennek és károsnak tartjuk, hogy elhamarkodott kijelentéseivel ilyen­fajta pro- és contramegnyhlatkozásokra adott alkalmat. Nem tett ezzel jó szolgá­latot sem az egyháznak, sem a magyar ügynek. Egyházainknak az a hivatása —. és ezt legjobb meggyőződésem szerint Szent-Iványi Sándor Erdélyben igen jól megtanulta —, hogy a magyarság lelki egységének őrtállói és védelmezői legye­nek. Nem szabad tehát politikai jelszava­kat belevinni az egyházi életbe, mert az mindig visszahatást szül. Egyénileg min­den meggyőződést tiszteletben tartunk, ha az a magyarság összességének céljait szolgálja. Nem valószínű azonban, hogy Szent-Iványi Sándor kijelentéseinek ma­gyarázatára bárki is védelmül szolgáló érveket tudna találni, mert a " smzeti aiu- pon álló és a szociáldemokrata érzelmű- munkásság vitáját a magyar közvéle­mény már régen eldöntötte és Ynegállapí­totta, hogy a munkásságnak és a nemuzet- nek életérdeke egyaránt a nemzeti ala­pon történő megszervezést kívánja. Kár volt tehát — ismeretlen szempontok miatt — olyan álláspontot képviselni, amely szembehelyezkedik a magyar felfogással és szélt-ében-hosszában visszatetszést kelt. /UescUfetd SátrcLte títaísi uis-áyUklu Meghatva forgatok egy kéziratot. Most került a kezembe. Néhai Hirschfeld Sán­dornak utolsó újságcikke. A cikk néhai dr. Sebeitß Vilmosról, Kolozsvár város ugyancsak a közelmúltban elhunyt kiváló főorvosáról akart megemlékezni. Hirsch­feld Sándor maga is beteg volt már, ami■. kor a cikket beküldte szerkesztőségünkbe. Ceruzáin ás sál, szétfolyó betűkkel rótta fel utolsó újságcikkének sorait, amelyek azért nem jelenhettek meg nyomtatásban, mert a megemlékezés késve érkezett be hozzánk, akkor már beszámoltunk'> dr. Schettz Vilmos haláláról. A kéziratot megőriztük, hogy átadhassuk majd Hirschfeld Sándornak, aki hetenként leg­alább egyszer ellátogatott az Ellenzék szerkesztőségébe. De arra már soha sem kerülhetett sor, hegy visszaadjuk neki út írást, mert az utóbbi időben már elma­radtak szerkesztőségi látogatásai és hirie- len bekövetkezett halála örökre elragadja körünkből. Az Ellenzék olvasói bizonyára jól em­lékeznek azokra a i'isszaemlékezéseki e, a melyeket Hirschfeld Sándor tollából Kö­zöltünk. Még szegény Kuncz Aladár ide­jét en lépett a lap külső dolgozótársai kö­zé. Kuncz Aladár biztatta arra, hogy ír­jon a régi Kolozsvárról, ahol mindenkit ismert és amelynek közéletében maga is tekintélyes szerepet játszott. Több, mint. két évtizeden keresztül kitartott a lap mellett és számtalan olyan értékes adatot közölt a szerkesztőséggel, amelyek feltét­lenül hozzátartoztak a régi Kolozsvár tör­ténetéhez. Ide kell iktatnom utolsó újság­cikkének befejező mondatait. „Ha minden orvos megtalálná azt az utat, amelyen dr. Scheitz Vilmos haladt, kevesebb lenne az emberi szenvedés és a nyomorúság. Most angyalok gyújtják fel részére a mécsese­ket és rózsát hintenek útjára, hogy oelép- hessen az örökélet kapuján.“ Azóta már Hirschfeld Sándor is követ­te Öreg barátját az örökkévalóság uL>án, Fel kellett jegyeznem utolsó újságcikké­ből ezt a néhány mondatot, hogy igaz meghatottsággal gondolhassak emlékére, mert nemcsak a szükebb családi kör, ke­nem az egész magyar társadalom is ko­moly értéket és késő öreg korában is me­legen érző embert vesztett benne. Par heti ezési munkála'okaí tU- tányosan válla': íd.GÖREVCZY JÓZSEF, lakás: Zá olva-utca 11. szári.. va^\ SEBÖK - cukrászda, Mátyás királyiéi 23, TeL: 19—59.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents